Hrutka János: Spanyolországnak az Eb-döntőben a világ legértékesebb, legjobb játékosait felvonultató keretét kell legyőznie

Órákon belül eldől, hogy Spanyolország vagy Anglia válogatottja emelheti magasba idén az labdarúgó Európa-bajnokság győztesének járó Henri Delauney-kupát. Az idei Eb főszereplője a két döntőbe jutott válogatotton felül legalább annyira a VAR, a nagy nemzetek csalódást keltő játéka, a kezezést mérő, labdába épített érzékelő és a szinte gyerekként az Eb-győzelem kapujába érő Lamine Yamal volt.

Többek között ezekről kérdeztük Hrutka Jánost, a korábbi 24-szeres válogatott labdarúgót, fociszakértőt, akivel még a berlini döntő előtt beszélgettünk.

– Kezdjük azzal, ami mindenkit a legjobban érdekel: ki nyeri a ma esti döntőt? És melyik válogatott érdemli meg jobban?

– Nem szeretek tippelgetni. Azt azonban érzem és látom, hogy a szurkolók többsége mennyivel jobban értékeli, ha egy válogatott kezdeményező, kreatív és látványos futballal próbálja elérni céljait. A francia és az angol csapat nem szerzett sok szimpatizánst a kontinenstorna alatt. Az emberek többsége ennek okán sokkal inkább Spanyolország sikerére vágyik, azonban ez nem ennyire egyszerű: mégiscsak a világ legértékesebb, legjobb játékosait felvonultató keretét kellene legyőzniük. Bármennyire is van visszafogva Gareth Southgate csapata. Ami bizakodásra adhat okot, hogy három évvel ezelőtt is egy támadófutballt játszó válogatott diadalmaskodott a Wembley-ben és akkor is Anglia volt az ellenfél.

– A világ nagyobb része az Eb alatt talán legjobb, de mindenképp legszórakoztatóbb focit játszó spanyoloknak szurkol. Mennyire jó ez a spanyol válogatott valójában, ha régebbi, meghatározó csapatokhoz próbáljuk hasonlítani őket?

– Luis de la Fuente érkezésével minimálisan átalakult a csapat játéka. Bár megtartotta a spanyol válogatottra jellemző stílusjegyeket, de a Luis Enrique által megkövetelt és alkalmazott dominanciát, mint például a katari világbajnokságon való 76 százalékos labdabirtoklást már nem tartotta annyira fontosnak. Ez a spanyol válogatott kiválóan tud alkalmazkodni az ellenfeléhez és akár mérkőzésen belül is képes váltani, ahogy láttuk azt az elődöntő második félidejében. Minden elképzeléshez megvannak a tökéletes, gyors és kreatív játékosai.

– Anglia az elődöntő első félidejét leszámítva miért nyújtott ilyen visszafogott teljesítményt? Valóban ennyire képesek csak, vagy tényleg Southgate fogta vissza szándékosan a csapatot?

– Ez a legnagyobb kérdés az angol válogatottal kapcsolatosan: a világ legértékesebb kerete valóban csak ennyire képes? Amennyiben megnyeri a tornát Anglia, bárki feszegetni fogja ezt a kérdést, vagy a siker oltárán elfogadást nyernek Southgate elképzelései és feláldozása kerül az esetleges jogos kritika? Ami tény, hogy ezek a játékosok egytől-egytől kreatív támadófutballt játszanak csapataikban, sokkal inkább előrefele játékban erősek, mint a saját tizenhatosuk elé visszarendelve. Borzalmas látni ezeket a sztárokat biztonsági futballt játszani a saját védekező harmadukban.

– Folytassuk a játékosokkal. Ki volt az Eb sztárja és csalódása, valamint a torna felfedezettje szerinted?

– Rendkívül megbizható és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott eddig Rodri, számomra ő a torna legjobb játékosa. A felfedezettek - ha lehet ilyen jelzőt használni egy már ismert, top bajnokságokban bizonyított labdarúgókra - sorát talán Lamine Yamal és Dani Olmo vezeti, mindkettőjüknek rendkívüli Eb-je az idei, de én ide sorolnám Kobbie Mainoot is.

– Rengeteg kritika érte a játszani kevésbé, csak továbbjutni akaró, jellemzően nagy focinemzetek válogatottjait. Ide lehet sorolni a döntőbe jutó angolokat, a franciákat, a portugálokat, a címvédő olaszokra pedig talán már senki nem is emlékszik. Mi az oka annak, hogy 2024-re ilyen lett a válogatott foci?

– Szerintem semmit sem változott az elmúlt évekhez képest a válogatott futball. A legjobb játékosok minimum ötven mérkőzéssel a lábukban érkeznek ezekre a tornákra, válogatott találkozók nélkül. A szövetségi kapitányok nem tudnak sok időt együtt tölteni a kereteikkel, így nagyon plusz dolgokat nem is képesek kitalálni, begyakorolni a közös idő alatt. A bátrabb szakvezetők, akiknek meg is vannak hozzá a labdarúgóik kockáztatnak, a többiek, mint Marco Rossi is, inkább a biztonságra helyezik a fő hangsúlyt. A legesélyesebb csapatok edzői pedig pluszban bíznak abban, hogy egy-egy világsztárjuk egy villanással el tudja dönteni az adott mérkőzést. A katari világbajnokságon sem volt ez másképp. Ott a kreatív német és spanyol csapat idő előtt búcsúzni kényszerült.

– Talán ez volt az a világesemény, ahol a VAR minden eddiginél nagyobb szerepet kapott. Mennyit változtatott a focin, hogy milliméterre pontosan látjuk a leseket, ahogy azt is, hogy ma már labdába épített érzékelők mérik a kezezést?

– Ezt már tendenciának látom az elmúlt időszakban: a VAR-t mindig szidni kell, foglalkozni kell vele. Egy-egy hibát sokkal jobban felnagyít a közvélemény, mint az indokolt lenne. El kellene már végre fogadni, hogy a videóbíró érkezésével nem szűntek meg a hibák, csak a számuk relevánsan lecsökkent. Észre kell venni a folyamatos fejlődést is, például a leshelyzeteknél a félautomata rendszer beválását, a gyorsabb ítéletek meghozatalát. Eltűntek a katari véget nem érő mérkőzések és a pár hiba ellenére nem látok semmi kirívót ezen a területen.

– Van ennek az Eb-nek nagy tanulsága? Tanult valami olyat a világ focija ez alatt a négy hét alatt, ami ha nem is gyökeresen, de valamennyire alakít a játékon, a taktikán?

– A legnagyobb tanulsága szerintem, hogy az olló két szára tovább szűkült, közelebb került egymáshoz, most már nem csak Magyarország tudja megnehezíteni a nagycsapatok dolgát, hanem lett jó pár olyan nemzet, aki fel tudja venni a harcot a legjobbakkal. Ha nincs megfelelő utánpótlásod, ha nem tudsz minőséget és tudást integrálni a keretbe és a keret körül dolgozókba, akkor nem reménykedhetsz a messzire jutásban.

– És mi volt az Eb legnagyobb sztorija vagy legemlékezetesebb pillanata, amire szerinted évek, évtizedek múlva is emlékezni fogunk?

– Számomra a legemlékezetesebb pillanatokat elviszik a búcsúzó játékosok. Olyan korszakos zsenik távoznak a futballból és mondtak búcsút az Európa-bajnokságnak, akikre mindenki emlékezni fog, amíg él. Cristiano Ronaldo, Toni Kroos, Thomas Müller, Olivier Giroud és sorolhatnánk, örök és felejthetetlen (Eb-)emlékeket hagyott a futballszeretők számára.

– Térjünk ki a magyar válogatottra is. Két hét már eltelt azóta, hogy eldőlt, nem sikerült a csoportból továbbjutni. Ennyi idő után talán objektívebben lehet megítélni, hogy Rossi csapatának szereplése inkább volt kudarc az előzetes várakozásokkal szemben, vagy ez volt a realitás, itt a helyünk valójában.

– Abszolút a realitás! Ez továbbra is ugyanaz a szerethető csapat - hogy egy futballközhellyel éljek, mint volt az Eb-n játszott három mérkőzést megelőzően. Egy csapat, amelynek továbbra is felfelé vezet az útja és pozitív irányba tart fejlődéstörténete. Azonban látnunk kell a korlátjainkat is, hogy még mindig nincs megfelelő mennyiségű és megfelelő minőségű helyen játszó játékosunk. A lehetőségeink korlátozottak. Amennyiben ez nem változik, akkor elképzelhető az is, hogy bár Marco Rossi sokkal többet kihozott ebből a társaságból, mint amit eleinte elképzeltünk, de közel vagyunk már elérhető eredményeink tetőfokához. Ettől függetlenül csak gratulálni lehet ennek a csapatnak és köszönetet mondani olyan élményekért, felejthetetlen pillanatokért, amilyet például a skótok elleni 100. perces eufórikus pillanatok eredményeztek. Egyszer, először nem hozta a magyar válogatott a csodát, csak a realitást. Meg kell tanulnunk ezt is szeretni!