Geszti Péter is lekéste a magyar-skót meccset: hervasztó volt, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává
Geszti a végére már nem azért aggódott, hogy nem érnek oda, hanem hogy lincselést rendeznek-e a csalódott drukkerek. Elmesélte, miért döntött úgy, inkább nem is indul el a késésben lévő géppel.
Lincshangulat volt Ferihegyen vasárnap este: a Eurowings stuttgarti járata csak hatalmas késéssel tudott elindulni, ami miatt 100-150 magyar szurkoló késte le a magyar-skót meccset. Közöttük volt Geszti Péter is, aki a Facebook-on írta meg a horror-kalandot:
„Rajta voltam. A gépen, ami nem ért oda. Legalábbis velem. Mert leszálltam róla.”
Geszti szerint „mindannyiukban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult”, de a beszállás még így is viszonylag nyugodtan ment, noha már ekkor elkezdtek beszólogatni a lassabb, idősebb utasoknak a drukkerek.
„Amikor mindenki elfoglalta a helyét - minden szék foglalt volt -, mégsem csukta be a személyzet az ajtókat, mert zavar támadt, a gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult”
– folytatja a posztban Geszti. A helyzeten szerinte rontott, hogy hosszú percekig nem lehetett tudni, mi a probléma.
„A mellettem ülő idős német hölgy reszketni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan, egy számára érthetetlen nyelven. [...] Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.”
Mint a zenész írja, végül olyan borzasztó helyzet alakult ki, hogy ő úgy döntött, inkább leszáll a gépről.
„A mögöttem ülő piás trió idővel agresszívbe kapcsolt, ami felfűtötte az előttem és mellettem ülő férfiakat is, ezért először a légiutas-kísérő, aztán a másodpilóta, majd a kapitány ugrott oda, és rivallott rá a hangadókra, hogy szálljanak le a gépről. Közben végre bemondták, hogy probléma van az utaslistával és hat csomagnak nincs gazdája a repülőn. Nabakker! Felhördült a kabin népe. Páran vörös fejjel, sziszegve és fenyegetődzve leviharzottak a gépről, közben megjött a reptéri rendőrség, és a fejem fölött igazoltatni kezdte a piros-fehér-zöldre mázolt arcú fiúkat, akik hirtelen elcsendesedtek. Káosz kapitányság. Hogy kerülök én ide? Egyértelmű volt, hogy azok, akiknél elszakadt a cérna, és leszálltak, jól kiszúrhatnak a gépen maradókkal, mert innentől szinte lehetetlen követni, hogy kik szálltak le, melyik székről, és az utaslista szétesik, mint jenga a földrengéskor. Anélkül pedig nincs felszállás. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odakínlódtam magam az elkínzott arcú steward sráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek.”
A posztját végül ezzel zárja:
„Ahogy mondják: a futball a világ legfontosabb semmisége - mi most »csak« ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni...”
