JÖVŐ
Forradalmasíthatja a divatipart és hatalmas lépés lehet a fenntarthatóság felé az MIT új fejlesztése. Más kutatók azt próbálják elérni, hogy a testből nyert energiával működtethessünk eszközöket, ami például a gyógyászatban hozhat áttörtést.
JÖVŐ
A 20. század kezdete óta a tíz legmelegebb év listáján csak 2000 utáni év szerepel, és az utóbbi tíz évből nyolc rajta van ezen a listán.
JÖVŐ
Egy gonosz mesterséges intelligencia öntudatra ébredésénél vannak sokkal valóságosabb és kézzelfoghatóbb fenyegetések, amelyekkel az egyre önállóbb robotok miatt meg kell birkóznunk.
JÖVŐ
Az idén érkező csöppségek már egy másik világban nőnek fel, és a szüleik is másképp állnak a technikai eszközökhöz.
JÖVŐ
Geoffrey Hinton korábban még 10 százalék esélyt adott ennek az eshetőségnek, most viszont már szerinte 10-20 százalék az esély erre. Kormányzati szabályozás létrehozását sürgeti.
JÖVŐ
Vadonatúj technológiákra van szükség ahhoz, hogy a világ adatforgalma, illetve egyáltalán az internet működő- és fejlődőképes maradjon. Hamarosan jöhet a gyémántba írt „örök adat”, de dollárbilliókat kell ölni kapacitásnövelésbe is.
JÖVŐ
Sok minden történt a világhírű Spot első megjelenése óta: az utódai maratonon indulnak, bombát hatástalanítanak és sugárfertőzött romokat vizsgálnak.
JÖVŐ
Az Egyesült Államok a TikTok egyik legnagyobb piaca, de hamarosan elérhetetlenné válhat az országban, ami óriási érvágás lenne a kínai videós platform számára. A betiltás globális lavinát indíthat el.
JÖVŐ
Elképesztően fontos lett az embereknek az EV-k hatótávja, és ez egyre jobb válaszokat követel a gyártóktól, ha életben akarják tartani az elektromos átállás reményét.
JÖVŐ
A napelem gyorsabban fejlődik és válik olcsóbbá, mint arra számítottak. Nemsokára a mostaninál is sokkal hatékonyabb megoldások jönnek, de Magyarország épp befékez ahelyett, hogy a szélerőműveket és a geotermikus energia felhasználását is fejlesztené.
JÖVŐ
Bár azt senki sem vonja kétségbe, hogy az elektromos autók akkumulátorai hosszan és intenzíven égnek, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tűzveszély nagyobb egy EV, mint egy hagyományos kocsi utasterében. Egyre több kutatás igyekszik feltárni, melyik a kockázatosabb választás.
JÖVŐ
A Boston Dynamics humanoid robotjai már nemcsak szaltóznak és parkourozgatnak. Egy új videóban Atlas robot már motorburkolatokat pakolgat egy szimulált gyártósoron – mindezt teljesen önállóan.
JÖVŐ
Hatalmas Star Wars-rajongó volt, egy véletlennek köszönhetően került a HUNOR-programba. Dr. Nagy Klaudia Vivien lett az első magyar ESA-minősített űrorvos.
JÖVŐ
A Tesla vezetőjének, Elon Musknak a legalább két magánrepülőgépéből származó éves kibocsátása megegyezik egy átlagember 834 éves kibocsátásával.
JÖVŐ
Egy új technológia képes megduplázni a kommunikációs kapacitást egy sávszélességen belül, ennek köszönhetően hamarabb valósággá válhat a 6G, mint gondolnánk. Az ultragyors mobilinternet megváltoztat szinte minden ma ismert digitális technológiát.
JÖVŐ
Néhány héten belül már a második rendkívüli hurrikán csapott le Amerikában. A klímamodellek szerint ráadásul a jövőben sokkal intenzívebb viharok várhatók. Szabó Péter éghajlatkutatót kérdeztük az összefüggésekről.
JÖVŐ
A kutatók szerint a kristály a kihalófélben lévő növény- és állatfajok nyilvántartására is felhasználható lehet a jövőben.
Népszerű
Ajánljuk