Ilyen, ha csavarnak egyet a legfinomabb magyaros fogásokon
Körülbelül öt percre lakom a Liszt Ferenc tértől, és minden éttermet heti rendszerességgel végigmérek. Persze csak kívülről. Mert az ember hajlamos azt hinni, hogy azok a bizonyos turistacsalogató helyek nem neki vannak kitalálva. Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy ezeken a helyeken minket nem akarnak lenyűgözni.
A Seasons is egy olyan jelenség volt, ami tetszett nagyon, de csak a kerülgetésig jutottam vele. Egészen a múlt hétig! Nagy volt tehát az izgalom, és ez az első falatig nem is múlt el. Mert bár az étterem ízlésesen berendezett, a tulajdonos szívélyes, a teríték modern és a személyzet profi, én nem erre voltam kíváncsi, én nem ezek miatt a dolgok miatt voltam drukkban. Arra vágytam, hogy meglepjenek, hogy az étel maradandó élményt nyújtson, és azt érezzem a végén, hogy bármikor szívesen visszajönnék és repetáznék belőle.
Aztán megérkeztek az előételek és megnyugodtam. Annyira egyben volt minden, hogy onnantól kezdve képes voltam újra élvezni a körítést, és érdeklődni a hely egésze iránt.
Például érdemes egyszer egészen felfelé tekinteni, hiszen az eredeti formájában meghagyott boltív szépsége volt az egyik oka annak, hogy a tulajdonos belevágott a műemlék épület modernizálásba.
Aztán ki lehet olyan különlegességeket is szúrni, mint a jobbnál jobb borokat rejtő bárpult, vagy az asztal szélére helyezett, helyben sült kenyér.
Apró, de iszonyatosan fontos dolgok ezek.
A Seasons nem csak a külföldiek felé nyit. Háromhavonta megújuló étlapjuk, déli menüjük, és minden kreativitásuk arra vár, hogy a magyar közönség is próbára tegye őket.
A mi, nagyjából egész étlapot feltérképező ebédünk kiállta a próbát, és ezen a ponton azért adom át szakácsmesterségben is gyakorlott kollégámnak a stafétát, hogy a gyönyörű képeken túl ti is úgy olvashassatok az ételekről, hogy megjöjjön a kedvetek hozzá.
Szakácsvélemény
Az előétel szekcióból már nagyjából fel is tudjuk mérni mit tud a Seasons. Klasszikus magyaros bisztró ételek, amik a klasszikus magyaros bisztró méretben érkeznek. Egy kis csavar azonban minden ételnek kijut, nem kell cigánypecsenyére meg pörkölt-nokedlira gondolni egyből. Előételünknek választott almás-zelleres-tormás reteksalátánk, ami tatai sonkával érkezik, egyből felébreszt a még meg sem fogalmazódott elő- kajakómából. A sonka szimplán isteni, de a nagy sztori a saláta maga, ami első ránézésre valami majonézes miegymásnak néz ki, de valójában egy kirobbanóan friss, ropogós ízorgia, valahogy így írnám le a húsvétot egy ízben. A zeller és az alma hadakozása az első falatnál annyira intenzív és tökéletesen egybesimuló, hogy mire feldolgozom már el is fogyott.
A második fogásunk egy igazi veterán kacsamáj, ami kalácson érkezik, kesudiós hagymalekvárral. Seasonék nem bízták a véletlenre a kacsamáj beszerzését sem, konkrétan a Four Seasons (mennyi Seasons) kacsamáj beszállítója hozza nekik ezt a páratlan szervet. Szerintem rajtam kívül még sokan vannak úgy vele, hogy örökké tudnák enni. Nos egy ilyen körítéssel megküldve az örökké után IS.
Az előbb említett csavar azonban a főételeknél játszik leginkább. A Budapest bélszínt együtt kóstoltuk egy T-Bone steakkel (mert ugye miért ne), de a budapest mód itt a lényeg, ami nem a szokásos már-már halálciki ragu megoldás, hanem az elemek halmazállapotának játéka. Minden maradt, ami kell: a lecsó, a borsó és a gomba is, de a lecsó egy püré formájában, a borsó hüvellyel, a gomba pedig kucsmagombaként szerepelt a tányéron. Ez pont egy olyan újítás, ami még nem lövi ki a holdra az eredeti receptet, de kellően izgalmas. Parádés a végeredmény a gyönyörű, füstös ízvilágú bélszínnel, amit a sütők Lamborghinijében, egy Josper sütőben készítenek.
A Josper egy kemence és egy grillsütő kombója, ami 100%-ban faszénnel működik és a szuperereje abban rejlik, hogy baromi gyorsan, baromi forró hőmérsékleten pörköl oda a husinak, ami ezáltal sokkal hamarabb elkészül, de mégsem süti meg az egészet. Ezután pihentetik a húst, amiben végbe megy az ozmózis folyamata, midőn a belső részek is szépen átmelegednek, a húslé kirándul egyet a húsban, de véletlenül sem szárad ki.
A kacsacombunk is hasonlóan ravasz, mint az előző fogás. Az elengedhetetlen párolt káposztát krémmé varázsolták, és polentával támogatták meg. A végeredmény nem csak izgi, de sokkal kényelmesebb fogyasztást szül. Kacsa levág, káposzta tunkol, aztán hajrá polenta. Király!
Desszertnek egy lisztmentes csokitortát próbálunk még magunkba gyűrni, ami nem egyszerű, mert méretes adagokkal néztünk szembe az előzményekben. A tortában minden ott figyel, amitől egy puha, ragacsosan csokis torta megkoronázójává válhat egy menüsornak, ugyanakkor a gluténérzékenyek barátja alapjáraton. Aki ettől megrettenne, mert a múlt században ragadt, az nyugodtan ehet hozzá egy kanál lisztet.
Szóval így kell összehozni úgy egy étlapot, hogy a külföldieket egyszerre csalogassa, és a városlakókat is megvehesse kilóra.
Szakértelem, minőség és vendégszeretet találkozik itt, és egy hangyányit sem színeztem vagy szépítettem. Térjetek be hozzájuk, és fogadok, hogy egyet fogunk érteni a végén!
