Megkóstoltuk a cigánkát és a szülinapi Gerbeaud-tortát is - élménybeszámolónk az idei Gourmet Fesztiválról
Minden évben eljön a nap, amikor egyrészt megtörik a kora tavaszi hőség, és hirtelen apokaliptikus hűvös-esős idő köszönt be, valamint megrendezik az evésben mélyebben elmerülők, az éttermesek, a szakácsok és a gasztro-újságírók népünnepélye, a Gourmet Fesztivál.
Mi "gasztrósok" ilyenkor annak rendje és módja szerint kisereglünk a Millenárisra, és lessük, idén éppen mivel akarják a mindenre elszánt élvonalbeli éttermek lenyűgözni a nagyérdeműt. Általában ilyenkor -beleértve mi is- írunk egy, a szakmai napból táplálkozó élménybeszámolót, hogy mit kóstoltunk, és mit ajánlanánk annak, aki ki szeretne látogatni a rendezvényre, vagy esetleg pont azért olvassa az adott cikket, hogy érdemes-e meglépni ezt a dolgot.
Idén úgy döntöttem, egy kicsit személyesebbre veszem a figurát, hogy ne a szokásos szenzációk elemzésésbe fusson bele a kedves olvasó ezredjére, hanem egy olyan írásba, amit egy olyan srác ír, aki eddig az összes Gourmeten kint volt egy kivételével, hol szakácsként, hol újságíróként, hol fotósként, és olyan is előfordult, hogy csak leinni magát.
Az első és legszembetűnőbb változás idén az, hogy eltűnt egy tó. Bizony.
A Millenáris park körúti bejárata felőli tó jelenleg gyönyörűen fel van töltve, és annak rendje és módja szerint befüvesítve, helyet adva ezzel egy nagyobb térnek a fesztivál első szegmensének. A nagyobb hely végülis nem volna rossz dolog, de valahol a fesztivál része volt, ahogy a Sauskától spicces apukák lurkói a Michelin csillagos éttermek maradékaival kergették a koi pontyokat.
A nagyobb hely azonban kedves újdonságoknak adott így teret. Idén például a Gastrohack és a Street Kitchen csapata is képviselteti magát, előbbi egy Green Egg sütővel világot és gyomrokat megváltó kooperáció, akik legalább annyira értenek a showhoz, mint a húsokhoz, utóbbi pedig Fürdős "Brutál" Zé régi-új formációja, aki úgy néz ki újra elengedte a saját neve futtatását, és a csapatszellem felé orientálódik.
Az újoncok közül több, mint említésre méltó az Innio standja, ahol először mutatják be a terjeszkedésük egységeit, a Hun\or-t és a Nor\ma-t. Előbbi egy fine dining étterem lesz a Kecskeméti utcában, ahova kvázi átköltöztetik a borbárjuk elit konyháját, utóbbi pedig egy pékség, ahova meg a saját sütésű kenyereiket.
Kapásból le is lövöm a poént, hogy itt ettem az eddigi kedvenc fogásomat idén, a cigánkát, amit erdőből szedett árvacsalán, lestyán és egyéb random zöldek körítettek, és akik velem együtt megkóstolták, csak annyit tudtak kinyögni, hogy "anyád".
Az "újragondolt" zsíros kenyerük a tokaszalonnával sem piskóta, amellett, hogy jópofa, a savanyított akác és társai egy új világot nyit a zsírosdeszkák univerzumában. Bár abban biztos vagyok, ha a nagymamám meglátná, elültetné.
Engedjetek meg egy fizetetlen Master Card\szervezés reklámot beszúrni:
idén (a többi Szigetes fesztiválon is) már mindenki karszalagján ott van a fizetőkártya, és ez elmondhatatlanul sok felmerülhető kellemetlenségtől szabadít meg minket.
Azt leszámítva, hogy már hipergyorsasággal tudsz rengeteg pénztől megszabadulni, elképesztő dolog. No de vissza az ételekhez!
Első körben az új játékosokat fedezgettük fel, de ahogy esteledett és fogyott a bor, nyilván betaláltuk a nagyöregeket is, akik képtelenek csalódást okozni.
Az idén 160 éves Gerbeaud-hoz tartozó Onyx és Émile olyan állatságokat hozott, mint a Vizibivaly tokhalkaviárral (itt megjegyezném, hogy amúgy az idei téma a kaviár, a gombóc és a pezsgő), vagy a marhaszegy kukoricagombóccal, spárgával és medvehagymával.
Az Onyx idén népszerűbb, mint valaha, hála annak a bizonyos második Michelin csillagnak, amivel egy kötőtűvel szúrták fel magukat az európai gasztrotérképre, erősítve ezzel azt, hogy Széll Tomi nélkül is van élet a Vörösmarty téren. A Gerbeaud pedig bemutatta a szülinapi tortáját, amiről az egyetlen rossz dolog, amit el lehet mondani az az, hogy könnyen fekete lesz tőle az ember szája, de ha szorgalmasan iszogatjuk a vöröseket, alig fog feltűnni a szőlőrúzs mellett.
Kreinbacherék minden évben az elsők, akiket betalálunk, mert már messziről, kiszúrnak, és pezsgővel támadnak. Ilyenkor jó ha az ember gasztronómiával foglalkozó újságíró és nem mondjuk karosszérialakatos. Már pár éve azt a pofátlanul luxi dolgot is elkövetik, hogy kihozzák a cannes-i vörös szőnyeg pezsgőjét, a Pipert is. Idén Pesti Istvánnal, a legszebben tálaló magyar séffel kiegészülve az étel vonalat is szépen elindították, és a Szent Jakab-kagylójukkal megvettek kilóra.
Úgy kerek a Gourmet, ha a biztonságiak terelnek ki, ezt idén végre sikerült meglépni záráskor. Ennyi éttermet végigkóstolni lehetetlen egy nap alatt (próbáltuk, de nem is jó ötlet), úgyhogy bizony elég felületes kijelentés a kedvenceimnek kikiáltani a felsoroltakat, de azok közül, amikre rámentünk ezek voltak a befutók.
Ha már ezeket a sorokat olvasod, valószínűleg neked nem kell magyarázni az adag\ár dolgot a fesztivállal kapcsolatban. Természetesen nem olcsó, és nem is a falásról szól. Ez bizony az ízek ünnepe, és pontosan azoknak szól, akik ezt szeretnék is ünnepelni. Már jópár éve pedig elképesztő azt végignézni, hogy akár az elemekkel harcolva is, de tízezrek gyűlnek össze erre az ünnepre.
A Gourmet fesztivál a nagy magyar gasztroforradalom elsőszülöttje, és már fel is nőtt szépen.
A koi pontyokért viszont kár.
További képeink a fesztiválról:
