Fehér ruhás emberek buliztak a Magyar Nemzeti Galéria festményei között
Diner en Blanc. Egy vacsora, ami 25 évvel ezelőtt Franciaországból indult, és ami harmadik éve kerül megrendezésre Budapesten is. Egy vacsora, ami vállaltan elegáns és rendhagyó. Egy vacsora, ahol minden fehérbe öltözik.
A szabály egyszerű: mindenki fehér ruhában érkezik, és fehér asztaloknál, fehér gyertyák mellett fogyasztja el a vacsoráját. A pontos helyszín csak percekkel az esemény előtt derül ki, így a résztvevők kisebb csoportokban sétálnak, villamosoznak, buszoznak a helyszínre, majd együtt veszik boldogan birtokba az előre feldíszített teret, parkot, udvart, és a szabad ég alatt piknikeznek egyet a nyárutón.
Nekem persze nem volt se kedvem, se fehér ruhám az elején.
"Mi vagyok én. Valami bohóc? Vonulok majd fehér jelmezben, felnőtt létemre, míg bámulnak az utcán, …"
Halálra izgultam magamat az eseményt megelőző pár napban, és bevallom őszintén, még a találkozóhely felé tartva sem voltam biztos a dolgomban.
Aztán megtaláltuk a csapatunkat a Clark Ádám téren, és miután kicsit asszimilálódtunk a sok fehér tettestárs közé, kezdtem én is megnyugodni, és már inkább örömteli várakozással indultam el a titkos helyszín felé.
Idén, Budapesten, a Vár, azaz pontosabban a Magyar Nemzeti Galéria előtti tér lett a kiválasztott helyszín. A támogatóknak hála tényleg lélegzetelállítóan nézett ki minden, és miután mindenki megtalálta a helyét, elkezdődött a vacsorára való felkészülés.
Aki elég elszánt, az akár hozhatja magával az asztalát, a székét, és a vacsora összes kellékét, de lehet a kényelmesebb megoldást is választani, és a helyszínen bérelni ülőhelyet, és rendelni komplett elemózsiát.
Kiosk és Bestia együtt álmodták meg a menüt, és amikor kibontottuk a saját dobozunkat, nem hittünk a szemünknek: óriási adagok, és gyönyörűen megkomponált fogások sorakoztak előttünk.
De rövid tálalás után, az első falat sajt közben, egy gigantikus esőcsepp pottyant a fejemre. Aztán még egy... még egy... és fel percen belül szakadni kezdett az eső...
A rendezők fel voltak készülve erre az opcióra. Az utolsó percig halogatták a döntést (hiszen a Diner en Blanc egy szabadtéri piknik), de amikor leszakadt az ég, mindenkit betereltek a Magyar Nemzeti Galériába, és valami olyan szürreális este vette kezdetét, amit még most is nehezen tudok szavakba önteni.
A vendégek mentették a menthetőt, és csurom vizesen, mégis mosolyogva állították fel a galéria termeiben az asztalokat, és terítettek meg újra a vacsorához.
Jó pár perc eltelt, mire felfogtuk, hogy mi történik. Hogy itt vagyunk egy múzeumban, egy óriási vihar elől menekülve, és nedvesen, fehér ruhában, lefolyt sminkkel töltünk a másiknak még egy pohár bort, és pattanunk fel táncolni, amikor a zenekar belekezd.
Az élet nem állt meg, az estének folytatódnia kellett, és ez a szürreális élmény csak még különlegesebbé varázsolt mindent.
Csodás volt látni, ahogy az emberek vigyáztak egymásra, a festményekre, és a hangulatra. Ahogy mindenki érezte azt, hogy különleges, és kiváltságos helyzetben van, amit az eső nem ronthat el.
Amikor Budapestre gondolok, és amikor beszélek valakinek róla, aki nem ismeri jól a várost, akkor ilyen élményeket próbálok kiemelni.
Csodás fürdőink, kávéházaink, parkjaink és közösségeink vannak, de ez nem minden.
Itt megtörténhet az, hogy a Szabadság hídon nyáron jógát tartanak, itt megtörténhet az, hogy az Óbudai-sziget egy hétre Fesztiválköztársasággá alakul, és megtörténhet az, hogy egy múzeumban önfeledt és stílusos buli kerekedik.
És ebben nincs semmi, ami ne férne meg a hagyományokkal, vagy amire rossz szemmel kellene tekinteni. Ettől csak még izgalmasabb lesz ez a város, és még színesebb. Jelen esetben konkrétan fehér.
Köszönjük szépen a meghívást a Red Lemonnak, és a Diner en Blanc magyarországi csapatának.
Imádtuk az este minden percét! Imádtunk a vacsorát, imádtuk a helyszínt, és imádtunk elázni is!
Ha jövőre ti sem szeretnétek kihagyni a fehér vacsorát, olvassatok utána, hogy hogyan lehet bekerülni ebbe a titkos körbe:
https://budapest.dinerenblanc.com
