A fine dining elérhető! - Az Up & Down új étlapjába kóstoltunk bele
Kedves olvasó, ha még mindig itt vagy, pedig már szembesültél a kezdő fotóval, "a nagy tányéron pici étel" koncepcióval, akkor kérlek maradj nyitott, és olvass csak tovább.
Azért ezzel a kritikus ponttal kezdem, mert ha felhívom rá a figyelmet, ha nem, akkor is előjön majd a téma, valaki biztos előhozza.
Mert hát igen, az Up & Down sem az a hely, ahová azért érkezik az ember, hogy gigászi rántott húsokat toljon az arcába. Itt nem a habzsolás a cél. Az étellel szórakoztatni és elgondolkodtatni akarnak.
Valami olyan ízkombinációt szeretnének minden alakalommal eléd tenni, ami megmarad, amiről beszélni támad kedved, ami élmény.
Hiszen poharat emelni sem csak szomjoltás céljából szoktunk... na ugye!
Az Up & Down már a körítéssel elárul mindent magáról.
Csillárok, merész árnyalatok. Egy arany agancs a pult mellett, latex csajok a falon. Baromi vad az egész enteriőr, de nem érzed magad benne kellemetlenül, egyáltalán nem rideg. Kényelmes székek, minőség anyagok és hibátlan teríték, az én szememet és szívemet simán elrabolják az ilyen dolgok, ha "élményenni" megyek.
Ráadásul elég menő a terasz is. A Fővám környéke a Szabadság híddal alkalmas arra, hogy csak ücsörögjünk és nézelődjünk egy ebéd után.
De térjünk rá az ételekre, ha kigyönyörködtük magunkat. Mert van miről beszélni.
A séf Farkas Lóránd, akiről az ételeinek kóstolása után is pontosan azt mondtam volna, amit a bemutatkozó anyagában olvasni róla:
Kísérletező kedvű fiatalember, aki a magyar –francia- ázsiai ízvilágot vegyíti, variálja, ötvözi.
Elég jól jött ki neki és az étteremnek is a lépés, hiszen jelenleg kreatív séfként Magyar Dániel segít neki agyalni, aki annak a bizonyos Huszár Krisztiánnak a tesója, és aki szintén nem zárkózik el sem a kreatív melótól, sem az ázsiai vonásoktól.
Van is harmónia, nem is voltam benne biztos, hogy mikor kinek az ötletét kanalazom vagy villázom.
Mi kóstoló adagokat kapunk mindenből (szóval igen, nyugi, azért egy normál adag ennél jóval nagyobb), de még úgy, hogy a desszert előtt leléptem is teljes volt az élmény.
Az egyik kedvencem a gulyásleves lett, amit illene óriás idézőjelbe tenni... ugyanakkor mégsem. Mert az ízek megvannak, de a tálalás sokkal fenszibb. Tradíció és modern vonások egyben.
Nagyon szerethető, ha vonz ez az ízvilág, de kipróbálnál mást, mint amit unásig ismersz.
És az összes többi ételre is nagyjából igazak a fenti sorok. Ismerős, de más. Izgalmas élmény.
Kiemelném még a házi csirkekolbász, paprikás spatzle kombót, és az argentin marhafartőt Budapest módra.
Imádom, amikor egy kolbász ennyire szép körítésben is vállalható és megállja a helyét. Talán ez volt az az étel, amiből szívesen ettem volna többet... sokkal többet.
A marha meg maga volt a mai, Budapesti tavasz. Nem csak azért, mert benne van a város a nevében, és szintén egy hagyományos fogást modernizáltak, hanem azért is, mert színeivel belerobbant a retinámba.
Mielőtt nekiestek egy tál ételnek, jó, ha hagytok időt a szemeteknek is, főleg ha ilyen elbűvölő a látvány.
A fine dining nem annyira idegen, nem annyira távoli, nem annyira megugorhatatlan, mint amennyire páran állítják. Ha valami másra vágytok, mint amit otthon készítenétek magatoknak, próbáljatok ki olyan helyeket, mint az Up & Down. Szépen, komótosan, gyönyörködve.
U.I.: Az ebédmenü például árban sem mondható húzósnak. 2 fogás 1950.-; 3 fogás 2450.-. Kezdjétek azzal, ha még bizonytalanok vagytok.
A fotók a Canon EOS M50-es masinájával készültek!
