Egy modern csárda a Balaton partján – teszteltük a VígMolnárt
A szezon előtti heteknek igazán különleges hangulatuk van. Már festik a padokat, takarítják a fagyis bódékat, ébred és éled minden, de még nem akkora a zsivaj. Már balatonillat van, már hosszabbak és fényesebbek a napok, de még romantikus csendben lehet figyelni a naplementét a parton.
Ilyenkor érdemes rövidebb, akár fél napos kirándulásokat tenni a Balaton bármelyik partjára. Csopak körülbelül másfél órára van Budapesttől, és mégis nagyon más ott pihenni és nézelődni pár órát, mint a belvárosban. Ráadásul a vendéglátás sem csak a lángosról és hekkről szól már. Vannak olyan éttermek, amikért kifejezetten érdemes felkerekedni.
Mi a VígMolnár Csárdában kezdtük a szezont, és azóta már azt is elhatároztuk, hogy augusztusban egy egész hetet szentelünk a környéknek, hiszen a Paloznaki Jazzpiknik miatt itt pezseg majd minden.
Első pillantásra a malomkerékbe szerethetünk bele, de ez ma már csak esztétikai élményt nyújt. Az egykori malom 1971-ben bezárt, és azóta itt vendéglátással foglalkoznak. Az új tulajdonos 2011 óta igyekszik azon, hogy megfiatalítsa a helyet, de közben őrizze a hagyományokat.
Így aztán örömmel tapasztaltuk azt, hogy itt nem a téli álomból ébredeznek, hanem az "egész éves Balatonra" szavaznak. Hozzájuk éppúgy jöhetünk jeges tavat csodálni, mint fürdőruhát rántva relaxálni.
Ennek megfelelően a konyha sem csak a szezonalitásra és a tuti biztosra megy. Az étlap majd összes fogása ismerős, de erősen át van gondolva.
A koncepció nem az volt, hogy ha csárda, akkor minibogrács és hamubasült kenyér, de nem is estek át a ló túlsó oldalára, nem szifonból nyomják ki a csirkepaprikást.
Szóval van túrós csusza, ami klasszikus, de sokkal esztétikusabban van tálalva, mint ahogy azt megszokhattuk, és vannak szép szál húsok, de színes és ízletes zöldségek ölelésében érkeznek.
Már az előételekkel és a levessel elteltünk. Kiadós adagok érkeznek mindenből. A kacsamáj terrine, sült paradicsom-paprikakrém, zöldségek kombináció nálam nagyon betalált. Ha annyi friss kenyeret ettem volna hozzá, amennyit a szemem kívánt, itt be is fejezhettem volna az ebédet. A helyben savanyított zöldségekért pedig az ötös mellé a csillag is jár. Ez az az apró csavar, amitől emlékezetes marad az egész.
Nem tudom, hogy mennyire zavaró, vagy mennyire jön át a képeken, de a fedett terasz, ahol mi ültünk, meleg, sárgás hangulatú fényeket varázsolt. Nekem nagyon tetszett, hogy a tűző napról beljebb araszolva, kicsit más világban találtuk itt magunkat, ezért sem szerettem volna eltüntetni a nyomát. De persze ez is egy olyan dolog, amit csak akkor fogtok igazán megérteni, ha személyes látogattok el oda, és kimelegedve behúzódhattok a farakások mellé.
Hiába, az ételeken mellett annyi minden meghatározza még, hogy milyen érzésekkel távozol.
Az őzragú és a marha stefánia megadta a kegyelemdöfést. Desszertet tényleg csak mutatóba kértünk. Mondjuk nem bántam meg, mert az az egy kanál is klassz élmény volt, amit a túrógombócból faltam. A tejföl habos volt, a bunda corn flakes. A határon táncolt ez is, hiszen adta a klasszikus túrós élményt, de benne volt a fiatalos funky.
Mi végig a teraszon ültünk, és csak az ebéd végén jutottam el a mosdókereséséig, de őszintén szólva ekkor dobtam a legnagyobb hátast. Ez az étterem GYÖNYÖRŰ!
Annyira ízlésesen vannak meghagyva a csárdamotívumok, és annyira modern, mégis megnyugtató a belső tér. Kicsit bántam, hogy nem töltöttünk bent több időt.
Nagyon remélem, hogy az emberek egyre inkább és egyre jobban értékelik majd ezt a fajta hagyományőrzést. A magyaros ízek és a régi hangulat végig ott van a falak között és a tányérokon, de közben nagyon mai az egész.
Kiránduljatok egyet Csopak környékén, ugorjatok be ide egy jó halászlére, aztán sétáljátok le a strandon. Tökéletes délután program, már most, a dübörgő nyári napok előtt!
A fotók a Canon EOS M50-es masinájával készültek!
