Boszorkányok nyomában – interjú Fábián Jankával
Fábián Janka könyvei mind a történelmi múltba repítenek minket vissza, legyen szó a boldog békeidőkről, a boszorkányperekről vagy a 18. századi bécsi udvarról, mégis, olyan színesen és részletesen mesél a színfalak mögül, mintha csak az emlékeit jegyezné le.
Ennek ellenére, bármennyire is rajong a történelemért, leginkább saját korában szeret élni. Most megjelent könyvét, Az utolsó boszorkány lányát olvasva Márai Terézia és Marie Antoinette udvarában járunk, a XVIII. század végén.
- Hogyan lett író?
- Ez hosszú történet, nem úgy kezdődött, hogy egyik napról a másikra arra ébredtem, hogy mostantól írni szeretnék, hanem régóta tervezgettem. Egészen általános iskolás koromig vissza tudok emlékezni, hogy is indult. Persze akkor még nem gondoltam, hogy majd egyszer író leszek, mindenféle más szerettem volna lenni, ahogy általában egy kisgyerek. Aztán végül tanár lettem, de az írás mindig foglalkoztatott. Voltak regény ötleteim, jegyzetelgettem, olvastam, kutattam is hozzá, hiszen a történelmi hátterű regényeimhez kellett némi kutatómunka. Úgy voltam vele, hogy amikor lesz időm és kedvem, elkezdem. Picit féltem is az egésztől. Aztán beköszöntött a pénzügyi válság és mivel én szabadúszó nyelvtanárként cégeknél is tanítottam, azok pedig a válság miatt elkezdtek spórolni – például a nyelvoktatáson – sok munkámat elveszítettem. Cserébe viszont lett szabadidőm, így elővettem ezeket a régi ötleteket, jegyzeteket és belevágtam. Nem gondolkoztam, hogy mi lesz belőle, úgy voltam vele, megpróbálom, és meglátjuk lesz-e egyáltalán kiadó, és érdeklik-e majd történeteim az olvasókat.- A kiadóknál kopogtatott először vagy a közönségen keresztül vezetett az út?
Tisztában voltam azzal, hogy kell egy kiadó, ha nyomtatásban akarom látni a könyvet. Persze, gondolkodtunk a magánkiadásban is, de azt is jól tudtuk, hogy úgy nagyon nehéz eljutni az olvasókhoz, bekerülni a könyvesboltokba. Én nem vagyok annyira rámenős, hogy házaljak a könyveimmel, vagy ezerrel reklámozzam magam az interneten. Az is elég nehéz volt számomra, hogy a kiadóknak próbáljam magam eladni. Abszolút nem vagyok egy nyomulós típus, de mindenképpen szerettem volna, hogy legyen egy kiadói hátterem. Ezt nehéz volt megtalálni, első körben a nagyobb kiadók szóba sem álltak velem. Később a Hungarovox adta ki a könyveimet, ami nagyon fontos volt, mert az ő infrastruktúrájuk nagyon sokat segített a terjesztésben, de finanszíroznunk nekünk kellett családi kasszából. Szerencsére volt rá kereslet, és ennek köszönhetően kerültem az Ulpius Házhoz, ahol eltöltöttem öt évet, amíg csődbe nem ment a kiadó. Ekkorra azonban már voltam olyan népszerű, hogy nem nekem kellett újra kiadót keresnem, hanem ők kerestek meg engem. Így kerültem végül a Libri kiadóhoz, ahol nagyon jól érzem magam.
- Szerencsére, hogy akkor az elején a család hitt benne.
Igen, különben feladtam volna többször is. Több olyan esemény vagy pillanat is volt, amikor úgy voltam vele, hogy jól van,én ezt nem csinálom tovább, van egy normális, civil foglalkozásom, megpróbáltam, úgy látszik, nem megy, nem hiányzik nekem ez a stressz. De mindig volt valaki, aki biztatott és próbált átlendíteni a holtpontokon. Így volt a magánfinanszírozással is. Én ebbe is nagyon félve vágtam bele, mert mi van, ha nem jön vissza a pénz, még részben sem. Attól is tartottam, hogyha ezzel kiállok a nagyközönség elé és nem tetszik nekik, milyen rossz lesz, hogy ennyit dolgoztam rajta én és az egész családom is hitt benne, mégis kudarc lett.
- Miért pont a történelem a háttere ezeknek a könyveknek?
Történelem szakot végeztem, tehát a töri mindig is érdekelt. Igaz, nyelvtanárként dolgoztam – és dolgozom is -, de az egyik szakom a történelem. Mindig is a szívem csücske volt ez a tárgy. A történelmi regényeket is szerettem mindig – például Gárdonyit és Victor Hugót.
- Miért pont ezek a korszakok tetszenek, az Emma könyvek pl. a békeidőkben játszódnak…
Akkor kezdődik a történet, de azért a hosszú huszadik század a kerete, és a későbbi évtizedekben játszódó könyveim is vannak, valamint van századfordulói, XIX. századi és XVIII. századi regényem is. Hogy miért, az jó kérdés, még az egyetemen dőlt el, hogy engem ezek a korszakok érdekelnek. Ha valaki történész lesz, az is választ magának egy korszakot, amelyikről szeret kutatni, beleásni magát. Hosszú hónapokig abban a korszakban él és mozog, mint ahogyan én is. Ahhoz olyat kell választani, ami tényleg mélyen érdekel, mint az újkor és a legújabb kor.
- Egy regény megírása mennyi kutatómunkát igényel?
Általában egy év kell hozzá. Régebben gyorsabban születtek a könyvek, de ugye említettem, hogy nekem már sok ötletem volt, kidolgozott jegyzetek, kikutatott anyagok. Ezek viszont azóta elfogytak. Manapság már a „nulláról” kell indítanom egy-egy regényt, és jó pár hónap eltelik kutatómunkával. Nem írok túl lassan, mert az egy év egy könyv tempó azért elég jó, még úgy is, hogy kutatásra is szánok időt. Most erre a ritmusra álltam rá, meglátjuk majd hogyan alakul.
- Általában sorozatként jelennek meg könyvei. Ezek eleve sorozatként indulnak vagy annyira beleszeret egy-egy szereplőbe, szálba, hogy muszáj folytatnia? Az Utolsó boszorkány lánya is, Felícia történetéből nőtt ki külön könyvvé.
Az Emma szerelme volt az első könyv, amit írtam és arról nem tudtam, hogy többrészes lesz. Elkezdtem írni, de mivel az volt az első regényem és még tapasztalatlan voltam, nem láttam előre, hogy milyen hosszú lesz. Azért azt választottam elsőnek, mert ahhoz volt a legtöbb anyagom és azt gondoltam, hogy azt lesz a legkönnyebb megírnom. Annyiból igazam volt, hogy gyorsan ment az írás, mert volt mire építkeznem, de sokkal hosszabb lett, mint amire előzőleg számítottam, úgyhogy egy pár fejezet megszületése után el kellett döntenem, hogy valószínűleg többrészes lesz, méghozzá egy trilógia
Van, amiről előre tudom, hogy több része lesz, mert annyi anyag gyűlt össze. A Lotti öröksége után következett a Koszorúfonat, Lotti leszármazottainak a regénye. A Koszorúfonat és a Búzavirág történetét eredetileg egy könyvbe képzeltem, de aztán tényleg annyi minden összejött, hogy végül abból is két kötet lett. A boszorkányos történeteknél pedig még érdekesebb története van maguknak a könyveknek. Az utolsó boszorkány történetei egy novellafüzér, nem is regény, az első történetek e-könyvben jelentek meg. Aztán, amikor ezekből összegyűlt öt, a Libri úgy döntött, hogy ezt nyomtatásban is ki lehetne adni.
Ez folytatás is, meg nem is, de nyilván van közük egymáshoz. A novellák viszont egyes szám első személyben íródtak, ami számomra inkább egy izgalmas kísérlet volt. De a regény, Az utolsó boszorkány lánya már ismét egyes szám harmadik személyben íródott, ami közelebb áll hozzám, mert így több szemszögből tudom bemutatni a történetet és több szereplő bőrébe is bele tudok bújni egyszerre.
1760-ban Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong Mária Terézia elsőszülött fiáért, és az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar királyi testőrségének tagja még párbajozik is érte…
Zsófia története egy szerelmi dráma súlyos következményei miatt Párizsban folytatódik, ahol az ő és a családja sorsa akarata ellenére is összekapcsolódik a Habsburgokéval – József császár után Marie Antoinette-ével is. A francia forradalom kitörése előtti években a királyi udvar látszólag fényűző élete mögött rejtett tragédiák sora húzódik meg, amelyekről csak az uralkodók bizalmasai tudhatnak. Közöttük van Zsófia is, aki hiába is próbálna kívülálló maradni, az egyre baljósabb események őt is magukkal sodorják, és hamarosan már a saját és a családtagjai életéért kell küzdenie.
Zsófi, Az utolsó boszorkány lánya története is folytatódni fog?
Nem, viszont Az utolsó boszorkány történeteinek lesz folytatása. Felícia fiatal korából tervezek még kb. három történetet és ami utolsó két történetet illeti – breaking news, ezt most mondom el először – tervezek egy olyan történetet, ami Zsófia és Marie sorsát mutatja be a regény után, továbbá lesz egy olyan novella is, ami már Felícia nagyon idős korában fog játszódni és abban találkozhatunk egy régebbi regényem szereplőjével, Lottival. Már alig várom, hogy megírhassam, remélem, hogy az olvasók is szeretni fogják.
- A történetek írásakor van önben egy ilyen tanító szándék is?
Igyekszem ezt elkerülni, próbálok nem tanító nénisen fogalmazni, de nyilván nem véletlenül választok történelmi hátterű történeteket. Azért is, mert szeretem és érdekel, meg szerintem úgy általában a történelmi regényeknek - főleg Magyarországon - van egyfajta missziójuk: mégpedig hogy szórakoztatva, de vagy tanítsanak és ismereteket adjanak át, vagy felfrissítsék a meglévő ismereteket. Mégsem tankönyvekről van szó, hiszen az elsődleges cél a szórakoztatás, de mégis nyújtsanak egy kis pluszt.
De ha valaki csak elolvassa a könyveimet és azzal pár órára ki tud kapcsolni, jól érzi magát, akkor én attól is boldog vagyok. Tényleg nem a tanítás az elsődleges célom, főleg nem szájbarágósan. Ezek elsősorban szórakoztató regények.
- Ha kikapcsolódásról van szó, milyen könyvek jöhetnek szóba?
Igazából mindenevő vagyok, de persze én is a történelmi regényeket szeretem. Az a „bajom”, hogy mostanában a kortárs történelmi regénynek van egy reneszánsza Magyarországon és rengeteg új kötet születik én pedig mindegyiket szeretném elolvasni, de egyszerűen nincs időm rá, illetve szeretnék mást is olvasni. Ott sorakoznak a polcomon vagy az e-könyv olvasómon a jobbnál-jobb könyvek és néha már-már kétségbeesem, hogy mikor fogok eljutni hozzájuk.
- Melyik korszakban élne szívesen?
Én itt és most élek szívesen. Ezt mindig megkérdezik tőlem a történelmi regények miatt, de az, hogy ilyeneket írok, nem jelenti azt, hogy vissza szeretnék menni ezekbe a korokba. Szívesen olvasok róluk, kutakodok, és ilyenkor valamilyen szempontból persze visszatérek oda. Jó lenne, ha lenne egy időgépem, de mindig hazajönnék. Egyrészt hiszek abban, hogy nem véletlen ide és ekkor születtünk meg, ekkor van dolgunk. Bennem van nosztalgikus lélek, szeretem a régi dolgokat, de jól érzem magam itt, a modern világot is szeretem és elfogadom.
- Lehet, hogy szebb is innen nézni őket…
Igen, de én a könyveimben is törekszem arra, hogy ezeket ne ilyen „minden fenékig tejfel aranykoroknak” ábrázoljam. Különösen a századfordulóról él egy ilyen kép az emberekben, holott azért akkor is voltak gondok. Pont a Koszorúfonat című regényemben írok erről a korszakról, a kiegyezéstől nagyjából a századfordulóig, ami tényleg aranykor volt sok szempontból, de azért volt kolerajárvány, akkor volt a filoxéra, ami kipusztította szinte az egész szőlőtermést, tőzsdekrach, tehát tragédia is bőven történt azokban az évtizedekben. Mindig azt szoktam mondani, hogy most már tudjuk, hogy mi következett utána, a világháborúk, forradalmak, és például azokat nem szeretném átélni. Holott írni és kutatni szeretek róluk.
- Hogyan képzeljük el magát a kutatómunkát?
Előszedem a könyveket, amik otthon megvannak, meg körülnézek az interneten, rendelek antikváriumból, keresek forrásokat, - írott vagy vizuális forrásokat -, úgyhogy az internet is nagy segítség, de könyvtárakba is elmegyek. Szeretek otthon kutatni, beszerezni az anyagokat, elolvasni őket és kijegyzetelgetni.
- Akkor ez azt jelenti, hogy előbb van meg az, hogy melyik korban fog játszódni a történet?
A kor a legelső, amit kitalálok, mert anélkül nem lehet elindulni, nem lehet a cselekményt és a szereplőket sem megalkotni nélküle. Utána jön a többi. Mielőtt elkezdek írni, általában megvannak már a szereplők és a cselekmény is, persze csak vázlatosan. Kikeresem, hogy mely történelmi események fognak megjelenni a regényben, mert az sem úgy megy, hogy egy adott korból minden eseményt besűrítek a könyvbe, nem ez a cél. Ezek nem tankönyvek, hanem igyekszem kiválogatni azokat az eseményeket, amik szervesen beilleszthetőek a cselekménybe, hatással lehetnek a szereplők életére.
- Hogyan fog alakulni a könyv sorsa?
November 28-án lesz a könyvbemutató Budapesten. Mostanában elég gyakran hívnak olvasótalálkozókra, ezekre mindig elutazom, miközben várom az első visszajelzéseket, hiszen nem olyan régen jelent meg a regény. Egy-kettő már érkezett, azok pozitívak – lekopogom – de ilyenkor mindig izgulok. Az új könyvemet még nem kezdtem el írni, mert ez egy elég sűrű időszak, nem tudnék nyugodtan dolgozni rajta. Szerintem december közepén, amikor majd kicsit szusszanhatok, és már nem lesz ennyi író-olvasó találkozó, belekezdek a következőkbe amik A boszorkány történeteinek a folytatásai lesznek és van egy regénytervem is, amit mielőbb szeretnék elkezdeni.
Az utolsó boszorkány lánya könyvet itt vásárolhatod meg.
Ha Te is szeretnéd elolvasni a könyvet, nyomj egy like-ot!
