A világ összes kontinensén koncertezne a Bohemian Betyars

Nem sok magyar zenekar mondhatja el magáról, hogy rendszeresen jár külföldre koncertezni, ráadásul elsősorban nem az ottani magyarok adják a célközönségét.

Az alig 8 éve alakult Bohemian Betyarsnak viszont igazi rajongótábora van Németországban és Spanyolországban is, sőt Európa-szerte a legnagyobb fesztiválok hívják meg őket fellépőnek. Közösségi finanszírozással pedig arra gyűjtenek, hogy Afrikába, Amerikába, Ázsiába és Ausztráliába is eljuthassanak.

Most indulnak újabb egy hónapos, hat országot érintő turnéjukra,

aztán pedig az Akvárium Klub nagytermében mutatják majd be frissen megjelent nagylemezüket.

Frontemberükkel, Szűcs Leventével arról beszélgettünk, milyen út vezetett idáig, mennyit vesz ki belőlük a rengeteg fellépés, és meddig nőhet még az ismertségük nemzetközi szinten.

– Elég sok idő, négy év telt el az előző lemezetek megjelenése óta. Hogy összegeznéd ezt az időszakot?

– Nagyon sokat változtunk, szerintem egyértelműen pozitív irányba. Jóval kiforrottabb lett a zenénk, és az elkövetett hibákat is jobban látjuk, akár stúdiózáskor, akár a dalszerzésnél. A mostani album a legérettebb és legváltozatosabb anyagunk, szerintem mind a tíz dal egyformán erős, ugyanakkor különálló. Mindegyiknek kicsit más a hangulata, mint az előtte vagy utána lévőnek. És mindre mondta már valaki, hogy az a kedvence a tízből, ami szintén a sokszínűségét igazolja.

– Mennyire volt egyértelmű a kezdetekkor, hogy ilyen profi szintre juttok?

– Egyértelmű soha nem volt, a szintlépés viszont hatalmas ahhoz képest, honnan indultunk.

Kedv és akaraterő kellett hozzá, ennyi a titok. És még bőven van hová fejlődnünk, abszolút nem értük el a saját határainkat.

– Most már mondhatjuk, hogy mindegyikőtöknek ez a fő foglalkozása?

– Igen, bár van, aki még itt-ott besegít mellékállásban, de egyébként mind a hatunknak a zenekar köti le a legtöbb idejét. A lemezfelvétel alatt hárman a két Mátéval (Palágyi Máté énekes-hegedűs és Mihályfi Máté gitáros – a szerk.) szinte ki sem mozdultunk az otthoni stúdiónkból, három hónapig csak demóztunk és csiszolgattuk az ötleteket. Ezalatt ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna dolgozni, még koncerteket se szerveztünk. Most viszont már jön a magyar és az európai turné, aztán lassan itt a nyár, úgyhogy nincs megállás.

A teljes Csavargó lemez:

– Az európai turnét még mindig inkább kalandvágyból csináljátok, vagy abból is vannak már kézzelfogható bevételeitek?

– Abszolút vannak, már 5 éve is legalább nullára kihoztuk a külföldi koncerteket, tehát veszteségünk soha nem volt emiatt. Azóta pedig csak javult a nemzetközi presztízsünk és megítélésünk. Egyre nevesebb fesztiválokra hívnak bennünket, egyre komolyabb gázsiért. Persze kedvtelésből is csináljuk, hiszen imádunk világot látni, de ugyanakkor építkezésként is felfogjuk. Hasonlóan ahhoz, ahogy a magyarországi rajongói bázisunkat igyekszünk bővíteni.

– Van prioritás a kettő között?

– Ha választani kellene, akkor inkább a külföld. Persze nem arról van szó, hogy a magyar piac hidegen hagy bennünket, de ha adott lenne a lehetőség mondjuk egy két hónapos hazai és egy ugyanilyen hosszú külföldi klubturnéra, biztosan az utóbbit preferálnánk. Most is elmegyünk egy hónapra Európába, ezért a magyar városokat végigjártuk még ősszel, és a budapesti lemezbemutatót is csak a hazaérkezésünk utánra ütemeztük. A nyári fesztiválokat azért nem hagyjuk ki, még ha időnként húzós is lesz az időbeosztásunk emiatt.

A címadó dal klipje:

Igazából csak a szervezőkkel kell jóban lenni és kicsit többet matekozni, akkor minden meghívásnak eleget tudunk tenni.

– Nem szív le nagyon benneteket, hogy állandóan úton vagytok, mindennap máshol alszotok és más színpadon álltok?

– Annyi biztos, hogy nagyon összefolynak a napok, nehezen tudunk utólag bármi konkrétumot felidézni az egyes helyekről, ahol játszottunk. Mostanában tényleg elég sokat kivesz belőlünk a turnézás: bár a zenekar átlagéletkora még mindig csak nagyjából 25 év, már mindannyiunknak akad valami nyűgje. Nekem a hátammal, másnak a térdével, vagy a vállával vannak problémák. De próbálunk minél jobban ügyelni az egészségünkre, hogy még sokáig folytathassuk.

Fotó: Kovács Marcell

– Hogy lehet ezt összeegyeztetni a zenekar bulizós-pálinkázós alapfilozófiájával? Le tudnátok nyomni egy koncertet józanul?

– Már évekkel ezelőtt is volt erre példa, nekünk eleve fontosabb, hogy a közönségünk jól érezze magát. Amúgy a legutóbbi turnén azt vettem észre, hogy ha józanok vagyunk, szinte akkor játszunk a legjobban. Persze általában kicsit azért szoktunk iszogatni, de ha turnén vagy, önmagában a színpad akkora adrenalint ad, hogy nincs feltétlenül szükséged alkoholra. Ez a legfőbb tanulság, amit 8 év és nagyjából 1000 koncert után megtanultunk.

– A Nagy-Szín-Pad győzelem mennyit lendített a karriereteken így lassan egy év távlatából?

– Szerintem nagyon sokat, őszintén hálásak is vagyunk mindenkinek, akik hozzásegítettek minket. Itthon is elfogadottabbá és közismertebbé vált a nevünk, az egyik nyereményünk pedig az volt, hogy játszhattunk a hollandiai Eurosonic fesztiválon, ahol szintén nagyon jó bulit sikerült csinálnunk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és azóta már kapcsolatban vagyunk egy portugál, egy francia és egy csehországi koncertszervezővel is.

– Az Indiegogo kampányotok célkitűzése, hogy az összes kontinensre eljussatok. Volt egyáltalán már olyan magyar zenekar, akinek ez összejött?

– Nem tudom, tök jó lenne, ha sikerülne és elmondhatnánk, hogy mi vagyunk az elsők. De ha mondjuk másodikok lennénk, az is szuper dolog volna. Persze ehhez nagyon sok körülménynek teljesülnie kell. 750 euró körül jár jelenleg a gyűjtés, és még másfél hónapunk van elérni a 2000-et, ami a marokkói bulihoz szükséges első fokozatot jelenti. Ha ez megvan, elvileg már bármeddig gyűjthetünk a többire, a végcél 25 ezer euró.

Próbálunk kapcsolatba lépni kint élő magyar közösségekkel, hátha ők is tudnak segíteni nekünk, hogy kijussunk. Izgatottan várjuk az eredményt, óriási élmény lenne ilyen távoli országokban koncertezni, de akkor sem leszünk csalódottak, ha most egyszerre nem jön össze. Akár így, akár úgy, egyszer úgyis eljutunk mindenhová, ha így folytatjuk...

Tavaly a Sziget nagyszínpadán (Fotó: Rockstar Photographers – http://facebook.com/festivalphotographers)

Fotó: Buday Mátyás Manó

– Inkább a szervezők keresnek benneteket, vagy nektek kell aktív lépéseket tenni a külföldi koncertekhez?

– Most már 90 százalékban ők keresnek meg bennünket, ami vicces, mert 2-3 éve ez az arány még szinte a fordítottja volt: nekünk kellett írogatni és telefonálgatni. Ez azért jócskán megkönnyíti a dolgunkat.

– Azért ezt se túl sok magyar zenekar mondhatja el magáról. Mi lehet az a plusz, ami bennetek megvan, és ami miatt Európa-szerte kapkodnak utánatok?

– Szerintem az lehet, hogy teljesen egyedi stílust képviselünk, amihez hasonlót sem találnak a saját országukban. Semmi bajom azokkal a magyar zenekarokkal, akik az angolszász műfajokból építkeznek, de ezt alighanem mindenhol képviseli valaki, Hollandiától Németországon át Portugáliáig. Így végül is nemzetközi szinten nem annyira érdekesek ezek a produkciók, hacsak valamiért nem figyelnek fel rájuk mégis. Azzal a felállással és attitűddel viszont, ami bennünket jellemez, még mi magunk sem találkoztunk sehol.

– A külföldi koncertjeiteken mekkora arányban szoktak magyarok megjelenni?

– Nagyon kevesen, de ez nem is feltétlenül baj.

Akkor meg főleg, ha még meg is fogod őket.

Lowlands fesztivál, Hollandia

– Pár évvel ezelőtt úgy volt, hogy kiköltöztök Berlinbe, aztán ebből végül nem lett semmi. Azóta nem merült fel bennetek, hogy talán ezáltal is jobban be tudnátok ágyazódni külföldön?

– Ez már nem opció, akkor volt egy fellángolásunk, de azóta sok minden megváltozott körülöttünk. Szeretünk Budapesten élni, és egyre több gyökérrel kapaszkodunk ide, amit nem szívesen vágnánk el. Innen is viszonylag könnyen el lehet érni Európa más nagyvárosait, tudunk turnékat szervezni, tehát szerintem nem hozna annyi pluszt egy külföldre költözés, mint amennyi mindent itt kéne hagynunk miatta.

– Hol látod magatokat 4-5 év múlva?

– Ha továbbra is olyan ütemben tudnánk fejlődni, mint az előző 4-5 évben, akkor tényleg nagyon messze lehet a határ. Persze az nem reális, hogy stadionokban fogunk játszani, a mi zenénk nem is erről szól. De

Mondom ezt úgy, hogy már a mostani helyzetünkkel is teljesen elégedett vagyok, de mindig keresni kell az új célokat.

– Zeneileg van olyan irány, amit még kipróbálnátok?

– Én most úgy érzem, hogy megtaláltuk a saját hangunkat, szóval legfeljebb finomabb változásokra látok esélyt. Nem hiszem, hogy fogunk például elektronikával kísérletezni, vagy elmennénk egy akusztikusabb irányba. Mindig is a kettősség jellemzett bennünket: egyformán élvezzük az olyan líraibb, csendesebb dalokat, mint mondjuk a Csavargó, és ellenpontként a punkos megőrülést. Ez lett a fő védjegyünk és szerintem továbbra is tartani fogjuk magunkat hozzá.

– A hat zenekartagból öten együtt is laktok. Működik ez így, hogy a turnén is folyamatosan együtt vagytok, vagy időnként azért előfordul, hogy sok lesz nektek egymásból?

– Kisebb összeveszések szoktak lenni, de semmi súlyos. Már 8 éve zenélünk és nagyjából 5 éve élünk együtt, megtanultunk kezelni nagyjából minden helyzetet. Igazán nagy konfliktusunk soha nem volt. Nagyon bajtársias a viszonyunk, senki nem tud komolyan megsértődni a másikra. Békés kis kommuna a miénk, reméljük még sokáig így is marad.