Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható!

1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.

Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.

„Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” – szólt a hírhedt Ratkó-korszak jelmondata a kommunizmusban, az '50-es évek elején. Akár éltél benne, akár a felmenőidtől hallottad, sejthető, hogy igencsak pórul járt az, akinek akkoriban becsúszott egy nem kívánt terhesség. Ugyanis az 1953-as kormányhatározattal kezdődött történelmi periódust a teljes abortusztilalom és a gyermektelenségi adó fémjelezte – utóbbit az a 20 és 50 év közötti férfi, illetve 20 és 45 év közötti nő volt köteles fizetni, akinek már volt keresete, de gyereke még nem, és az összeg az adóalap 4%-át tette ki.

A családok azonban jól jártak, ugyanis a rendeletben a szülési szabadság meghosszabbítása, a családi pótlék emelése és ingyenes csecsemőkelengye is szerepelt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ami a terhességmegszakítás törvényi szabályozását illeti, Magyarországon már a II. világháborút megelőzően a Csemegi-kódex rendelkezésein alapult a büntetőjogi szabályozás, amely a magzatelhajtást szintén bűncselekménynek nyilvánította. Egyedül 1945-ben a szovjet katonák által megerőszakolt és teherbeesett nők érdekében függesztették fel ezt a rendeletet – ideiglenesen. Tehát az 1953-as törvénykezés nem volt újszerű: valójában csak helyreállította a régebbi szankcionálást, sőt, még engedmények is voltak benne. Bizonyos feltételek – a nő életkora, méltánylást igénylő személyi és családi körülmények, illetve bizonyos betegségek – megléte esetén engedélyezték a terhességek művi úton történő megszakítását.

Ezt az időszakot azonban a teljes megfélemlítés és átvilágítás jellemezte (pl. 1954-ben emiatt vezették be a személyazonossági igazolványt!), kötelező volt a terhességek bejelentése és nyilvántartása. Hogy érzékeltessük a helyzet akkori komolyságát, már a Ratkó-korszak első évében az elsőfokú bíróság egy többrendbeli magzatelhajtást elkövető orvost hatéves börtönbüntetésre ítélt, és további bő ezerötszáz sorstársát ítélték el jogerősen csak abban az évben. Meg is lett az eredménye a szigornak: ha a II. világháború utáni magyarországi élveszületések havi számait vizsgáljuk, egyértelműen látszik, hogy a rekordhónapok a Ratkó-korszakhoz köthetőek. Tíz év alatt közel hatszázezerrel nőtt a lakosság száma, és ha az '56-ban emigráltakkal is számolunk, ez a szám nyolcszázezerre nő.

szöveg

A születésszámot is jól mutató korfán a Ratkó gyerekek a felső kiugrás, az unokák pedig az alsó.

Ennek a vitatható moralitású időszaknak a megértéséhez hozzájárul az a tény, miszerint Magyarországon a születések száma a háborút követő években nem érte el a háború előtti szintet sem, tehát elmaradt a „baby-boom”. A WHO álláspontja szerint egyébként az abortuszt tiltó országokban nagyjából ugyanannyi terhességmegszakítást végeznek, mint a megengedő jogi szabályozással rendelkező országokban, csak azokban legális körülmények között – Magyarországon is évi 100-120 ezer abortuszt végeztek el a ’40-es és ’50-es évek tiltó időszakában is.

No de ki volt Ratkó Anna, és hogy került egy szövőnő Magyarország első női miniszteri pozíciójába?

1903-ban született egy tizenhárom gyermekes munkáscsalád tizenegyedik gyermekeként, és már 14 éves korától belépett a szakszervezetbe, miközben gépmunkásnőként dolgozott a soroksári Fegyver-és Gépgyárban. 16 évesen őrizetbe vették, miután munkásmegmozdulásokban, sztrájkokban és tüntetéseken vett részt aktivistaként, aztán cérnázó, majd szövőnő lett a soroksári Hazai Fésűfonóban, képzettség nélkül. Nagykorúságát már a Textilipari Munkások Szakszervezetének pesterzsébeti csoportjának elnökeként ünnepelhette, aztán menetelt felfelé a Textilszakszervezetek Központi Vezetőségében, és férjével, Bíró Károllyal 1927-ben lettek a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjai.

Anna egyike volt azon keveseknek, akik nőként a pártvezetésben ülhettek, és megszervezte többek közt a Magyar Nők Demokratikus szövetségét, továbbá megválasztották a Textilmunkások Szakszervezetének főtitkárává is. 1945-ben szerzett mandátumot, elvégzett egy féléves pártiskolát, és az MKP színeiben ő lett a népjóléti miniszter 1948-ban. Két évvel később pedig létrejött szocialista mintára az Egészégügyi Minisztérium, élén Ratkó Annával mint egészségügyi miniszterrel. A korabeli orvosok és egészségügyi dolgozók állítólag őszintén kedvelték őt, hiszen a miniszter asszony mindig meghallgatta az elvárásaikat és megpróbált eleget tenni nekik.

Bár a Ratkó-névvel megbélyegzett abortusztilalom-rendelet koncepcióját az MDP felsővezetése dolgozta ki, neki nem volt beleszólása, a nép mégis az ő nevével mosta össze az intézkedéseket. Ratkó Anna későbbi interjúiban egyébként azt vallotta, hogy egyetértett az abortusztilalommal, hiszen háború után volt az ország, nagyon sok ember pusztult el, szükség volt sok gyermekre. A rossznyelvek azt suttogták, hogy azért került csak ilyen pozícióba, mert Rákosi Mátyásnak megbízható káder kellett az Egészségügyi Minisztérium élére, aki nem moszkovita és nem zsidó.

1953-ban már véget is ért a pályafutása, miután felmentését kérte idegkimerültségre hivatkozva.

A visszahívására ráerősített Sztálin halála is, miután a szovjet vezetés is egyre inkább a reformokat sürgette.

Ratkó Anna egyedül a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének maradt a tiszteletbeli örökös elnöke, miután egy infarktus után idejekorán nyugdíjazták. 1956-ban megpróbálták őt is meggyilkolni az otthonában, a merénylet azonban sikertelen volt és 1981-es haláláig csendesen visszavonulva a családjának élt. Mégis ez a végletekig idealista és köztudottan gyerekimádó asszony maradt minden idők „legsikeresebb” magyar népesség-reformere – miközben neki csupán egy lánya született, Éva, akit a nagyszülők neveltek, és szinte az egész általános iskolát intézetben járta ki. Arról pedig csak találgatni lehet, hogy mi történik majd a nyugdíjrendszerünkkel, amikor a Ratkó-unokákra kerül a sor...

Hősök tere, május 1-i ünnepség. A tribünön elöl középen Rákosi Mátyás, tőle balra Szakasits Árpád, jobbra Veres Péter, Rajk László, Ratkó Anna, Nagy Imre, Kovács István. Fotó: Fortepan / Berkó Pál

Forrás: 1,2,3,4