Tömeg és szúnyoginvázió – Így kertmoziztunk a 80-as években a Balatonon
A balatoni kertmozira gyermekkorom egyik legkedveltebb intézményeként emlékszem, lévén, hogy a nagyi fűzfői faházacskájában még villany sem igen volt, nemhogy televízió. A nyaralás idején esti szórakozásnak maradt a társasjáték petróleumlámpa fényénél és természetesen a fűzfői kertmozi. A tobruki strand pénztárában mindig ki volt függesztve a mozi műsora, amely oly népszerűnek bizonyult, hogy igencsak igyekeznünk kellett kezdés előtt időben megérkezni, ha nem szerettünk volna helyhiány miatt lemaradni az aznapi vetítésről. Az élményt némiképpen rontotta a mindennapos szúnyoginvázió és a szomszéd vendéglátóegységben felharsanó cigány- vagy lagzis zene.
A kertmozi azonban nemcsak egy kellemes gyermekkori emlék, hanem valódi fogalom a Kádár-korból, aminek nimbusza csak a rendszerváltást követően kopott meg.
Manapság ezek a számok még egy menő multiplexnek is elérhetetlennek tűnnek. De kezdjük a balatoni kertmozik históriáját az elején, azaz a néhány évvel a film feltalálása után.
A múlt század első évtizedeiben leleményes vállalkozók jöttek rá arra, hogy egy ócska teherautóra szerelt viharvert gép, néhány vadonatvén filmtekercs és egy sokszorosan összefoltozott lepedő micsoda bevételt hozhat vidéken, ahol bizony kőből épült filmszínházról még álmodni sem mertek. Ezek az úgynevezett vándormozik bevették az éppen az Adria szerepére törő Balaton partját is olyannyira, hogy 1926-ban már minden fürdőhelyen így szórakoztatták a nyaraló nagyközönséget esténként.
A Balatonparton a vándormozik népszerűsége szintén töretlen volt, így Földváron és Siófokon úgy döntött a helyi vezetés, hogy bizony ők fix mozit szeretnének az árnyas fák alá, már csak azért is mert 1923-ban az egyik vándormozizás alkalmával egy korhadt deszkás kút tetejéről négy suhanc esett a mélybe és lelte halálát. 1926-ban végül megszületett a Balaton két említett városában a kertmozi, innen pedig a fejlődésnek semmi sem szabott határt.
Jól tudjuk, hogy az 1950-es évek közepén a pártvezetés eldöntötte, hogy a Balaton lesz az ország rekreációs központja, ahol kipihenhetik magukat a szocializmus építésében megfáradt proletárok. Ennek az elképzelésnek pedig szerves részét képezte a kertmozi hálózat, ahol a népszerű filmek elé általában becsúszott egy-egy filmhíradó is az aktuális propagandát szajkózva. A 1960-as években a Balatoni Intéző Bizottság a kertmozik infrastrukturális fejlesztését is tervbe vette. Bár a mozik üzemeltetése a területileg illetékes megyei Moziüzemi Vállalatokhoz tartozott, a filmek pedig az egyeduralkodó filmforgalmazótól, a MOKÉP-től érkeztek, a fejlesztést a BIB határozta meg. A magyar tenger partján sorra újultak meg a kertmozik, új „vásznat”, modernebb vetítő berendezést és kényelmesebb székeket kaptak.
A kertmozik ebben az időben a filmkínálatot tekintve sem maradtak el a fővárosi filmszínházaktól, így a 70-es évek elején cikkek sorában elmélkedtek arról, hogy a balatoni kertmozik mennyiben rontják a kőből épült budapesti mozik forgalmát. Végül arra jutottak a párt művészeti vezetésében, hogy a balatoni kertmozizást támogatni kell, mert sok néző a nyaralás alatt látott jó filmeket általában a budapesti mozikban ismét megnézi.

Balatonlelle, kertmozi.1975. Fortepan/Balázs Lajos
Ez az időszak volt balatoni kertmozik virágkora, amikor minden egyes parti üdülőhelyen működött kertmozi, napi többszöri vetítéssel és friss filmekkel. Egy-egy filmprodukciót 2-3 napig tartottak műsoron, így a nyaralók az egy vagy két hetes üdülésük alatt többször is ellátogathattak a helyi moziba.
A balatoni kertmozik sikere évtizedekig töretlen volt, de a 80-as évek közepére megcsappant a népszerűségük. A televízió- és a képmagnó térnyerése, a kőmozikban egyre gyakoribbá váló légkondicionálás és a szúnyogok hada tehetett arról, hogy a rendszerváltás előtti években a kertmozikat üzemeltető vállalatok rendre a forgalom csökkentéséről számoltak be. Néhány balatoni üdülőhelyen – így Tihanyban és Siófokon is – próbálkoztak az amerikai mintára kialakított autósmozi formával is, hátha a négykerekűk kényelmében szívesebben ropogtatják a pattogatott kukoricát a nyaralók, de ez sem hozta meg az újbóli felívelést.
Ráadásul a hollywoodi szuperprodukciók vetítési jogdíjai olyan magasra rúgtak, hogy egyszerűen ezt a költséget nem lehetett kitermelni egy pár száz fős kis kertmoziban. A régi filmekre és a szúnyogos nosztalgiára pedig nem volt senki sem kíváncsi. Mára már csak pár darab kertmozi működik a magyar tenger partján néhány lelkes kertmozi-rajongó vállalkozónak köszönhetően, de talán az új retró divathullám új életet lehel ebbe az iparágba is.
Ha szeretnél többet nosztalgiázni, akkor ne hagyd ki a Tó-retró Könyvtár legújabb darabját. További részletek és megrendelés itt.