A feloldódó fürdőruha – 9 átverés a 20. századból, amit bevettek az emberek
Szerencse, megfelelő időzítés és kellő aktualitás kell ahhoz, hogy vírusként terjedjen egy hír. A 20. század első felében volt bőven ilyen sztori – köztük pedig sok olyan, amelyeknek semmi igazságalapjuk nem volt.
9 ilyen álhírt mutatunk most neked, a Listverse gyűjtéséből.
9. Náci gabonakörök
A II. Világháború során az amerikaik féltek egy esetleges német támadástól, így amikor a keleti parton furcsa szimbólumok jelentek meg a gabonában, sokan aggódni kezdtek. Fontos amerikai nagyvárosokra mutató nyilakat és különböző alakzatokat találtak farmokon, amit az újságok persze felfújtak, még nagyobb riadalmat keltve.
A félelem mellett a bizalmatlanság is nőtt: a tanyaszomszédok gyanúsan néztek egymásra. Attól féltek, hogy német besúgók mellett élnek.
Nem sokkal később kiderült, hogy a gabonakörök véletlen alakultak ki: zsákba csomagolt műtrágyákat dobáltak ki farmerek a traktoraikról, amik a napon kiszáradtak. Csak a véletlen műve, hogy az emberek alakzatokat láttak bele.
8. Daisy Alexander végrendelete
1949-ben Jack Wurm, egy szakácsként dolgozó, visszafogottan élő férfi talált egy üvegpalackot, benne egy papírfecnivel a tengerparton. Kinyitotta, és egy végrendeletet talált benne, amiben ez állt:

Pixabay
Wurm nem vette komolyan az írást mindaddig, amíg néhány hónap múlva nem találkozott pár barátjával, akik londoni katonai szolgálatból tértek haza. Az egyik azt állította, hogy ismeri Alexandert, aki valóban belehalt egy bombázás során szerzett sérüléseibe – és 12 millió dolláros vagyona volt.
A megtaláló megkereste az ügyvédet, aki valódinak találta az írást. Meg is állapodtak, hogy az elhunyt akaratának megfelelően 6-6 milliót örökölnek. A sztorit felkapták az újságok, hetekig mindennapi téma volt a történet.
Egy akadálya volt csak, hogy pénzhez jussanak: nyoma sem volt annak az ingatlannak, ami állítólag Alexanderé volt. Később találtak egy másik végrendeletet is, amiben Alexander az unokaöccsére és unokahúgára hagyta mindenét.
Wurm 1987-ben halt meg, rá hagyott pénz nélkül.
7. Eltűnt Vivaldi-darabok
Fritz Kreisler amerikai hegedűművész európai turnéra indult az 1910-es években. Koncertjei során klasszikus darabokat saját szerzeményeivel is elegyített. Lehurrogták miatta: úgy néztek rá a kritikusok, mint aki becsmérli a nagy öregek munkáját.

Fotó: Wikipédia
Később más újdonságok is bekerültek a repertoárjába: azt állította, hogy egy kolostorban talált rá olyan Vivaldi-kottákra, amelyek sosem láttak napvilágot korábban. Amikor ezt színpadra vitte, már imádták a kritikusok.
A kottáknak persze közük sem volt Vivaldihoz. Kreisler írta őket. A 60. születésnapján fedte fel az igazságot – azért tette mindezt, mert szerette volt a saját műveit is játszani a színpadon, de máshogy nem volt rá módja.
Nemcsak zeneszerzésből, de marketingből is ötös!
6. A feloldódó fürdőruha
A 20-as években járta be a francia sajtót egy, a riviérán nyaraló brit milliomos története, aki sós vízben oldódó fürdőruhát adott nőkre. A nyaralójába meghívott csinos lányok is ezt viselték, és ledöbbentek, hogy mi történt, amikor a férfi felajánlására becsobbantak a tengerbe.
Legalábbis ez a hír járta, de soha senki nem látta az anyagot, amiből ilyet lehetne készíteni. Ennek ellenére több hullámban is megjárta a sajtót: a 30-as és a 60-as években is újra felkapták a sztorit.
5. A Horn-papírok
1932-ben kezdődött a történelmi jelentőségűnek vélt, de hamis dokumentumok története. Több újságnak is azt állította W. F. Horn, hogy hatalmas családi örökséget talált meg a háza területén – családfa, hivatalos dokumentumok, térképek és naplók voltak közte. Azt gyanították, hogy a nyugati part első telepeseitől származnak.
Horn azt mondta, hogy olyan állapotban vannak a dokumentumok, hogy nem tudja megmutatni senkinek, csak az általa készített másolatokat. Amerika-szerte felkapták a sztorit, több államot bejárt vele, beszédeket, előadásokat tartott róluk.
Nemcsak családi emlékek, hanem történelmi jellegű írások is voltak közte, többek között egy olyan, 12 ezer áldozatot követelő csatáról is, amely kapcsán semmilyen más ismert dokumentációról nem tudtak a kutatók.
Amikor Horn végre beadta a derekát és megmutatta szakértőknek az eredetinek vélt dokumentumokat, megállapították róla, hogy hamisak.
4. A Chesterfield-lepra
Egy kis hiba, vagy rosszindulatú pletyka is elég ahhoz, hogy egy nagy cég hírneve percek alatt összeomoljon. Így járt a Chesterfield cigarettamárka is 1934-ben.
Arról röppent fel a hír, hogy a gyártó leprásokat alkalmaz a virginiai gyárában a cigaretták előállításához. Még az sem segített, hogy a helyi polgármester elrendelt vizsgálata után megállapították, hogy leprának nyoma sincs a gyárban. A Chesterfield következő 10 évben csak azt szajkózta, hogy a világ legtisztább, legkorszerűbb technológiájával dolgoznak.
Sosem jöttek rá, hogy ki indította el a pletykát, pedig 25 ezer dolláros jutalmat is ígért érte a cég. A konkurencia csak csendben figyelte a háttérből az eseményeket.
Ráadásul nem a Chesterfield volt az egyetlen dohánygyártó, amit leprával hoztak kapcsolatba: a Spud nevű márka állítólag ugyanilyen hír miatt csődölt be. Őket végül felvásárolta a Philip Morris.

Pixabay
3. Hamis fotók az I. Világháborúból
Sok légifotó került elő az I. Világháború után, melyek nagy részét egy Wesley David Archer exkatona nevéhez kötik. Még könyvet is adott ki a gyűjteményéről, de persze név nélkül, mivel rengeteg szabályt megszegett a hadseregben azzal, hogy ilyen képeket publikált.
Több felvételen az volt látható például, hogy katonák a halálukba zuhannak a meglőtt gépekről.

Forrás: Amazon
A háború után az eredeti képek egy Gladys Maud Cockburn-Lange nevű nőhöz kerültek, aki továbbadta őket 20 ezer dollárért.
Miután szakértők kezébe jutottak a képek, gyorsan megállapították róluk, hogy hamisak.
Míg Archer valóban szolgált az amerikai seregben 1920-ig, brit kiküldetéséről való hazatérése után filmesnek és modellezőnek állt.
Minden képet saját kezűleg hamisított meg. Slusszpoénként kiderült, hogy Cockburn-Lange a felesége volt, akivel ügyesen meggazdagodtak Archer trükkjeiből.
2. Kopaszkór
Huszonéves férfiak milliói rettegtek Amerikában 1926 körül, amikor országszerte bejárta az újságokat a hír, hogy olyan kór terjed Pennsylvaniában, ami kopaszodást okoz a férfiaknak. Több helyen írták, hogy az államban található Kittanning városban több mint 300 19-30 év közötti férfinak hullott ki teljesen a haja.
Az orvosok sem tudták, hogy pontosan mitől – csak annyit javasoltak a pácienseknek, hogy ne hordjanak túl sokszor kalapot.
Tényleg volt néhány tucat férfi, akinek kihullott a haja akkoriban Kittanningben, de nem voltak olyan sokan, mint amennyire a média felfújta az esetet. A város vezetősége még hivatalos közleményt is adott ki arról, hogy nem olyan súlyos a helyzet, mint állítják – féltek attól, hogy sokan elhagyják Kittanninget vagy nem akarnak majd idejönni.
Végül az amerikai tengerészeti kórház vizsgálata mutatott rá arra, hogy felesleges aggódni, csak az újságok fújták fel a kelleténél jobban a történetet.
1. Ern Malley
Ern Malley egy szerencsétlen sorsú, életében fel nem fedezett költő volt. 1918-ban született, apja halála után Ausztráliába kényszerült nővérével. Később az anyja is meghalt, kibukott az iskolából, dolgoznia kellett. Városról városra járt, sokféle munkát végzett, végül 1943-ban halt meg. Verseket is írt: leginkább a saját halandóságával nézett szembe bennük, olyan hétköznapi megfogalmazásban, hogy az sokakat megérintett.
Egy baj volt vele: nem létezett.

Wikipédia
Ez persze csak később derült ki. Malley munkáira felfigyelt egy magazin szerkesztője, és egy egész számot szánt nekik. Mivel sokban voltak trágár kifejezések, rendőrségi ügy lett belőle, és csak a bírósági tárgyalásokon derült ki, hogy két, Sydney-i Egyetem végzett férfi közös munkái voltak a versek.
Harold Stewart és James McAuley úgy látták, hogy hanyatlik a kortárs költészet, és ez ellen szerettek volna tenni: ha a saját neveik alatt adják ki őket, senki nem figyelt fel volna rájuk,
ezért ütős háttérsztorit kerestek, így hívták életre Ern Malley-t.

Wikipédia
A kritikusok ódákat zengtek róluk, még ma is gyakran idézett költőként tartják őket számon. Sosem vették fel a jogdíjakat, amelyek Malley művei után járt volna nekik.