Engedély kellett a rádióvásárláshoz, tilos volt csoportosan hallgatni és börtön járt a külföldi adók hallgatásáért
Ritkán adatik meg az embernek, hogy a szenvedélyének élhessen, de Zentai Mihály, a nyíregyházi Antenna Hungária adótornyának utolsó állomásvezetője élő példa rá. Nyugdíjazása óta az adótorony tövében működteti különleges magángyűjteményét és kiállítását, amely a korabeli adóberendezésen felül egy tekintélyes rádió- és tévékollekciót foglal magában, sok egyéb retró érdekesség mellett.
A kellemes orgánumú, kedélyes öregúr 1967-től 2007-ig dolgozott a Nyíregyháza Rádióállomásnál, amelynek ráadásul idén volt az üzembe helyezésének 70. évfordulója. A rádió Mihály számára a nagybetűs szerelem, és mindig boldog, ha valaki őszintén érdeklődik a – nagyrészt adományokból gyarapított – körülbelül 400 darabos gyűjteménye iránt, amelynek a fele ki van állítva. Szerencsére mindig akad is látogatója, és meglepő módon többen jönnek látogatni az ország távoli pontjairól, mint a környékről, nem beszélve a svájci és német turistákról. De azért a helyiek is elismerik a munkásságát, amire a legékesebb bizonyíték, hogy idén a tárlata hivatalosan is bekerült Nyíregyháza városi értékei közé. Nem csoda, hiszen a kiállítás felvonultat közel 400 darab rádiókészülékeket az 1920-as évektől az 1960-as évekig, illetve nagyjából 180 darab televíziókészüléket, de akad ott tölcséres és táskás gramofon is vagy rádióújság 1951-ből.
– A háború előtt az olyan gyártók, mint a Philips, Siemens, Telefunken, Standard és a magyar EKA Magyarországon működtek, de az államosítás után csak az Orion maradt meg – idézte fel Zentai Mihály. – Utána jött a Videoton, amelynek kezdeti haditechnikai termékei Vadásztöltény néven futottak, ezt nevezték át.
Ami a tévéket illeti, eleinte egycsatornás készülékek készültek (mint a Tavasz vagy a Benczúr), ami azt jelentette, hogy ha valaki mondjuk Sopronban lakott és elköltözött Nyíregyházára, akkor addig nem tudott tévézni a készülékén, amíg a bemenő körben egy speciális betétet nem cseréltek, mert ott már más frekvencián működött. Később megjelentek az említett, korszerűbb Videoton és Orion gyártotta tévék, hordozható és beépített rádiós változatokban egyaránt – foglalta össze a műgyűjtő, hozzátéve, hogy ezeken a készülékeken már megpróbálták állítgatni az akkortájt tiltott Szabad Európa rádiót.
A gyűjtemény tulajdonosa arról is mesélt, hogy manapság már nehéz belegondolni, hogy régen csak engedéllyel lehetett készülékeket vásárolni és birtokolni. – Nekem van is ilyen engedélyem a ’40-es évek második feléből, a Magyar Postától kellett beszerezni. A hátsó oldalán fel vannak tüntetve a feltételek, hogy milyen körülmények közt lehetett hallgatni, például csoportosan nem volt szabad, a régi többlámpás készülékek ugyanis külföldi adókat is tudtak fogni. Ennek a havidíja 10 forint volt, minden hónapban hozta a csekket a postás, emellett lehetett üzemeltetni a készüléket. A tévézésnek havi 50 forint volt az ára a ’70-es években, és ugyanúgy a postán lehetett beszerezni a nyomtatványt hozzá – idézte fel Mihály a részleteket, és azt a tényt is, hogy hazánkban a TV-sugárzás 1957. május 1-től indult. Már a kezdetektől kellett fizetni rá havidíjat, amit később összevontak a rádióengedéllyel, de ma már nincs ilyen. Valamikor a tévé- és rádiósugárzás tehát a posta hatáskörébe esett, a műsorkészítés pedig a Magyar Rádió és Magyar Televízió feladata volt.
Amikor Mihályt a legkedvesebb relikviájáról kérdeztem, azt feltételeztem, hogy a félezer darab közül nehezen választ majd, de rögtön rávágta, hogy „a kedvenc rádiókészülékem egy Orion 255G gramofonnal együtt”. Kiderült, hogy a (képen látható) szerkentyűt 1942-ben vette az édesapja, és annyira félt, hogy a háborúban baja esik, hogy inkább becsomagolta és elásta, mielőtt a frontra ment. – Amikor vége lett a csatáknak és hazajött, kiásta az Orionját és gyerekként ezen hallgattam a műsorokat – érzékenyül el az öregúr hangja.
Ha szeretnétek ti is elmerülni Zentai Mihály véget nem érő tudásában és történeteiben, akkor a legközelebbi országjáró körutatok során látogassatok el a nyíregyházi Rádió-TV múzeumba.
