Az első orgazmus a vásznon és a bluetooth feltalálása – a magyar származású színésznő tudósként is brillírozott
„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – mondta ezt Hedy Lamarr (1914-2000), korának egyik legszebb nője, aki imádta palira venni a férfiakat, miközben jóval többet tudott náluk. Annyi találmánya volt, és olyannyira hozzájárult a haditechnológia fejlődéséhez, hogy születésnapját nyilvánították az Európai Feltalálók Napjának. Bécs városa 2018 óta adja át a Hedy Lamarr-díjat, amely kizárólag olyan nőket illet, akik digitális területen alkottak maradandót.
Egy különös karrier
Na de ki volt ez a csodaszép lány, és hogyan érte el ekkora sikereket?
19 évesen beleugrott első házasságába egy fegyvergyárossal, és az ifjú ara annyira érdeklődött a fegyverek iránt, hogy férje örömmel megmutatta neki a tervezési folyamatokat. A lány komoly ismereteket szerzett a fegyverekről, a torpedókról és irányítástechnikáról. Házassága féltékenység miatt ért véget, úgyhogy Hedy inkább Hollywoodig menekült, ahol rögtön befutott. Mivel korábban Bécsben szerepet kapott az Extase című hangosfilmben (1933), ahol áramvonalasan nőies teste kétszer is látható volt meztelenül – a világon először –, nem váratta sokáig az első filmszerep a Metro-Goldwyn-Mayernél. Az ottani stúdiófőnök javasolta neki a névváltoztatást.
Az igéző szépségű nő megjelenésével egycsapásra átformálta a frizuradivatot az 1938-as Algier című filmben: ezt követően váltottak a színésznők a középen elválasztott, barna hajra az addigi szőke helyett. Hedy hozta divatba továbbá a különféle fejfedőket, például sálakat és turbánokat is. A termékeny színésznő összesen 31 filmben játszott 1930 és 1958 között, és ő demonstrálta először a filmvásznon a női orgazmust is. Ám nem tudott kitörni sohasem a szépasszonyi klisékből, szerepeit nem színészi tehetségéért dicsérték.
Egy zongorista és egy színésznő forradalmasítják a technológiát
A második világháború idején Hedy az első férjétől elcsent katonai tervrajzokkal állított be egy amerikai katonai fejlesztő laboratóriumba, felajánlva szakmai szolgálatait. A nő ugyanis hallotta a hírekből, hogy a pontatlan célzás miatt a szövetségesek túl sok torpedót pazarolnak el a tengereken. Fantasztikus találmányát – amely a bluetooth őseként ezt a problémát is megoldotta – nem csak az addigi ismereteinek, hanem a véletlennek is köszönhette. Ugyanis szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló adóberendezést hoztak létre, azaz a frekvenciaugrásos adásmódot, miközben csupán egy mechanikus (lyukszalagos) zongorára írt művet akartak szinkronizálni.
Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.
A találmány részletei és szabadalmaztatása
A kidolgozott találmányt titkos kommunikációs eszközként (Secret Communication System) nyújtották be az Országos Feltalálói Tanácshoz 1940-ben, ahol a szervezet elnöke, a General Motors kutatási igazgatója vetette fel a szabadalmaztatás ötletét. Két évvel később be is jegyezték a rendszert, amelynek lényege, hogy a torpedókat irányító rádiócsatornát védi a felderítés és a zavarás ellen, ezzel megnövelve a tengeri célpontok ellen indított torpedók találati valószínűségét. A találmányt felajánlották a haditengerészetnek, de az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel vette elő egy cég, és 1962-ben, a Kuba elleni tengeri blokád idején alkalmazták először a blokádban résztvevő hajókon. A haditengerészet csak 1985-ben tette hozzáférhetővé a civilek számára az egyidejű frekvenciaváltást.
Antheil már 1959-ben meghalt, de Hedy 2000-ig élt, folytatva a fejlesztéseket hollywoodi laboratóriumában, folyamatosan ingázva a tudomány, a film és a szépségipar között. Találmányáért 1997-ben megkapta az Electronic Frontier Foundation, a technika úttörőjének járó kitüntetést, és még ebben az évben első női kitüntetettje lett a „feltalálói Oscar-díjnak” is. A bluetooth technológiája végül az 1990-es években forrt ki, lehetővé téve a különböző eszközök közötti adatátvitelt rövid távolságon belül.

Magánéleti kudarcok
Igaz, hogy Hedy szeretett technikai problémákon elmélkedni, de férjhez menni is imádott, hatszor sikerült is neki. Ezzel kapcsolatosan is akadt egy híres idézete:
Lamarr időskorát ráadásul olyan botrányok övezték, mint egy áruházi lopás, amely közben lebukott, valamint egy hosszú pereskedés egy számítástechnikai céggel, miután ők a megkérdezése nélkül felhasználták Lamarr egyik retusált fényképét egy szoftver csomagolásán.
Bár szülővárosát, Bécset tekintette igazi otthonának, Floridában halt meg dúsgazdagon. Végakarata szerint hamvai egy részét a bécsi erdőben szórták szét, és a bécsi központi temetőben díszsírhelyet kapott.
Hat házasság, 31 filmszerep és számtalan találmány: Hedy Lamarr, a fiatal tudósnők meseszép példaképének izgalmas életútja szerintem szintén filmre kívánkozik.