Ukrán menekült énekesnőt ölelt magához az Óbudai Társaskör a Budapest Klezmer Band koncertjén
Béke, szeretet és zene – az én korosztályom számára felejthetetlen az 1969-es Woodstocki Fesztivál jelmondata. Azóta már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a zene egyike azon kevés nyelvenek, amely képes áthatolni nyelvi, etnikai, vallási, politikai gátakon, és amely mindennél erősebben fel tudja ébreszteni az emberekben a szolidaritást.
Gondoljunk csak az 1985-ös Live Aidre, az 1988-as Nelson Mandela kiszabadításáért rendezett koncertre és a Human Rights Now világturnéra, vagy az azóta összehozott számtalan humanitárius célú rendezvényre, akár természeti katasztrófa áldozataiért, akár háború elől menekülőkért, akár a koronavírus elleni küzdelem hőseiért szólt a zene. Most egy kisebb eseményen, az Óbudai Társaskör alig kétszáz fős közönsége előtt érezhettünk hasonlót.
A Budapest Klezmer Band koncertjei mindig vérpezsdítően izgalmasak, a zenészek szinte eggyé válnak hangszereikkel, átsugárzik a közönségre a játék öröme, ahogy egymásnak adják a szólamokat és még a komor, tragikus ihletésű darabjaikban is ott szól a végtelen életigenlés. Így volt ez most az első pillanattól kezdve, amikor megidézték a Hegedűs a háztetőn-t, a Jávori Ferenc Fegya Purim című darabját, legszívesebben táncra perdültünk volna.
Néhány nappal megérkezése után elment a Budapest Klezmer Band koncertjére, megismerkedett a Kárpátaljáról elszármazott Fegyával, aki rögtön felajánlotta segítségét. Így Viktoria már fel is léphetett azon a jótékonysági koncertjen, amelyet a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában tartottak a BKB tagjai mellett Klein Judit énekesnő, a szintén Ukrajnából áttelepült Teszter Nelli zongoraművész, Nógrádi Gergely kántor és Gerendás Péter énekes-dalszerző részvételével.
Április 8-án az Óbudai Társaskör is megismerhette ezt a sudár, széparcú, varázslatos hangú énekesnőt, aki egy himnikus és egy könnyedebb, évődő hangvételű dalt adott elő. Fellépőruháját az együttes divattervező ismerőse alkotta meg rendkívül rövid idő alatt. Viktoriát óriási ovációval fogadta a közönség, a tapsok, a tekintetek, a mosolyok által valóban magukhoz öleltük őt.
De a zenében megszólaltatott békevágy itt nem ért véget. Részlet következett a Gettó című darabból, az a pillanat, amikor az emberek kijönnek a pincékből, a romok közül, éhesen, fázva, összetörten, de a zenészek még összefagyott ujjaikkal is játszani kezdenek, hogy melegséget, reményt adjanak minden túlélőnek. Nem lehetett nem gondolni azokra, akiket kibombáztak ukrajnai otthonaikból, de akik még mindig bíznak abban, hogy van számukra újrakezdés.
Gazda Bence hegedűszólója közben úgy szorítottuk párommal egymás kezét, mintha a mi életünkről lenne szól, holott mi nem éltünk át ilyen szörnyűségeket és remélhetően gyermekeink és unokáink sem ismerik meg ezt az érzést. Aztán jött ismét Fegya odesszai kocsmadalokkal. Ezeket, a boldogságkeresésről szóló Tumbalalaikát és az Én utcámat, ahol csak „rendes” emberek élnek, általában jiddis nyelven szokta énekelni, most azonban oroszul adta elő őket. Mert a nyelv nem tehet arról, ha rossz emberek is beszélik és az oroszok is rettegnek a háborútól, mert nem tudhatják, hogy mikor kinek a gyermekét hívják be katonának és hogy utána viszontlátják-e valaha.
Ezek a pillanatok tették egészen más élménnyé a Budapest Klezmer Band április 8-i koncertjét. Az Óbudai Társaskörben két órán keresztül ott lebegett a béke, szeretet és zene egymástól elválaszthatatlan szelleme.
