Ujréti László: "Terence Hill megköszönte, hogy a hangommal sokkal jobb színészt csináltam belőle"

– Az interjúra készülve láttam, hogy Ön is Szentesen született. Nem tudom, hogy a levegőben van valami, vagy mi lehet az oka, hogy ilyen sok tehetséges ember született ott. Színészek, humoristák, filmrendezők...

– Éppen most szombaton volt a szentesi gimnázium híres drámatagozatának megalakulásának a negyvenéves évfordulója. Én persze jóval azelőtt érettségiztem, akkor még nem létezett drámatagozat, de egy furcsa véletlen folytán ugyanaz volt az osztályfőnököm kezdő tanárként, aki aztán 1978-ban Várkonyi Zoltánnal létrehozta ezt a speciális osztályt. De tény, hogy sokan származnak Szentesről. Például Őze Lajos, aki egyszer meg is mutatta nekem, hol laktak a város szélén. De a többiek, akik onnan kerültek ki, mondjuk a Gáspár testvérek (Gáspár Sándor és Gáspár Tibor - KMG), mind jóval fiatalabbak, mint én. Őket már nem is igazán ismertem személyesen.

– A múlt héten Magyarországon járt Terence Hill, és természetesen az új filmjében is Ön a magyar hangja. Vissza tud emlékezni, melyik volt az első filmje, amelyet szinkronizált?

– A Különben dühbe jövünk 80-ban vagy 81-ben. Maga a film egyébként 74-es, hozzánk annyival később hozták be.

– Mikor ébredt rá, hogy ez más, mint a többi, és hogy Ön lett „a” szinkronhang?

– Jóval később, a kilencvenes évek közepén. A közönségtalálkozón is meséltem azt a történetet, amikor egy reklámot vettünk fel, és utánam szaladt az egyik hangmérnök srác, hogy nem mondanék-e fel egy rövid szöveget az üzenetrögzítőjére. Mondtam, nagyon szívesen. Leírta egy cetlire, ez állt rajta: „A gazdám nincs itthon, hagyj üzenetet. Terence Hill.” Akkor szembesültem vele, mekkora siker ez. Azután meghívott egy Bud Spencer – Terence Hill fanclub. Nem is hallottam előtte a fan clubról. Pedig már akkor volt honlapjuk is. Addig nem volt ilyen, legfeljebb néha megállítottak, hogy „jaj, de ismerős a hangja”.

Persze, amikor meghívtak a gárdonyi strandra egy rajongói találkozóra, ahol még hagymás bab is volt, azért sejtettem, hogy nem a Németh László darabban láttak a József Attila Színházban.

De hát ez elsősorban a két színész sikere, valami olyan egyedi keveréket alkottak, amihez ritka szerencse kell.

– Amennyire egyei találkozás volt Bud Spencer és Terence Hillé, épp olyan egyedi Bujtor Istváné és Ujréti Lászlóé. Mindkét színésznek kölcsönözték a hangjukat mások is, de mégis, a rajongók számára az az igazi szinkron, ahol önök szólalnak meg. Annak ellenére, hogy az ISZDB szinkronos adatbázis szerint Kránitz Lajos többször kölcsönözte a hangját Bud Spencernek, mint Bujtor István.

– Ez utóbbi egyébként azért van, mert amikor bejött az Extra Large sorozat, a Pista akkoriban családi okokból külföldre költözött, és azt mondta, nem fog emiatt hazajárni. Így kezdődött. Kránitz meg is kérdezett, hogy el merje-e vállalni a Pista után. De miért ne vállalta volna? Ha nemet mond rá, akkor megcsinálja más.

Aztán volt még egy közös munkánk Pistával. Sok év után készítettek Spencerék egy utolsó közös filmet, ami már nem aratott olyan nagy sikert.

- Bunyó karácsonyig...

- Azaz! Szóval hallottam, hogy nem olyan jó. Bevallom, nem láttam egyben a filmet. Minden esetre akkor sikerült meggyőzniük Pistát, hogy jöjjön haza.

– Ha jól tudom, Ön nem csak itt, Magyarországon találkozhatott Terence Hillel, hanem kiutazott Olaszországba is.

– A forgalmazó megkért szeptember elején, hogy menjek ki Rómába a promóció kedvéért. Először a magyar alkotókkal készítettek interjúkat, fotóztak, és másnap elmentünk a film jogtulajdonosához, egy idős hölgyhöz,

aki egyébként Antonioni és Woody Allen operatőrjének, Carlo DiPalmának az özvegye.

Egy csodálatos lakásban lakik szemben a Medici palotával és a spanyol lépcsővel. Elképesztő látvány volt, alattunk hat emelet mélység. Ráadásul Adriana, a hölgy megmutatta a férje szobáját is. Megkérdeztem, fényképezhetek-e, azt mondta, természetesen. Ott vették fel a riport is Terence Hillel, és Adriana adott nekünk egy ebédet.

– A képeken úgy láttam, a Luciát alakító Veronica Bittóval is találkozott.

– Igen, ő körülbelül délben jött oda. Nekem nagyon tetszett a filmben nyújtott alakítása. Terence Hill nagy felfedezése. Csodálatosan játssza Luciát, ezt a furcsa, élni vágyó fiatal lányt.

– Terence Hill hogy érezte magát Magyarországon?

– Kicsit túlzsúfolt volt neki a program. Én nem vagyok fent a Facebookon, de a feleségem mondja, sokan panaszkodnak, hogy lecsúsztak róla, nem kaptak autogramot, nem tudtak szelfit készíteni vele. Kétféle rajongó van. Aki odament, és nem sikerült neki, az szid mindenkit, akinek sikerült, az boldog.

Én is ott voltam a Syma csarnokban, ahova be volt ígérve, hogy Terence Hill fél órát dedikál. De lehetett rajta látni, hogy nagyon kifárasztotta az egész napos program.

Mégis csak egy 79 éves ember! Reggel negyed 8-kor már interjút adott a szállodában, és utána egész nap vitték mindenfelé.

A József Attila Színházban, a Színházak Éjszakáján mondták, hogy nagyon keres egy házaspár. Végül megtaláltak. Ők mindenütt ott voltak, amerre sejtették, hogy Terence Hill is ott lehet, még a reptérre is kimentek. Annyira oda voltak érte, hogy én nem is értettem, hogy lehet ennyire lelkesedni valakiért. Lehet, ez velem a baj. Én soha nem tudtam senkiért így lelkesedni. Kérleltek, hogy intézzem el nekik, hogy Erdélybe is menjen el Terence Hill. Sajnos ezt nem ígérhettem meg.

– Önnek mit mondott Terence Hill?

– Amikor a Corvin Moziban bementünk a harmadik terembe, akkor, mielőtt elmondta volna a történetet, amit mindenütt másutt is – hogy hogyan ismerkedett meg Bud Spencerrel –, köszönetet mondott nekem.

Nyilván csak udvariasságból, de azt mondta, köszöni, hogy neki kölcsönöztem a hangomat, mert sokkal jobb színészt csináltam belőle, mint amilyen.

Persze mondtam neki, hogy túloz.

- A rajongók talán nem mind tudják, hogy a Nevem Thomas szinkronja családi munka volt, hiszen a szinkronrendező, Sostarics Ágnes a felesége. Szerencsére ebben az esetben nem érheti a rendezőt az a vád, hogy elfogultságból osztotta önre a szerepet, de azért mégis érdekes szituáció.

– Lehet, hogy néhányan belemagyaráznak ebbe minden féle üzleti szálat is. De elmondom, mi történt. Engem körülbelül márciusban hívott fel a forgalmazó cég, hogy elkészítik a magyar változatot, és szeretnék, ha elvállalnám, hiszen én vagyok Terence Hill magyar hangja. Mondtam, hogy természetesen vállalom. Ennyi volt. Telt múlt az idő, már augusztus elején jártunk, amikor egyszer csak az Ági mondta, felkérték, hogy vállalja el a Nevem Thomas szinkronrendezését. Kérdeztem, hogy rólam nem beszéltek? Azt mondta, nem. Azután eltelt pár nap, és megint felhívták őt, hogy szeretnének találkozni mindkettőnkkel. De hogy ők honnan tudták, hogy ő az én feleségem, miért így kértek fel minket, azt nem tudjuk.

– Nem kérdezte meg?

– Őszintén szólva, nem, az ember ilyenkor nem ezzel van elfoglalva. Ők üzletemberek, ez az ő döntésük volt.

Egyébként engem a szinkronban fel kellett venni előre, egyedül, mert másnap délután már indultam Rómába. Azon a bizonyos ebéden mondtam is Veronica Bittónak, hogy Budapesten épp most veszik fel a szinkront a magyar hangjával. Küldtem is haza egy képet a kolléganőnek, Tamás Nikolettnek.

– Egy ekkora szakmai siker, mint amit ön elért Terence Hill hangjaként, nyilván jó érzés. De ez a pályafutásának ez csupán egy szelete, és az Ön szempontjából talán nem is a legfontosabb. Például több mint 50 éve tagja, 2008 óta örökös tagja a József Attila Színháznak.

– Igen. Ha nem is voltam mindig tag, de nem volt olyan évad, hogy ne léptem volna színpadra a József Attilában.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában végeztem. Nagyon híres osztály volt: Konrád Antal, Kránitz Lajos, Kovács István, Tahi Tóth László, Huszti Péter, Káldi Nóra, Dőry Virág, Voith Ági... Sajnos már sokan meghaltak közülünk. A főiskola után egy évre Miskolcra szerződtem, onnan jöttem azután vissza Budapestre, a József Attilába. Kedves szerepem volt Leon Gandillot A kikapós patikárusában a titkár. Ez már a 80-as években volt, amikor Galambos Erzsi eljött az Operettől és átszerződött hozzánk. Erzsi borzasztó büszke rá a mai napig, mindig úgy emlegeti, hogy a szíve csücske.

Az első nagy sikeremet egy angol bulvárszerző, Alan Ayckbourn Nálunk, nálatok, náluk című darabjával arattam, de nagyon sok kisebb nagyobb szerepet is eljátszottam.

Ugyancsak a 80-as években legendás volt a Me and My Girl, a Macskák után az első musical előadás Budapesten. Több mint száz előadás ment le belőle. Még évekkel később is megállítottak az utcán, hogy nem újítjuk-e fel a darabot. De sajnos jött egy olyan vezetés, amelyik – a mai napig nem értem, miért –, levette az előadást. Ez egyébként előfordul, amikor új igazgató érkezik egy színházhoz, hogy a régi igazgató darabjait kiveszi a repertoárból.

A Fenyő féle Made in Hungáriát is szerettem. Azután jött Nemcsák Károly, neki más elképzelései voltak, én pedig akkor szépen kipakoltam a fiókomból és eljöttem. De néhányhéttel később megkeresett, és azt mondta, szeretné, ha nem szakadnék el a színháztól. Akkor csináltuk meg Béres Icával A nagymamát, és jött Arthur Miller Alkuja. Azt a mai napig játsszuk. És ha az előbb azt mondtam a Patikáriusra, hogy Galambos Erzsi szíve csücske, az Arthur Miller előadás a négyünk szíve csücske, mert hogy négyen játsszuk. Fehér Anna, Seress Zoltán, Nemcsák Károly és jómagam. Fantasztikus színdarab.

Egy zseni írta néhány évvel a halála előtt, csodálatos humorral és életbölcselettel.

– Terence Hill elment, de szerencsére Ön itt van nekünk mindig. Milyen előadásokban láthatják Önt a rajongók a most kezdődő színházi évadban?

– Az üvegcipőben én játszom a rendőrfőnököt, amit szintén imádok. A Veszek egy éjszakát egy múlt század eleji ismeretlen szerző darabja. Verebes Pista találta. Persze abban az értelemben ismeretlen, hogy nem lehet tudni a szerző kilétét. Akkoriban a zsenik – a Hunyady Sándorok, a Bródy Sándorok, a Kosztolányi Dezsők – ha megszorultak, álnéven írtak valamit, és beküldették a szerkesztőségbe, hátha fizetnek érte valamit. Szégyellték, vagy nem tudni, miért, nem akarták ráírni a nevüket. De ezt a darabot elképesztő technikával és dramaturgiai talentummal írták meg. Valószínű, hogy nem egy névtelen senki alkotása, aki azután örökre eltűnt. A Pista átdolgozta, tette bele korabeli kuplékat, és tavaly a Szarvasi Teátrum Nyári Fesztiválján ez az előadás kapta a legjobb zenés rendezés díját, én pedig a legjobb férfi mellékszereplő lettem. A most induló évadban pedig eljátszhatom Gerhart Hauptman Naplemente előtt című darabját, ami nagyon nagy megtiszteltetés.

Verebes azt mondta, hogy „ezt neked el kell játszanod”.

Közben pedig épp megint Terence Hillt szinkronizáltam a Don Matteo legújabb évadában. A Légy jó mindhaláligban pedig az iskola igazgatót alakítom, és nagyon élvezem. Szóval jól érzem magam.

Fotó: RomisMozi, Ujréti László