Sólyom Katalin: „Egy reklám is nagyon személyessé válhat”

Sólyom Katalin milliók szívébe lopta be magát a Telekom reklám nagymamájaként. A Pécsen élő Jászai Mari-díjas színésznő őszintén vallott arról, milyen volt életében először reklámfilmben szerepelni, és hogy mit vár a karácsonytól.

- Ön Karnyónétól kezdve Gertrúdon át Mirigyig rengeteg csodás szerepet játszhatott el, és olyan filmklasszikusokban szerepelhetett, mint a Mephisto. Mégis, ha jól tudom, most először szerepelt reklámfilmben. Mennyiben tért el ez a munka más színészi feladatokhoz képest?

- Annyit hozzátennék, hogy a Mephistóban kisebb szerepem volt, de Szabó István első két filmjében, az Álmodozások korában és az Apában nagy szerepeket játszottam. Az Apa a 12 legjobb magyar film közé is bekerült, és annak idején nagydíjat nyertünk vele Moszkvában. A Mephisto most amúgy visszaköszönt nekem, mert Klaus Maria Brandauer volt a főszereplője, akárcsak annak a Zárójelentés című filmnek, amelyet most forgatott Szabó István, és amiben én is kaptam egy kisebb szerepet. Egyébként pont az utolsó forgatási napomon kezdtük forgatni a Telekom reklámot is. Mivel a filmforgatásról estem be a reklámforgatásra, nagyon jól össze tudtam hasonlítani a kettőt, és úgy éreztem, hogy... nincs különbség... legalábbis abban, hogy...

ugyanazt a szeretetet, hozzáértést, teljes odaadást tapasztaltam a reklámfilmeseknél is mint Szabó István stábjában.

Színészileg pedig nem különbözik a feladat. Ugyanúgy át kell adnod magadat. Végig kell gondolnod, hogy azért fogod meg azt a „kütyüt”, mert most az unokáddal fogsz beszélni, és a saját unokádat fogod látni a képernyőn. Annyira jól sikerült, hogy még a saját ismerőseim, még szakmabeliek közül is sokan azt hitték, tényleg a saját unokáimmal beszélek a reklámban, és a saját lakásomban vagyok.

VIDEÓ: Telekom Karácsony 2018 - Használati útmutató nagyinak

- A reklámszerepek megítélése egyébként elég ellentmondásos...

- Eleinte én is úgy gondoltam, hogy ez csak egy munka, amit kényszerűségből vállalnak el a filmrendezők és a színészek is. Pénzkeresési forrás, de nem művészi feladat. Az ember csuklóból megcsinálja, és kész. De szembesültem vele, hogy nem úgy van, nem elég, ha az ember csak testben van ott, és egy reklám is nagyon személyessé válhat úgy, hogy bejön a lakásba, bejön a baráti körömbe, a gyerekeim közé. Nekik is tetszett.

Sőt, mondok egy érdekeset. Sugár András, a T-Mobil korábbi vezérigazgatója, aki egyetemista korunk óta jó ismerősöm, Spanyolországból hívott fel, ahol most él, hogy mennyire tetszett neki a reklám.

- És Önnek?

- Én még nem láttam.

- Komolyan?

- (nevet) A színészek általában nem szeretik visszanézni magukat. Mindig elégedetlenek a teljesítményükkel.

- Ön mit gondol, miket kell mérlegelnie egy színésznek, mielőtt igent mond egy reklám felkérésre?

- Két kitétel van minden művészi munkánál: a mit, és a hogyan. A reklámnál a mit a legfontosabb. Hogy mit kell reklámoznunk, mit kell eladnunk. Itt nem volt nehéz dolgom, hiszen én is Telekom előfizető vagyok már húsz éve, tehát tudtam, mihez adom a nevemet.

- A reklámban játszott szereppel gondolom nem volt nehéz azonosulnia, hiszen a magánéletben is nagymama. Én magamon is tapasztalom, hogy néha a gyerekek már jobban értenek egy-egy technikai eszköz használatához. Ön mit gondol?

- Nálunk is ugyanez a helyzet. Van öt unokám, a legkisebb hét éves, de neki is van már tabletje, játszik vele, minden félét csinál, és mutogatja nekem.

Mindegyik el van ájulva ezektől és sok mindent tudnak, amit én nem.

- Karácsonyra is kértek ilyesmit?

- Igen, direkt megkérdeztem tőlük. Két unokám is azt mondta, hogy szeretne tabletet, a harmadik, aki már első gimnazista, ő pedig most egy Huawei P20 Lite telefonra gyűjt. Mond ez valamit? A nagy unokám pedig, aki érettségizik, ő iPhone7-et szeretne.

- Az életben sokan vannak olyanok, mint az Ön reklámfilmbeli karaktere, idős emberek, akik a karácsonyt a gyerekeiktől, unokáiktól távol töltik. Hogy érzi, a digitális eszközök képesek valamelyest közelebb hozni az egymástól távolélőket az ünnepekkor?

- Én nagyon szerencsés vagyok, mert a gyerekeim és az unokáim mind itt laknak a közelemben. Ezért velük nem kell Skype-on beszélgetnem. Viszont van egy Amerikában élő bátyám, akivel állandó kapcsolatban vagyunk. Telefonálunk, alkalmasint Skype-olunk. A Facebookot ugyan nem használom, de a gyerekeim igen, és ha például egy színházi előadásra Facebookon reagálnak, akkor szólnak, hogy mit írtak. Egymással pedig telefonon beszélünk, mert van egy nagy családi csomagunk a Telekomnál, amivel mindannyian ingyen tudjuk hívni egymást.

Erről jut eszembe, hogy még másképpen is lehet használni a digitális eszközöket. Például most megjelent a gyerekkönyvem, a Csipkefa, CD melléklettel. Ez egy népköltészeti gyűjtés, az is az alcíme, hogy Játék a magyar népköltészettel, amit minden Baranyában lévő bölcsőde, óvoda és iskola megkapott ajándékba. Az a jó benne, hogy az ovisok és a bölcsisek még nem tudnak olvasni, de a CD-t beteszi a számítógépbe, és hallgathatják.

És még egy jó példa arra, hogy mit tesz lehetővé a digitális technika, az Eleanor című darabom. Ezt most mutattam be, karácsony előtt. Tulajdonképpen ez volt a karácsonyi ajándékom a pécsi közönségnek. A darab Eleanor Roosevelt életéről szól, aki Franklin Delano Roosevelt felesége volt, az Egyesült Államok first ladyje. A férje halála után bekerült az ENSZ emberi jogok bizottságába, és ő volt az, aki bizottsági elnökként aláírta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát hetven évvel ezelőtt, 1948. december 10-én. Ezért ezen a napon volt a bemutató is. De mi köze ennek a digitális kütyükhöz? Az, hogy szó van a darabban egy afro-amerikai énekesnőről, Marian Andersonról, akinek 1939-ben volt egy koncertje Washington DC-ben, a Lincoln Emlékmű lépcsőin. Eleanor intézte el, hogy az énekesnő megtarthassa ezt a rendezvényt, mert először nem akarták engedni neki. És most kapaszkodjon meg: megtaláltuk az interneten ennek az 1939-es koncertnek a felvételét, és be tudtuk játszani az előadásba. Mindenki libabőrös lett tőle, és ez nem lett volna lehetséges, ha nincs internet, és nincsenek megfelelő technikai eszközök.

- Végezetül elárulja, Ön mit kíván leginkább idén karácsonyra?

- Csak azt tudom mondani, hogy egészséget, egészséget, egészséget. Az én koromban már csak azt lehet kívánni. A második, ami a legfontosabb, a szeretet.

Amit nem úgy értek, hogy szeretetet kapni, hanem szeretetet adni. Nekem az a legfőbb kívánságom, hogy minél több embernek tudjak szertetetet adni.

Természetesen, elsődlegesen a családomnak. Sajnos a férjem nagyon beteg, ezért most neki kell annyi szeretetet adni, amennyit csak tudok.

Hiszek abban, hogy még egy ilyen reklámban is lehet az embereknek szeretetet adni, sőt, tömegeknek, hiszen rengetegen nézik. Ugyanúgy, a színházban is szeretetet adok a közönségnek, aki azon az estén megtisztel. Meggyőződésem, hogy ez működik, és él.

A cikket a Telekom támogatta.