Réti Adrienn: „Alföldi egy lángelme”

Szőke lány, nagy szájjal – elsőre csupán ennek tűnik Réti Adrienn, pedig, aki jobban megismeri rájön: a külső mögött egy melegszívű, a családját mindennél jobban szerető fiatal művésznőről van szó, aki mellett az interjú alatt is végig ott volt az anyukája, mert nem volt hajlandó elszakadni tőle. A családja szinte minden második mondatában jelen van, pedig elég önálló, semmiről sem rejti véka alá a véleményét. A friss Junior Prima-díjas színésznővel a család mellett beszélgettünk a szerepeiről, arról, hogy milyen is ő valójában, illetve Alföldi Róbertről és Stohl Andrásról is.

A díjazott kisfilmedet azzal kezdted, hogy általában ellenszenves karaktereket szánnak Neked. Mindig megtalálnak az irritáló, kicsit a „szőke lány”–típusú szerepek?

– Általában vagy nagy hangú vagy szexis, csábító női karakterekkel találnak meg, bár a Vígszínházban most már elkezdődött az, hogy nem csak ilyeneket játszom. A zöld kilencesben a rácsodálkozóbb, ártatlanabb oldalamat is meg tudom mutatni. A jövőben ebbe az irányba is szeretnék menni a megformált figurákat illetően, szeretnék gondolkodó nőket alakítani. Amúgy nagyon buta szőke nő karakter valójában azonban csak kétszer talált meg, az egyik alkalommal ráadásul ez a saját döntésem volt. Ez egyébként a "Kicsi nyuszi hopp hopp"-ban van, amit a Manna Kulturális egyesülettel csináltunk és amit Pelsőczy Réka rendezett, a másik ilyen szerepem a Lovakat lelövik, ugye? című vígszínházi előadásban van. Inkább az agresszív, domináló figurák találnak meg.

Ha neked kellene karaktert választanod, ki lenne az?

- Kimondottan egy személyt nem tudok kiemelni. Inkább azt mondanám, hogy József Attila és Weöres Sándor stílusa, világa áll hozzám közel.

Domináló figurákat kapsz, első blikkre elég dominánsnak tűnsz te magad is.

- Igen, van egyfajta domináns-, diktátor oldalam, de küzdök azért, hogy ne ez legyen előtérben. Vonz, ha valaki domináns tud lenni felettem és felnézhetek rá. Ez férfi-női kapcsolatokra is vonatkozik, illetve mester és tanítvány viszonyra is igaz.

Melyik az az eddigi szerepeid közül, ami a legtávolabb állt tőled, illetve a legközelebb volt hozzád?

- A legjobban a "Kicsi nyuszi hopp hopp"-ot élvezem. Ebben másfél órán keresztül ketten vagyunk a színpadon, számos oldalamat meg tudom benne mutatni, mégis önazonos tudok maradni. De mostanában egyre jobban szeretem játszani A zöld kilencest is. Az itt megformált figurának az őszinteségét, a naivságát az elején eltartottam magamtól, azóta ez megváltozott.

Mi miatt választottad a színészetet?

– Kiskoromban zongorista szerettem volna lenni. Idővel azonban rájöttem, hogy az egy nagyon magányos szakma: ülsz a zongoránál, rengeteget gyakorolsz, egyedül vagy, ami nagyon szuper, de én ennél türelmetlenebb ember vagyok, társaságra vágyom. A színészetben is szükség van a türelemre, de teljesen más keretek között dolgozik az ember. Hetedikes voltam, amikor elmentem egy színjátszó szakkörbe, ahol rengetegen voltunk és együtt alkottunk. Élveztem, hogy közösen létrehozunk valamit. Mindig ez érdekelt: társakkal létrehozni valamit. Ez vonz az egészben.

Anyukád itt ül melletted. Amikor egy-egy újabb szerepet tanulsz, eszedbe jut, hogy vajon neki és a családodnak, hogy tetszik majd az új karakter, mit szólnak majd hozzá?

– Néha, amikor például az ember kurvát játszom és a kollégám éppen tapogat, akkor eszembe jut a barátom, eszembe jutnak a szüleim, nagyszüleim, hogy vajon ők mit szólnának ehhez, de ez a szakmám. Ha kurva karaktert játszom, akkor nem csaphatok rá a kollégám kezére, hiszen az a dolga.

Hogy viselik az otthoniak ezt?

- A párom megszokta. Az elején nehéz volt neki – mind a férfiakkal való jelenet, mind pedig a vetkőzős részek –, de mostanra megszokta. A szüleim? Hát figyelj, azt megjegyeztem, amikor a Bárkában volt egy előadás, amiben félmeztelennek kellett lennem és jött az apukám megnézni. Nagyon nehéz volt számomra is, most már nem is csinálnék ilyet. Tudtam, hogy jönnek, anyut többször fel is hívtam, hogy „tudnotok kell, félmeztelen leszek egy jelenetben, kérlek mondd el apának!” Apukám azóta is emlegeti azt a Piaf-előadást, hogy mennyire jó volt, soha egy szóval nem mondta, hogy a vetkőzés nem kellett volna, vagy ne oda való lett volna, holott igazából nem volt oda való.

Elég családközpontúnak tűnsz.

– Egész sokáig tartott, hogy amikor megkérdezik, hogy hol élek, ne azt mondjam: Tiszaújvárosban. Még ma is előfordul, hogy ezt válaszolom, pedig több mint tíz éve Budapesten lakom. Ott nőttem fel, oda járok haza, amikor csak lehet, de van egy saját életem, bár még csak nem olyan rég vágtam el a köldökzsinórt, csupán egy két éve. (A háttérből anyukájától viccesen felhangzó kérdésre, hogy „mikor vágtad el???” Adrienn nevetve hozzáteszi: „jó még igazából nem vágtam el.” - a szerk.)

Összetartó a család, ha jól érzem.

- Ez így van. El kellene hozzánk jönnöd egy hétvégére, hogy megnézd, milyen egy családi étkezés. Az a központja mindennek. Ez ugyan egy kicsit ütközik a színészi szakmával, hiszen be kell mennem a színpadra, fel kell tudjam venni a jelmezeimet. Szoktam könyörögni, hogy „nagyon szépen kérlek, ne etessetek!”. Apától egyébként szép dolog volt, hogy most a születésnapomra adott egy zacskó Korpovitot az ajándékom mellé. Ez egy gesztus volt, amivel jelezte, hogy ő érti, amit én mondok és kérek, de azért bent volt a tatár beafsteek a hűtőben. Négyen vagyunk testvérek, az ország különböző részein lakunk, de most novemberben nálam lesz egy testvéri találkozó, amit nagyon várok.

Névjegy:

Réti Adrienn 29 éves, a Vígszínház tagja, korábban a Bárka Színház művésznője volt. 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában.

Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: ForgácsPéter) nemzetközi sikereket ért el az osztály, több díjat és európai meghívást is kaptak. Fontos vizsgaelőadása volt a Koldusopera és a Nyaralók.

A Víg- és Pesti Színházban a következő darabokban látható: Danton halála, Mikve, Képzelt beteg, Túl a Maszat-hegyen, Punk Rock, Makrancos Kata, A lovakat lelövik, ugye?, A zöld kilences, A hetvenkedőkatona.

A Társasjáték című nagy sikerű HBO-sorozat egyik szereplője, februárban mutatják a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet, amelyben ő is játszik.

A legutolsó bemutatód a Danton halála volt, amelyet Alföldi Róbert rendezett. Milyen volt vele dolgozni?

– Az Alföldi egy lángelme. Én most először használtam ezt a szót, senki másra nem mondtam még ilyet. Nagyon-nagyon jól éreztem magam a próbafolyamat alatt, szerintem minden egyes előadás külön feladat lesz számomra, nem igazán lehet majd lazsálni. Pedig nincs nagy szerepem benne, az összes női szerep itt kicsi, hiszen férfi darabról van szó. Ennek ellenére mégis nagy feladat elé állított a rendező: egyrészt, mikroport nélkül kell bebeszélnem a Vígszínház terét, ami nekem most még óriási dolog. Ott állok egyedül – mögöttem a Stohl Dantonként, de ő csak hallgatja, amit mondok –, beszélek 1000-1200 embernek és meg kell tudnom velük értetni a mondandómat.

Stohl Andrással milyen dolgozni?

– Jó. Sokkal értelmesebb ember, mint amilyennek gondoltam. Értelmes, intelligens és szenvedélyes, ami nagyon jót tesz a színháznak. Emellett pedig figyelmes.

Eszenyi Enikő jókor „csapott le” Alföldiékre, mégis nagy rizikót vállalt.

– Merész húzás volt tőle, de ahogy mondtam, Alföldi egy lángelme, a többiek is nagyon tehetségesek, az ilyen embereket pedig nem szabad parlagon hagyni. Nagyon jól beilleszkedtek a társulatba, hamar megszerettük őket. Stohl András mellett Hevér Gábor is hozzánk szerződött, László Zsolt pedig két előadásban vendégszerepel, mindkettőben zseniális.