KULT
A Rovatból

„Mindenki rögtönítélő bíróságot játszik” – Interjú Bach Katával

A Vígszínház fiatal tehetsége elmondta, milyen kihívásokkal jár a gyereknevelés, ha mindkét szülő színész, miről nem tud lemondani akkor sem, ha nem környezetbarát, és miért rándul görcsbe a gyomra egy bizonyos témától.


Bach Katával beszélgettünk Vígszínházról, fenntartható színházról, zaklatásról és színészházasságról.

– A színészi pályáról, és azon belül a színész házaspárok életéről mindenféle romantikus elképzelések élnek az emberek fejében. Sokban különbözik az életetek Wunderlich Józseffel más pároktól?

– Az időbeosztásunk az mindenképp más, mint a szokványos házaspároké. Sokan azt hiszik, hogy este dolgozunk és napközben nem, de ez nem így működik. Inkább teljességgel rendszertelen, mert ha forgatás, próba van, az mindent felborít.

Gyerekekkel együtt nehezebb. Emiatt sokszor, ha vannak hétköznap délelőttök, amikor ráérünk, akkor kivesszük a gyerekeket az oviból és együtt vagyunk. Így tudjuk megőrizni a harmóniát.

– A színészek közt nem ritka a rivalizálás. A házaspárok között is sokszor előfordul. Ha pedig színészházaspárról van szó, ez fokozottan igaz lehet.

– Nagyon egyszerű választ fogok adni: nincs rivalizálás. Azok közé a házaspárok közé tartozunk, akik tudják egymást segíteni a munkájukban. Bár minden színész hiú, de sok mindenből nem csinálunk hiúsági kérdést. Szeretjük megnézni egymást és hozzászólni a másik munkájához vagy segítünk akár a szövegtanulásban is.

Mivel nagyon jól ismerjük egymást, úgy tudjuk nézni a másikat a színpadon, hogy a legkisebb „hazugság” is lebukós.

Rá tudunk kérdezni egymásnál, hogy ezt vagy azt miért úgy csinálta, ami nagyon hasznos, mert kevés olyan ember van, aki ismer téged, ráadásul ugyanabban az intézményben dolgozik és így még a körülményeket is ismeri.

Olyannyira nincs köztünk rivalizálás, hogy van egy közös verses-zenés estünk is. Az a címe, hogy Fa leszek, ha… ami egy, a Vecsei H. Miklós által létrehozott Poket könyvsorozatban megjelent versantológia címe is, az ő felkérésükre készült. Emellett most már harmadik éve tartunk nyáron workshopot gyerekeknek. Szeretünk együtt dolgozni, inspiráljuk egymást.

– Ez valószínűleg még a jövő zenéje, de izgalmas kérdés, mikor jön el az a pont, amikor a gyerekeitek megnézhetnek titeket színpadon. Beszélgettetek már erről?

– A kislányunk elmúlt 5 éves, a kisfiunk 2 éves. Julcsi 2 évesen simán végignézte a Padlást. Ez nagy dolog egy 2 éves gyerek részéről. Igaz, az utolsó 20 percnél, ami egy hosszú finálé, felállt, hogy itt már vége és kimenne. És igaza is volt, dramaturgiailag valóban ott van vége az előadásnak. Már a Pál utcai fiúkat is látta.

A kisfiunkat is próbáltuk bevezetésként szabadtéri gyerekdarabra elvinni a nyáron, de úgy tűnik, hogy őt ez nem érdekli, egész más köti le. Amúgy én nagy SZMK-s vagyok az oviban, szoktam Julcsi csoportját vinni bábszínházba. Ott, együtt a saját közegével, neki is izgalmasabb minden. Ezzel együtt azt érzem, hogy más lesz a két gyerek története a színházzal kapcsolatban. Mi mindenesetre nem fogjuk erőltetni egyiküknél sem.

– Nagyon fontos számodra a fenntarthatóság, a környezetvédelem, és egy interjúban említetted, hogy ez az anyasággal vált fontossá számodra.

– Ez furcsán hangozhat, de amikor terhes lettem, nagyon erősen megéltem az „állati mivoltomat”. Hiszen ez nagyon hasonlóan működik sok állatfajnál is. A testemben lezajlott változásoktól átéreztem, hogy mennyire a természet része vagyok.

Ezért jobban elkezdtek érdekelni ezek a kérdések, már csak praktikus okokból is, hiszen tudni akartam, mivel nem teszek kárt a bennem fejlődő babának, illetve utána, ha kint lesz ezen a világon.

Sorra jöttek szembe a káros dolgok, amikkel a mindennapok során érintkezünk és ez elindított bennem egy folyamatot, ami arra késztetett, hogy az egész háztartásunkat átgondoljam. Szerettem volna, ha az érkező kisembert természetes anyagok veszik körül, és nem akartam például vegyszereket használni.

Ezt ma úgy mondjuk, hogy „bababaráttá” teszi az ember a környezetét, de valójában „emberbaráttá”, hiszen ez mindenkinek előnyös.

Olyan típus vagyok, hogyha valami elkezd érdekelni, akkor a végletekig elmegyek, mindent megtanulok és elolvasok a témáról. Három intenzív éven keresztül napi szinten foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel. Minden egyes döntésemnél végiggondoltam, mi lenne a környezetbarát megoldás. Ez mára teljesen az életünk részévé lett.

– Volt olyan, amiről érzelmi vagy kényelmi szempontból nehéz volt lemondani?

– A mai napig vannak ilyen dolgok. Az emberek nagyon végletesen gondolkoznak erről az egészről. Sokan azt gondolják, hogy ez valamilyen luxus. Pedig a valóságban nagy mértékben egyszerűsödött az életünk. Például vannak dolgok, amiket egész egyszerűen nem veszek meg.

Szóval nem feltétlenül drágább, mint ahogy azt sem jelenti, hogy ez egy aszkéta életmód, és mindent kiirtottam az életemből. Vannak olyan dolgok, amiknek egyelőre nem találtam alternatívát. Például igyekszem természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat használni, de közben van egy munkám, ahol adott esetben fontos, hogy az embernek legyen reggel tízkor is egy arca. Ehhez pedig léteznek olyan krémek, sminkek, amelyeknél nem az az elsődleges szempont, hogy mennyire egészségesek.

Vagy más példa. Nagyon szeretem a könyveket, gyűjtöm is őket és azt hiszem nehezen tudnék e-olvasóra váltani, mert egészen más érzést tartani a kezemben.A zöld életmód inkább olyan, mint az édesség, amiről tudjuk, hogy mértékletesen kell élni vele. Egyensúlyt kell tartani.

– Nekem a legnagyobb kihívás a környezettudatosságban pont a következetesség. Nem is szeretem magam zöldnek hívni, mert aztán mindig jön valaki, és rámutat, hogy ez vagy az amit csinálsz, vagy használsz nem környezetbarát.

– Valahogy olyan lett a kultúránk, hogy nagyon könnyen és gyorsan ítélkezünk. A közösségi média erre elég sokat rátett. „Like” vagy „dislike”.

Nagyon sokszor érzem azt, hogy nincs továbbgondolás, hanem mindenki rögtönítélő bíróságot játszik.

Pedig az élet összetettebb annál, hogy ennyire gyorsan alkossunk véleményt egymásról.

– A munkádban mennyire sikerült érvényesíteni a környezetbarát szemléletet?

– Mint minden munkahelyen, a színházban is rendszerszintű dolgok vannak. Ha egy intézmény tesz valamit egy ügyért, akkor együtt tudsz működni vele, de nem fogod egyszemélyben megváltoztatni a hozzáállást. Színészként kiszolgáltatott vagy.

Például nagyon szeretem, amikor olyan jelmezt kapok a raktárból, amin látom, hogy akár 80 éves ruhadarab. Azoknak története van, nagyon jó bennük játszani. De ezt nem én határozom meg. Azt veszem fel, amit rám adnak, és olyan reflektorral világítanak meg, amilyen a színháznak van. Legfeljebb példát tudsz mutatni azzal, hogy mondjuk kulaccsal jársz be a próbára.

Egyébként van már egy országos kezdeményezés, azt hiszem, Zöld színház a neve, sok színház csatlakozott hozzá. Ők időről időre összeülnek, és tapasztalatot cserélnek arról, hogy rendszer szinten min lehet változtatni. Úgy tudom, a Vígszínház még nem csatlakozott, de én már vettem részt ilyen megbeszélésen.

Leginkább a szűkebb és tágabb értelemben vett családom gondolkodásán tudok változtatni, de nem vagyok nagyhangú aktivista. Viszont hiszek abban, hogy a sok kis közösség ereje összeadódik.

– Nagyon sok előadásban játszol a Vígszínházban illetve a Pesti Színházban. Kezdjük a legfrissebbel. Egy igazi klasszikus, Carlo Goldoni A hazug című komédiájában játszod Colombinát, a szobalányt. Mesélj egy kicsit a szerepedről, illetve arról, hogyan közelítettétek meg Horváth Csaba rendezővel az anyagot.

Horváth Csabának – aki egyébként a Pál utcai fiúk koreográfusa volt – van egy eléggé mozgásközpontú rendezési stílusa. Már ismertük egymást, nagyjából tudtuk, mit várhatunk egymástól. Én nagyon bízom benne, mint rendezőben és úgy érzem, hogy ez a bizalom kölcsönös, ez már fél siker egy szerep megformálásában. Tőlem még sose kérték azt, hogy ennyire harsány legyek, amit egyébként nagyon élveztem. Próbáról próbára srófoltuk fölfele a „hangerőt”.

– Próbáltatok valamiféle aktualitást belevinni?

– Goldonit azért nem kell nagyon túlgondolni. Mint ahogy nagyon sok Shakespeare vígjátékra is igaz, hogy a túlgondolás visszájára tudja fordítani a dolgokat. Egyszerű paneleket használ. Tulajdonképpen a darab commedia dell’artre alaphelyzetekből épül fel.

Ami újításnak számított, hogy Goldoni volt az első az olasz színháztörténetben, aki kiosztotta a szerepeket, és a színészek megtanulták a szöveget, nem csak improvizáltak. Az olvasó próbán, amikor a bevezetésnél ez szóba került, több színészkolléga fel is hördült, hogy ott kellett volna ennek véget vetni. (nevet)

Persze a hazugság mindig aktuális.

Akik miatt nekem még mai a történet, az a két kisasszony, akinek a főszereplő udvarol. Ezek a kisasszonyok már idősebbek, inkább a negyvenfelé közelednek. Az őket alakító kolléganőim, Radnay Csilla és Petrik Andrea is tudják: humorforrás, hogy ők ennyi idősen még nem keltek el, még mindig az apukájuk nyakán lógnak úgymond. Ez szerintem nagyon aktuális helyzet, Goldoni nem feltétlenül így osztotta volna ki Rosaura és Beatrice szerepét.

– Másik izgalmas, futó előadásod Kafkától A kastély. Nézni is elég fárasztó, ahogy azokon az állványokon rohangáltok föl-le, hát még benne lenni.

– Valóban nagyon fárasztó. Ha járt valaki már építkezésen, az állványzaton, az tudja, hogy sok helyen le kell húzni a fejedet, nézni kell, hogy hova lépsz, és nem egy kényelmes talaj. Kemény deszka, vasak… Na körülbelül olyan ez is. Nagy kihívás volt számomra, hogy tudok ebben a környezetben könnyed lenni, némi nőiességet csempészni egy olyan „munkaterületre”, ahol legszívesebben sisakban és acélbetétes bakancsban mennék végig.

Ráadásul nagyon sokszor van félhomály. A forgószínpadon forog ez a labirintus és eleinte sokszor eltévedtünk, amiből nagyon vicces helyzetek alakultak ki a próbákon, amikor nem értettük, mit keres ott valaki, aki nem is játszik abban a jelenetben.

– Ehhez kondi is kell azért.

– A nagyszínpadhoz alapból nagyon jó erőnlét szükséges. A kastélyban például van olyan jelenet, amiben kérték, hogy minél gyorsabban távozzunk. Ott 20 métert kell sprintelek kifelé. De egy nagyszínpados produkciónál amúgy is nagy távokat kell bejárni, és az egész testünket használni kell. Egy filmen szuperközeliben elég egy szemmozdulat annak érzékeltetésére, mit gondol a szereplő… Nálunk egy-egy reakcióhoz az egész testet használni kell, hogy a karzat számára is érthető legyen.

– A Nemzeti Színházban történt baleset óta aggódva nézünk az állványokra. Vannak biztonsági intézkedések, vagy legyetek ügyesek és ne essetek le?

– A második. Nagyon sokszor kerül előtérbe a szakmánk kiszolgáltatottsága.

Például szó volt a metoo helyzetekről vagy arról, hogy a művészetet nem lehet egy az egyben lefordítani pénzre. Ez nem egy iparcikk.

És igen, olyan van, amikor körülmények között kell dolgoznunk, ahol mások lehet, hogy védőfelszereléssel dolgoznának. Napokat lehetne beszélgetni arról, hol és hogyan van ennek a határa, hogy még létrejöhessen egy művészi produktum. A rendezőnek is maradjon művészi szabadság, de közben színészként is legyen egyértelmű lehetőségem kommunikálni, ha valamit már nem csinálok meg, és mindezt anélkül, hogy konfliktus helyzet alakulna ki belőle. Például mennyit kell előre kínosan diskurálni arról, hogy miként alakul ki majd egy intim helyzet?

Jó, hogy elindultak erről a párbeszédek, de ez egy hosszú-hosszú folyamat és vannak országok, ahol már előrébb járnak ebben és talán mindig is előrébb fognak járni benne.

Nekem is volt olyan A kastélynál, hogy négy méternél magasabbra kellett felmásznom és kérte Bodó Viktor, a rendező, hogy ott fent álljak ki egy vasra. Csináltak nekem gyorsan egy kapaszkodót, mert ez például bizonyos magasság fölött kötelező, de én mégis mondtam, hogy itt már eszembe jutnak a gyerekeim és le szeretnék jönni.

– Ha már a metoo-t említed, a Vígszínház benne volt a sűrűjében..

– Az az igazság, hogy pont azért, amiért ennyire benne voltunk a sűrűjében, már akkor görcsbe rándul a gyomrom, ha belekezdesz egy ilyen mondatba. Felidéződik egy csomó trauma.

Nagyon nehéz. Mondok egy konkrét szituációt arra, mennyire a részévé váltak ezek a botrányok az életünknek. Egyszer, amikor az orvosnak megmondtam, hol dolgozom, azt mondta:

„Ó, a zaklatószínház? Hát akkor tessék elkezdeni vetkőzni!”

Vagy egy idegen ember egy vacsorán elkezdett ordítozni velem csak azért, mert én ott dolgozom és esélyem sem volt megszólalni… Ezek tényleg nagyon nehéz, lelkileg megterhelő helyzetek. De örülök, hogy beszélünk erről, mert legalább tudok két olyan példát mondani, amit úgy nagyjából fel lehet fogni, el lehet képzelni, mert sokan bele sem gondolnak, egy ilyen botrány milyen szinten be tud szivárogni egy család életébe.

– Az Apa megint egy teljesen más darab, ami minden humora ellenére mégis csak egy nagyon nehéz témával, a demenciával foglalkozik.

– Volt egy kis tréningünk előtte. Megnéztünk egy dokumentumfilmet az alzheimerről, a film készítőjével is beszélgettünk. Egyébként azért lett annyira sikeres ez a darab, és a film Antony Hopkins főszereplésével, mert a beteg szemszögéből írták meg. Ahogy szétesik körülötte a világ. Ezért vannak jelenetismétlések is, amitől nekünk valamivel könnyebb a dolgunk, mint a főszereplő Kern Andrásnak. Lehet benne ívet csinálni, kell is, de sokszor vannak benne humoros félreértések, és nem lineáris a történet, ami mind kikönnyíti a drámát. Így kevésbé fáj játszani.

Egyébként egyre inkább igyekszem mindent derűvel csinálni. Azt tapasztaltam, hogy sokszor legnagyobb nyomorában is tud egy jót nevetni az ember. Bevallom nézőként sem szeretem már azokat az előadásokat, amik után elmegy a kedvem az élettől. A lélekemelő dolgok vonzanak. Főleg ebben a Coviddal, háborúval teli világban én most szeretem, amikor felcsillan a remény, egy normális életre.

– Tudsz csak néző lenni?

– Most divatos az „én idő”. Józseffel megbeszéltük, hogy vannak rendszeresen olyan esték, amikor egyikünk vagy másikunk elmegy egyedül megnézni valamit. Nagyon ritkán mehetünk együtt a gyerekek miatt, de legalább felváltva látjuk a szakmai szempontból fontos előadásokat.

Én nagyon jó néző vagyok. Tudok nagyokat röhögni és közben végigsírom az egészet... Olyankor el szoktam felejteni, hogy színész vagyok, viszont azt nagyon megfigyelem, hogy mi, hogyan hat rám és rengeteget tanulok így a szakmánkról.

fotó: Vígszínház, Dömölky Dániel, Emmer László, Kleb Attila

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Családi affér: a Netflix legújabb romantikus vígjátéka minden, csak nem vicces és nem romantikus
Cserébe vontatott, kiszámítható és fájdalmasan irritáló, ami így megint egy felesleges kör volt a Netflixtől. Egy családi romantikus komédia humor, szív, lélek és értelem nélkül. Keresem a pozitívumokat, de fel kell kötnöm a gatyámat.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. június 30.



Nem tudom, miért csinálja ezt a legnagyobb streaming szolgáltató… Miért áldoz pénzt és tehetséges emberek idejét az unalom oltárán. A legújabb „nagy dobásnak” szánt Zac Efron és Nicole Kidman nevével fémjelzett romantikus komédia minden, csak nem vicces és nem romantikus. Azonban vontatott, kiszámítható és fájdalmasan irritáló film.

Igazi Tesco gazdaságos netflixes rom-kom. Ezt akár egy algoritmus is összerakhatta volna a 2000-es évek rom-komjaiból táplálkozva.

A színészeket se értem. Jó, Joey King már a Netflix logó mellé jár. A megannyi sikeres tini „tartalom” után Zac Efronnak tényleg ezt a szerepet szánta az ügynöke? Önmagát játssza, kicsit kicsavarva. Biztos vicces első pillanatban, de ennyi… Egy pillanat. A film többi játékideje felesleges bugyutaság. Nicole Kidman pedig nem tud méltósággal megöregedni. Elvállal egy szerepet, ahol a 21 évvel fiatalabb, nőcsábász Zac Efronnal alkotnak egy szenvedélyes szerelmespárt, hozzáteszem kicsit sem hihetően.

Nem vagyok szörnyeteg, kezdjük a jóval. A film valamennyire reális képet mutat egy híresség magánéletéről és egy filmforgatás folyamatairól. Persze ebben is benne van a netflixes „minden szipi szuper” ferdítés, de nem annyira zavaró.

Próbálták humorosra venni a szupersztár különleges kéréseit, amikkel az asszisztensének az agyára megy, de ezt is visszafogták.

Hallani mostanság megdöbbentő történeteket nagyobb színészekről – tudom, nem szép a valósághoz hasonlítani egy netflixes nyáltengert –, de kihagyott ziccernek éreztem. Ott lett volna lehetőség a filmben. De ezzel is az a probléma, hogy ez a szupergazdagok, a felső tízezer problémáiról szól. A „szegénynek” minősülő Nicole Kidman és családja olyan házban él, amiben a filmet megnézők 99%-a sose fog. Irreális az egész.

Viszont a romantikus szál, és a köré mesterségesen kreált konfliktus szinte kínzott. Történetünk szerint Chris Cole (Zac Efron) megahíres színész. Olyan Chris Evans szintű, aki egy szuperhős-sorozattal futott be és nem képes elengedni azt, mert úgy érzi, az juttatta fel a csúcsra, az is fogja ott tartani. Pedig a harmadik rész forgatásán rájön, mennyire buta az egész forgatókönyv. Az asszisztense, Zara (Joey King) azt tanácsolja, szerezzen egy új írót, aki megoldja a problémás jeleneteket a szörnyűnek ható filmben.

Halkan megjegyzem, a film, amit forgatnak pont olyan, mint a legújabb Red One című, szörnyűnek kinéző Chris Evans – Dwayne Johnson őrület kiforgatása.

Nem tudom ez direkt van-e, de ha igen, akkor minden elismerésem a „beszólásnak”. Tehát próbálnak új írót szerezni a filmhez, mintha a színészeknek és az asszisztenseknek hatalmas beleszólása lenne egy szuperprodukció forgatókönyvébe… hát nem. Minő véletlen, Zara anyukája, Brooke (Nicole Kidman) jólmenő író. Nem nehéz kitalálni mi lesz a vége. Chris és Brooke viszonylag hamar egymásra találnak, ami persze nem tetszik Zarának és úgy viselkedik a 24 éves felnőtt nő, mint egy 13 éves hisztis kamaszlány. Persze érthető lenne a félelme – hogy édesanyját ne bántsa meg a sztár, mint megannyi nőt az életében –, ha értelmesen beszélne bárki is ebben a filmben.

De itt senki nem úgy viselkedik, mint egy normális ember. A konfliktust megoldó beszélgetés egy értelmes családban nem a századik perc környékén érkezne, hanem a tízedikben. Annyira fájdalmas nézni, ahogy mindenki kínlódik és szenved egy olyan kérdéskörön, amit meg lehetne oldani két és fél perc alatt. Zara viselkedésére pedig a megoldás egy szívlapát lenne a képébe a harmadik hisztirohama környékén. Bár lehet, csak engem irritált annyira a karakter, mint egy tályog a végbélben. Nem viccelek, a film közel két órája minimum négynek tűnt, pedig minden színészt szeretek, aki szerepel benne. Csak azért nem szedem ízeire ezt a rettenetet, mert ismerem a színészek képességeit. Efron és Kidman között semmi szikra nincs.

A két szétműtött arcú műember, műszerelme igazából egy jó horrorfilm alapja is lehetne.

Persze nem ugyanazok a műtétek okai, mert Zac Efronnak volt egy csúnya álltörése, ami miatt egészen más lett az állszerkezete, mint azt megszoktuk tőle, viszont Kidman, mint említettem nem fogadja el a korát. Olyan az arca, mintha egy porcelánmaszkban játszana. Semmi érzelem nem látszik rajta, nem tudom mikor örül, mikor szenved. Akit viszont jó volt látni, az Kathy Bates volt. Egy igazi ikon a hölgy, itt is kisujjból hozza a bölcs nagyi karaktert. Joey Kinget pedig csak azért tudtam elviselni, mert kedvelem a színésznőt és tudom, hogy ennél sokkal többre képes. Ha valaki Zaraként ismeri meg, akkor valószínűleg máskor nem fog megnézi olyan filmet, amin az ő neve is szerepel a stáblistán.

Megígértem, hogy visszafogom magam, ami a színészeket illeti, mert ők nem tehetnek a végeredményről. Viszont Carrie Solomon írót és Richard LaGravenese rendezőt többet nem engedném forgatni. Egyik megírta ezt a filmnek nevezett celluloid hulladékot, a másik meg bólogatva leforgatta. Volt régen egy kifejezés ezekre a filmekre, hogy Hallmark-film. A Hallmark cég csinált rom-komokat és béna krimiket a saját csatornájukra, amikkel ki tudták tölteni az üres műsoridőket. Ezek persze szinte nézhetetlen TV-filmek voltak. Mára ez a kifejezés lassan Netflix-film lesz, ha így folytatja a streaming óriás. Értem, hogy szükségük van heti újabb és újabb nagy dobásokra, de ez a rendszer fenntarthatatlan.

Nincs idő, erő és energia ennyi tartalmat készíteni és a minőséget fenntartani.

Felkérnek egy Jennifer Lopezt egy béna sci-fire (Atlas). Még akkor is, ha élvezhető a film, nem tudja visszahozni az árát, nincs ideje és ereje hozzá. Majd készítenek egy Nicole Kidman-Zac Efron rom-komot, ami ráadásul rettenetes lesz. Pláne, hogy a karácsonyi szetting követelte volna az ünnepi bemutatót, de ennyire nem bíztak a „tartalomban”. Mi lesz a következő? Egy kemény bosszú-akciófilm Jessica Albával?!... Várjunk csak, mi is a heti másik nagy premier a Netflixen? Ajaj…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Légtornázott, hokizott, vaddisznókra vadászott, pucérkodott, és pofon vágta Leonardo DiCapriót – Margot Robbie 34 éves
A Wall Street farkasa és a Barbie háromszoros Oscar-jelölt sztárja a szépség és a tehetség csodás keveréke, pedig eleinte nem vették komolyan. Ma már Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője.


A szélesebb közönség még csupán tíz éve ismeri őt, Margot Robbie ugyanis ennyi ideje Hollywood egyik legnagyobb sztárja, akiben egyszerre megvan a lehengerlő szépség, a mindent elsöprő kisugárzás, nagyon nem mellesleg pedig a rendkívüli tehetség is. Erről számos filmje, valamint eddigi három darab Oscar-jelölése (az Én, Tonyáért, a Botrányért és a Barbie-ért) ad tanúbizonyságot.

E cikk írója még nagy, 2013-as áttörése, A Wall Street farkasa és az Időről időre előtt felfigyelt a fiatal ausztrál színésznőre, méghozzá a 2011-es Pan Am című, csupán egy évadot megélt sorozatban, amelyben olyan, akkor már ismert és népszerű színészek elől tudta ellopni jelenlétével a show-t, mint Cristina Ricci, Mike Votel, Kelli Garner, David Harbour, Ashley Greene vagy Goran Visnjic.

S bár a Pan Am nem lett túl sikeres, és az ABC gyorsan elkaszálta, arra mégis kiváló volt, hogy Martin Scorsese figyelmébe ajánlják… De kezdjük az elején!

Cirkusz, bűvésztrükkök, szörfdeszka

Margot Elise Robbie 1990. július 2-án született az ausztráliai Queensland állambeli Dalbyban, Doug Robbie egykori farmtulajdonos és cukornádmágnás, valamint Sarie Kessler fizioterapeuta gyermekeként. Ő a második legfiatalabb a négy gyermek közül, két idősebb testvére van, Anya és Lachlan, valamint egy öccse, Cameron. A szülei ötéves korában elváltak, így Margot-t (a keresztneve végén a t betűt nem ejtjük) és testvéreit az egyedülálló édesanyjuk nevelte, apjukkal csak minimális kapcsolatban voltak. A család egyébként Robbie nevelkedése nagy részében a nagyszülők Currumbin Valley-i farmján élt. Beszámolók szerint Margot rendkívül aktív és energikus gyerek volt, gyakran rendezett például különféle előadásokat és műsorokat a házukban.

Édesanyja ezért beíratta őt egy cirkusziskolába, ahol a trapézon jeleskedett, amiről nyolcévesen oklevelet is kapott. Az is korán kiderült, hogy üzleti érzéke is van, mivel gyerekként bűvésztrükköket talált ki, amelyeket közönség előtt is előadott, majd pénzt kért attól, aki meg akarta tanulni a trükkjeit.

Az első szörfdeszkáját egy garázsvásáron vette 10 éves korában.

„Akkor vagyok a legboldogabb, amikor szörfözöm, vagy amikor a farmon vaddisznókra vadászom... vagy amikor motorozom" – mondta korábban Margot, aki büszke arra, hogy vidéki lányként nevelkedett.

A középiskolájában, a Somerset College-ban azonban már drámát tanult, s ekkor már biztos volt benne, hogy színésznő szeretne lenni. Még mielőtt azonban szerepet kapott volna Ausztrália egyik legrégebb óta futó (1985-ben indult) és legnépszerűbb sorozatában, a Neighboursban (Szomszédok), tinédzserként három helyen is dolgozott: egy bárban volt pincér, takarított, és egy Subwayben vállalt munkát. Erre az időszakra így emlékezett vissza:

„Mindenféle melóm volt már. Dolgoztam éttermekben – a bárpult mögött és a konyhában is –, két évig egy kiskereskedésben, és voltam titkárnő is. A Subwayben pedig szendvicseket csináltam"

– magyarázta Margot, aki aztán az érettségi után néhány reklámfilmmel és kis független filmmel az önéletrajzában Melbourne-be költözött, hogy hivatásos színész legyen. Elmondása szerint egyébként a családja nem mindig támogatta a karrierjét:

„A családomnak semmilyen kapcsolata nen volt a szórakoztatóiparral, így amikor elkezdtem színészkedni, mindenki azt mondta, hogy persze, ez jó móka, kellemes időtöltés, de mikor fogsz végre igazi munkát kapni? És ez így ment évekig” – emlékezett vissza Robbie, aki hat hónappal azután, hogy megkapta az első nagyobb színészi szerepét, épp korábbi munkahelyének, a Subwaynek forgatott egy reklámfilmet.

„Kb. hússzor annyit fizettek, mint amennyit ott valaha is kerestem" – mondta.

A Szomszédokból a felhők közé

A középiskola elvégzése után Robbie egy hideghívás útján került be Ausztrália leghosszabb szappanoperájába, a Neighboursba (szereplőket kerestek a sorozatba, és találomra hívtak fel telefonszámokat, hogy felhívják a figyelmet a castingra). A sorozat egy kitalált melbourne-i külvárosban található zsákutca, a Ramsay Street lakóit követi. Robbie vendégszerepet kapott Donna Freedman, egy szabad szellemű, magabiztos, biszexuális tinédzser szerepében, és azonnal elbűvölte a közönséget. Végül három évig maradt a Neighboursban 2008 és 2011 között.

Amikor pedig épp nem a forgatásokon vett részt, színjátszó órákra járt, és egy beszédtrénerrel dolgozott együtt, hogy tökéletesítse amerikai akcentusát. Majd talált egy ügynököt, és 2011-ben Hollywoodba utazott. Éppen akkor érkezett meg az USA-ba, amikor elindult a sorozatos pilotszezon. Minden nagyobb tévécsatornánál meghallgatásra jelentkezett, és nem is kellett sokat várnia, míg elnyerte a Pan Am című repülős-romantikus vígjátékszéria egyik főszerepét.

Az Államokba költözve szinte azonnal csatlakozott egy amatőr hokiligához is, ahol jobbszélsőt játszott. „Ausztráliában mindig is jégkorongozni akartam, de ahol éltem, ott nem volt jég" – mondta Robbie, majd hozzátette: „Egyértelműen én voltam a legrosszabb a csapatban." Ekkor született meg a New York Rangers iránti rajongása.

Pofon vágta Leót

A Pan Amnek aztán sajnos egy évad után befellegzett, de Margot-nak nem volt ideje szomorkodni, mivel még abban a hónapban kiválasztották őt Martin Scorsese A Wall Street farkasa című filmjének női főszerepére. A film epikus történet a szexről, a drogokról és a kapzsiságról, s a hírhedt tőzsdeügynök, Jordan Belfort memoárján alapul. Scorsese állítólag Hollywood minden ismeretlen színésznőjének elküldte a forgatókönyvet, mert egy új arcot szeretett volna Naomi szerepére.

Robbie legnagyobb meglepetésére pedig őt is behívták, hogy együtt olvassa fel a szöveget a film sztárjával, Leonardo DiCaprióval. A meghallgatás során DiCaprio elkezdett improvizálni, Robbie pedig igyekezett lépést tartani vele.

„Arra gondoltam, még van néhány pillanatom ott a teremben, szóval valamit csinálnom kell. Ezért a következő jelenetnél, ami egy verekedés volt, egy kicsit elvesztem a pillanatban… A jelenet végén elvileg csak simán el kellett volna sétálnom, de ehelyett pofon vágtam Leót, és azt mondtam neki: »Ba**ódj meg!«" – emlékezett Robbie, majd így folytatta:

„Erre döbbent csend lett, ami egy örökkévalóságnak tűnt, aztán mindannyian nevetésben törtek ki. Azt mondtam: »Sajnálom!«, Leo pedig: »Ez zseniális volt. Üssetek még egyszer pofán!«"

Margot pedig negkapta a szerepet.

Megijedt a sztárságtól

A Wall Street farkasa, ahogy várni lehetett, az egekbe katapultálta Robbie karrierjét. A film 5

Oscar-jelölést kapott (köztük a legjobb filmek közt is), és több mint 400 millió dollárt hozott világszerte, Scorsese legtöbb bevételt hozó filmje lett. A még csupán 23 esztendős friss sztárunk a film kedvéért bevállalt egy teljesen meztelen jelenetet is, azonban a hatalmas siker ellenére azt fontolgatta, hogy abbahagyja az egészet…

"Valami történt. Túl nagy volt a változás és a figyelem, és az egész elég szörnyű volt. Emlékszem, azt mondtam az anyukámnak: »Nem hiszem, hogy ezt akarom csinálni.«, ő pedig csak nézett rám, teljesen szenvtelen arccal, és azt mondta: »Drágám, szerintem már túl késő, hogy ne csináld.« Ekkor jöttem rá, hogy az egyetlen út előre vezet" – mesélte Robbie, és kitért arra is, hogy a családját is féltette a gyorsan kialakult hírneve miatt: „Ha az anyukám meghal egy autóbalesetben, vagy, ha ledöntik az unokaöcsémet a bicikliről, mert valaki egy fotót akart csinálni rólam… Minek? Egy kép miatt? Veszélyes a népszerűség, és én féltem tőle.”

Mégis folytatta a karrierjét, mert tudta, hogy minden porcikájával erre vágyik, így A Wall Street farkasa utáni évek során olyan filmekben szerepelt még többek között, mint a Francia szvit (2014), a Z, mint Zakariás (2015), a Focus: A látszat csal, az Afganisztáni víg napjaim (2016), a Tarzan legendája (2016), a Viszlát, Christopher Robin (2017), az Én, Tonya (2017), amely meghozta élete első Oscar-jelölését, a Két királynő (2018) vagy A vágyak földjén (2018).

Vagyis elmondható, hogy a kihívást jelentő szerepeket kereste, és csak időnként bólintott rá az igazán fősodorbeli hollywoodi stúdiófilmekre.

Mint például a 2016-os Suicide Squad – Öngyilkos osztagra, amely, bár elég gyengére sikeredett, a kasszáknál nagy sikert aratott, és megajándékozta a filmvilágot Harley Quinn karakterével, akit aztán Robbie több más filmbe is tovább tudott vinni: a 2020-es Ragadozó madarakba és a 2021-es, az előző próbálkozásnál mérföldekkel jobban sikerült The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagba. Vagy a 2019-es Volt egyszer egy… Hollywoodra, Tarantino legutóbbi filmjére, amiben éterien alakította a fiatalon elhunyt színésznőt, Sharon Tate-et. A második Oscar-jelölést 2020-ban, épp a Covid kirobbanása előtt kapta a Botrány című film mellékszerepéért, a harmadikat pedig idén a Barbie-ért, ezt viszont nem a színészi alakításáért (a mellőzéséért az Akadémia elég sok támadást kapott), hanem producerként.

„Uncsi” szerelmi élet

A több mint 10 éve őt követő kiemelt médiafigyelem ellenére Robbie elég ritkán beszél a magánéletéről, és nem fűződnek hozzá botrányok sem e téren. Bár 2013-ban szóba hozták Will Smith-szel, akivel együtt forgatta a Focus: A látszat csal című átverős filmet, ez csupán pletykának bizonyult. A hír akkor kapott szárnyra, amikor a Focus utolsó forgatási napján Robbie-t és Smith-t lefotózták, ahogy összebújtak egy telefonfülkében, és karonfogva készítettek játékos és kissé pikáns fotókat. A kiszivárgott képek után sok médium tényként írta meg, hogy viszonyuk van, amit később mindketten határozottan tagadtak.

Valójában 2013-ban a Francia szvit című filmje forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley brit rendezőasszisztenssel. 2014-ben aztán Londonban költözött, és még abban az évben ő és Ackerley romantikus kapcsolatba kezdtek.

Egy évvel később eljegyezték egymást, 2016 decemberében pedig egy, a sajtó és a nyilvánosság előtt titokban tartott privát esküvői szertartás keretében összeházasodtak az ausztráliai Byron Bayben. Azóta is együtt vannak, és a kaliforniai Venice Beach-en laknak, gyermekük azonban még nem született.

A nőkért mindent

Margot Robbie 2014-ben alapította meg többedmagával a LuckyChap Entertainmentet, amellyel szakmaialg elismert, és anyagilag sikeres filmek változatos palettáját hozta létre. A LuckyChap küldetése a női filmkészítők előtérbe hozása, valamint olyan történetek elmesélése, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos narratívákat, és sokszínű perspektívákat tárnak fel. Robbie vezetésével a cég olyan filmeket készített többek között, mint az Én, Tonya, a Ragadozó madarak, az Oscar-díjas Ígéretes fiatal nő, valamint 2023 világszerte legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie. A sorozatfronton pedig olyan címekkel rendelkeznek, mint a Dollface, az Egy szobalány vallomása vagy a Mike.

Robbie produceri szerepvállalása túlmutat a pénzügyi befektetésen; aktívan részt vesz a filmkészítés minden területén, a forgatókönyvfejlesztéstől az utómunkálatokig. Azzal pedig, hogy platformot biztosít az alulreprezentált hangoknak, és megkérdőjelezi az iparági normákat, Robbie jelentősen hozzájárul a filmkészítés fejlődéséhez.

Legközelebb egyébként az A Big Bold Beautiful Journey című drámában lesz látható, amely egy fantáziadús történet lesz két idegenről és a hihetetlen utazásról, amely összeköti őket.

A rendezője Kogonada (Columbus, Búcsú Yangtól), a szereplőtársai közt pedig megtaláljuk Colin Farrelt, Phoebe Waller-Bridge-et, Hamish Linklatert, Lily Rabe-et és Billy Magnussent.

Robbie egyszer megpróbálta szavakba önteni, milyen ebben a szakmában lenni: „Úgy próbálom elmagyarázni ezt a munkát és ezt a világot az embereknek, hogy a magasságok nagyon magasak, a mélységek pedig nagyon-nagyon mélyek. És azt hiszem, ha szerencsés vagy, akkor minden kiegyenlítődik középen."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Alföldi Róbert és több neves művész is videóban jelentette be, hogy az Átrium után hol lesznek láthatók a Kultúrbrigád produkciói
A népszerű darabok új otthonra leltek, több játszóhelyen mutatják be például az Őrölt nők ketrecét vagy a Tizenkét dühös embert.


Alföldi Róbert a közösségi oldalon jelentette be, hogy továbbra is látható lesz többek között az Őrült nők ketrece és számos kedvelt darab, melyet a Kultúrbrigád eddig az Átriumban játszott. Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a darabok sorsa, most azonban kiderült: új helyszínen folytatják tovább.

A Kultúrbrigád közleménye szerint:

„Tavaly augusztusban bejelentettük, hogy ez lesz az utolsó évadunk az Átriumban, ezzel párhuzamosan egy kemény, hónapokon át tartó munka vette kezdetét azzal a céllal, hogy előadásaink legalább egy részének új játszóhelyet találjunk.

A 2024/25-ös színházi évadban bázisunk a RaM-ArT Színház lesz, ezen kívül további helyszíneken, köztük az Örkény István Színházban, a Jurányi Házban és a Muzikumban is látható lesz ősztől Kultúrbrigád-produkció.”

A helyszín változása mellett más újdonságról is beszámoltak:

"A mai napon elindítjuk a Kultúrbrigád Klubot, amit azzal a szándékkal találtunk ki, hogy az előadásaink mentén megerősítsük azt a közösséget, ami az elmúlt években körülvett bennünket az Átriumban, ami már számtalanszor és sokféleképp kifejezte, hogy hisz a művészet szabadságában, a színház társadalomformáló erejében, a kultúra megkérdőjelezhetetlen szerepében az életünkben. Természetesen a Mecénás Klub ideje alatt megszokott kedvezményeket amennyire csak tudtuk, megtartottuk, illetve kiegészítettük további, eddig nem elérhető előnyökkel.

Egy közösség építésébe kezdtek, amelynek fókuszában a színház áll - írták. "Azt gondoljuk, hogy a mára kiszikkadni látszó és kizárólagosan egy irányba mutató kultúrpolitikai döntések közösségformáló szerepet nem képesek betölteni, nem reprezentálják a magyar kultúra hagyományos sokszínűségét".

A Kultúrbrigád Klub tagjainak elővásárlást is biztosítanak, lesz kedvezményes jegyvásárlás, támogatói rendezvény, helyszínbejárás és havi kulturális kitekintő is-

A Klub mellett egy diákoknak szóló programot is indítanak.

A Kultúrbrigád közösségi oldalán sorra szólalnak meg a művészek. Többek között Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna:

Mucsi Zoltán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Mi vagyunk a Művészetek Völgye tudatalattija” – Távol van Kapolcs nyüzsgésétől, de épp ezért érdemes ellátogatni a Petendi Pajtába
Nappal workshopok, portrébeszélgetések és egyéb lazulós programok várják a fesztiválozókat, éjjel pedig az underground körökben egyre népszerűbb Önismereti Diszkóra lehet bulizni. A helyszín főszervezőjét, Latorczai Balázst kérdeztük.


„Kapolcs underground tánctere, ahol biztonsággal meg lehet idézni a hajnalt. A Szimpla Kertben bejáratott programokból kiindulva, a Zengető és az Önismereti Diszkó DJ-i gondoskodnak a Pajta zenei világáról, míg a Vad Art művészei hozzák el a korszellem táncát. Beszélgetések, befelé figyelős ambient, rajz workshop, koncertek és izgalmas DJ szettek sora viszi egyik napot a másikba.”

A fenti szavakkal jellemzik az idén július 19-28. között megrendezett fesztivál honlapján a Petendi Pajtát, amely a három résztvevő falu közül a legkevésbé zsúfoltban, Vigántpetenden várja a bulizni vágyókat. De mit jelent pontosan az Önismereti Diszkó, és miért csak 3 koncert lesz itt 10 nap alatt? Erről is beszélgettünk a budapesti éjszakában több mint két évtizede jelenlévő Latorczai Balázzsal.

– Hogy jött a zene az életedbe?

– A színháztól pártoltam át 20 éves korom környékén, mert valóságosabbnak éreztem, mint előadni darabokat. Az aktív zenélést aztán fokozatosan, nagyjából 2006-tól a koncertszervezés váltotta fel. Főleg fesztiválokon dolgoztam (például BabelSound, Tű Fokán, Mediawave, vagy a Gyüttment Fesztivál), valamint a Covidig a Szimpla Kert koncertszervezője voltam, és szinte kizárólag világzenével foglalkoztam.

A Szimplának azóta már a művészeti igazgatója vagyok, a feladatom, hogy a betérő vendégek minél inkább elvarázsolt kastély-érzéssel találkozzanak.

A rezidens dj-ket pakolászon egyik teremből a másikba, valamint kisebb, spontán performanszokat szervezek, például légtornászokkal vagy artistákkal. Ezt kitűnő inkubátornak tudom használni: ha indul egy új művészeti projekt, a Szimplában spontán közönség előtt tudjuk kipróbálni, működik-e a gyakorlatban.

Az asztalnál jobbról a második Latorczai Balázs

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Látogatóként 1999-ben vagy 2000-ben jártam ott először, ekkor alakult ki az a 18-20 évesekből álló baráti társaság, akikkel annyira megszerettük egymást, hogy a fesztivál végén együtt megszöktünk otthonról, és összeköltöztünk egy közös albérletbe.

Mondhatjuk, hogy ez egy csoportos összeesküvés volt a szülők ellen. Igazából örülök, hogy már nem nagyon vannak olyanok a fesztiválon, mint mi voltunk akkoriban: a mostani 20 évesek sokkal szolidabban buliznak.

Szervezőként 2017-ben lettem a csapat része, akkor csináltuk a Szimplában a Lemming Program nevű tehetségkutatót, és lehetőséget kaptunk ennek mintájára egy Lemming Udvart szervezni Kapolcson, ahol főleg az erre beválogatott zenekarokat léptettük fel. Itt is történelem alakult, mivel az Önismereti Diszkó jelenlegi, táncolós-dinamikus formája ekkor született meg, szintén spontán módon: amikor láttuk, hogy ott maradnak a fiatalok a koncertek végén, elkezdtük lekövetni az igényeiket a zenéinkkel.

– Mi teszi szerinted különlegessé a Völgyet más fesztiválokhoz képest?

– A Művészetek Völgye a legnyitottabb, amit ismerek: nem valami kicsi, eldugott, underground fesztivál, hanem tényleg össznépi. Úgy tudnám összefoglalni, hogy ha Magyarországon minden össznépi rendezvény ilyen lenne, a falu- és városnapokkal bezárólag, sokkal jobb hely volna ez az ország.

– Vigántpetend hol foglal helyet a fesztivál vérkeringésében?

– A többihez képest csendesebb falu, nincsen sok helyszín, azok viszont éppen ezért sokkal koncentráltabbak. Kicsit kevésbé szól a tömegről, és jóval nagyobb mértékben azokról a programoktól, amelyek valóban a közönségnek vannak. A Petendi Pajtát pedig úgy szoktuk jellemezni a programfüzetben, hogy ez a Művészetek Völgye tudatalattija.

– Hogyan indult a Petendi Pajta, miért pont ezt a helyszínt választottátok?

– Ez egy út volt a fesztiválon belül, amiért én nagyon hálás vagyok Natinak (Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató – a szerk.), merthogy a Lemming Udvar után azonnal felismerte, mennyire hiánypótló az Önismereti Diszkó, és ragaszkodott hozzá, hogy vigyük tovább valamilyen formában. Így kerültünk Vigántpetendre, először 2018-ban a Cirque du Tókert színpadára záró műsorszámként, utána pedig a Petendi Pajtába, aminek a programszervezése is hozzám került.

Ez akkoriban, a Covid előtt teljesen indokolt volt, mert a kapcsolatrendszeremnek köszönhetően több kontinensről is tudtam vinni nagyon izgalmas világzenei formációkat, amelyek épp felénk turnéztak. A Covid után ez az interkontinentális jólét sajnos bezuhant, a Petendi Pajta viszont saját identitásra talált, és most már egy jól kialakult kreatív csapattal rakjuk össze a programot.

Ők nem elsősorban az akadémista művésziskolákból jönnek, hanem önkéntes, önszerveződő fiatalok. Öt-hat fős a stáb, akik vegyesen szerveznek és tartanak is workshopokat, például elmélyülős, önismerettel kapcsolatos rajzolásokat, vagy éppen ékszerkészítést.

– Viszonylag kevés koncert lesz nálatok, összesen 3 zenekar lép fel 10 nap alatt. Tudatos-e ez a koncepció, és miért pont rájuk esett a választás?

– Mivel a Panoráma Színpad és a többi nagyobb helyszín amúgy is elszívják a közönséget főműsoridőben, mi igyekszünk kisebb, meghittebb programokat szervezni ebben az idősávban. A három élőzenei fellépő közül a Korai Electric és a Müller Péter Sziámi AndFriends egyaránt visszajárók, ők egyfajta példaképek is számunkra azzal, amit hosszú évtizedek óta képviselnek. Mondhatjuk, hogy ugyanezt az értékrendet visszük tovább mi is a deep house és pszichedelikus szettjeinkben. A harmadik koncert pedig egy friss formáció, Döbrösi Laura, Novan és Arulei egyelőre név nélküli, de nagyon ígéretes projektje. Én hiszek benne, hogy legalább annyi év áll előttük, mint amennyi a másik két zenekar mögött van már.

– A Tilos Rádió Budapest Eklektik című műsora portébeszélgetésekkel települ ki az udvarba. Ezek élőben fognak menni, vagy felvételről?

– Ez a mi csapatunk műsora, amelyben szervezőkkel, zenészekkel és gondolkodókkal szoktunk beszélgetni, hétfőnként hallható a Tiloson. Elsősorban a korszellemet tárgyaljuk ki, ideértve a klub- és fesztiváléletet, és mivel a Völgy-beli fellépőink is izgalmas rálátással rendelkeznek erre, adta magát, hogy velük is készítsünk néhány adást a helyszínen. Nem élőben fog menni a rádióban, mindent rögzítünk, és az igazán jól sikerült részeket adjuk majd le.

– Az Önismereti Diszkóról korábban külön interjút is közöltünk, szóval csak röviden: mivel csinálnál kedvet valakinek ahhoz, hogy nézzen be rá, aki még nem volt korábban?

– A rövid válaszom az szokott lenni, amikor megkérdezik, hogy mégis ez miről szól, hogy nem tudom, mert amit mondanék, az nem az ő önismerete lenne, hanem az enyém.

Viszont ha azzal a fajta nyitottsággal megy oda valaki, hogy „nézzük meg, hogyan szolgálja ez az én önismeretemet”, akkor olyan univerzumok fognak benne megnyílni, amihez nekem sincs hozzáférésem, de biztosan nagyon jó lesz neki. Nekünk, zenészeknek az a titkos célunk, hogy termelődjön mindenkiben az oxitocin.

– Hányan csináljátok ezt?

– Három fős az alapcsapat, ketten dj-zünk Juhász Veronikával, aki civilben programozó, projektmenedzser és coach. A harmadik tag pedig Girincsi Fruzsina, ő profi zenész, a perpetuum zenekarból is lehet ismerni, nálunk énekel és szintizik. Általában 2-3 órás szettelet csinálunk, de 5-6 órásra is volt már példa.

– Van-e lehetőséged más helyszíneket is meglátogatni a fesztiválon? Ha igen, mit szeretnél mindenképp megnézni?

– Szívem szerint színházi előadásokra ülnék be, viszont mindig nagyon szorongok ott hagyni a helyszínemet negyed óránál tovább, mert biztosan akkor jönnének egyszerre nyolcan, hogy például szerezzek jegyet egy fellépőnek, megérkezett valamelyik zenekar, vagy épp összeomlott a technika. Azért remélem, valamire eljutok majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk