KULT
A Rovatból

Nem is eredendően gonosz egy sorozatgyilkos? – Őrült, nem elmebeteg az HBO-n

A film alapján örökre megdőlhet az érzéketlennek született sorozatgyilkos mítosza. Kritika.
Rónyai Júlia. Fotó: HBO Max - szmo.hu
2022. április 02.



Vajon miért van az, hogy egyes emberek egy szúnyogot sem tudnának lecsapni, mások viszont hidegvérrel gyilkolnak? Létezik-e eredendő emberi gonoszság? Egyáltalán, mi a különbség elmebeteg és őrült közt? - Dorothy Otnow, az első női törvényszéki pszichiáter egész életében a fenti kérdéseket kutatta, és meghökkentő eredményekre jutott.

“Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy tehette!” - hangzik el a mondat nagyjából minden hírhedt sorozatgyilkosról szóló dokumentumfilmben. A gyilkosok ugyanis gyakran átlagpolgárok, tisztes családapák, a közösség oszlopos tagjai.

Ted Bundy egyetemre járt, John Wayne Gacy bohócnak öltözve szórakoztatta a gyerekeket, miközben férfiakat kínzott a pincéjében, a kannibál Jeffrey Dahmerhez pedig egyszer épp a mit sem sejtő rendőrök vitték vissza egy megszökött áldozatát - Dahmer látszatra nyilván maga volt a megtestesült ártatlanság.

Szóval, mégis hogy tudnak ezek a mintapolgárok ilyen brutális tettekre vetemedni?

Oké, tudjuk, hogy léteznek pszichopaták (mai szakkifejezéssel már inkább antiszociális személyiségzavaros emberek), akik képtelenek empátiát gyakorolni mások felé, ezért bárkin átgázolnak a céljaik érdekében. Ölni persze ők is képesek - megfontoltan, hidegvérrel, és ami a legfontosabb, hogy általában érdekből.

Dorothy Otnow pszichiáter azonban olyan gyilkosokkal foglalkozott, akiknek a sorozatosan elkövetett tetteit látszólag nem indokolta semmi. Az ő karrierjének állomásait követi nyomon a Crazy, not insane (Őrült, nem elmebeteg) című, 2020-as dokumentumfilm, ami az elsők közt jön szembe velünk a megújult HBO Max kínálatában.

A rendező az ismert dokumentumfilmes, Alex Gibney, aki korábban Steve Jobs életétől a Wikileaks történetéig számos jelentős személyt és történelmi momentumot járt körül. Itt is tudta, milyen eszközökkel fokozhatja a hatást: az archív felvételek mellett baljós hangulatú animációk foglalják keretbe az egyébként sem szívderítő eseményeket.

Bár Otnow igazi úttörő, aki napjainkban szaktekintélynek számít, korábban évtizedeken át küzdött a szkepszissel, sőt, gúnnyal, amivel sokan a munkássága felé fordultak.

A pszichiáter ugyanis több ezer órát töltött az ítéletüket, netán már a kivégzésüket váró sorozatgyilkosok társaságában. Azt kutatta: vajon egyesek gyilkosnak születnek, vagy “csupán” azzá válnak az életeseményeik hatására?

Otnow megfigyeléseiből idővel olyan meghökkentő kép állt össze, amit a kor esküdtjei, bírái és ügyészei nemcsak hiteltelennek, már-már röhejestek bélyegeztek. A nőről még gúnydal is készült, amikor megpróbálta egy páciensét megóvni a halálbüntetéstől. De vajon mivel váltott ki ekkora indulatokat?

Dorothy Otnow. Forrás: HBO/Youtube

Az agysérülés csak az egyik ok a háttérben

Otnow eleinte extrém erőszakos fiatalokat vizsgált, hogy megállapítsa, van-e bármilyen fiziológiai különbség köztük és zavart, de kevésbé agresszív társaik közt. (Nem, itt nem egyszerűen lázadó gyerekekről beszélünk: egyikük például apja fejét és nemi szervét is levágta, majd kidobta az ablakon.)

A pszichiáter hamar összefüggésre bukkant a fiatalok agyában keletkezett sérülések - ciszták, bevérzések, vérrögök - és az erőszakosságuk mértéke között.

Ha ugyanis az agy olyan érzékeny struktúrái, mint például az önfegyelemért is felelős frontális lebeny vagy az ösztönös késztetéseinket vezérlő limbikus rendszer sérülnek, az gyakran vezet gátlástalan, kontroll nélküli viselkedéshez.

A valódi áttörést azonban Otnow-nak akkor sikerült elérnie, amikor a pszichés betegség “láthatatlan” oldalát vette górcső alá. Igaz, ezt már nem tudta bizonyító erejű MRI-felvételeken mutogatni az esküdtek előtt, így nem csoda, hogy sok esetben nem sikerült meggyőznie őket.

A pszichiáter ekkoriban már felnőttekkel, méghozzá brutális gyilkosságokért elítélt nőkkel és férfiakkal dolgozott.

Hosszú órákon át figyelt, videózott és jegyzetelt mellettük, amikor különös jelenséggel szembesült: a vizsgált személyekből időnként mintha “kibújt volna” valaki más.

Ez a személyiség másképp beszélt, más névre hallgatott és más korúnak is vallotta magát. Az sem volt ritka, hogy az illető régen elhunyt családtagját testesítette meg. Lehetett buddhista szerzetes, szuperhős, de akár kíméletlen gyilkológép is. És a feladata mindössze annyi volt, hogy megóvja az illető alapszemélyiségét - Davidet, Arthurt vagy Tedet.

A jelek szerint tehát sok esetben disszociatív személyiségzavarral van dolgunk, ami Otnow kutatásai szerint gyakran figyelhető meg a gyilkosok körében.

Akik, nem mellesleg, kivétel nélkül bántalmazott gyerekekből lett felnőttek.

Mindezt a dokumentumfilm nem bízza a képzeletünkre, hiszen Otnow háza máig tele van a kilencvenes években rögzített, botrányos minőségű VHS-kazettákkal. Ezek a felvételek a nézőt is beavatják a gyilkosok legfurcsább pillanataiba.

De miért “növeszt” egy ember magának egy plusz személyiséget?

Habár a disszociatív személyiségzavar a mai napig viták tárgyát képezi, az biztos, hogy az ebben szenvedők gyakran rendkívül súlyos gyerekkori bántalmazás áldozatai. A gondozóik verték, erőszakolták, netán meg is égették őket, a többi rémségről nem is beszélve.

Otnow szerint a páciensei ezt a kis éndarabot azért hasították le magukból, hogy védekezni tudjanak. Éppen ezért az alszemélyiségek nem összetettebbek, mint ahogyan egy kisgyerek elképzelné a gonoszt. Csakhogy ezek a leszakadt részek nem csak önvédelmi célra “húzhatóak elő”. Kiszámíthatatlan, mikor bukkannak fel, mitől pöccennek be, és mi készteti őket, hogy lecsapjanak valakire.

Eközben David, Arthur vagy Ted általában amnéziát szenved, és utólag arra sem fog emlékezni, mit művelt a benne élő másik alak. Utólag is bőszen tagadja majd, hogy bárkire kezet emelt volna.

Otnow szerint tehát több tényező együttállása szükséges ahhoz, hogy valakiből sorozatgyilkos váljék: egyfelől a korai bántalmazás, másrészt a pszichózisra való hajlam, vagy a konkrét agyi elváltozás is (ami gyakran a bántalmazás következménye). Mindez ritka kombináció, de ha minden adott, akkor az ő szavaival élve “nagyon veszélyes embert kapunk”.

Arthur Shawcross, egy páciens, aki az anyja személyiségével "élt együtt" és gyilkolt. Forrás: HBO/Youtube

Közönyösen öli a gyilkosokat, aztán lefesti a szenvedésüket

A pszichiáter ezek után megszállottan próbálta kideríteni, vajon létezik-e eredendően gonosz ember, aki nem valamilyen elmebetegség áldozata.

Így ült le beszélgetni többek közt egy, a halálsoron kivégzéseket vezető hóhérral is, aki állítása szerint lelkifurdalás nélkül teszi a dolgát. Még az unokája is arra biztatja, hogy pirítson oda nekik.

A férfi azonban minden kivégzés után festményeket készít, ahol egy másik oldalát ismerhetjük meg: a képeken üvöltő, fájdalomtól eltorzult arcú embereket láthatunk. Elmondható tehát, hogy az ő esetében is bőven akadnak elnyomott, lefojtott lelki tartalmak.

Otnow végül arról is beszámol, hogyan beszélgetett Ted Bundyval több órán keresztül, közvetlenül a férfi kivégzése előtt.

A szavaiból kiderül: Bundy távolról sem olyan mintacsaládban nőtt fel, mint ahogyan azt akkoriban beállította. Sőt, a halála előtt nem sokkal dermesztő vallomást tett arról, valójában kire emlékeztette az összes fiatal nő, akit megölt és megerőszakolt. Az már csak hab a tortán, hogy még maga Bundy is beszélt “az entitásról”, arról a lényről, aki vagy ami a gyilkosságokat elvégezte helyette.

Ha tehát hihetünk Otnow-nak, örökre megdőlhet az érzéketlennek született sorozatgyilkos mítosza, aki már akkor gonosz volt, amikor kipottyant az anyukájából.

Kész a Bundy-barbecue

A dokumentumfilm erénye, hogy nem próbál igazságot tenni, és kritikátlanul elfogadtatni a pszichiáter által feltárt, máig vitatott tényeket.

Otnow a történet hőse, akit hamar megkedvelünk a feltétel nélküli empátiája, meg az azt kiegyensúlyozó, szarkasztikus humora miatt. Láthatjuk ugyanakkor a másik oldalt is: azokat, akik a mai napig kétségbe vonják a megállapításait. A disszociatív személyiségzavar létét ugyanis a kilencvenes években még kevésbé fogadták el, mint napjainkban. Az esküdteket sem győzték meg a pszichiáter felvételei, ahol egyik-másik gyilkos “kibújik a bőréből”.

Otnow számtalan támadás, sőt, időnként egyenesen közröhej tárgya volt, amiért igyekezett megóvni őket a halálbüntetéstől. A pszichiáter ehelyett életfogytig tartó gyógykezelést tartott volna elfogadhatónak,

az ugyanis már a középkori Angliában is barbárságnak számított, ha a gyilkost egy kalap alá veszik azzal, aki “pusztán” elmebeteg.

Persze, nem állítható száz százalékos biztonsággal, hogy Otnow-nak igaza volt. A film után mégis más szemüvegen át tekinthetünk ezekre a veszélyes alakokra: megláthatjuk bennük a megnyomorított gyereket, aki védekezni próbált a maga szerencsétlen eszközeivel.

Az ilyen emberek nem élhetnek köztünk szabadon, de tényleg rászolgáltak volna a halálra?

Úgy látszik azonban, az amerikai népakarat vért követel, és általában meg is kapja. Én azért halkan feltenném a kérdést: vajon mennyivel normálisabbak, akik transzparensekkel tüntetnek más haláláért, és aztán röhögve borulnak egymás nyakába a kivégzés után, amikor elkészült a “Bundy-barbecue”?

Számomra a film legazonosulhatóbb karaktere mindenképp Otnow, aki megpróbálta a maguk összetettségében vizsgálni az embereket és a jelenségeket. Ha másért nem, már csak azért is érdemes megnézni, hogy bennünk is ezt a szemléletet erősítse.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Micsoda nap! – Új klipes dallal megy neki a FISH! a fesztiválszezonnak
Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob! - üzeni a banda a rajongóknak.


Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.

Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.

Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob!

VIDEÓ: FISH! - Micsoda nap

A szavakat lehetne szaporítani, de minek, az együttes úgyis a színpadon beszél elnyúlt cikkek helyett, a Micsoda Nap pedig a már megjelent Kösz Szépen, és a kereken 4 másodperces Utolsó Szám mellett egy újabb előfutára mindannak, ami miatt érdemes várni az őszi időszakot is.

VIDEÓ: FISH! - Kösz szépen

VIDEÓ: Fish! - Az utolsó szám

A klip Matyovszky Benedek és Kum Dominik munkája, a köszönet pedig szóljon Egle Gyula Koppánynak, Botlik Mátyásnak és Vári Gábornak - üzeni a Fish!


Link másolása
KÖVESS MINKET: