KULT
A Rovatból

Művészetek Völgye: „Türelemmel fogadjuk a »régen minden jobb volt« típusú észrevételeket is”

Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgatót arról kérdeztük, honnan hová jutottak el az elmúlt 10 évben, amióta ő áll a stáb élén, majd az idei újdonságokon is végigmentünk vele.


Július 21-én indul a 32. Művészetek Völgye: 10 nap alatt összesen több mint 2200 programmal várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Ezek között több újdonság is található, például a könnyűzenei produkciókat befogadó Lőtér, a Közlekedési Múzeum zenélő retró busza, valamint egy új színházi helyszín, ami a (szintén megmaradó) eddigivel szemközti templomban kapott helyet.

Az interjú egyik apropóját a fentiek adták, és mivel Oszkó-Jakab Natália vezetésével éppen 10 éve vette át a mostani stáb magja a fesztivál szervezését, erről is beszélgettünk.

– Honnan hová sikerült eljutni az elmúlt egy évtizedben?

– Akkoriban nehezebb időszakát élte az addigra már több mint két évtizedes dicső múlttal rendelkező Művészetek Völgye. Épp kisebb látogatottsággal, csekély jegybevétellel és főleg kapolcsi helyszínekkel működött, miközben a nehéz gazdasági időszakban egyre inkább megcsappant a támogatók köre is. Jellemző, hogy kis, A5-ös formátumú, fekete-fehér műsorfüzetre futotta csak, vagy jó példa az is, hogy néhány évre a csigabuszt sem engedhette meg magának a fesztivál. Az alap helyszínek maradtak meg, és épp azok a színházi, komolyzenei vagy jazz programok koptak ki, amelyeket a Művészetek Völgye alapértékeinek tekintünk. 2022-re már újra 120 ezren voltunk, és ezzel párhuzamosan 40 programhelyszínen osztozott három település.

Visszahoztuk és folyamatosan növeltük a színházi helyszínek számát, lett ismét szimfonikus koncert, sőt az Operaház is becsatlakozott produkciókkal. Meghonosítottuk az újcirkusz műfaját, de elhoztuk a Völgybe a kortárs táncot is. Az irodalomnak a Kaláka Versudvar mellett már a POKET is teret ad, sok különleges crossover produkció érkezik, vagy jön létre a Völgyben. Idén már több mint 2200 programmal várjuk a látogatókat, a Művészetek Völgye a hazai kultúra átfogó metszetét képes bemutatni.

Emellett a fesztiválnak egy kis udvarból, folyamatosan építve újra lett nagyobb könnyűzenei helyszíne is, a Panoráma Színpad, de reagálva a fiatalabb korosztályok igényeire is ez most már nem a fesztivál körforgásán kívül, Monostorapátiban, hanem Kapolcs egy arra alkalmas szélső területén helyezkedik el. Így jobban teljesíthető az a missziónk is, hogy a közönségünk a programjaink legváltozatosabb elemeit egyszerre érhessék el és láthassák, ne külön látogatói legyenek a napközbeni kulturális eseményeknek és az esti könnyűzenei koncerteknek, ahogy az évekig megfigyelhető volt.

Szintén fontos fegyvertény, hogy a fiatalok újra megtalálták magunknak a fesztivált: tavaly a látogatóinknak már igen jelentős hányada ebből a korosztályból került ki és tőlük is azt tapasztaljuk, hogy minden programunk irányában nyitottságot mutatnak.

A legnagyobb értéke a Völgynek viszont, melyre a 10 évem alatt a legbüszkébb vagyok, még mindig az, hogy meg tudott maradni az a szervező csapat és közösség, amit közösen formáltunk. Barátokként, a Völgy minden rezdülésére és egymásra hangolódva szervezzük évről évre ezt a fesztivált kétszázan, kialakult rendszer szerint. Ide mi is feltöltődni járunk és ez érződhet a fesztivál minden szegletén.

– Van-e bármi, amit hiányoltok a régebbi időkből, vagy minden szempontból jobbnak tartjátok a mostani Völgyet a ‘90-es, 2000-es évekhez képest?

– Eleve nem szeretjük ezt a szembeállítást, az utóbbi időkben túl gyakran, sokszor mesterségesen vált témává valamiféle régi és új Művészetek Völgye összehasonlítgatása. Eközben a fesztivál meghatározó eleme a programok és művészek, a jelentős arányban visszatérő közönség, a mindig velünk lévő helyiek, ezért önmagában a szervezőcsapatban több évtized után bekövetkező változásoktól nem lesz a mostani egy másik fesztivál, amit kényszeresen hasonlítgatni kéne egy korábbi verziójához.

Ráadásul a Művészetek Völgye az első két évtizedében is folyamatosan változott és fejlődött: könnyen lehet, hogy a kilencvenes évek eleje és a kétezres évek közepe között több vagy legalább annyi a különbség, mint a mostani és a tizenöt évvel ezelőtti fesztivál között. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minden megőrizhető értéket megtartsunk, viszont kreatív, alkotó emberek vagyunk mi is, hozzátesszük a magunk részét is a Művészetek Völgyéhez, ahogy mindenki más is hozzáteszi.

És persze meghallgatjuk a fellépőink és a látogatóink ötleteit és igényeit is, valamint türelemmel fogadjuk a „régen minden jobb volt” típusú észrevételeket is. Amit tudunk, hasznosítunk belőlük, egyébként pedig igyekszünk megértőek lenni azokkal a panaszokkal is, amelyek valójában sokszor nem is nekünk szólnak, hanem esetleg a világ változásainak.

A Művészetek Völgyének annyira gazdag a múltja és a jelene egyaránt, hogy bárkinek bármiben hiányérzete van, szinte mindig konkrét példákkal tudjuk cáfolni – akár azt kifogásolja, hogy miért nincs most valami, ami régen volt, vagy hogy kerül most valami a Völgybe, ami régen nem volt.

Oszkó-Jakab Natália a fesztivál idei sajtótájékoztatóján

– Menjünk végig sorban az újdonságokon! A legnagyobb szabású debütáló helyszín a taliándörögdi Lőtér. Itt az elmúlt években a Nemzeti Színház, majd az Újszínház kitelepülése működött, miért lett most könnyűzenei irányvonala?

– Színházi helyszínekből is nyitunk újat, legfeljebb méretben igaz az állítás, hogy a Lőtér könnyűzenei színpada lesz idén a legnagyobb újdonság. Viszont műfaji adottság, hogy miközben az épített falusi környezetet a vizuális művészetek vagy a színházi műfaj tudja igazán tartalommal megtölteni, a könnyűzenének a tér a legfontosabb. A Lőtér a színházi produkcióknak tágas volt és kicsit kiesett a körforgásból, a könnyűzene számára viszont ideális, nem véletlen, hogy a múltban volt már itt máskor is könnyűzenei helyszín. Aki elég régóta látogatja a fesztivált, az jó másfél évtizede hallgathatta itt már akár a 30Y-t vagy a Csík Zenekart is, akik idén egyébként mind a Panoráma Színpad fellépői lesznek.

Igyekszünk továbbá a helyiek észrevételeire is minél inkább odafigyelni, márpedig a falvak lakosainak alapvető igénye, hogy az esetleg zajosabb zenei helyszínek inkább a települések szélére költözzenek és a belső területeken a csendesebb programok kapjanak teret.

Viszont ahogy említettük, a fiatalabb korosztály fesztivál iránti érdeklődése folyamatosan nő, elemi érdekünk, hogy bővítsük azoknak a helyszíneknek a számát és befogadóképességét, ahol a nap végén megtalálják az igényeik szerinti programokat, miután napközben felfedezték az egyes udvarokban elrejtett kulturális kincseket is.

Így kerülhető el az a felesleges zsúfoltságérzés, amelyet a Művészetek Völgyétől továbbra is távol szeretnénk tartani, még akkor is, ha mostanság sok fesztivál direkt ambicionálja.

– A Közlekedési Múzeum egy zenélő retró buszt indít, amelyen mindennap más előadó játszik majd. Honnan jött az ötlet, és mennyire lesz nehéz jegyet szerezni rá?

– Minden évben igyekszünk akár meglepő újdonságokat hozni a fesztiválra, egy ideje pedig már elkezdtük a közös gondolkodást a Közlekedési Múzeummal is, hogy mi lehet az a közös metszet, ami megkapó módon mutat meg programot és a múzeum sajátosságait a látogatóknak. Így adta magát a zenélő busz ötlete. Ahogy mondod is, ez egy zenélő retró busz lesz, mindennap más népszerű előadóval. A busz a taliándörögdi Lőtérről indul majd minden nap és ide is ér vissza. A Színház Színpadhoz hasonlóan itt is érkezési sorrendben kapnak majd sorszámot a fesztiválozók, így juthatnak fel a buszra.

– Dörögdön a már hagyományos Színház Színpadon kívül lesz egy másik is, a vele szemben lévő templomban. Miben tér el a kettő?

– A Színház Színpad Templom egy kisebb színházi helyszín lesz, amely lehetőséget biztosít az intimebb, a közönséggel még inkább együtt lélegző darabok bemutatására. A Színház Színpad előadásai nagyon népszerűek, minden előadás teltház előtt megy, ezért is szerettük volna bővíteni a színházrajongó közönség számára a lehetőségeket és magától értetődött, hogy azt egy közeli, a falu belső területéhez tartozó helyszínen tegyük meg.

– Miért költözött a Harcsa Veronika Udvar Kapolcs másik végébe, a Malompartra? Át lehet vinni ide az eddigi különleges atmoszférát?

– A Malompart a természetközeliségével tökéletesen hozza majd a megszokott és szeretett hangulatot. A Művészetek Völgye mindig bekapcsolódik a település szövetébe és ahogy a falu és lakói változnak, úgy van, hogy a Völgy egy-egy helyszíne is változik vagy költözik. Itt is ez történt, viszont így Kapolcs Tapolca felőli oldala is jobban be lesz kapcsolva a fesztivál vérkeringésébe.

Egyébként ne felejtsük el, hogy nem az első alkalom, hogy a jazz műfajának a Malompart lesz a fő helyszíne, mert több éven keresztül volt már így. Korábbi fesztivállátogatók láthatták itt akár Pege Aladárt, akár Sárik Péter másfél évtizeddel ezelőtti produkcióit, és örökké emlékezetes marad az is, hogy Orszácky Jackie a Malompart színpadán adta 2007-ben egyik utolsó koncertjét.

Bőven van tehát hagyomány, amire egy új, erős karakterű jazz helyszínt lehet építeni, egy egyébként már felújított, korszerű, de legalább annyira természetközeli környezetben.

– Családi KultúrTér néven a kisgyerekeseket is új helyszínnel várják. Milyen programok kapnak itt helyet?

– Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket az új családi helyszínen. Természetesen a Családi KultúrTér programjai úgy lettek kitalálva, hogy a szülők se unatkozzanak: számukra gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel, illetve koncertekkel készülnek. Egyébként a gyerekprogramokat

külön GyermekVölgy név alatt össze is gyűjtöttük a programfüzetben, segítve a családdal érkezőknek a programok közti tájékozódást.

– Miért nem szerepel az idei felhozatalban a VölgyImpró a BlueSpot zenekarral?

– Páratlan, de mégis tipikus jelensége a Művészetek Völgyének a Blue sPot zenekar, akik időről-időre néhány évre a teljes tíz nap programfolyamának részévé válnak, elindítanak újdonságokat, majd pár évig csak néhány fellépésre térnek vissza, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy később valami újdonsággal majd újra megjelennek. Örömmel veszünk minden ilyen kreatív energiát, amelyek a legváltozatosabb irányból érkeznek, legyenek azok hagyományos kulturális intézmények, nevesebb művészek vagy lelkes és kellő szervezőképességgel rendelkező kreatív személyiségek.

Ne felejtsük el, hogy ez a zenekar indította el 2012-ben azt a Blue sPot Café nevű helyszínt, ami végül a Panoráma Színpaddá nőtte ki magát.

A mostani VölgyImprónak két évadon keresztül volt meg az az újdonságereje, ami kellően motiválni tudott minden résztvevőt. Az idei évi koncertfellépésük egyfajta erőgyűjtés ahhoz, hogy kitalálhassuk, jövőre miben és hogyan tudnának újra szerepet vállalni, ami nekik is megfelelően új kihívás és a fesztiválnak is újabb lendületet adhat.

– Már most bejelentettétek, hogy jövőre csatlakoztok a The Big Green nevű uniós környezetvédelmi-művészeti programhoz. Lesz ennek valami előjele az idei fesztiválon is?

– Igen, a Művészetek Zöldje udvaron 20 civil szervezet munkáját lehet megismerni és ott is már több művészeti ágazattal találkozni, belemerülni az ökoművészetbe és abba, hogyan csatlakozik össze művészet és környezetvédelem. Ilyenek például a Rock The Planet vagy a Bábozd Zöldre Egyesület programjai is, de a Szörnyek és sellők című zenés mesedarab is ezt a kettőt köti össze, ezt majd a Filmio Pajta Mozgóban lehet megtekinteni. Emellett a háttérben már az idei fesztiválon is készülünk, a The Big Green csapata végig jelen lesz, hogy inspirálódjanak.

– Sorolj fel egy-egy programot mindegyik művészeti ágból, amit semmiképp nem érdemes kihagyni!

– Nagyon nehéz egy-egy programot kiemelni, de szívemnek kedves a Duda Éva Társulat darabja, amelyet igazán különleges élmény lesz a csillagok alatt megnézni a Cirque du Tókertben. Ugyanitt ajánlom az Operaház darabjait, míg a Filmio Pajta Mozgóban a Némafilmhez filmzenét döntője ígérkezik izgalmasnak, ahol élőben kísérik majd zenészek a némafilmes vetítést. Nagyon szeretem a Kaláka Versudvar ökomenikus istentiszteletét is minden évben a zárónapon.

Az Analóg Udvarban ajánlom mindenkinek a fotós programokat, a kollódiumos fotókészítés például igazán speciális és maradandó élmény – szó szerint. Nagyon várom a Harcsa Veronika Udvar új helyszínét is, a kislányom pedig a Gyermekvölgyben felsorolt rengeteg program között már most próbálja kitalálni, hogy majd mire vigyem el. Ha valaki nehezen dönt a programok között, akkor érdemes kipróbálni a saját programtervezőnket, amely segít eligazodni a több, mint 2200 program között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az első rész a legerősebb a hat közül - Megjelent a Fekete tükör legújabb szezonja, de nem örülhetünk neki felhőtlenül…
A Fekete tükör minden epizódja gyakorlatilag egy különálló rövidfilm, amely a társadalom és a technológia kapcsolatának a sötét oldalát vizsgálja. Egy igazi zsánereken átívelő depresszív kaland. Lássuk milyen lett a hetedik évad!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 14.



A Fekete tükör egy brit kezdeményezés volt 2011-ben. Megpróbálták Az alkonyzóna hangulatát átemelni az angol Channel 4 csatorna segítségével. 2014 után úgy tűnt, a csatorna nem tudja finanszírozni az emelkedő költségeket, egy pár év kihagyás után jött a Netflix, és új életet lehelt a sorozatba, természetesen mérhetetlen mennyiségű pénzzel karöltve.

Amint megnyíltak a pénzcsapok, Charlie Brooker alkotó előtt kinyílt a világ, és a visszafogottabb brit költségvetés után igazán el tudott szabadulni a képzelete.

Több nagynevű sztár is szerepelt egy-egy epizódban. Sokak szerint ez nem tett feltétlenül jót a sorozatnak, mert sokkal kommerszebb részeket eredményezett. Én nem így gondoltam, alapvetően mindig jól szórakoztam a Fekete tükrön, már ha lehet ilyet írni egy hihetetlenül depresszív műről.

Mert mi is a Fekete tükör? Kell hozzá egy speciális hangulat, az biztos. Egy kegyetlen, maró humorú, sokszor disztópikus jövőt lefestő antológia-sorozat. Ez azt jelenti, hogy az epizódok ugyanazon a Földön játszódnak, de mégsincs igazán kapcsolat a részek között. Zsánereit is folyamatosan váltogatja, az egyik rész horror, a másik sci-fi, de lehet szatíra is.

Ami sokszor közös a történetekben, az egy új technológia, ami a jövőben megváltoztatja a világot. Egy külső agyi szinopszischip, ami rengeteg lehetőséget ad a forgatókönyvíróknak.

Sok rész azt mutatja be, hogy ennek az új technológiának milyen felhasználási lehetőségei vannak, és milyen visszaéléseknek nyit kapukat, akár az igazságszolgáltatásban, vagy a szórakozásban. A Fekete tükör nem szégyenlősködik, a sorozat nagy része erősen 18+-os, főleg, ha a brit epizódokat is nézzük. A Netflix úgy érzem, visszavett azért a bemutatott szörnyűségekből.

Eddig minden új évadot ünnepként kezeltem, engem nem idegenített el a piros streamingszolgáltató jelenléte, örültem, hogy újabb részeket tartogat számomra a Tükör. Legalábbis eddig. Az előző évad sem töltött el teljes megelégedettséggel, de úgy gondoltam, ez biztos csak egy gyengébb eresztésre sikeredett. Mostanra viszont elértünk oda, hogy ebben a szezonban több az elmegy/rossz epizód, mint a kiemelkedő rész. A hetedik évad szerintem még gyengébbre sikerült, mint az előző. Az első rész a legerősebb a hat közül.

Úgy éreztem, ez az epizód nemcsak egyszerre fricska a Netflix és mindenféle előfizetéses szolgáltatás orra alá, hanem egyben az egészségügy komoly problémáit is górcső alá vevő dráma.

Tényleg remek rész, a színészek is szuperek, a forgatókönyv ugyan kitalálható, de nagyon hatásos. Egészen meglepődtem, milyen jól sikerült a Mindennapi emberek című rész. Nem teljesen a szokásos agyi szinapszis modult használta, hanem ennek egy „streaming” orvosi verzióját, ami adott valami pluszt az eddig megismertekhez, és tényleg izgalmas nyitányt eredményezett.

Aztán jött a második rész, egy csavaros paranoid thriller, amely ugyan minőségben visszaesés az elsőhöz képest, de szórakoztatásban úgy éreztem, magas szinten tudott maradni. A végén lévő fordulat és a magyarázata ugyan elképesztően bénára sikerült, de az odáig vezető út megéri, hogy megnézzük. Nem kiemelkedő, de szórakoztató darab lett. Ekkor még bizakodtam. Ami rögtön el is tűnt a harmadik epizódra. Itt előkerült a szokásos technológia, csak megint egy másik felhasználási módját találták ki. Ám az alapötlet szerintem nagyon erőltetett.

Egy filmforgatáshoz használták fel a virtuális teret mesterséges intelligenciával irányított színészek alkalmazásával.

Akik tudják, hogyan zajlik egy forgatás, azok valószínűleg szörnyülködtek a Hotel Reverie epizódon. Emellett a casting is nagyon félrement. Awkwafina semmit nem tett hozzá a részhez, Issa Rae pedig mint főszereplő színész, aki egy színészt alakít, borzasztó. Egyedül Emma Corrint tudom dicsérni, mint az egyik főszereplőt, aki egy mesterséges intelligencia által alakított színészt játszik. Értem, mi volt a cél, Hollywood aranykorát kicsit dicsőíteni, és a problémáit elővenni, de szerintem ez a rész teljesen félrement. Nemcsak, hogy tisztelgés nem volt az igazi a téma iránt, de a kritika is gyenge volt. A remake-ek feleslegességére is rosszul hívta fel a figyelmet, pedig lehetett volna ezzel mit kezdeni. A vége hatásos, de nem érte meg az utazást sajnos. Itt kicsit alább hagyott a lelkesedésem.

A negyedik résznél egy pillanatra örültem, majd gyorsan elkámpicsorodtam. Én nagyon szerettem a 2018-as interaktív, tévén játszható, különálló kalandjáték részt, a Bandersnach-et. Úgy kell elképzelni, mint a 80-as években divatos kalandjáték-kockázat könyveket, csak tévére átültetett mechanikával. Nagyon érdekes, de maga a történet nem volt annyira jó.

Nos a negyedik epizód a Bandersnach spirituális folytatása.

Eléggé hasonló a hangneme és a stílusa, természetesen a kalandjáték-trükkön kívül. Ám itt is elcsúsztak sok banánhéjon. A csavar az első pillanatban kitalálható, a múltban játszódó részekben pedig nincs igazi újdonság, és az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. A színészek jók, de ennyit tud.

A folytatásban megint a szokásos ötletet használják fel új köntösben. Ám itt működik a dolog! Az ötödik részben most egy elhunyt halotti beszédében ad segítséget az agyi chip, egy volt szerelem szemszögéből. Paul Giamatti fiatalkori, első és igazi szerelme elhunyt.

Elsodorta őket egymástól az élet, de a férfi mindig is szerette a nőt. Fényképek és egy mesterséges intelligencia segítségével Giamatti visszaemlékszik a történtekre.

Elképesztően melankolikus és hatásos a sztori. Oda merem tenni a legjobb Fekete tükör-epizódok mellé. Nem a megszokott maró, rosszindulatú történet, hanem a keserédes, szomorkás, drámai darab. Gyakorlatilag az egész egy kamaradráma Giamattival és Patsy Ferrannal, ami nagyon működik.

Végül elérkeztünk a nagy fináléhoz. A duplarész hosszúságú utolsó epizód a nagy sikerű negyedik évad USS Callister című epizódjának a közvetlen folytatása. A sorozat életében ez az első ilyen direkt „második rész”. Hangulatos, de nem tud igazán semmi újat mutatni.

Kicsit még úgy is érzem, hogy visszamenőleg leminősíti a USS Callistert. Az akkor lezárt történetet gyakorlatilag semmissé teszi, nem épít rá, hanem elszúrja annak befejezését.

Kicsit olyan érzésem támadt, hogy kötelező volt ez az epizód, mert Cristin Milioti és Jesse Plemons is azóta nagyobb név lett. Emiatt már egy rossz szájízzel kezdődik az egész. A régi epizódból szinte mindenki visszatér, egyedül az érdekes arcú Michaela Coel hiányzik, de ha igazak a hírek, akkor egy másik forgatás miatt nem tudott részt venni ebben. Úgy érzem, a USS Callister: Into Infinity elköveti az összes hibát, amit egy folytatás el tud: nagyobb, hosszabb és totál felesleges. A színészek ügyesek, de itt is ennyit tudok kiemelni. A sci-fi téma működik, a szokásos technológia itt is jelen van, a befejezés próbál nagyot húzni, de nem érzem jónak a megoldást. Kicsit inkább béna.

Tehát összegzésként, ha valaki csak a jó részeket akarja megnézni, akkor elég az első és az ötödik epizódot elindítania. Minden más csak felesleges sallang. Amit nagyon sajnálok. Az igazság az, hogy egyre több jobbnál-jobb antológiasorozat készül, az Amazonos Secret Level, a Tales from the Loop, vagy a szintén Netflixes Love Death and Robot is jobb részeket adott nekünk az utóbbi időben, mint a Fekete tükör az elmúlt pár évadban. Ha sikeres lesz, biztos érkezik majd a nyolcadik évad, de valami újat kellene mutatnia Brookeréknek, mert ez a biztonsági játék túl unalmas, és nem lesz elég hosszútávon. Tényleg sajnálom…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: