Minden változás ellenére ismét a Művészetek Völgyében volt a nyár legfelhőtlenebb 10 napja
A tavalyi Művészetek Völgye összegzésekor azt a tanulságot vontam le, hogy olyan volt, mintha ez egész járvány csak egy rémálom lett volna: a kihelyezett kézfertőtlenítőket leszámítva jóformán csak Lackfi János versimprói és a Momentán Társulat előadásai emlékeztettek arra, miről szólt az életünk a megelőző másfél évben.
Nos, a 2022-es fesztiválra még ennyi sem maradt, a koronavírus semmilyen formában nem jelent meg a 10 nap során. Bejött viszont új témaként a kata-szigorítás és a rezsiemelés – ezek előszeretettel bukkantak fel az imént említett programokon, de közel sem olyan mértékben, mint legutóbb a Covid. És ilyen kontextusban egyfajta szelepként sokkal inkább lehetett nevetni rajtuk, mint bosszankodni.
Hétköznap is olyan tumultus alakult ki, ami korábban csak a hétvégi napokon volt jellemző, alig akadt olyan helyszín, ahol ne zajlott volna naponta legalább egy, de inkább több telt házas program, már a délutáni órákban is. A Momentán Udvarban szokás szerint egy gombostűt sem lehetett leejteni, aki nem ért oda kezdés előtt legalább fél órával, aligha jutott neki ülőhely. De a Kaláka Versudvart, a Kőbánya Udvart, a vigántpetendi Poket Udvart, sőt még a Panoráma Színpadot is le kellett zárni időnként, mert egyszerűen nem fértek be többen.


A tavalyi cikkben hiányosságként említettem, hogy elég sok zenekar népszerűségét alulmérték a szervezők, így a közönség jelentős része nem jutott be a koncertjükre. Ez a probléma erre az évre jórészt megoldódott: a Ricsárdgír, az Aurevoir és a Carson Coma is átkerült a Panorámára (más kérdés, hogy utóbbiaknak itt is sikerült telt házat csinálniuk, ami nem kicsi bravúr). Azért így is akadtak még olyanok, akik simán nagyszínpadot érdemelnének, például a múltkor is említett Ivan & The Parazol, vagy a Platon Karataev, akik szintén teljesen megtöltötték a Kőbánya Udvart. Megismétlem a javaslatom: ideje lenne fixen napi három fellépősre bővíteni a Panorámát, bőven van annyi fiatal formáció, akik vagy már most rászolgálnak, vagy meg lehet előlegezni nekik a bizalmat.
(Mondjuk arra lehetne figyelni máskor, hogy a Pest-Buda udvarban csutkára tekert hangerőn játszó Kelemen Kabátban ne szűrődjön át a szomszédos Momentánba, kvázi élvezhetetlenné téve az éppen zajló előadást.) Amúgy viszont a békés egymás mellett élés jegyében simán elkerülheti ezeket a fellépőket, aki akarja, és mehet helyettük a saját kedvenc helyeire. Ha pedig nekik köszönhetően egy új réteg is felfedezi a Völgyet – és ez határozottan így volt, nagyon sok fiatalt lehetett látni idén –, az a fesztivál fenntarthatósága szempontjából csak jó hír.



Ennek másik vetületével, miszerint „ez már nem ugyanaz a Völgy, mint régen volt” most nem szeretnék nagyon hosszan foglalkozni, mivel több korábbi beszámolómban is érintettem már a kérdést, sőt volt olyan is, amit egyenesen erre húztam fel.
Mert minden változás ellenére továbbra is meg lehet találni a klasszikus Völgy-hangulatot, ami miatt a nyaraim kötelező eleme lett a fesztivál, csak kicsivel jobban kell keresni. Ugyanúgy vannak éjszakai örömzenélések (még ha a hőskornál kevesebb résztvevővel is), ki lehet feküdni a taliándörögdi Klastromhoz nézni a csillagokat, végigröhögni a Momentán Udvar szinte bármelyik programját, vagy bekiabálni egy indokolatlan szót Lackfi Jánosnak, hogy írjon belőle verset. Persze megértem azt is, ha valakinek ez nem elég, de amíg a fentiek adottak, engem aligha tántoríthat el bármi a visszajárástól.
Hacsak az árak nem: sajnos a mindenhol jellemző óriási drágulás ezt a fesztivált sem kerülte el, meleg ételt jóformán sehol nem lehetett kapni 1800-2000 forint alatt, sőt 3000 forintnál drágább főételek is bőven akadtak. Az udvarok pultjainál a legolcsóbb sör 850, a borok decije 450-600 forint között mozgott.
Egyetlen versenyelőny maradt meg: szerencsére továbbra is be lehet vinni bármit a programokra (ha nem üvegben van), így aki szeretne, bevásárolhat előre a kisboltban. Nagyon remélem, hogy ezen a jövőben sem változtatnak, máskülönben valószínűleg sokan kényszerülnének lemondani a részvételről, vagy drasztikusan visszavágni a költségvetésüket.


A legizgalmasabb új programhelyszín idén a taliándörögdi Analóg Udvar volt, ahol napközben a kollódiumos fotózás rejtelmeibe avattak be. Bárki csinálhatott képet sörösdobozból rögtönzött kamera segítségével (ez már önmagában is komoly WTF-faktor), amit ott helyben elő is hívtak. Hasonlóan hiánypótló volt a vigántpetendi Poket Udvar, amit másodjára szerveztek meg, de most talán a tavalyinál is kiforrottabbra sikerült a programja. Itt lépett fel Grecsó Krisztián és Szabó Balázs, Agócs Márton és Kemény Zsófi, Beck Zoli és Szűcs Krisztián a Cseh–Csengey estjükkel, Vecsei Miklós és zenésztársai pedig Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegtek. Aki nyitott az irodalom és a zene találkozására, biztosan maradandó élményeket szerzett.
Meg kell még említeni a szintén másodjára megszervezett Völgyimprót, ami az Analóg Udvarhoz hasonlóan jó eséllyel pályázik a legemlékezetesebb napközbeni program címére. A Blue sPot zenekar és Bárth János mindennap más vendéggel kiegészülve zenéltek bő fél órát délután 2 órától (néha 4-től), a most épp Káli Kunyhónak nevezett egykori Gólya Udvarban.
Az időjárásra sem lehetett panasz szinte egyáltalán: bár kétségkívül megterhelő tud lenni a kánikula is, össze sem hasonlítható azzal, amikor a 10 nap nagy részében szakad az eső. Ezúttal szó se volt erről, egy második napon lecsapó vihart és némi napközbeni szemerkélést leszámítva megúszták csapadék nélkül a fesztiválozók. Program tudtommal egyáltalán nem maradt el emiatt, ami nagyon ritkán fordul elő.



Ezeket a sorokat már az Ördögkatlanból írom, aminek kapcsán egyre többen emlegetik, hogy olyan, mint Kapolcs volt, mielőtt „elromlott” volna – van, aki egyenesen úgy fogalmaz, ők viszik tovább az örökséget.
Valóban igaz, hogy a program itt jóval kevésbé hígult fel és egészült ki tőlem távol álló elemekkel az évek során. De mint fentebb írtam: a fájó veszteségek ellenére továbbra is megmaradt egy olyan mag, ami miatt sokkal nagyobb hiányérzetem lenne, ha otthon maradnék. Ezért írtam be a naptárba már a jövő évi időpontot is.