Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.
„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.
Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.
Hermione 10 éve
A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."
Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.
Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.
Mindenkit leiskolázott
A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.
Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.
Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.
A Varázsvilág után
Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.
A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.
A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.
Aktívan a nőkért
Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.
2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.
„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.
Röviden együtt, vagy egyedül
Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.
Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.