KULT
A Rovatból

Lovasi András: Nem vagyok depressziós, nincs halálvágyam

A lemezbemutatóra készülő Lovasi Andrással beszélgettünk a halálról, a hülyékről, és a titkos, harmadik szólólemezéről is.


Lovasi András a Kispál és a borz és a Kiscsillag frontembere 18 év után, idén februárban ismét szóló albumot adott ki Tűzijáték délben címmel. A jövő heti lemezbemutató koncertre hangolódva beszélgettünk többek között arról, miért ezt a címet választotta, és hogy mennyivel lett keserűbb az elmúlt 20 évben.

- Számomra nagyon érdekes a Te pályafutásodban, hogy egyfelől egy nagyon érzékeny, fontos látásmóddal, mondanivalókkal, lírai vénával rendelkező művész vagy, de ugyanakkor egy nagyon népszerű rock n roll sztár is, rengeteg fülbemászó, népszerű slágerrel. Nem kerül olykor konfliktusba benned a költő és a körülrajongott bálvány?

- Nem. Röviden ezt tudom válaszolni. A hosszabb válaszom az, hogy alapvetően dalszerzőként tartom magamat számon. Még pedig azért, mert voltam én költő, de olyan 18-19 éves koromban valahogy elapadt az indíttatásom. Amikor újra kezdtem, akkor viszont már direkt dalszövegeket akartam írni. Van egy-két novella kezdeményem, prózai dolgom, de azokat is félbe hagytam. Nincs az a fajta késztetésem, mint egy rendes, becsületes írónak, aki minden reggel felkel, és ír.

Én dalt is csak akkor írok, ha úgy érzem, hogy bent mozog valami.

Az a tapasztalatom, hogy ha megrendelésből, vagy kényszerből írok, az sosem olyan jó. Ha úgy nézzük, hogy bő 30 év alatt írtam durván 300 dalt, az nem egy rettenetesen nagy termés. Egy írói életmű nem jönne ki belőle. Azt pedig, hogy én is énekelem őket jobbára, az azért szerencsés, mert egy szövegen még utólag is tudok változtatni, éneklés közben még egy csomó minden kiderül a sorokról, mi van jó helyen, mi kényelmetlen.

- Nem gondolom, hogy egy dalszöveg kevésbé lenne értékes, mint mondjuk egy vers. Úgy tűnik, a Nobel-díj bizottság sem.

- Én sem. Az sose vonzott, hogy megírjak egy verset, ami megjelenik valahol és elkezdi a saját útját. Engem sokkal jobban érdekelt, hogyha megírok egy dalt, azt elvigyem a közönségnek. A magyar popzenében amúgy is van egy nagyon erős szövegcentrikusság a 60-as 70-es évek politikai elzártsága miatt.

Az elődeink sokkal jobb popszövegeket írtak, mint mondjuk az angolszász popzene nagy átlaga, elég, ha Bródy, Bereményi vagy Dusán munkásságára gondolunk.

Tehát a magyar popzenei szövegeknek van egy jó hagyománya, amit érdemesnek tűnt folytatni.

- Amikor a költői vénádról beszéltem, pont arra gondoltam, amit Te is mondasz. Hogy nem azért írsz, mert írni kell, mint egy iparosnak, hanem mert van mondanivalód. És pont ezért gondoltam, hogy belső konfliktus lehet, mert a popszakmának azért van egy gépszíj jellege, egyfajta nyomás, hogy bizonyos időként muszáj új számokkal előállni.

- Ami inkább nehezemre esett mindig is az egészben, az a körítés, a külsőségek, amivel eladni vélik a popzenét, és ami egyre hangsúlyosabb a beltartalom helyett. Maga a dalírás, a zenekarosdi az jó, próbálni szerettünk, dolgozni szerettünk. Már a 90-es években is lelassult azért kicsit a popszakma, az egyáltalán nem volt tipikus dolog, ami az esetükben történt, hogy minden évben kiadtunk egy lemezt. Az első 5 lemezünk között 6 év telt el. Most aztán pláne lelassult, egy átlagos zenekar 3 évente ad ki egy lemezt. Mondjuk ez világtrend, talán mert sokkal nagyobb lett a könnyűzene felvevő piaca, mindenhová eljutni pedig hosszú idő, miközben abban van most már az iparág jövedelmeinek nagy része.

- Azt nem lehet mondani, hogy elkapkodtad volna az újabb szóló lemez elkészítését. 18 éve jelent meg a Bandi a hegyről. Egyszer csak kedvet kaptál rá?

- Ezek a dalok mindig gyűltek. Az Aréna-koncert előtt kezdtem gondolkozni rajta, hogy milyen jó lenne, ha az Arénáig kijönne egy szólólemez is. De aztán az előkészületek során látszott, hogy addigra nem lesz kész. Egy-két dalt eljátszottam, mert azért akkor már megvolt az album fele. Azután megszületett a fiam, és nyáron elég sokszor én vigyáztam rá. Most már nem tudok gitározni mellette, mert beleszól, belenyúl, úgyhogy marad az éjszaka. De akkor még tudtam mellette zenélni, volt időm befejezni a kezdeményeket, és utána rohammunkában fel is vettük, három vagy négy nap alatt, mert annyira letisztult addigra az elképzelés, hogy nagyon pontos utasításokat adhattam a zenészeknek. Ráadásul, mivel a legtöbb dalban nincs dob, nincs meg a szokásos metrum, egyszerre kellett felvenni egy-egy dalt.

- Az album nem valamelyik dal címét kapta, hanem önálló neve van: Tűzijáték délben. Mit akar kifejezni?

- Ez egy régi heppem. A Fishingen minden évben van egy délutáni, fürdéssel összekötött nyitóünnepség, és egyszer kitaláltam, hogy legyen tűzijáték. Régi vágyam volt megnézni, milyen lehet nappal a tűzijáték.

- Na és milyen?

- A durrogás ugyanúgy megvan, de a látvány kevésbé mutatós, csak egy kis fehér füst. Nagyon tetszett az egész hiábavalósága. Az is benne lehet, hogy a feleségem játszik egy darabban, aminek az a címe, hogy Az utolsó tűzijáték, és ez eszembe juttatta az amúgy is meglévő mániámat.

Picikét arra is utal, hogy ez egy olyan album, amiről azt gondoltam, hogy abban az erőtérben és időben, amiben megjelenik, nem lesz, nem lehet különösebben sikeres, és ez egy jó, önironikus címnek tűnt.

Egyébként annál nagyobb visszhangja lett, mint ahogy vártam, legalábbis ami a fogyást és a fogadtatást illet. Mondjuk az Index jól lehúzta. Bár annak idején megmondta Nagy Feró, mint első mentorunk, amikor indult a Kispál, hogy mindegy mit, csak írjanak. És tényleg, sok ismerős mondta, hogy csak az írás után vette a fáradságot, hogy „na, jó, akkor meghallgatom”. Szóval végső soron hálás lehetek nekik, csak nehéz megemészteni, hogy ebben a leosztásban mi, régebb óta ismert hazai popzenészek, akiket már az Index nem tud felfedezni, általában csak negatív kontextusban kerülhetünk a fő oldalra, valami hatásvadász címmel, ami sok kicsi kattintást generál nekik. „Lovasi - Ákos”, ez valami csodálatos összeszikráztatása a valóságnak. Ki nem hagyták volna semmi pénzért.

- Végső soron úgy is a közönség dönt, és van egy olyan fix táborod, akire mindig számíthatsz.

- Pont ezért éri meg nekik. Mivel általában megosztó személyiségekről van szó, olyan hangnemben kell fogalmazniuk, hogy a táborokat felébressze.

- Hagyjuk az Indexet, ha rájuk lennék kíváncsi, tőlük kérnék interjút. A lemezen egy sokkal visszafogottabb Lovasi Andrást hallhatunk a Kispálhoz vagy a Kiscsillaghoz képest. Nekem a Tekerd fel a volumét jutott eszembe az éneklésedről.

- Persze, vannak előzményei. Vagy az első szólóanyag. Az is ilyen szobazene, csak akkor nagyon érdekeltek az elektronikus eszközök. Akkor találkoztam először bizonyos programokkal, loopokkal, és nagyon élveztem. De ez az érdeklődésem mára teljesen elmúlt. Ezért is lett ilyen egyszerű, akusztikus a lemez.

- Nem csak a hangszerelésre gondolok, hanem kimondottan az éneklésre. Általában erőszakosabban, ha úgy tetszik, vagányabbul szoktál énekelni, nem ennyire líraian.

- Ez attól függ, hogy hol keletkezik a zene. Például egészen biztos vagyok benne, hogy az AC/DC-nél ez a jellegzetes, préselt fejhang valószínűleg azért alakult ki a Bon Scottnál, mert ezt hallotta az erősítők és a borzasztó hangos zene mellett a kis sufniban anno. A Kispálban is valószínűleg azért vannak ezek a magas regiszterek – főleg a koraiban –, mert egyszerűen azt hallottuk. Volt egy mikrofonunk, bedugtuk az erősítőbe, és ezen a frekvencián hallottam, hogy mit énekelek. Ha mélyebben énekeltem, azt nem hallottam. De ha az ember egy szobában, egyedül követi ezt el, akkor ez nem szempont. Kicsit „dödögősebb” ének dallamok íródnak.

- A lemez központi, több dalban megjelenő témája tulajdonképpen az egész életművedben vissza-visszatér: a halál. Miért ennyire fontos neked? Szerencsére még elég fiatal vagy.

- Nem tudom. Mert jó téma. Ez ugyanolyan, hogy miért csinálnak krimiket, és azokban a krimikben általában miért ölnek meg embereket? Hiszen a legtöbb bűneset nem végződik halállal, hanem mondjuk, ellopják valakinek a pénztárcáját, vagy megvernek valakit.

Az ember – a mi kultúránkban végképp – nem tud mit kezdeni a saját, de még a mások halálával sem.

Nyilván az ember próbálja valahogy barátságossá szelídíteni. Az életünk egy út a halál felé, nem csoda, hogy fontos része az életünknek. Nem mindegy, hogy történik meg. Ha valaki hisz a túlvilági életben, akkor azért nem, ha nem hisz, akkor azért nem.

- Szóval akkor nem kell ebbe semmit belelátni, nem kell aggódnunk...

- (nevet) Nem vagyok depressziós, nincs halálvágyam. De azért nyilván az ember minden nap úgy kel fel, hogy tudja, egyszer vége lesz, és hát nem mindegy, hogy addig hogy telik az idő.

- Bármennyire régi téma is a halál, a nyitó dal, a Nem kell... mégis valahogy különbözik az eddigiektől. A Ha az életben, a Tegyetek el befőttet, az Eltalált állat, a Feketemosó és a többi egyfajta dacolás, egy fajta „szemébe nevetek a halálnak” érzés, de a mostani dal szövegében és zenében is sokkal letisztultabb, és a régi fanyar stílust talán csak a fúvósok idézik meg.

- Na például a Nem kell... az bizonyos értelemben „alkalmazott” dal. Van egy rendező barátom, Géczy Dávid, aki készített egy filmet, Game Over Club a címe. A feleségem szerepel benne, és Dávidal beszélgettek a filmről, én pedig ott kibiceltem. A film arról szól, hogy van egy Facebook-csoport, akik kitalálják, hogy csoportosan lesznek öngyilkosok. És eszembe jutott, hogy megírom a Game Over Clubnak az indulóját. Persze nem kértek fel rá, csak megírtam, és másnap elküldtem, és azt hiszem, be is rakták. Ott a szöveg is más volt. Most az a vége, hogy „Nem kell félni semmilyen haláltól.” De az eredeti az volt, hogy „Nem kell félni a meghívott haláltól.” Csak nem akartam népszerűsíteni az öngyilkolást.

- A másik fontos témája az új albumnak a... hát ezt nem biztos, hogy tudom szebben mondani, az embert körülvevő hülyék. A "Sziluetthuszárok", a "Férgek". Látszat- és érdekemberek mindig is voltak. Változott ebben bármi is a pályád kezdete óta?

- A Féreg az például kifejezetten a bennünk lévő féregről szól. Arról, hogy mi magunk sem feltétlenül vagyunk jobbak másoknál. Nyilván az ember kicsit szebbnek látja magát a többieknél, a saját gerendáját kevésbé veszi észre, mint a másik szálkáját.

Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy mennyivel vagyok keserűbb most, mint húsz évvel ezelőtt azzal kapcsolatban, hogy milyenek az emberek, akkor azt tudom mondani, hogy egy picit keserűbb vagyok. Ugyanis amiről akkor azt gondoltam, úgy van, arról kiderült, hogy tényleg úgy van.

Mondjuk úgy, hogy kevesebb az illúzióm.

- A lemezbemutató koncert nem egy füstös klubban lesz, nem is az Arénában, hanem a Vígszínházban. Van valami jelentősége a helyszínnek?

- Szeretem a Vígszínházat. Az efféle daloknak nagyon jó helyszín. Külföldön is a legendás koncerthelyek, amiket láttam például Londonban, azoknak a nagy része egykori színház. Úgy vannak kitalálva, hogy a közönség viszonylag közel legyen a színpadhoz, nincsenek igazán rossz helyek. Jó az akusztikájuk. Fontos lehetőség nekem, hogy ott játszhatok.

- Gondolom az új album dalai mellett régebbi kedvencek is megszólalnak.

- Mivel a lemez összesen 35 perc, abból nem jön ki egy egész este. Lesznek dalok az első szólólemezemről, és a Kispál- és Kiscsillag-dalok közül olyanok, amiket anno egy készülő szólólemezre írtam, csak éppen felkerültek egy-egy zenekari albumra. Tehát van még egy titkos szólólemezem is a Kispál és a Kiscsillag albumokon elbújva.

- Készültök-e valamire a Kiscsillaggal?

- 70%-os készültségben vagyunk egy lemezzel, de most kicsit félretettük a Kiscsillag zenekart a fejünkben egy másik polcra, mert amíg én a szólóalbumon dolgoztam, Lecsó elment Pál Utcai Fiúk-lemezt felvenni. Úgyhogy ha ők is befejezik, akkor nekiállunk, és május környékén megint kijövünk 1-2 új dallal. Az utolsó két Kiscsillag-lemez, sőt már az idén 10 éves „Örökre szívembe zártalak” album is mind március elején jött ki, úgyhogy a hagyományoknak megfelelően új Kiscsillag-album 2020 márciusában lesz.

Tűzijáték délben - Lovasi András lemezbemutató koncertje

"...régi barátaim és egy-két meglepetésvendég segítségével játszom el az új szólóalbum dalait, lesz néhány kedvencem az előző 2001-es lemezről, de válogatok olyan Kispál és a Borz-, Kiscsillag-dalokból is, amelyek személyesebb hangúak, és végül lesz egy-két feldolgozás általam nagyra becsült előadóktól is."

Jegyinformáció itt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Micsoda nap! – Új klipes dallal megy neki a FISH! a fesztiválszezonnak
Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob! - üzeni a banda a rajongóknak.


Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.

Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.

Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob!

VIDEÓ: FISH! - Micsoda nap

A szavakat lehetne szaporítani, de minek, az együttes úgyis a színpadon beszél elnyúlt cikkek helyett, a Micsoda Nap pedig a már megjelent Kösz Szépen, és a kereken 4 másodperces Utolsó Szám mellett egy újabb előfutára mindannak, ami miatt érdemes várni az őszi időszakot is.

VIDEÓ: FISH! - Kösz szépen

VIDEÓ: Fish! - Az utolsó szám

A klip Matyovszky Benedek és Kum Dominik munkája, a köszönet pedig szóljon Egle Gyula Koppánynak, Botlik Mátyásnak és Vári Gábornak - üzeni a Fish!


Link másolása
KÖVESS MINKET: