Kigyúrt Mikulással, vérszomjas hóemberekkel és pofozkodó szörnykrampusszal támad A hullahó-akció… Jaj nekünk!

Péntek este a Papp László Sportarénában adott nagyszabású koncertet Majka. A buliból természetesen nem maradhatott ki a rapper legutóbbi slágere, a Csurran, cseppen se.

A koncerten nem is aprózták el a dolgot:

Mindez egészen pontosan így nézett ki:

Látványos koncertet adott Majka péntek este a Papp László Sportarénában, ami zsúfolásig megtelt rajongókkal. A rapper és csapata valóban nem viccelt:

Azonban nemcsak a látványvilág volt különleges, a meglévő dalokat is újragondolva adták elő.

Persze a legnagyobb várakozás Majka legutóbbi, kormánykritikus slágerét előzte meg: a Csurran, cseppen ugyanis először szólalt meg élőben. A rapper eléggé oda is tette magát, a dal elején egy platformról ereszkedett le, majd a nóta közben újra a közönség fölé emelkedett és a magasból pénzt szórt a rajongók közé.

Szombat este a rapper újra színpadra áll majd az arénában este 8 órától.

Carlos Ray Norris az oklahomai Ryanben született 1940. március 10-én, Wilma Scarberry (aki 2024 decemberében hunyt el 103 évesen!) és a II. világháborús veterán, Ray Dee Norris gyermekeként. Édesanyja ír származású volt, apja pedig cseroki gyökerekkel rendelkezik. Wilma mindössze 18 éves volt a születésekor, s egyesek szerint nem meglepő módon hét napot töltött vajúdással, mire megszülte Carlost. A csecsemőnek a világrajövetelekor kék volt a bőre, mert a tüdeje nem pumpált rendesen. Az orvosoknak azonban sikerült beindítaniuk a légzését, az önéletrajza szerint utána már „úgy szívta a levegőt, mint egy profi”.

Egyébként ő volt a legidősebb gyermek a családban, mivel két öccse született még, Wieland és Aaron. Wieland egyszer azt mondta a bátyjának, hogy nem éri meg a 27. születésnapját, s ez a jóslata 1970-ben valóra is vált, amikor életét vesztette a vietnami háborúban. Aaron azonban ma is él, és filmrendező-producer lett belőle, több közös projektje is volt Chuckkal (pl. Ütközetben eltűnt 3, Delta Kommandó 2, A bérgyilkos, A bajnok és a kölyök, Hellbound: Út a pokolba, Szuperhekus kutyabőrben, Az erdő harcosa és több epizód a Walker, a texasi kopóból is).  Amikor Carlos 16 éves volt, a szülei elváltak, így később a kansasi Prairie Village-be, majd a kaliforniai Torrance-be költözött az édesanyjával és a testvéreivel.

Norris egyébként lehangolónak írta le a gyermekkorát. Egyáltalán nem volt sportos, sőt félénkként jellemezte magát és középszerű tanulóként. Az apja időnként autószerelésből hozott haza némi pénzt, de volt, hogy hónapokon át csak piált. Ray viselkedése és a család anyagi helyzete miatt Carlosban bénító introvertáltság alakult ki, ami az egész gyermekkorán át elkísérte őt.

Még kisfiú volt, amikor hét hónapos terhes édesanyjával egyedül utazott vonattal Kaliforniába, hogy újra találkozzon az apjával, aki a munkája miatt költözött oda. Egy csapat tengerész a vonaton felfigyelt a fiatal anyára és a gyermekére, és a szárnyaik alá vették őket – írta Chuck az Against All Odds című önéletrajzi könyvében. „Rendes srácok voltak, és én csodáltam őket. Az amerikai hadsereg iránti tiszteletem akkor és ott kezdődött, azon a vonaton.”

Légierő és tangszudo

17 éves volt, amikor majdnem elszökött otthonról, hogy belépjen a haditengerészethez, de mivel az édesanyja azt akarta, hogy fejezze be a középiskolát, mielőtt bevonul, volt ideje átgondolni a katonai ág kiválasztását, így a suli után, 1958-ban inkább a légierőhöz csatlakozott. A texasi Lackland légibázison tartott kiképzésen elkezdte Chucknak hívatni magát, amit az egyik katonatársa aggatott rá.

Csatlakozott ugyanis a bázis dzsúdócsapatához, de hamar rájött, hogy ez nem neki való. Aztán egy nap, miközben egy sikátorban sétált, felfedezett egy dódzsót (edzőtermet), ahol tangszudót, az üres kézzel való koreai harcművészetet gyakorolták. Bár még sérült volt a válla, a többiek pedig már mind fekete övesek voltak az osztályban, ő teljes erőbedobással belevetette magát ebbe a harcművészetbe. Nyolc évvel később pedig világbajnok lett. Mélyrehatóan tanulmányozta a tangszudót és a taekwondót, és ő lett az első nyugati harcos, aki nyolcadik fokozatú fekete övet kapott taekwondóban. Később aztán dzsudót is tanult, amíg Kaliforniában állomásozott.

Egy rövid ideig a Northrop légitársaságnál dolgozott, de mellékállásban karateoktatóként is ténykedett, majd hamarosan főállásban tanított, és több harcművészeti iskolát vezetett. Hat éven át tartotta a középsúlyú karate világbajnoki címet, 1969-ben pedig a Black Belt magazin az Év harcosának választotta. Összesen 32 harcművészeti iskolát alapított. Olyan híres ügyfelek fordultak meg nála tanítványként, mint például Steve McQueen, Chad McQueen, Bob Barker, Priscilla Presley, Donny Osmond és Marie Osmond.

Ekkoriban (1968-ban) debütált színészként a Bontóbrigád akciókomédiában Dean Martin, Elke Sommer és Sharon Tate oldalán.

A szőke Bruce Lee

A Bruce Lee-vel való barátsága később kifizetődőnek bizonyult, mivel Lee meghívta őt 1972-es filmjébe, A sárkány útjába, hogy játssza el benne a legfőbb nemezisét. A film végi összecsapásuk (Lee fekete nadrágban, Norris fehérben) bevonult a filmtörténet harcművészeti nagyjai közé, maga a film pedig az év legtöbb bevételt hozó mozgóképe lett Hongkongban s egyben Bruce Lee addigi legsikeresebbje is. Kétségtelenül A sárkány útja indította el Norrist a sztárság felé vezető úton.

1974-ben Steve McQueen, aki akkoriban Norris tanítványa és jó barátja volt, szintén meglátta benne a potenciált, és arra bátorította, hogy vegyen színészi órákat az MGM-nél. Chuck így is tett, majd 1977-ben már főszerepet játszott az Országúti bunyósban. Ezt a projektet választotta, miután több harcművészeti filmet is visszautasított, mivel elmondása szerint olyan filmeket akart csinálni, amelyeknek van története, és amikben akkor jön az akció, amikor az érzelmileg megalapozottá válik. Az alacsony költségvetésű (egyébként egyáltalán nem jó) Országúti bunyós pedig végül sikeresnek bizonyult.

S bár élhet egy olyan kép az emberekben, hogy Chuck Norris csak úgy ontotta magából az akciófilmeket, ez koránt sincs így.

1990-re egyébként a filmjei együttesen már több mint 500 millió dolláros bevételt hoztak világszerte. Ekkorra már Bruce Lee-hez és Clint Eastwoodhoz is hasonlították: néha „szőke Bruce Lee”-nek nevezték a harcművészeti filmjei miatt, míg az ún. „magányos farkas” személyiségét Eastwood Piszkos Harry karakterével emlegették egy napon. Chuck azonban ezután már inkább csak az öccsével, Aaronnal folytatta a filmezést, és csak módjával. A kilencvenes években összesen kilenc darab egész estés filmet forgatott, az ideje legnagyobb részét ugyanis élete fő műve, az 1993-ban indult Walker, a texasi kopó töltötte ki, amely 9 évadot és 193 részt élt meg a 2001-es befejezéséig.

Az utóbbi 25 évben pedig Norris mindössze nyolc filmben tűnt fel, amelyek közül az egyik egy zseniális cameo volt (2004: Kidobós: Sok flúg disznót győz), valamint volt egy menő felbukkanása A feláldozhatók 2-ben (2012). Tizenkét év után épp tavaly lehetett őt látni egy új akciófilmben (84 évesen), az Agent Reconban azonban nem volt sok köszönet. Hogy miért vonult vissza a filmezéstől 2013 után, annak pedig igazán megható oka volt…

Három nő, sok gyerek

Norris 1958 decemberében vette feleségül az osztálytársát, Dianne Kay Holecheket, amikor ő 18, Dianne pedig csak 17 éves volt. A kaliforniai Torrance-ben lévő középiskolában ismerkedtek meg 1956-ban. 1962-ben megszületett az első gyermekük, Mike, illetve Chucknak egy házasságon kívüli viszonyából világra jött egy lánya is, 1963-ban. A következő évben érkezett meg a második fia, Eric, ő már a feleségétől. Dianne-nel amúgy sokáig voltak együtt, 30 év házasság után váltak csak el 1989-ben, mialatt Norris éppen a Delta Kommandó 2-t forgatta.

2004-ben egyébként Norris azt nyilatkozta, hogy nem találkozott a korábbi viszonyából származó törvénytelen lányával annak 26 éves koráig, bár csak tíz évvel korábban tudta meg, hogy ő a lány apja. Végül azután találkozott vele, hogy a lány 1990-ben, vagyis egy évvel azután, hogy Norris elvált az első feleségétől, levelet írt neki.

Norrisnak unokáinak összeszámolására nem is vállalkoznánk, annyit tudni csak, hogy 2017-ig bezárólag 13 volt belőlük.

Gena mindenek előtt

Norris többször is beszélt arról, hogy 2013-ban egyik napról a másikra felfordult a családja élete, amikor Gena rheumatoid arthritis (az ízületeket támadó súlyos autoimmun betegség) miatt kapott egy injekciót, mielőtt alávetette volna magát egy MRI-vizsgálatnak. Azt hitték, hogy egy rutin injekciót kap, Gena reakciója és az azt követő komplikációk azonban azt jelezték, hogy valami sokkal komolyabb dologról van szó, ami bizonyos esetekben maradandó következményekkel járhat.

„Néhány órával az injekció után úgy éreztem, mintha az egész testem égne, mintha sav ment volna át az ereimen. Ezután öt hónapig ágyhoz voltam kötve, és éjjel-nappal ápolásra szorultam. Chuck még a kórházi ágyban is mellettem aludt, és soha nem hagyott el. Imádkoztam, hogy életben maradjak, hogy ott lehessek a gyerekeimnek” – nyilatkozta anno O’Kelley. „Feladtam a filmes karrieremet, hogy Genának szentelhessem az egész életemet, pontosabban annak, hogy életben tartsam” – magyarázta a visszavonulását Norris, a család kasszájából pedig elmondása szerint több millió dollár ment el Gena kezelésére.

Sajnos az orvosi vizsgálatok sem tudták megállapítani, hogy pontosan mi okozhatta a heves reakciót, majd végül Gena maga jött rá, hogy mi történt. Meggyőződése, hogy az injekcióban használt kontrasztanyaggal, a gadolíniummal mérgezték őt meg, és még pert is indított az ilyen gyógyszereket gyártó cégek ellen, 10 millió dolláros kártérítést követelve. 2020-ban aztán Gena és Chuck elálltak a gadolíniumgyártókkal szemben indított pertől, de ennek okait azóta sem hozták nyilvánosságra.

20 éves mém

Ha Chuck Norrisról van szó, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a „Chuck Norris-tények” mellett sem. Egy korai internetes mémről van szó, amelyek eredetileg 2005 elején jelentek meg, bár a Norris keménységét és erejét övező viccek állítólag már az 1980-as évek óta léteznek. Kezdetben a Something Awful fórumain terjesztették a „tényeket”, amelyek középpontjában eleinte Vin Diesel állt, válaszul a Gorilla bácsi című akkori filmjére. Néhány hónap elteltével azonban a fórumtagok Chuck Norrist választották új alanynak.

Ian Spector humoristát tartják a Chuck Norris-tények szerzőjének, mivel nagy szerepet játszott az online Chuck Norris-ténygenerátorok létrehozásában. Spector több, Chuck Norris-tényeket tartalmazó könyvet is írt. Természetesen maga Norris is reagált a viccekre, sőt, ő is megosztotta, hogy melyek a kedvenc „tényei”. Íme egy kis válogatás ezek közül: 1. Ha a Chuck Norrist betűzöd a Scrabble-ben, nyersz. Örökre. 2. A dinoszauruszok egyszer rosszul néztek Chuck Norrisra. Tudod, mi történt velük. 3. Chuck Norris pattogtatva tud cselezni… egy bowlinggolyóval. 4. Chuck Norris az egyetlen ember, aki be tud húzni egy küklopsznak… a szeme közé. 5. Egy táguló univerzumban élünk. Minden megpróbál elmenekülni Chuck Norris elől.

7. Chuck Norris Braille-írással is tud beszélni. 8. Chuck Norris a lábával is be tudja kötni a cipőjét. 9. Chuck Norris köldöke valójában egy konnektor. 10. Ha Chuck Norris beleesik egy folyóba, nem lesz vizes. A folyó lesz chucknorrisos. 11. Ha Chuck Norris fekvőtámaszozik, nem nyomja fel magát. A földet tolja le.

Rachel Hannah Weisz 1970. március 7-én született a londoni Westminsterben, és Hampstead Garden Suburbben nőtt fel. Apja, Weisz György magyar zsidó gépészmérnök volt, édesanyja, Edith Ruth Teich pedig tanárból lett pszichoterapeuta, aki eredetileg Bécsből származott. A tudós és társadalmi aktivista James Parkes segített az édesanyja családjának abban, hogy elhagyják Ausztriát, és Angliába költözzenek. Edith katolikus neveltetésben részesült, majd a Györggyel kötött házassága után hivatalosan is áttért a zsidóságra.

A szülők 1938 körül, még a II. világháború kitörése előtt, kisgyermekként vándoroltak ki az Egyesült Királyságba, hogy elmeneküljenek a náci fenyegetés elől. György és Edith egyébként mindig nagyra értékelték a művészeteket, a családi beszélgetéseik, vitáik során pedig bátorították a gyermekeiket (Rachelnek van egy 3 évvel fiatalabb, Minnie nevű húga, aki neves fényképész lett), hogy alakítsanak ki saját véleményt. „Mindig is érdekelt a színészet” – emlékezett vissza Weisz a The Guardiannek adott interjújában. „Nagyon fiatal koromtól kezdve lenyűgözött az ötlet, hogy különböző személyiségű emberek bőrébe bújjak, hogy egy másik világba meneküljek. Nem arról szólt ez nálam, hogy híres akarok lenni, hanem inkább arról, hogy szerettem valaki mást játszani.”

Weisz 14 éves korában kezdett el modellkedni, majd gyorsan ráaggatták az „angol rózsa” elnevezést (az angol kultúrában így hívják az Angliából származó természetes szépségeket).

Ekkor, 1984-ben hívta fel magára először a figyelmet, amikor visszautasított egy ajánlatot, Richard Gere mellett szerepelt volna a Dávid király című Bruce Beresford-filmben. Vagyis akkor még passzolta a rivaldafényt.

Bár álmai között szerepelt a hivatásos színészet, kezdetben inkább a Cambridge-i Egyetem Trinity Hall angol irodalom szakát választotta. Úgy gondolta, hogy a hagyományosabb tudományos pálya stabilitást nyújtana neki, de még Cambridge-ben sem tudott ellenállni a színház vonzásának.

Az egyetemi évei alatt többek között Sacha Baron Cohen, Sue Perkins, Richard Osman és Ben Miller (akivel egy rövid ideig randizott is) voltak többek között az évfolyamtársai. Ekkor már különböző iskolai színjátszó előadásokban is szerepelt, s társalapítója volt a Cambridge Talking Tongues nevű diákszínjátszó csoportnak. A társulat elnyerte a Guardian Student Drama Awardot az 1991-es Edinburgh Festival Fringe-en egy improvizált darabért, amelyet Weisz maga írt Slight Possession címmel.

Áttörés a színpadon

Miután megszerezte a diplomáját, Weisz úgy döntött, hogy a színészetre koncentrál, ebben pedig a barátai és a mentorai is támogatták. Színházi karrierjét a Royal National Theatre és a Royal Court Theatre-ben, vagyis London két legnevesebb színházi társulatában kezdte. Az áttörését az 1994-es év hozta meg, amikor megkapta Tennessee Williams Múlt nyáron, hirtelen című darabjának egyik szerepét a Royal Court Theatre-ben, amivel sikerült felhívnia magára a figyelmet. A színházban Weisz megtanult kapcsolatot teremteni a közönséggel, és hiteles, többdimenziós alakításokat nyújtani.

Weisz tehetsége pedig nem maradt észrevétlen, s hamarosan számos szerepet ajánlottak neki a színházban és a televízióban egyaránt. Első tévés szerepét a The Advocates című sorozat egyik 1992-es epizódjában játszotta, majd feltűnt a Morse felügyelő, a Trópusi hőség (Kenya Campbell álnéven!!) vagy a Vörös és fekete című sorozatokban. De nem telt el sok idő addig sem, mire sikerült felpattannia a mozivásznakra.

Oscarral a csúcsra

Első kisebb mozifilmes szerepét az 1994-es Gyilkológép című akció-hororrban kapta, de még neve sem volt a karakterének, szóval mondhatjuk, hogy a mozis karrierje 1996-ban indult, ekkor tűnt fel ugyanis Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmjében, valamint a Láncreakció női főszerepében Keanu Reeves és Morgan Freeman mellett. S noha a filmért nem voltak oda a kritikusok, Weisz alakítását többségében méltatták. Ezután pedig, bár folyamatosan kapta a szerepeket, a nagy hollywoodi áttörés csak 1999-ben következett be, amikor a Stephen Sommers által rendezett A múmia című kasszasikernek bizonyuló kalandfilmben játszott. Evelyn Carnahan, az okos, találékony könyvtáros és kalandor szerepében Weisz a nemzetközi reflektorfénybe került.

„A múmia hatalmas változást hozott az életembe. Az intimebb, karakterközpontú filmekből egy hatalmas akciófranchise-ba kerültem. Hihetetlen tanulási tapasztalat volt, és még mindig büszke vagyok rá. Ez a film is része volt annak a hozzáállásomnak, hogy olyan filmeket csináljak, amelyek nagyobb kihívást jelentenek számomra és a közönség számára is” – mesélte egy interjúban.

Az akciófilmekben elért sikerei ellenére Weisz azonban eltökélte, hogy a karrierjét olyan szerepekkel egyensúlyozza ki, amelyek lehetővé teszik számára, hogy összetettebb, árnyaltabb karakterekben mutathassa meg magát. A múmia után olyan filmekben tűnt fel, mint a Szabó István által rendezett A napfény íze (1999), az Ellenség a kapuknál (2001) vagy az Egy fiúról (2002), amelyekben bebizonyította, hogy a műfajok széles skálájával képes megbirkózni.

A Fernando Meirelles (Isten városa, 360) által rendezett Az elszánt diplomata (2005) című filmben nyújtott alakítása pedig meghatározó volt a karrierje szempontjából. Ő játszotta Tessa Quayle-t, egy szenvedélyes aktivistát, aki egy gyógyszergyár összeesküvését leplezi le.

„Az elszánt diplomata meghatározó pillanat volt a karrieremben. Ez egy olyan szerep volt, amely érzelmileg mindent megkövetelt tőlem. Tessa egy olyan idealista nő, aki kénytelen szembesülni a nagyon kemény valósággal. Egyszerre volt szívszorító és felemelő őt játszani. Az Oscar-díj elnyerése váratlan bónusz volt, nem ezért vállaltam el a szerepet. Egyszerűen csak egy fontos történetet akartam elmesélni” – tette hozzá.

Egyensúly mindenekfelett

Az Oscar-díj után Weisz kedvére válogathatott a szerepekből, s ő megpróbált továbbra is azon az úton maradni, ahol megmutathatta színésznői sokoldalúságát. Feltűnt A forrás (2006) című filmben, ahol Hugh Jackman oldalán játszott a szerelem, a halandóság és az örök élet keresésének témái között; illetve elvállalt olyan kisebb, karakterközpontú filmeket is, mint a Szélhámos fivérek (2008), a Hallatlan igazság (2010) vagy az Örvény (2011), miközben a szélesebb közönségtől sem próbált eltávolodni: pl. Constantine: A démonvadász (2005), Télbratyó (2007), Mindenképpen talán (2008), Agora (2009), Komfortos mennyország (2009), A Bourne-hagyaték (2012), Óz, a hatalmas (2013).

A 2010-es évek második felére már nagyobb hangsúlyt fektetett a szerzői filmekre, drámákra, Oscar-matériákra. Ebben az időszakban készült A homár (2015), az Ifjúság (2015), a Fény az óceán felett (2017), A rabbi meg a lánya (2017), nem utolsósorban pedig a 2018-as A kedvenc, Yorgos Lanthimos filmje (akárcsak A homár), amelyért Weisz újabb Oscar-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriájában (akkor Regina Kingé lett a díj a Ha a Beale utca mesélni tudnáért).

Az utóbbi években Rachel Weisz egy kicsit hátrébb lépett a szakmától. A kedvenc óta például csak egyetlen mozifilmben, a 2021-es Fekete Özvegyben láthattuk, amellyel hosszú idő után próbált ismét kapcsolatot teremteni a szélesebb közönséggel. Azóta azonban, vagyis az utóbbi négy évben hiába kerestük a mozik vásznain. Csupán a tévék képernyőin találkozhattunk vele egyszer, a 2023-as Két test, egy lélek című minisorozat főszerepében, amelyért Golden Globe-díjra is jelölték. De nem kell félni, nincs szándékában felhagyni a színészettel. Már két projektje is előkészületi fázisban van, az egyik a Vladimir című vicces-könnyes sorozat lesz, a másik pedig a Tomas Alfredson (Engedj be!, Suszter, szabó, baka, kém) rendezésében készülő Seance on a Wet Afternoon című dráma, amely Mark McShane azonos című könyvéből készül.

Megcsalás, nem ámítás

Weisz magánélete ritkán került a bulvárlapok célkersztjébe (talán csak egy ízben), mivel próbált nem adni rá alkalmat. A filmes karrierje elején randizott néhány színésszel, pl. Alessandro Nivolával 1997-ben, Neil Morrissey-vel pedig 1998 és 2000 között, az első nagyobb kapcsolatát azonban az amerikai filmrendező és producerrel, Darren Aronofskyval (Rekviem egy álomért, A pankrátor, Fekete hattyú, A bálna) élte meg, akivel a londoni Almeida Színház színpadán találkozott 2001-ben, ahol a színésznő a Faragjunk férfit! című Neil LaBute-színdarabban játszott (amelyből 2003-ban filmet is forgatott LaBute-tal). Weisz a következő évben New Yorkba költözött Aronofskyval, 2005-ben pedig eljegyezték egymást, esküvőre azonban végül nem került sor. Fiuk, Henry 2006 májusában született New Yorkban, egyébként a manhattani East Village-ben laktak. Közös munkájuk is volt, a 2006-os A forrást együtt forgatták. Az idill azonban csak 2010-ig tartott, az év novemberében ugyanis Weisz és Aronofsky bejelentették, hogy már hónapok óta külön élnek, de továbbra is közeli barátok maradtak, és elkötelezték magukat amellett, hogy együtt nevelik a fiukat New Yorkban.

A hivatalos álláspont szerint 2010 decemberében kezdtek el randizni, ám sokak szerint már a közös munka során kialakult köztük valami, vagyis Weisz megcsalta Aronofskyt Daniel Craiggel (ahogy a színész is az akkori barátnőjét, Satsuki Mitchellt). Akárhogy is, 2011 júniusában ők ketten már össze is házasodtak egy zártkörű New York-i ceremónia keretében, amelyen összesen négy vendég vett részt, köztük Weisz fia, Henry és Craig lánya, Ella. A sztárpár 2018. szeptember 1-jén jelentette be, hogy hét év házasság után megszületett azt első közös gyermekük, egy kislány, akinek annyira védik a magánéletét azóta is, hogy még a nevét sem osztották meg a nyilvánossággal, pedig idén már a hetedik életévét tölti be a sztárcsemete.

Minden személyes

Rachel Weisz színészi megközelítése mindig is mélyen személyes volt. Gyakran beszélt arról, hogy a munkája lehetővé teszi számára, hogy olyan részeit fedezze fel önmagának, amelyekhez egyébként talán nem férne hozzá. „A színészet bizonyos értelemben olyan, mint egy terápia” – magyarázta a Vanity Fairnek adott interjújában. „Általa különböző érzelmeket és tapasztalatokat fedezhetek fel, és ezáltal jobban megérthetem magamat és a körülöttem lévő világot.”

Emellett Weisz arról is beszélt, hogy mennyire fontos a tehetséges filmkészítőkkel való együttműködés, például Yorgos Lanthimosszal vagy Fernando Meirellesszel, akik arra bátorították, hogy vállaljon szokatlan, kihívást jelentő szerepeket. „A legjobb rendezők azok, akik megengedik, hogy belevihesd a saját értelmezésedet a karakteredbe. Nem mondják meg, hogyan kell játszani, hanem olyan környezetet teremtenek, amely lehetővé teszi, hogy mélyebben beleássuk magunkat a szerepbe.”