KULT
A Rovatból

Imádják külföldön a magyar zenekart, akik szállás nélkül vágtak neki Nyugat-Európának

Az odalépős rockzenét játszó DLRM-nek Franciaországban van a legtöbb rajongója, de most induló turnéjukon fellépnek cseh, német, holland és spanyol klubokban is.


Viszonylag kevés magyar zenekar mer belevágni egy több héten át tartó külföldi koncertkörútba, arra pedig még kevesebb példa van, hogy valaki rövid időn belül többször is visszatér Nyugat-Európába.

A DLRM viszont bevállalta, eddig több mind ígéretes eredménnyel. Eleinte még nem egyszer előfordult, hogy szállásuk se volt az adott városban, ahol játszottak, teljesen spontán módon kéredzkedtek be valakihez a közönségből.

Most viszont helyenként már négycsillagos szállodákban alszanak majd. A tagok közül a két alapító, vagyis Szabó Márton (ének, gitár) és Petróczi-Farkas Ádám (gitár), valamint Eklics Krisztián, menedzser és koncertszervező válaszolt a kérdésekre.

– Mi inspirált benneteket, hogy magyarként ebben a nálunk nem kimondottan elterjedt stílusban utazzatok?

– Egyszerűen csak az, hogy ilyesmi zenéken nőttünk fel. Nyilván később is értek ilyen-olyan hatások, de az, hogy ilyen zenét kezdtünk el csinálni, egész egész egyszerűen azzal magyarázható, hogy ezt szeretjük. Szerintem sohasem volt egyikünk sem a „divatzenék” vagy az éppen aktuális zenei trendeknek a híve/követője. Nekünk a stílus az nagyon lassan alakult ki, sőt igazából még jelenleg is formálódik.

Ha összehasonlítjuk azokat a dalokat, amiken most dolgozunk és mondjuk az első kislemezünk, a 'Dear Danube' dalait, elég nagy progresszió figyelhető meg. Elmondható végül is, hogy mindig olyan számokat írtunk, amit mi is hallgatnánk, az ízlésünk pedig szüntelen formálódik. Igazából nincs nagy tudatosság a dalszerzésünkben, tehát

az, hogy Magyarországon nem terjedt el ez a stílus, nem nagyon befolyásolt minket.

– Magyar nyelvű dalokban egyáltalán nem gondolkodtok?

– A dalokkal mindig is úgy voltunk és leszünk is mind zeneileg, mind szövegileg, hogy mindenképpen csak olyat adunk ki a kezünkből, ami őszinte. Sosem döntöttük el előre, hogy milyen nyelven szeretnénk dalokat írni. Marci írja a szövegeket, és nagyon személyes dolognak tartja az írást. Jelenleg angolul jönnek a dalok, de ha ezt el kéne dönteni előre, valószínűleg nem is tudna ilyen jó és őszinte szövegeket írni. Az elején például teljesen más stílusú zenéket csináltunk, és voltak is magyar nyelvű dalok, akkor épp azt a világot éltük, ami azóta természetesen formálódott és a legutóbbi anyag hangulatában és szövegében is angol volt. Nem zárkózunk el semmilyen stílustól, nyelvtől vagy világtól, úgyhogy biztosan csak azt tudom mondani, hogy bármi lehet a jövőben.

– Kezdettől fogva preferencia volt számotokra a külföldi mozgolódás?

– Valahol igen. Bár alapvetően nem volt ilyen preferencia, de mindannyian rettentően szeretünk úton lenni, szeretünk különböző nemzetiségű emberekkel, idegen helyeken barátkozni és egy elég sok nyelven beszélő, alapvetően is nagyhangú, szószátyár zenekar vagyunk. (nevet)

Kezdettől fogva hajtott minket a kalandvágy, hogy külföldön is játszunk, és mivel a zenében nincsenek határok, meg is ragadjuk a lehetőséget, hogy minél többet turnézzunk külföldön.

Ennek ellenére ugyanúgy imádjuk a hazai pályát is, csak ugye a két dolog teljesen más terep és az emberek többségének nyilvánvalóan az tűnik fel, ha külföldre merészkedünk.

dlrm1

– Mondhatjuk, hogy Nyugat-Európában többen ismernek benneteket és több rajongótok van, mint Magyarországon? Ha igen, hogyan élitek meg ezt?

– Azt állítani, hogy többen járnak a koncertekre mint mondjuk Budapesten, túlzás lenne. Ugyanakkor a fővároson kívül eső hazai koncertjeinkhez viszonyítva már elmondható, hogy nagyobb az érdeklődés kint. Ha egész Nyugat-Európát vesszük akkor természetesen mások az arányok, mivel egyre több várost érintünk a turnék során, ezek összességében nagyobb lefedést jelentenek.

Ha egyenként vizsgáljuk, akkor úgy néz ki, hogy éppen átlépjük azt a pontot, amikor a kinti koncertjeinken is hasonló mértékű érdeklődőre számíthatunk, mint Budapesten. Persze főleg ott, ahová már harmadszor megyünk vissza, de akadnak olyan állomások, ahol már eleve egy jól működő klubban, ottani zenekarokkal játszunk, így több emberre számíthatunk, mint ahol majd egymagunk lépünk fel, és először látogatunk az adott városba. Ilyen például Dél-Franciaország és Barcelona.

Ha a tavaszi turnénk állomásait megnézzük, akkor látható, hogy a 30 állomásból mindössze 3-4 hazai koncertünk lesz, ezzel szemben viszont Franciaországban 6 állomásunk van, tehát mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben már aktívabban működünk arrafelé, mint itthon.

dlrmtour

– Mit gondoltok, miért pont Franciaországban ennyire vevők a zenétekre?

– Ötletünk sincs, egyszerűen csak eszméletlen jó fogadtatásban volt része a koncertjeinknek és nekünk magunknak is. Annyi rossz sztereotípiát hallottunk mindannyian ezelőtt a Franciákról, és hál'istennek tökéletesen rácáfolt erre a valóság. Buliznak, tudják a szövegeket, megvendégelnek, és mondhatni úgy várnak minket vissza, mintha valami rég nem látott rokonaik lennénk. Ezt nagyon jó megélni.

Az első turnénkon nagyon sok "random" dolgot vállaltunk be, például nem foglaltunk előre szállást, vagy volt, hogy koncertet sem szerveztünk adott napra és városba, hanem ott a helyszínen jártuk körbe a klubokat, így találtunk helyeket, ahol aznap felléphettünk.

Végül még szállást is kaptunk. Ez azért más országokban nem volt annyira jellemző. Egyszerűen bejött nekik, hogy itt ez a magyar zenekar a világ végéről, megálltak a hely előtt a busszal, teljes felszereléssel, hogy játszanának. Imádták ezt a szituációt, és az csak fokozta a "rajongásukat", hogy mikor megkérdezték, hol alszunk, azt válaszoltuk, hogy még nem tudjuk. Azonnal felajánlották, hogy aludjunk náluk. Volt, hogy többen is, mi pedig több felé osztódtunk, ami szintén segítségünkre lett a következő turnénk során, mivel több barátság köttetett, akik most külön-külön is segítenek az utunk során. Ugyanakkor még csak az északi országrészben jártunk, délre még csak most tavasszal térünk ki, amiről az a hír járja, hogy egészen más a kultúra, mint északon. Meglátjuk, az előzetes kommunikációk alapján pozitívak a tapasztalataink.

Egy koncertfelvétel az A38-ról:

Videós beszámoló a tavaly nyári nyugat-európai turnéról:

– Milyen volt a fogadtatás, amikor először kilincseltetek a nyugati klubok szervezőinél? Egyből mondta mindenki, hogy jöhettek, vagy ennél azért nehezebben ment a szervezés?

– Mindenhol különbözőképpen fogadtak, vagy éppen nem fogadtak. (nevet) Ami biztos, hogy már korábbi visszacsatolások nélkül elég nehéz bármit is elérni. Ebben az esetben volt korábbi hivatkozási alap ami már egy kiindulópont, emellett ha ismersz hazai zenekarokat, akik turnéztak kint, érdemes velük is beszélni. Elmondják a tapasztalataikat, kapsz egy képet az adott klubról – amiben egyébként az internet is nagy segítség lehet, ha megnézzük a hely eseményeit, fotóit, videóit, már nagyjából tudjuk, hogy itt szívesen látnának-e minket.

A teljesen ismeretlen területekkel sokkal több a munka: kimegy sok száz email, amiből aztán 5-10 válasz érkezik, amiből leginkább a "sorry" kezdetű a jellemző. Azonban ha már 1-2 érdeklődés beesik, onnan már el lehet indulni.

Kitartóan kell csinálni, az biztos. De megtaláljuk azokat az arcokat, akik bizalmat szavaznak nekünk, aztán oda kell tenni a bulit, és sínen lesznek a dolgok. (nevet)

– Anyagilag ki tudtok jönni pozitívan egy ekkora volumenű külföldi turnéból? Mi kell ahhoz, hogy ez sikerüljön?

– Az elején ez szinte lehetetlen volt, de a befektetett energia meghozza a gyümölcsét. A jelenlegi turnénk már egészen máshogy épült fel, mint a tavaly nyári, vagy őszi. Itt már a korábbi helyek és tapasztalatok, amire lehetett építeni, és kalkulálható, míg korábban sok volt a kockázatvállalás.

Ennek a turnénak a jelentősebb részét már biztosabb alapokra helyeztük, és egy töredéke a "kísérletezés", a teljesen új helyszíneken – bár ezek közül is szerencsére a legtöbb olyan feltételeket tudott ajánlani, hogy a szállásunk és ellátásunk, valamint némi útiköltség hozzájárulásunk biztosítva van. Emellett lettek szponzoraink, támogatóink, akik ilyen-olyan formában hozzájárultak az egész turné megvalósításához.

dlrm2

– Mennyire van képben vele a külföldi közönség, honnan jöttetek? Ha tudják, hogy viszonyulnak hozzá?

– Ez is egy érdekes tapasztalat. Mint ahogy azt talán előre elképzeli az ember, ha megfordul egy nyugat-európai országban, hogy miként viszonyulnak majd, ha bemutatkozol és elmondod, honnan jöttél. Az, hogy egyáltalán ismerik-e vagy tudják, hol helyezkedik el a térképen Magyarország, az attól is függ, milyen messze vagy innen, vagy mennyire nyitott és kulturált emberekkel találkozol.

Sokaknak csak annyi van meg Magyarországból, hogy Budapest, Gulyás, meg hogy kicsit ilyen "Kelet-Európa" és emiatt gyakran meglepődnek, és tetszik nekik, hogy mi ezt csak így bevállaljuk, és ilyen mentalitással csináljuk.

Azt szűrtük le mindebből, hogy ha az országról egy képet szeretnénk mutatni azok számára, akik nem ismerik, vagy nem igazán tudják, mi van itt, akkor ilyen módon abszolút pozitív benyomást lehet kelteni az emberekben. Leginkább azt váltja ki belőlük, hogy szeretnének ellátogatni hozzánk, megnézni honnan jöttünk.

– A hozzátok némileg hasonló zenét játszó Run Over Dogs már Amerikába is eljutott. Ti gondolkoztok tengerentúli turnén?

– Éppen nemrég beszélgettünk erről. Természetesen nagyon jó lenne, ugyanakkor próbálunk odafigyelni arra, hogy ha most ennyi időt és energiát fektetünk abba, hogy Európa szerte megismerjenek minket, fontos, hogy rendszeresen vissza-vissza térjünk az adott városokba, különben kihűl a dolog, és nagyon könnyen el lehet veszíteni a bázist mindenfelé.

Már most is meglehetősen kompromisszummal teli döntések sokasága jellemzi azt, amikor meghatározunk egy irányt, például egyszerűen nincs annyi naptári nap egy szezonban, hogy kellőképpen összehangolhassuk az európai állomásokat a magyarországiakkal.. Ebbe most még csak úgy tudnánk beilleszteni egy tengerentúli turnét, hogy az kárára válna az európai építkezésünknek. A tervek szerint viszont 1-2 éven belül már szeretnénk megvalósítani, mert Amerika egy nagyon izgalmas hely.

dlrm4

Koncertfotók: Bátori 'Jim' Gábor

dlrm7

– Miben lesz más a most induló nyugat-európai kör az eddigiekhez képest? Melyik állomást várjátok legjobban?

– Az összeset. De tényleg. Lesz pár hely, ahova harmadjára térünk vissza és rengeteg barátunk van, illetve lesznek helyek amik az újdonság varázsával kecsegtetnek. Mindkettőnek megvan a maga szépsége úgyhogy konkrét állomást nem tudok mondani csak azt hogy az egész túrát várjuk a legjobban úgy ahogy van.

Annyiban mindenképpen más lesz, mint az előzőek, hogy most még egy héttel megtoldottuk. Ezáltal lesz lehetőségünk eljutni Dél-Franciaországba és Barcelonába. Mindig nagyon izgalmas új helyekre érkezni, azt hiszem van is egy ilyen fétisünk. (nevet) Ezen kívül van egy olyan szegmense is már ennek a turnénak, hogy kezd kiforrni az egész, ezáltal komolyabb, színvonalasabb klubokba is eljutunk, egy fokkal profibb hozzáállással tudunk dolgozni.

Így például helyenként már 4 csillagos szállodában leszünk elszállásolva, ami elég erős kontraszt ahhoz képest, hogy korábban még mindenféle konkrét szállás nélkül vágtunk bele.

– Mennyire szenvedély és mekkora mértékben hivatás számotokra a zenélés jelenleg? Célotok, hogy ebből éljetek meg?

– Teljes mértékben szenvedély és egyre inkább hivatás. És természetesen mindannyiunknak az a célja, hogy abból keresse a kenyerét, ami a szenvedélye, és amit a legjobban szeret csinálni. Nem igazán lehetne anélkül ilyen eredményeket elérni, ha nem lenne szenvedélye az embernek ez az egész.

dlrm5

– Külföldre is költöznétek akár, ha kapnátok egy nyerő ajánlatot egy jó nevű nyugati producertől vagy stúdiótól?

– Jó kérdés... Egyelőre nem gondoljuk indokoltnak, tekintve hogy már nincsenek hagyományos értelemben vett határok. Mondhatni bármikor ki tudunk menni koncertezni, vagy ha arról van szó, innen is le lehet szerződni bármilyen nemzetközi kiadóhoz. Egyébként a jelenlegi producerünk Nóniusz Gábor, akiről túlzás nélkül lehet mondani, hogy bőven nemzetközi színvonalú anyagokat készít, ennek is van szerepe abban, hogy jól tudunk működni a nemzetközi színtéren.

Másik szempont még, hogy jelenleg iskola, munkahely, barátnő, miegymás köti ide a tagokat, ezt mind összehangolni egy esetleges költözéssel egy egész zenekarnak meglehetősen nagy falat.

Ami azt illeti, az általunk ismert példák inkább azt mutatják, hogy az esetek többségében egy ilyen döntésre inkább rámegy a zenekar, mint nem.

Egyelőre tehát semmi nem indokolja, hogy külföldre költözzünk. Nagyon szeretünk itthon lakni, és igazából itthonról is tudunk mindent ugyanúgy csinálni.

Legközelebb Budapesten február 23-án lehet élőben elcsípni a zenekart a Robot klubban, innen indul aztán a 30 állomásos európai turné, érintve Ausztriát, Csehországot, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, és Spanyolországot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Megijedt a sztárságtól, amikor tiniként a szoknyája alá akartak fotózni – A 35 éves Emma Watson visszavonult, és új kihívásokat keres
Oscar-díj helyett inkább PhD-t akar szerezni, a sok pénzt hozó filmek főszerepei helyett pedig inkább a nők egyenjogúságáért küzd.


Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban, Jacqueline Luesby és Chris Watson angol ügyvédek gyermekeként. A családi háttere intellektuálisan és kulturálisan egyaránt gazdag, francia és angol hatások alakították Emma korai éveit. Ötéves koráig élt az öccsével, Alexszel együtt a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ben, a szülők azonban ötéves korában elváltak, így a gyerekek ekkor Angliába költöztek, hogy az édesanyjukkal éljenek Oxfordshire-ben, a hétvégéket pedig apjuk londoni házában töltötték (később született még három féltestvére – Toby, Lucy és Nina – az apja új házasságából). Oxfordban a Dragon Schoolba járt 2003-ig, eddigre azonban már ismert színész volt az első két Harry Potter-filmnek köszönhetően.

Egyébként kb. hatéves korától kezdve a színészet érdekelte a leginkább, és szülei beleegyezésével a Stagecoach Theatre Arts oxfordi intézményében, egy részidős színházi iskolában képezte magát, ahol éneklést, táncot és színészetet tanult.

„Mindig is szerettem ezt a világot. Sokszor szerepeltem iskolai színdarabokban, és gyakran léptem fel a családom előtt. De 9 éves koromban kaptam először igazi ízelítőt a hivatásos színészetből. Akkor még nem tudtam, hogy ez megváltoztatja az életemet” – mesélte Watson a Vogue-nak egy 2018-as interjúban.

Tízéves korában már fellépett a Stagecoach produkcióiban és iskolai darabokban, de a Harry Potter-franchise előtt soha nem játszott hivatásszerűen.

Hermione 10 éve

A színészi útja aztán 1999-ben, kilencéves korában drámai fordulatot vett, amikor elkezdődött a szereplőválogatás J.K. Rowling Harry Potter-könyvsorozatának filmadaptációjához. Watsont a drámatanára bátorította, hogy próbálja ki magát a castingon, kezdetben azonban nem volt tisztában a projekt nagyságrendjével: „Nem éreztem az elején, hogy milyen nagyszabású dolgokról van szó. A könyvekről sem tudtam sokat, de azt igen, hogy Hermione karaktere zseniális. Amikor a drámatanárom azt javasolta, hogy jelentkezzek a meghallgatásra, azt gondoltam, hogy szórakoztató élmény lesz, de nem igazán számítottam arra, hogy bármi is lesz belőle. Csak a tőlem telhető legjobbat akartam nyújtani. Majd folyamatosan kérték, hogy jöjjek vissza, és kezdtem úgy érezni, hogy valami igazán különleges dolog részese vagyok. Amikor pedig felhívtak, hogy megkaptam a szerepet, akkor döbbentem rá igazán: az életem soha többé nem lesz ugyanaz, mint eddig."

Watson, akit 2000-ben választottak ki több ezer lány közül Hermione Granger szerepére, ez a döntés pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a karrierje szempontjából. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-ben került a mozikba, Watson alakítása pedig széles körben váltott ki elismerést. A fantasyfilmek sikere egyik napról a másikra sztárrá tette őt, az újonnan szerzett hírnév azonban számos kihívással járt együtt.

Bár Watson már fiatalon reflektorfénybe került, eltökélt szándéka volt, hogy a népszerűség nem árnyékolja be a színészet iránti szenvedélyét. A Harry Potter-filmek (nyolc epizód 2001-től 2011-ig) alatt próbált egyensúlyozni az iskolai tanulmányai, a magánélete és a szakmai karrierje között. A világsztársággal járó nyomás ellenére ugyanis nagyon komolyan vette a tanulmányait, és keményen dolgozott azért, hogy megőrizze életében a normalitás érzését. „Tudatos döntést hoztam: nem akartam, hogy az életem csak a Harry Potterről szóljon. Fontos volt számomra, hogy folytassam a tanulmányaimat, és a színészkedésen kívül más érdeklődési körökkel is foglalkozzam. Nem akartam, hogy egyetlen szerep vagy film határozza meg az életemet” – mondta erről.

Mindenkit leiskolázott

A Dragon School, vagyis az általános suli 2003-as befejezése után Watson az oxfordi Headington Schoolba ment tovább. A Harry Potter-forgatásokon való tartózkodása során őt és színésztársait, Daniel Radcliffe-et (Harry Potter), Rupert Grintet (Ron Weasley), Tom Feltont (Draco Malfoy) és a többi gyereket naponta akár öt órán át korrepetálták.

Emma aztán 2006 júniusában tíz tantárgyból tett záróvizsgát, amelyek közül nyolcat A* (csillagos ötös), kettőt A (ötös) eredménnyel zárt.

A gimnázium befejezése, vagyis az érettségi után szünetet tartott a tanulmányaiban, hogy 2009 februárjától a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. és 2. részének forgatására koncentráljon, de azt állította, hogy utána tovább akar tanulni.

Később megerősítette, hogy a Brown Egyetemet választotta Providence-ben, Rhode Islanden. 2011 márciusában, 18 hónapos egyetemi tanulmányok után aztán bejelentette, hogy „egy vagy két félévre” halasztást kér. Végül az utóbbira került sor, elmondása szerint így négy helyett öt évbe telt, hogy megszerezze a diplomáját angol irodalomból a színészi munkái miatt. 2014. május 25-én diplomázott a Brown Egyetemen. Ennyi azonban nem volt neki elég. Kilenc évvel később, 2023-ban elkezdte a mesterképzését az Oxfordi Egyetemen, idén pedig teljesítette a követelményeket, és továbblépett, hogy megszerezze a PhD-jét.

A Varázsvilág után

Az utolsó HP-film, a 2011-es Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész után Emma nagy kihívás előtt állt: hogyan lépjen tovább a karrierjében, miután eljátszotta azt a karaktert, amely egy évtizeden át meghatározta őt. Úgy döntött, másféle szerepeket keres, és próbálja elkerülni a beskatulyázást. A poszt-Harry Potter-éra első filmje a 2011-es Egy hét Marilynnel lett a számára, bár abban még csak egy nagyobb mellékszerepeket alakított. Korábban a Harry Potter-epizódokon kívül csupán egy tévéfilmben szerepelt (2007: Ballet Shoes), és egy animációs filmben szinkronizált (2008: Cincin lovag). Az első főszerepét a 2012-es Egy különc srác feljegyzéseiben játszotta, amelyet Stephen Chbosky a saját regényéből írt és rendezett. Watson alakította Samet, egy összetett és sebezhető tinédzsert, aki a kamaszkor megpróbáltatásai között próbál navigálni. A szerep merőben eltért Hermionétól, és lehetővé tette Emma számára, hogy megmutassa az érzelmi mélységét és sokoldalúságát színésznőként. Sokan máig a legjobb alakításaként emlegetik.

A következő években Watson több filmben is szerepelt, köztük a Lopom a sztáromban (2013), az Itt a végében (2013), a Noéban (2014), A kolóniában (2015), a Regressionben (2015), A körben (2017) és a Kisasszonyokban (2019), bizonyítva, hogy képes alkalmazkodni a legkülönbözőbb műfajokhoz, a drámától a fantasyn át a pszichológiai thrillerekig. A Harry Potterekhez fogható legnagyobb sikerét a 2017-es A szépség és a szörnyeteggel, vagyis az 1991-es Disney-animáció élőszereplős feldolgozásával érte el, amelyben a főszerepelő Belle-t alakította, és amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el szerte a világon. A 2019-es, Greta Gerwig-féle, 6 Oscar-díjra jelölt Kisasszonyok után azonban úgy döntött, egy időre visszavonul a színészkedéstől, és életének más aspektusaira, többek között a tanulmányaira és aktivista tevékenységeire koncentrál.

A sztárság amúgy is mindig megviselte, bár tisztában volt azzal, mekkora hatással van az emberek életére. „Találkoztam olyan rajongókkal, akiknek az arcom rá volt tetoválva a testükre, illetve olyan emberekkel is, akik a Harry Potter-könyvek segítségével vészelték át a rákot” – magyarázta a színésznő, akire a karrierje kezdete, vagyis kislánykora óta kiemelt médiafigyelem szegeződik.

A 18. születésnapján például a lesifitósok megpróbáltak a szoknyája alá fotózni, és számos zaklatás áldozata volt. A biztonsági aggályokra hivatkozva épp ezért nem is készít például szelfiket a rajongókkal, szívesebben beszélget velük szemtől szemben.

Aktívan a nőkért

Emma sok fontos társadalmi ügy mellé állt oda szenvedélyesen. Kiállt például a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak védelmében, az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett, és elindította a HeForShe nevű kampányt, amely arra ösztönzi a férfiakat, hogy vegyenek részt a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Mindig is hittem abban, hogy ha van egy platformod, akkor felelősséggel tartozol azért, amiben hiszel. Ez nemcsak a színészkedésről szól, hanem arról is, hogy használd a hangodat azért, hogy változást hozz létre a világban” – magyarázta a színésznő, aki emellett az oktatásra, a fenntartható divatra és a mentális egészségre összpontosító kezdeményezésekben is részt vett. Olyan ügyeket támogatott többek között, mint a Malala Alapítvány, amely a lányok oktatását segíti elő, 2016-ban pedig társalapítója volt a „Közös polcunk” nevű feminista könyvklubnak, ahol az egyenlőség, az identitás és a társadalmi igazságosság témáit feltáró olvasmánylisták felett kurátorkodott.

2019-ben Emma bekerült a Kering francia luxusdivat-konglomerátum igazgatótanácsába, ahol a divatipar fenntarthatóságáért és etikus gyakorlataiért szállt síkra. A Keringnél betöltött szerepe összhangban van a fenntartható divat iránti régi elkötelezettségével, s gyakran dolgozik együtt olyan márkákkal, amelyek a környezetbarát anyagokat és az etikus gyártási gyakorlatokat helyezik előtérbe.

Watson ugyanakkor beiratkozott egy kreatív írói programba is, feltett szándéka ugyanis, hogy a kamera mögötti szerepek felé is forduljon, szeretne forgatókönyveket írni és filmeket rendezni. Ki is próbálta már magát ezekben, a Pradának például készített egy reklámfilmet (2022: Prada Paradoxe), illetve már írt egy színdarabot is.

„Annyira örülök, hogy megtettem a színészkedéstől való eltávolodást, mert úgy érzem, hogy van saját hangom, kreatív terem és szuverenitásom, amikről korábban nem volt tudomásom” – mesélte erről.

Röviden együtt, vagy egyedül

Emma, bár már 35 éves, sosem volt 2 évnél hosszabb kapcsolata, és gyermekei sem születtek még. Egy interjúban azt mondta, a magánélete magánügy, így arról sosem szokott nyilatkozni, így általában akkor tudni csak, hogy van valakije, amikor megjelenik az illetővel egy hivatalos eseményen, vagy a fotósok elcsípik őket az utcán. 2015 és 2017 között pl. két éven át volt kapcsolatban a tech-vállalkozó William Knighttal, 2018 és 2019 között pedig a színész Chord Overstreettel (Glee – Sztárok leszünk, Acapulco) randevúzott. 2019-ben azt mondta magáról, hogy szingli, sőt, az „önpartner” kifejezéssel jellemezte magát, vagyis, hogy nem egyedülálló, hanem a saját maga társa. Aztán mégis jöttek további férfiak az életébe: 2021-től 2023-ig például az üzletember Brandon Greennel járt, a legújabb udvarlója pedig egy oxfordi iskolatársa, egy bizonyos Kieran Brown, akivel először 2024 júliusában látták csókolózni.

Az intenzív hírnévvel való megküzdésről egyébként fiatalkorától kezdve azt mondta, hogy a saját identitásában való gyökerezés segített neki végül „megtalálni a békét”, ebben pedig hatalmas segítségére volt a jóga. Emmát tehát már hat éve hiányolhatják a rajongói, és számukra rossz hír, hogy továbbra sem kereshetjük őt filmekben, sorozatokban, egyelőre nincsenek színészi előjegyzései. Nagyobb az esély arra, hogy a PhD-je megszerzése után forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként olvashatjuk majd a nevét egy-egy film stáblistáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Micsoda nap! – Új klipes dallal megy neki a FISH! a fesztiválszezonnak
Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob! - üzeni a banda a rajongóknak.


Új lemez készül a Fish! háza táján, amit egy hét alatt két bulival is megünnepelnek: a teltházas Dürer Kert mellett egy húsvéti, rozsdamaró-elő-elő-intimbuli a Barhole színpadán is, ami már belemutat az új korong számaiba.

Klippremierben érkezik az új dal, a Micsoda Nap, ahol elsősorban egy klasszikus Fish! buli pillanatait kapjuk, a tavalyi, szintén soldoutos A38-ról, minimál szövegvideó mellett.

Köztudottan a legjobb nap a koncertnap, így ez a dal is egy szerelmeslevél a közönséghez, jöhet a lábdob!

VIDEÓ: FISH! - Micsoda nap

A szavakat lehetne szaporítani, de minek, az együttes úgyis a színpadon beszél elnyúlt cikkek helyett, a Micsoda Nap pedig a már megjelent Kösz Szépen, és a kereken 4 másodperces Utolsó Szám mellett egy újabb előfutára mindannak, ami miatt érdemes várni az őszi időszakot is.

VIDEÓ: FISH! - Kösz szépen

VIDEÓ: Fish! - Az utolsó szám

A klip Matyovszky Benedek és Kum Dominik munkája, a köszönet pedig szóljon Egle Gyula Koppánynak, Botlik Mátyásnak és Vári Gábornak - üzeni a Fish!


Link másolása
KÖVESS MINKET: