Húsz évvel ezelőtt hagyott itt bennünket a szelíd Beatle – George Harrison emlékezete
„Vigyázz, hogy futás közben ki ne billenj a ballisztikai egyensúlyodból”.
„Az mit jelent”.
„Nem tudom, de olyan előkelően hangzik.”
Az alábbi párbeszéd a Beatles első filmjében hangzik el, a megszólított Ringo Starr, az „előkelőség bajnoka” pedig George Harrison. A széparcú, csupa mosoly szólógitáros-dalszerző énekes, akit csak „a szelíd Beatle”-ként emlegettek, már 20 éve nincs az élők sorában: rákbetegség vitte el alig 58 évesen, 2001. november 29-én.
George, akárcsak a „mesés négyek” (Fab Four) mindannyian, Liverpoolban jött a világra 1943. február 25-én egy négygyermekes család legifjabb sarjaként. Apja, Harold hajópincér volt, anya, Louise bolti eladó, akinek semmi más kívánsága nem volt, minthogy gyermekei boldogok legyenek, így aztán kezdettől fogva támogatta George zenész ambícióit. Egyik életrajzírója még azt is megemlíti, hogy amikor Louise várandós volt a leendő Beatle-vel, állandóan egy indiai rádióadót hallgatott. Lehet, hogy innen indult George fogékonysága e különleges zene iránt, de már kamaszkorában a nyitottság jellemezte, mert egyaránt a kedvencei közé tartozott a jazz-zseni Django Reinhardt, a rock and roll egyik őse, Carl Perkins és a skiffle-muzsikus Lonnie Donegan. Első zenekarával, a Rebels-szel épp ez utóbbi irányzattal próbálkoztak, de aztán 1958-ban egyik iskolatársa, bizonyos Paul McCartney átcsábította egy másik bandába. A többi már történelem…
Ugyanakkor kívül maradt a John Lennon és Paul McCartney között hamar elindult rivalizáláson, és egy saját zenei világot kezdett magának kiépíteni. Már a második albumon, az 1963-as With The Beatles-en szerepel egy önálló szerzeménye, a Don’t Bother Me, az 1965-ös Rubber Soultól pedig már nem volt LP Harrison-dal nélkül, és ezek útkereséseit tükrözték. A Think For Yourself a dallamos rockot, a szatírikus hangvételű Taxman a rhythm-and-bluest célozta meg, a Blue Jay Way, a Long Long Long és az Only A Northern Song pszichedelikus hangvételben készült, a csak kislemezen megjelent Old Brown Shoe pedig egy lendületes boogie.
Számos, főleg amerikai eredetű hangzás, vagy irányzat a Beatles muzsikájában neki köszönhető. E korszak legnagyobb Harrison-klasszikusai azonban a White Album gyönyörű romantikus dala, a While My Guitar Gently Weeps, valamint az Abbey Road két meditatív szerzeménye, a Something és a Here Comes The Sun lett. 1968-ban ő volt az első, aki szólólemezt adott ki, egy instrumentális, ma úgy mondanák „világzenei kísérletet”, amely Joe Massot Wonderwall című filmjének zenéjéül szolgált. Bár nem vált soha hangszerének virtuózává, érzelmes, kifinomult gitárhangja ma is azok közé tartozik, akit azonnal fel lehet ismerni.
George életében India és a klasszikus indiai zene külön fejezetet jelentett. Már 1965-ben felfedezte a szitárt, és egy futamot játszott is a Norwegian Wood-ban, majd komolyabban tanulni kezdett a világhírű Pandit Ravi Shankarnál, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Nem csupán a Beatles lemezein jelent meg az indiai hang (a leghíresebb a szövegében is spirituális Within You, Without You a Sgt. Pepperről), hanem ő maga is érdeklődni kezdett a keleti gondolkodás, életforma, a jóga, a meditáció iránt. Ő vette rá a zenekart, hogy elvonuljanak Risikeshbe Maharishi Mahesh jógi asrámjába, és bár végül valamennyien csalódottan tértek haza, George-ot ez nem térítette le útjáról: élete végéig a Krishna-tudatúak híve és támogatója maradt.
Közvetlenül a Beatles feloszlása után ő dobta a legnagyobbat a tripla All Things Must Pass albummal, amelynek hallatán az az ember érzése, hogy George-ból kirobbant mindaz, amit szerzőként évekig beléfojtottak. A címadó elmélkedő dal mellett a Harrison-életmű gyöngyszeme róla az Isn’t It A Pity, a Wah-Wah, a What Is Life, a Beware of Darkness, a Behind The Locked Door vagy az Art of Dying. Van köztük líra, blues, hard-rock, country…és idesorolhatjuk az univerzális istenhitre utaló My Sweet Lordot, amelyből ugyan vesztes plágiumper lett, de ki emlékszik már a Chiffons együttesre és az ő She’s So Fine-jukra.
A harmadik korong úttörő próbálkozás volt: azokat az örömzenéléseket tartalmazza, amelyekre a felvételek között ragadtatta magát zenész barátaival. Az All Things Must Pass sikerét soha többé nem tudta megismételni, bár voltak később is kitűnő szóló próbálkozásai (Living In The Material World, 1973, Somewhere In England, 1981). Talán csak az 1987-es Cloud Nine-nak közelítette meg, amelyen egy önironikus dalban búcsúzott a Beatles-mítosztól When We Was Fab címmel.
Nemcsak hozzá csatlakoztak örömmel – így tudta megszervezni 1971. augusztus 1-én a Bangla Desh-koncertet, a rock első humanitárius akcióját – hanem ő is bárkinek szívesen segített stúdióban és élőben egyaránt. Legendás volt barátságuk Eric Claptonnal, közös szerzeményeik is voltak, még az sem ártott nekik, hogy Clapton elcsábította George első feleségét, Patti Boydot. A volt Beatles-társak mellett szerepelt többek között Bob Dylan, Ronnie Wood, Jeff Haley, Gray Moore, Tom Petty lemezein. Ez utóbbi amerikai muzsikus is tagja volt annak a szupergroupnak, amelyet George hozott létre Travelin’ Wilburys néven Bob Dylannel, Roy Orbisonnal és Jeff Lynne-nel.
George az 1970-es évektől filmproducerkedésbe fogott és itt is sikerült történelmet csinálnia, mivel cége, a Hand Made films állt a Monty Python társulat Brian élete című „szentségtörő” filmje mögé, amelyet senki nem mert finanszírozni. Ő lett a producere egy másik Python-filmnek, az Időbanditáknak. Többi mozis vállalkozásával már nem volt ennyire sikeres, pedig olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Maggie Smith, Michael Caine, Bob Hoskins, Sean Pean és Madonna.
Közéleti-humanitárius tevékenységét élete végéig folytatta. Támogatója volt a Greenpeace-nek, a Föld barátai szervezetnek, szót emelt a nukleáris fegyverkezés ellen. Második feleségével, a mexikói származású Olivia Ariasszal, akitől egyetlen fia, Dhani született, 1990-ben kampányt indítottak a romániai Ceausescu-rezsim árváiért, majd létrehozott egy alapítványt az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF keretében. 2002-ben II. Erzsébet angol királynő posztumusz lovagrenddel tüntette ki.
A „szelíd Beatle” csaknem úgy végezte, mint John Lennon: 1999 decemberében egy skizofrén férfi betört Harrison Oxford közelében lévő Friar Park nevű birtokára, és egy konyhakéssel többször tüdőn, majd fejbe szúrta a zenészt. George ugyan túlélte a brutális támadást, de tüdejének egy részét el kellett távolítani, és egészsége végzetesen megrendült. 2001 májusában már tüdőrákműtétet hajtottak rajta végre, és közben kiderült, hogy a tumor átterjedt az agyára is. November 29-én halt meg Beverly Hills-ben.