KULT
A Rovatból

Göttinger Pál: A nagy közmegegyezések nem működnek már, minden relatív, minden visszacsinálható

A sokoldalú művésszel A nulladik perc című darab bemutatója kapcsán beszélgettünk többek között arról, milyen megrendelésre darabot írni, miként vonja be feleségét, Grisnik Petrát az alkotásba, és milyen élmény volt Udvaros Dorottyával dolgozni.


Júniusban mutatta be az Orlai Produkció Göttinger Pál A nulladik perc című darabját a szerző rendezésében, ez adta beszélgetésünk apropóját. A cikk apróbb SPOILEREKET tartalmaz a darabról.

– Igazi reneszánsz ember vagy. Zenélsz, játszol, rendezel, írsz. Ha be kell mutatkoznod valahol, mit mondasz, mi a foglalkozásod?

– A rendezőt használom, arról van a papírom, és azzal is foglalkozom legtöbbet. A munkám fele a rendezés, a maradék minden más.

Már a pályám elején látszott, hogy főleg szabadúszó leszek, ezért tudatosan próbáltam az évek alatt úgy berendezkedni, hogy legyen mozgásterem az életem alakításában, mert vendégrendezőnek lenni elég kiszolgáltatott dolog, és a kényszerpálya kiöli az életkedvet is.

Például gyerekkoromban sokat játszottam, aztán a rendezőszak évei alatt és a pályám elején egyáltalán nem. Utána elkezdtem játszani a Telefondoktort, és akkor tíz évig nem is csináltam szinte semmi mást színészként, viszont elkezdtem az impróval foglalkozni.

Közben végig zenéltem is. Mostanában megint többet játszom, viszont egyáltalán nem zenélek már. Szóval a rendezésen túli életemben van valamelyes jótékony hullámzás, ami ad egy kis friss levegőt, tudok egy pohár tiszta vizet inni valamiből, ami teljesen más, mint amivel egyébként foglalkozom.

– Nagyon szimpatikus számomra a rendezői ars poeticád, hogy tudniillik a darab a fontos, nem a rendezői vízió. Amikor a saját darabodat rendezed, változik ez?

– Azért ez nem kinyilatkoztatás, semmi általános nem következik belőle, csak az, hogy én magam ebben érzem magam igazán jól. Rajongója (és lehetőség szerint nézője) vagyok vízionárius, nagy rendezőknek, nálam fiatalabbaknak is – de egy idő után világos lett, hogy én magam nem a rendezői, hanem az írót képviselő színházban vagyok komfortos.

Azért is, mert én főleg az angol hagyományt tanultam, ami nagyon íróközpontú színházfajta. Azok felhasználásra írt darabok, sokszáz éves, de élő színi hagyományból táplálkoznak, árad belőlük a színi mesterségbeli tudás, a kipróbáltság, ami nekem nagyon kézre áll, mert ezen a téren kevesebb bennem a kísérletező kedv.

Ezzel a fajta alkotókedvvel is írok. Kényszerből kezdtem, még a COVID alatt, 2020-ban írtam az első darabot a Kőszegi Várszínház megtisztelő felkérésére – aztán követte a többi, eddig összesen öt. Nagy örömömre úgy írhattam az összes szövegemet, hogy mindent tudtam előre, még azt is, hogy hányat fog menni.

Ez óriási luxus ahhoz képest, ahogy Magyarországon az írók írnak. Nem panaszkodom.

– Tudtad, hogy nem a fióknak írsz.

– Igen, ez is fontos. De én minden mást is tudtam előre, a játékteret, a színészeket, hogy szabadtéri színháznál hol tart majd a naplemente a kezdéskor, tehát tényleg mindent. Ez korlátozónak hangzik, de engem inspirálnak a játékos dolgok, a minden előfeltételt ügyesen tudomásul vevő, de mégis szabadnak megmaradó előadásban érzem jól magam.

Az is játékosságból adódott, hogy mindig úgy csináltam, mintha ezek a darabok külföldi szerzők művei lennének – műfordításban. Az öreghíd alatt az egy képzeletbeli ír darab, a Bogáncsvirág skót, a Manőver svéd. A nulladik perc Párizsban játszódik és operai szüzséjű, mintha egy olasz operalibrettó vagy egy francia darab kajla szerelemgyermeke lenne.

A próbákon azzal szórakoztattuk egymást, hogy „fordítási hibákat” találtunk fel. A szereplő valahol azt mondja, „tökmindegy”, ami egy 1900-ban játszódó darabnak nem áll nagyon jól, sem az, hogy „pacák”, de ilyenkor azt mondtuk, hogy lám, a „műfordító” így oldotta meg, mert nagyon tiszta jelentést akart.

– Azt mondod, minden darabod úgy indult, hogy adottak voltak a keretek, a feltételek. A nulladik perc hogyan indult?

– Az Orlai Produkciónál kegyelmi helyzetben vagyok. Itt nincs kimondott társulat, de van egy körülötte bolyongó alkotócsapat, hol szorosabban, hol tágabban, és ebből a cirkulációból én számítok a legrégebbinek, 2011 óta vagyok ott. Ismerem a darabválasztás kínjait, a működésből adódó nagyon speciális (és gyorsan változó) szükségleteket, amelyekkel a drámairodalom nyilván nem tudja tartani a lépést – a végül megtalált anyag valamit nagyon fog tudni, valakinek nagyon jó lesz, de óhatatlanul lesznek benne kompromisszmok is.

Aztán a járvány után kezdtünk Orlai Tiborral beszélgetni erről, hogy mi lenne, ha fordítva csinálnánk?

Odajárulok az asztalához, mint egy rajzfilmben a főpincér, és felveszem a rendelést: ennyi szereplő legyen benne, ezek a kollégák játsszák, ilyen hosszú legyen, ezt és ezt kell tudnia.

Gyártsuk gombhoz a kabátot.

Végül tavaly, kicsit több mint egy éve szállt fel a fehér füst, én köszönettel felírtam a kívánságokat, visszamentem a konyhába, és egy év múlva szervíroztam a színdarabot. Amiben van biztonsági játék is (nagyon jó színészekről van szó, amint komédiát játszanak, szóval nem aggódtunk nagyon), de kaland is, mert melodráma lett végül a műfaja, ami az Orlainál azért nem jellemző. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, és nagy örömmel dolgoztam rajta.

– Nekem kicsit olyan volt A nulladik perc, mintha Rejtő Jenő ír drámát írna.

– Biztos nem véletlen, én nagyon szeretem az íreket, sok ír darabbal dolgoztam, az ír zene is fontos számomra, és az évtizedek alatt volt is alkalmam elmélyülni a meséikben.

Nagyon sajátomnak érzem a történétmesélésnek ezt a módját, ahol a misztikus és a nagyon földhözragadt, az erőszakos és a játékos egyszerre van jelen.

A durvaság ugyanakkor távol áll tőlem. Az én történeteim szelídebbek.

Nem akarom letaglózni a nézőt a székében.

És nem azért, mintha én magam az ilyesmit ne venném nézőként időnként jó néven, csak úgy érzem, hogy a szelíd történetből van kevesebb manapság.

Rejtő Jenő már csak azért is fel fog merülni, mert 1900 környékén járunk Párizsban, még megvan a gyarmatbirodalom, van katonaszereplőnk is, ráadásul az egész egy kikötőben játszódik. Adottak a rejtői díszletek akkor is, ha én magam nem is gondoltam erre írás közben. De ahogy a fantáziám munkálkodik, abban nyilván ott van minden, amit valaha olvastam, és nem is akarok ellenállni ezeknek az hatásoknak – az eredetiség nem foglalkoztat túlságosan.

– Kitaláltad a történetet, vagy karaktereket fejlesztettél és ők hozták magukkal a történetüket?

– Ezek mind inspiráció-források, egyik a másikat „kikönnyíti”. Amikor nem tudom, hogyan folytatódjon a történetem, akkor rájövök, hogy nahát, van itt egy másik szereplőm, akit már rég nem hoztam be. Jaj de jó, akkor ezt a feladatot majd ő megoldja. Vagy amikor van egy fontos mondat, ami odakívánkozik, akkor azt választom, aki kevesebbet beszélt, mert az ő megszólalása többet fog érni.

Itt most a szereplőgárda volt az első adottság, utána pedig A köpeny című opera Puccinitől, amit néhány évvel ezelőtt megrendeztem a szegedi színház számára László Boldizsár és Bordás Barbara főszereplésével. Szerettem azt az előadást, de úgy éreztem, maradt bennem mondandó a történetével kapcsolatban. Ráadásul nálam az írás úgy működik, hogy kiválasztok egy nagyon pici részletet, és azt bontom ki, mintha stílusgyakorlat lenne.

A nulladik percnél ebből A köpeny című operából vettem ezt a részletet, ahol a hajón a nő azt mondja, bemegyek, lefekszem, gyere utánam, ha gondolod. Addigra a házaspár már túl van egy beszélgetésen, ami ugyan nem nagyon explicit, de amiből sejthető, hogy a férj már tud a felesége hűtlenségéről.

Két nagyon feszült ember néz szembe egymással, ők sem tudják igazán eldönteni, hogy akkor most végülis szembesítették-e egymást. És akkor a nő úgy dönt: ne is döntsük el, hanem bemegyek a kabinba, és ha utánam jössz, abból tudni fogok mindent.

Amíg a lány bent van és vár, ez a mi darabunk kiindulópontja. Egy lenullázódás, egy nulladik perc. Az eddigi életnek nyilvánvalóan vége, de hogy egy új élet elkezdődhet-e, az azon múlik, hogy a férj bejön azon a kabinajtón, vagy sem.

Nekem a hűség nagy témám, és itt nem is elsősorban a házastársi hűségre gondolok, hanem arra, amikor azért fordítunk hátat egymásnak, mert megbízunk a másikban.

Ez majdnem minden színdarabban felbukkan, amit valaha csináltam.

Pláne ebben a mai világban, ahol olyan nehéz tájékozódni, a régi bizalmak, szövetségek nagyon fontosak számomra, mert ezeken érzem a társadalomban a legnagyobb sebet. A nagy közmegegyezések nem működnek már. Minden relatív, minden visszacsinálható.

Amikor kezdtem a pályámat, akkor egy elszúrt dolgot még nem lehetett annyival elintézni, hogy „bocs”. Ma már nincsenek megkérdőjelezhetetlen dolgok, és ez engem rendkívül foglalkoztat. Nem azért, mert keseregni szeretnék, hanem tényleg kíváncsi vagyok, hogy ez hogy lett. A nulladik perc is ezt járja körül. Hogy amikor sebet kap a teljes és feltétel nélküli bizalom, akkor utána mi van.

– Körmendi Jánosnak volt az a nagy mondása, hogy nincs kis szerep, csak rossz színész. De A nulladik percben tényleg nincs kis szerep. Mindenki fontos a történet szempontjából, és sok játékot, rivaldafényt kap minden színész.

– Ez ugyan soha nincs rendesen kimondva, de a színházi hagyomány mégis az, hogy vannak, akiket úgy csúfolunk, a „főszereplő szakosok”, és vannak a karakterszínészek.

Én a karakterszínészek világát csodálatosnak találom.

Na ez például egy nagy, évszázadok óta töretlen hagyomány. A néhány mondatból, gesztusból egész sorsokat ábrázolni képes színészek, én ezt nagyon szeretem nézni, csinálni és rendezni is. Szinte inspirálóbb, mint a főszereplők sok jelenetben kifejtett vívódása a saját történetükkel.

– A színészeket bevontad az alkotói folyamatba?

– Nem. Én nem csinálok olyat, hogy összeimprózzuk és aztán megírom. Nekem valahogy az esik jól – gőgből vagy hiúságból, vagy csak azért, mert az az alkat vagyok, aki szeret felelősséget vállalni –, hogy azt állítom, ez egy kész szöveg. Le van írva az egész, és azt kezdjük el próbálni – és amikor a próbán valami pontatlanság adódik, akkor szabatosan el tudom mondani, hogy az miért más, mint amit én szerettem volna.

Ugyanakkor nem vagyok diktatórikus. Hagyom, hogy a színészek beavatkozzanak, ha olyan van.

A Manővert például nem én rendeztem Kőszegen, hanem Horváth Illés, aki sokat változtatott rajta, kihúzta majdnem a felét, megváltoztatta a végét, és egy szavam sem volt. Ott azt élveztem, hogy valaki másnak más jutott róla az eszébe.

Az előadás végén egy kolléga, akinek nem tetszett a befejezés, engem talált meg a premierbulin a panaszával, én meg derűsen mondhattam, hogy kérdezze meg a rendezőt, az én példányomban nem ez van. Ő szörnyülködött, én nevettem. Engem nem zavart ez.

– Feleséged, Grisnik Petra játssza Pötyi mamát. Petrát azért bevontad az írásba, vagy ő is csak az olvasópróbán látta a szöveget?

– Azért volt előtte tesztolvasás, és nem csak Petrával.Dorottya is elolvasta előre, Pataki Feri is, de például László Lili nem.

Ha valahol megakadok, akkor ki szoktam kérni Petra tanácsát, mert nagyon nagy szaktudású színész, sokat tud a hatásról. Beszélgetünk róla, azzal együtt, hogy a szakmát azért általában megpróbáljuk nem hazavinni.

Például ahol most, az interjú alatt vagyok, ez egy olyan dolgozószoba, ami egy kicsi házikóban van, a kertünk végében. Nem megyek be a nagyházba dolgozni, és ha Petrával szeretnénk munkáról beszélgetni, akkor ő is átjön ide.

Nem szakmázunk ott, „ahol mások esznek”.

A Pötyi mama egyébként Petra találmánya, színdarabtól független karakter, jóval korábban létezett, mint ez a darab. Sőt, korábban, mint Az öreghíd alatt című másik, amiben először felbukkant. Ráadásul az a Brexit idején játszódik Észak-Írországban, tehát ő egy afféle időn és történelmen kívüli szereplő, inkább allegorikus figura, mint élőlény.

Ha lesz egy darab arról, hogy ledobták a bombát, és minden elpusztult, akkor a pernye alól egyszer csak felcsapódik majd egy deszkaajtó, előmászik a Pötyi mama és elkezd reggelit csinálni. A többi túlélők döbbenten kérdik majd, hogy „Ma is lesz reggeli?” És akkor a Pötyi mama majd mindenkit leszid: „Persze hogy lesz, mikor nem volt?!” Ő nagy hősöm nekem, még más színdarabokba is belekívánkozik. Meglátjuk.

– Az előadás húzóneve kétségtelenül Udvaros Dorottya. Milyen volt vele dolgozni?

– Számomra nagy találkozás volt. Egyrészt közelről látni dolgozni önmagában is felér egy főiskolai mesterkurzussal. Másrészt úgy vettem észre, ő is olyan, mint én: a döntések embere. Amikor eldöntötte, hogy vállalja a munkát, onnantól teljesen beleáll.

Nagyon sok olyan nagy színész van, aki egy szerepet hajlandó ugyan eljátszani, de vannak feltételei. Dorottya egyáltalán nem ilyen, ami nekem nagyon jól esett. Simán mondhatott volna nemet is, hiszen a darab még nem is létezett, amikor elvállalta.

De ami a legcsodálatosabb: Dorottya nagyon nagy próbagép, amit élvezet volt végignézni. A státuszából adódóan az is elég volna, ha csak bemenne, és olyan lenne, amilyen szokott, azzal is nagy sikere lenne. Nincs rákényszerülve, hogy igyekezzen.

Ebből viszont az következik, hogy minden igyekezet, amit beletesz, az igazi.

Tényleg azt akarja, hogy az a pillanat jól sikerüljön, vagy hogy az a szereplő az adott nyíltszíni döntés pillanatában színesebb, izgalmasabb legyen. Töri magát érte. Minden mással összehasonlíthatatlan érzés volt látni, ahogy az általam elképzelt szereplő életre keltésén munkálkodik, az ő igazságát próbálja megtalálni. A végére persze többet tudott róla, mint én, de ez így is van rendjén.

– Akik a cikk hatására kedvet kaptak megnézni a darabot, hol tehetik meg a nyáron, illetve ősztől?

– Nyáron utazgatunk vele. Lesz Kisvárdán, Debrecenben és az Ördögkatlan Fesztiválon is, ősztől pedig Budapesten a Belvárosi Színházban.

– Van-e új projekt a láthatáron?

– Kimondottan írói természetűek is vannak, de azokról még nem beszélhetek. De lesznek jövőre olyan előadások is, ahol nem én vagyok a szerző, de a szövegkönyv kialakításában részt veszek. Tehát inkább dramaturgi, szöveggondozói feladatok.

Az egyik Légrádi Gergely új színdarabja, ezt Szombathelyen fogjuk játszani. Egy színházi metoo-történet, Énis, teis a címe.

Közben a Mesterkurzus című darabot készítjük elő a Thália Színház számára, ott Molnár Piroska lesz a főszereplő. Olyan előadást szeretnénk, ami nagyon személyesen Piroska köré épül.

Ezt jövő májusban mutatjuk be, de addig még megyek Nyíregyházára és Tatabányára is. Tatabányán az eddig felsoroltakhoz képest az lesz a különbség, hogy ott egy nagyon komolyan megcsinált darabot csinálok majd, amihez nem kell, nem is szabad hozzányúlni. Ez Dragomán György Kalucsni című alkotása.

Színészként pedig a Hyppolitban fogok próbálni jövő nyáron. Hogy ott mekkora lesz a szabadságfok, azt hálisten, nem én döntöm el, ott csak egy nagy szereposztásból leszek balról a hatodik – de én az olyasmit is nagyon szeretem.

fotó: Takács Attila (A nulladik perc, a Hogy szeret a másik és a Csemegepultos naplója című előadások fotói)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Táncos esték Keleti Andreával – visszatér a báli hangulat a Gundelbe
A Gundel neve évtizedek óta egyet jelent a kifinomult gasztronómiával és a különleges vendéglátással. Most azonban a patinás falak között egy régi hagyomány is új életre kel: a tánc! 


Báli ragyogás a Városliget szívében

Egykor a Gundel nem csupán egy étterem volt, hanem a társasági élet egyik központja, ahol a cigánymuzsika, a tánc és a bálok elengedhetetlen részei voltak az estének. Ezt az aranykort idézik most fel a zenés-táncos esték, amelyek nem csupán szórakozási lehetőséget kínálnak, hanem egyben kulturális missziót is teljesítenek:

újra divatba hozzák a báli etikettet és a klasszikus társastáncokat.

Keleti Andrea táncművész minden alkalommal egy-egy tánc alapjaiba vezeti be a vendégeket, míg Lukács Zsolt műsorvezető a bálok történetéről, a Gundel legendáiról és a tánckultúra fejlődéséről mesél. Az estek egyik különlegessége, hogy nem csupán egy alkalmi programról van szó, hanem egy sorozatról, amely végül egy nagyszabású eseménybe, az első Gundel Bálba torkollik, ahol a nyári estek visszatérő vendégei már magabiztosan léphetnek a táncparkettre.

Ha eddig nem találtad a helyed

A Gundel táncos estjei elsősorban a 30 év feletti korosztályt szólítják meg, azokat, akik a mai budapesti éjszakai életben nem találják meg a számukra ideális szórakozási lehetőséget. Itt nem harsány buli várja a vendégeket, hanem egy kellemes, elegáns, mégis oldott hangulatú este, ahol a zenéé és a táncé a főszerep.

A programok minden hónap utolsó szerdáján kerülnek megrendezésre, az első alkalommal április 23-án lesz.

A hűvösebb időszakokban az étterem impozáns belső tere ad helyet az eseménynek, míg a nyári hónapokban a Gundel Kert árnyas fái alatt perdülhetnek táncra a vendégek.

Az esteken könnyed tánczene szól, a vendégek kedvük szerint válogathatnak a Gundel étlapjáról, és ha valaki csak nézelődne, azt is örömmel látják. A program ingyenes, de az asztalfoglalás ajánlott.

Az esték nem csupán a táncról szólnak: a Gundel csatlakozik az Eventrend Group közösségépítési törekvéseihez is. Az étterem mindig is egy olyan hely volt, ahol nemcsak az ételek, hanem az emberek is találkoztak. A zenés-táncos esték révén újra egy olyan társasági közeg alakulhat ki, amely túlmutat egy-egy vacsorán.

Zenés-táncos esték címszavakban:

Időpontok: Az első este április 23-án lesz, majd minden hónap utolsó szerdáján folytatódik (05.28., 06.25., 07.30., 08.27., 09.24.).

Helyszín: A Gundel Étterem belső tere vagy a Gundel Kert, időjárástól függően.

Program: Élő zene és táncoktatás Keleti Andreával, báli etikett és tánctörténet Lukács Zsolttal.

Célközönség: Főként a 30 feletti korosztály, akik kulturált, elegáns, mégis fesztelen szórakozásra vágynak.

Gasztronómia: Nincs külön menü, a Gundel étlapjáról lehet választani.

Belépés: Díjmentes, de asztalfoglalás ajánlott.

A Gundel története hosszú múltra tekint vissza, és most új fejezetet nyit: a hagyományok tisztelete mellett modern köntösbe öltöztetve hozza vissza azt az életérzést, amely egykor elválaszthatatlan volt a Gundel név jelentésétől.

gundel.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Richard Chamberlain
A világhírű amerikai színész két nappal 91. születésnapja előtt hunyt el.


Elhunyt Richard Charmberlain háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész és énekes – adta hírül a Variety.

Az ismert színész március 29-én, szombaton este 11:15-kor hunyt el a Hawaii szigetén található Waimanalo településen. Halálát sztrók szövődményei okozták – közölte sajtósa, Harlan Boll. Korábbi élettársa, Martin Rabbett pedig azt írta: „Drága Richardunk most már az angyalokkal van”.

Chamberlain 1934. március 31-én született Los Angeles Beverly Hills negyedében. Fiatalkorában iparművésznek tanult, de az egyetem alatt a színjátszás felé fordult érdeklődése. A Dr. Kildare című tévésorozat főszereplőjeként vált ismertté, azonnal az amerikai tinilányok első számú kedvenceként tartották számon.

Az igazi világhírt számára a Tövismadarak című, nyolcvanas években sugárzott drámasorozat hozta meg, aminek köszönhetően hazánkban is hatalmas rajongótábora lett.

Bár szexuális irányultságát sosem titkolta, nyíltan mégis csak 2003-ban megjelent életrajzi kötetében beszélt homoszexualitásáról.

1984 és 2010 között férje Martin Rabbett volt, akivel válásuk után is szoros kapcsolatban maradtak.

Richard Chamberlain két nappal 91. születésnapja előtt hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Edzés közben szívrohamot kapott és meghalt a Netflix 44 éves sztárja
Vittorio Pirbazari egy edzőteremben esett össze. A tragédia előtt nem sokkal még képeket posztolt a közösségi médiában.


Tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában meghalt Vittorio Pirbazari német testépítő és színész, akit a Netflix Berlin kopói című sorozatából ismerhettek a nézők, írja a Bild. A színész egy edzőteremben, futópad használata közben esett össze, miután szívrohamot kapott. Halálhírét kollégája, Said Ibrahim színész és rendező közölte a közösségi oldalán.

Pirbazari nem sokkal a tragédia előtt még fotókat osztott meg az Instagram-oldalán. Néhány héttel korábban egy súlyos autóbalesetet is túlélt, amelyben csigolyatörést szenvedett, és mindkét lába megsérült. Akkor még úgy tűnt, hogy sikeresen felépülhet.

Said Ibrahim a közösségi bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy barátja a futópadon esett össze. Azt is hozzátette:

„Sok erőt kívánok a családnak és a barátoknak.”

Egy videóban arról is beszélt, hogy Pirbazari „hatalmas és izmos ember volt”, de valójában lágyszívű, rendkívül kedves emberként ismerték.

Vittorio Pirbazari négy epizódban szerepelt a Berlin kopóiban, emellett feltűnt a 2019-es Tetthely című sorozatban is, valamint a Jokah & Tutty című produkció tíz részében. A teheráni születésű színész egy kisfiú édesapja volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az anyukáját sokáig a nővérének hitte, drogfüggő és alkoholista volt, és egy szörnyű balesetben vesztette el a 4 éves kisfiát – Eric Clapton 80 éves
A zenei tehetsége és csodálatos dalai mellé bőven kijutott neki a tragédiákból is: sokszor csak elszenvedte, sokszor ő okozta. A kilencvenes évekre aztán leszámolt a démonaival.


Eric Patrick Clapton 1945. március 30-án született az angliai Ripley-ben. Az anyja, Patricia Molly Clapton mindössze 16 éves volt, amikor Eric megszületett, az apja, Edward Walter Fryer pedig a második világháború alatt Angliában állomásozó 24 éves katona volt, aki visszatért a feleségéhez Kanadába, még mielőtt Eric megszületett volna.

Az 1940-es évek közepén egy hajadon tinilány számára rendkívül nehéz volt egyedül felnevelni egy gyermeket, ezért Patricia szülei, Rose és a férje, Patricia mostohaapja, Jack Clapp pótszülőkként léptek a helyébe, és a sajátjukként nevelték fel Ericet.

A zenész tehát abban a hitben nőtt fel, hogy a nagyszülei a szülei és hogy az anyja a nővére. Jack és Rose soha nem fogadták őt örökbe törvényesen, de 1963-ig a gyámjai maradtak.

Eric vezetékneve egyébként Rose első férjétől és Pat apjától, Reginald Cecil Claptontól származik. Pat később férjhez ment egy katonához, és Kanadába, majd onnan Németországba költözött. Két lányuk és egy fiuk született.

Eric zenészcsaládban nőtt fel. A nagyanyja zongorázott, illetve a nagybátyja és az édesanyja is nagy zenerajongók voltak. A kisfiút csendes, udvarias, átlagon felüli, a művészetekre különösen fogékony tanulóként jellemezték. Az általános iskola első osztályában kezdte gyanítani, hogy valami nem stimmel, amikor a saját nevét „Eric Clapton”-nak, szüleiét pedig „Mr. és Mrs. Clapp”-nek írta. Kilencéves volt, amikor Pat a hatéves féltestvérével együtt látogatóba érkezett hozzájuk, akkor tudta meg az igazságot a származásáról. Ez természetesen teljesen lesokkolta őt, meghatározó pillanat volt az életében. Rosszkedvűvé és távolságtartóvá vált, és az iskolában sem igyekezett már megfelelni. Érzelmileg annyira megrázta őt ez az esemény, hogy megbukott egy fontos vizsgán, ezután Rose-ék egy másik iskolába küldték, végül a Holyfield Road School művészeti tagozatára került.

Huszonévesen már világsztár

1958-ra a rock and roll berobbant a világba, ami Ericre is nagy hatással volt, így a 13. születésnapjára egy gitárt kért. Egy olcsó, német gyártmányú Hoyer gitárt kapott, amin elég nehéz volt játszani az acélhúrok miatt, ezért félretette. 1961-ben, 16 évesen Eric aztán a Kingston College of Art hallgatója lett. Az egyéves próbaidő végén azonban eltanácsolták, mivel úgy találták, hogy ne feccöl elég munkát és energiát a tanulásba, mivel helyette folyton gitározott és bluest hallgatott.

1963 elején a 17 éves Eric csatlakozott első zenekarához, a Roostershez, de a banda még abban az évben feloszlott. Mielőtt teljes mértékben a zene felé fordult volna, munkásként tartotta fenn magát építkezéseken, ahol a nagyapja, Jack mellett dolgozott, aki kőműves volt.

1965 áprilisában John Mayall meghívta Ericet, hogy csatlakozzon zenekarához, a John Mayall's Bluesbreakershez.

Ezzel az együttessel Clapton megalapozta a hírnevét gitárosként, és kiérdemelte egyik becenevét, az „Istent”. Ez egyébként egy rajongójától származik, aki a londoni Islington metróállomás falára firkálta fel a következőt: „Clapton az Isten”.

Miután 1966 júliusában másodszor és utoljára elhagyta a Bluesbreakerst, Eric összeállt Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel, hogy együtt megalakítsák a Creamet. A kiterjedt amerikai turnézás és a három remek album (Fresh Cream, Disraeli Gears, Wheels of Fire) világszerte elismerést hozott a zenekarnak. A Cream tagjaként megszilárdította hírnevét, mint a rock egyik legjobb gitárosa, s már a húszas évei elején szupersztár lett belőle. Bár a Cream mindössze két évig működött, a rock egyik legnagyobb hatású együttesének tartják őket. Végül a tagok egója és állandó vitáinak súlya alatt esett szét a zenekar. Utolsó fellépésüket 1968. november 26-án a londoni Royal Albert Hallban tartották.

A Cream feloszlása után Clapton Steve Winwooddal, Ginger Bakerrel és Rick Grech-csel megalapította a Blind Faith-t, ám egy album és egy katasztrofális amerikai turné után ők is feloszlottak.

Depresszió, drogok, erőszak

1970 nyarán Eric megalakította a Derek and the Dominost Jim Gordonnal, Carl Radle-lel és Bobby Whitlockkal. A Dominos rögzítette a korszakalkotó rockalbumot, a Layla and Other Assorted Love Songst, rajta a ma már hatalmas sláger Laylával. Az album témáját egyébként Clapton viszonzatlan szerelme adta akkori jó barátja, George Harrison felesége, Pattie iránt. A zenekar pedig egy amerikai turné és a második album sikertelen felvételi kísérlete után feloszlott.

A Dominos felbomlása, az album kereskedelmi bukása és a viszonzatlan szerelem miatt Eric három évig heroinfüggő volt, és csak 1973 januárjában tudta maga mögött hagyni a drogokat. Sikerült újraindítania a karrierjét is két koncerttel a londoni Rainbow Theaterben, amelyet barátja, a The Who-ból ismert Pete Townshend szervezett neki. Ezek a koncertek fordulópontot jelentettek a karrierjében. 1974-ben pedig már új stílusban és hangzással jelentkezett újra a 461 Ocean Boulevard című albummal, amelyen már egyszerre volt gitáros, magabiztos énekes és zeneszerző is.

Ráadásul az a bizonyos viszonzatlan szerelem is viszonzásra lelt, 1979-ben ugyanis feleségül vette Pattie Boydot, aki addigra (1977-ben) elvált George Harrisontól. A házasságukat azonban beárnyékolták a férfi hűtlenkedései és a családon belüli erőszak.

Egy 1999-es interjú során a The Sunday Times újságírójának Clapton elismerte, hogy megerőszakolta és bántalmazta Pattie-t, amikor házasok voltak, mivel akkoriban ő „teljes mértékben” alkoholista volt, aki úgy érezte, hogy bármikor joga van a szexhez. 1984-ben, a Behind the Sun felvételei közben Clapton kapcsolatot kezdett Yvonne Kellyvel, az AIR Studios Montserrat menedzserével. Bár akkoriban mindketten házasok voltak (csak nem egymással), 1985 januárjában született egy lányuk, Ruth létezését azonban mindaddig eltitkolták a nyilvánosság elől, amíg a média 1991-ben ki nem derítette, hogy a kislány Claptoné.

Eric és Pattie egyébként sikertelenül próbáltak gyermeket vállalni. 1984-ben még mesterséges megtermékenyítéssel is próbálkoztak, de sajnos vetélésekkel szembesültek.

A házasságuk alatt Claptonnak viszonya volt Lory Del Santo olasz modellel is, aki 1986. augusztus 21-én adott életet a fiuknak, Conornak. Clapton és Boyd később, 1989-ben váltak el, miután Pattie „teljesen összetört”, amikor a férfi bevallotta, hogy teherbe ejtette Del Santót.

Kétségtelenül legenda

Eric a 461 Ocean Boulevard után mindenesetre minden egyes albummal újra feltalálta magát zeneileg. Majd 1985-ben új közönségre talált, miután fellépett a Live Aid nevű világméretű jótékonysági koncerten (ahol a Queen is legendás koncertet adott), majd az olyan sikeres albumok, mint az August, a Journeyman és a Crossroads továbbra is a köztudatban tartották őt. A nyolcvanas évek közepétől filmek és sorozatok zeneszerzőjeként is karriert csinált. Az ő nevéhez fűződik többek között A sötétség pereme (1985) című minisorozat, a Halálos fegyver-filmek (1987, 1989, 1992, 1998), A hallgatag bunyós (1988), az Idegenek áldozata (1989), a Drog (1991), A furgon (1996), A csodabogár (1996), az Éhkoppon (1997), valamint a Velem vagy nélküled (1999) című mozifilmek aláfestő zenéi és betétdalai. A karrierje pedig talán 1992-ben ért a csúcsra a Grammy-díjas Tears In Heaven című kislemez megjelenésével.

<

1994-ben Eric visszatért a bluesos gyökereihez a From The Cradle című albummal, amely tisztelgés volt a zenei hősei előtt, és bluesklasszikusok feldolgozásait tartalmazta. Az azóta eltelt 30 évben pedig további 10 stúdióalbumot adott ki (Pilgrim, Reptile, Mr. and Mrs. Johnson, Sessions for Robert J., Back Home, Clapton, Old Sock, I Still Do, Happy Xmas, Meanwhile), a legutóbbit éppen tavaly, 2024 októberében, ami jól mutatja, mennyire aktív még ma is, immár nyolcvanévesen.

Aztán ott van még a több mint 200 egyéb felvétel és vendégszereplés más előadók koncertjein és albumain Aretha Franklintől Zuccheróig.

Az első rögzített vendégmunkája Otis Spann számára készült 1964 májusában, a legismertebb pedig talán az, amikor 1968 szeptemberében gitárjátékával járult hozzá George Harrison While My Guitar Gently Weeps című szerzeményéhez.

Eric azonban hallható többek között Gary Brooker, Bob Dylan, Bob Geldof, Elton John, Carole King, John Lennon és Yoko Ono, Stephen Stills, Sting, valamint Roger Waters lemezein is, illetve meglepetésvendégként lépett színpadra B.B. King, a Rolling Stones, Jimmie Vaughan, Prince, Tina Turner, Carlos Santana, Sheryl Crow, Willie Nelson, Luciano Pavarotti és az Allman Brothers Band fellépésein, hogy csak néhányat említsünk.

Több mint 50 évnyi turnézással a háta mögött már több mint 3000 koncertet adott hat kontinens 58 országában, és több mint 2 milliárd ember előtt játszott. Joggal nevezhetjük őt az egyik legnagyobb zenei legendának.

Tele volt a pohár

A hetvenes évek végére egyébként a heroinfüggőségét alkoholfüggőséggel váltotta fel. Az évtized hátralévő részében és az 1980-as években a magánélete és a munkája is sokat szenvedett az alkoholizmusa miatt. Szerencsére ezt ő is felismerte, és 1982 januárjában bevonult a Hazelden Addiction Treatment Centerbe. Majd évekkel később visszaesett, ezért másodszor is részt vett a programon. Eric saját elmondása szerint 1987 óta józan, a leszokását pedig az Anonim Alkoholisták 12 lépésének segítségével érte el (1994-ben ráadásul a cigit is végleg letette).

Több mint harminc éve pedig elkötelezte magát a függőségben szenvedőkkel való foglalkozás mellett. 1998 februárjában Clapton bejelentette a Crossroads Centre megnyitását, ami egy függőségkezelő központ Antiguán, amely a 12 lépéses modellt követi. Egyik alapelve, hogy ellátást nyújtson a Karib-térség legszegényebbjei számára, akik saját erőből nem engedhetik meg maguknak a kezelést.

Zuhanás

1991. március 20-án következett be Clapton életének legnagyobb tragédiája.

A Lory Del Santótól született, akkor még csupán négyéves kisfia, Conor ugyanis szörnyethalt, miután kizuhant Lory egy barátnője New York-i lakásának 53. emeleti hálószobaablakából.

Clapton egy közeli szállodában volt a fia halálának idején, és éppen arra készült, hogy felvegye őt, s elvigye ebédelni, valamint egy látogatásra a Central Park Állatkertbe. A borzalmas hírt Lory egy hisztérikus telefonhívás során közölte a zenésszel. Miután Eric felfogta, mi történt, állítása szerint úgy érezte, mintha „lesétált volna a világ pereméről”, amikor pedig a helyszínre sietett, az volt az érzése, „mintha valaki más életébe sétált volna bele.” Az első személy, aki részvétet nyilvánított Clapton felé, jó barátja és gitáros társa, Keith Richards volt, aki maga is elvesztette a kisfiát, Tarát 1976-ban. Conor temetésére március 28-án került sor a Szent Mária Magdolna templomban Clapton szülővárosában, a Surrey-i Ripley-ben, a kisfiút a templom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Clapton a gyászát a Tears In Heaven (1991) című dalban fejezte ki, amelyet Will Jenningsszel (aki az 1983-as Garni-zóna és az 1997-es Titanic betétdalaiért Oscar-díjat is kapott, 2024. szeptember 6-án hunyt el 80 évesen) közösen írt. A 35. Grammy-díjátadón Clapton hat Grammy-díjat kapott a Tears I Heavenért és az Unplugged albumáért.

A zene szeretete örökké

Claptont egyébként az élete során olyan ismert nőkkel hozták össze több-kevesebb valóságalappal a lapok, mint Janis Joplin (1970), az idén januárban elhunyt Marianne Faithful (1971), Carla Bruni (1989-1991), Valeria Golino (1991), Patsy Kensit (1991), Naomi Campbell (1993), Cher (1995), Sharon Stone (1995) vagy Sheryl Crow (1998-2000).

56 éves korában, 2002. január 1-jén állt másodszor az oltár elé, a nála 31 évvel fiatalabb, akkor 25 éves Melia McEneryt vette el, akivel máig együtt vannak. A párnak három lánya született: Julie Rose (2001-ben), Ella Mae (2003-ban) és Sophie (2005-ben).

Amikor 2015 márciusában betöltötte a 70. életévét, Clapton bejelentette, hogy visszavonul a világkörüli turnézástól, de hangsúlyozta, továbbra is szándékában áll új dalokat rögzíteni, és fel is fog lépni időnként, mivel a zenélés iránti szeretete nem hagyott alább.

A karrierje során természetesen számos díjat és elismerést kapott, nem utolsósorban például összesen 18 Grammy-díjat. A Rock and Roll Hall of Fame egyetlen háromszoros beiktatott tagja a The Yardbirds és a Cream tagjaként, valamint szólóelőadóként. 1994-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé avatta, 2004-ben pedig a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka címet adományozta neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: