KULT
A Rovatból

Falat húzol, fallá leszel – 40 éve jelent meg a Pink Floyd The Wall-ja

Minden egy köpéssel kezdődött, és a rocktörténet egyik alapműve lett belőle.


1977. július 6-án Roger Waters, a Pink Floyd frontembere a montreali olimpiai stadionban elvesztette önuralmát, mert az első sorokban tomboló rajongók láthatóan nem értették zenéjük lényegét, és amikor egyikük át akart ugrani a nézőteret a színpadtól elválasztó korlátot, Waters nemes egyszerűséggel leköpte.

A Pink Floyd-átok szerint aki a zenekar élére állt, előbb-utóbb megőrül. A nemcsak a zenében, hanem a hallucinogén szerekkel önmagán is folyamatosan kísérletező alapító énekes-gitáros Syd Barrett körül 1968 után zárult be a „fal”. Utóda, Roger Waters 1973-tól, a The Dark Side Of The Moontól kezdte el lankadatlan kőműves-munkáját, és hat évvel később a The Wall-lal végezte be. Voltak ugyan a „progresszív-pszichedelikus-ipari-űrrock” alapbandájának jobb, újítóbb jellegű lemezei, mint például a kortárs kamaramuzsikával házasodó A Saucerful of Secrets (1968), az Atomheart Mother (1970), vagy a több dimenzióban lebegő Meddle (1971), rajta talán legszebb darabjukkal, az Echoeszal, volt sikeresebb is (a Dark Side 714 hétig volt egyfolytában jelen a Billboard 200-as listáján), de megrázóbb, egy korhangulatot és egy kisiklott nemzedék lelkivilágát jobban ábrázoló aligha.

A Floyd basszusgitáros-énekese figyelmes, jól nevelt közönséget akart, de ez az igénye megvalósíthatatlannak tűnt a 70-es évek stadionkoncertjeinek anarchiájában. Az amúgy akkor még pacifista hírében álló zenész ezzel a köpéssel a közönségtől való elidegenését fejezte ki.

Waters ezekben az években már egyre erősebb depresszióval küzdött, amelyet részben a zenekaron belüli feszültségek is erősítettek – a többieknek egyre kevésbé tetszett, hogy teljesen magához ragadta az irányítást, és kezdte teljesen elfojtani a társak kreativitását – és ezen a napon újabb falat emelt mögé köré, amely a szikrája lett egy aktualitását azóta sem vesztett, zenéjében és látványában mérföldkövet jelentő rock-operának, a The Wall-nak.

Roger úgy kezdte a munkát, hogy egy fehér téglafalat rajzolt fel egy papírlapra, és elkezdte megformálni alteregóját, Pinket, egy magába zárkózott rocksztárt, aki egy sereg lelki problémával küzd. Valóban traumatizálja őt apja halála, aki a brit hadsereg hadnagyaként 1944. februárjában esett el a dél-olaszországi Anziónál. Roger akkor mindössze fél éves volt. Eric Fletcher Waters halálának körülményeit fia csak 2013-ban tudta meg, amikor egy II.világháborús megemlékezés során a Monte Cassino-i temetőben találkozott apja egyik bajtársával, az akkor 93 éves Harry Schindlerrel. De legalább ennyire nyomasztja a rajta uralkodó anyával való kapcsolata, az elavult, egyszerre brutális és képmutató angol iskolarendszer, és nem tud a sikerrel sem mit kezdeni.

Éppen tíz évvel korábban a The Who a Tommy-val már hozzányúlt egyszer a hadiárvák témájához. De míg Pete Townshend, akinek kiinduló pontja a gyermekként elszenvedett szexuális erőszak volt, az elvetélt 1968-as világforradalomtól búcsúzott egy tragikus gyermekkorból kinőtt „hamis próféta” tündöklésével és bukásával, addig Waters főhőse csak úgy képes kitörni bezártságából, hogy engedi kibújni magából a gonoszt.

Tommy-t és Pinket egyaránt számtalanszor megalázzák, egyikük sem kap igazi törődést, de amíg Tommy afféle „tv-evangélistaként” kínál menekülést, addig Pink neonáci hordák élén a legsötétebb erőszakra uszít.

Feloldás nincs: Tommy magára marad, Pinket pedig arra ítéli a rémálomszerű bíróság, hogy lebontsa maga körül a falat – és ott áll védtelenül, jövőtlenül. „No future” - ahogy a punkok hirdették.

A politika, a hatalom kérdései mindig is Waters érdeklődésének középpontjában álltak – éppen 1977-ben jelent meg az Animals című Pink Floyd-album, amelynek alapja George Orwell Állatfarmja volt – de itt nem a politika volt az ihlet forrása, hanem saját belső meghasonlása. Kihívta maga ellen az egész világot, még együttesének tagjait is, akikkel vadul vitatkozott a lemez készítése alatt. Valójában a Wish You Were Here (1975) volt az utolsó olyan lemez, amelyből még mindegyik tag (Richard Wright billentyűs, David Gilmour gitár-ének, Nick Mason dob) egyenlő arányban kivette a részét. Az ellentétek odáig fajultak, hogy Waters kitette a zenekarból a társalapító Rick Wrightot, aki pedig kezdettől fogva meghatározó volt a Floyd hangzásában, végül mégis visszahívta, mint egyszerű fizetett stúdiózenészt.

Végül sikerült zenébe öntenie élete legsötétebb szakaszát, de éppen ezért zeneileg is szinte csak róla szólt. Abban a néhány dalban, amely a zenekar múltjára emlékeztet (Another Brick In The Wall part 1, Mother, Goodbye Blue Sky, Comfortably Numb, Nobody Home) is csak Gilmour éteri gitárja kap teret. Pszichedelia csak mutatóban maradt, az Is There Anybody Out There? című dalban. És ezeken túl?

Olyan viszolyogtató harci indulóban van részünk, mint a Waiting For The Worms, a tárgyalási zene (The Trial) Bertolt Brechtért és Kurt Weillért kiált, de elférne a Kabaréban is, a nyitó In The Flesh visszatérése a „nagygyűlés” női kórusával pedig olyan otrombán „szép”, mint az 1930-as évek „árja művészetének” alkotásai. De kínzóeszköznek is beillene a One of My Turns és főleg a fülsértően „hamis” Don,t Leave Me Now. És közben végig Waters „sírógörcs-közeli” hangja szól...

A The Wall ugyanakkor tartalmaz két top 10-en slágert is: erre a Floyd történetében addig csak kétszer volt példa, az Arnold Layne (1967) és a Money (1973) esetében. Most az Another Brick On The Wall part 2 és Run Like Hell jutott erre a sorsra. Az első amolyan örök brit téma: az iskolai erőszak, a tanárok szadizmusa. Lindsay Anderson erről 1968-ban már elkészítette ma is érvényes filmjét, Ha...(If...) címmel. Főhősünk az égbe kiáltja fájdalmát a frusztrált, otthon megmukkanni sem merő tanár gyűlöletes figurájával szemben, mielőtt átadja a terepet egy punkosan szögletes, primitív darabnak. Következik a rock-történet egyik legtöbbet idézett sora: „We don,t need no education/we don,t need no though control”. És a második strófában pedig jön a nem kevésbé nevezetes „gyermekkórus” cockney kiejtésével (edukájson) amely fényévekre van „a szende égi gyermekek karától”. A Run Like Hellben hasonló a döngölés, ott a háttérben a jajok és a nyögések ostinatója borzolja az idegeket, de mindez annyira hatásos, hogy a Pink Floyd még az 1995-ös Bells-turnén, 12 évvel Waters távozása után is ezzel zárta koncertjeit.

És a lemez csak a kezdet volt: 1980. áprilisában monumentális díszletek között, a brit légierő bombázóinak közreműködésével állították színpadra Londonban az Earl Court,s-ban a The Wallt. 1982-ben pedig Alan Parker vitte filmre a történetet, amelyhez Waters néhány, a lemezről lemaradt dalt is csatolt. Gerald Scarfe-nak a lemezborító belsejére készített rajzaiból morbid animációs betétek születtek, amelyek önálló „klipként” is megállták a helyüket.

Parker, aki képi világában merített a Tommy Ken Russell-féle filmes adaptációjából és legalább annyira Stanley Kubrick Mechanikus narancsából, az Another Brick 2 képsoraival (egyenmaszkos gyerekek menetelnek bele egy húsdarálóba, amelyből egyenkolbászként jönnek ki) beírta magát a zenés film és a klip történetébe egyaránt. A sokkhatást csak fokozta, hogy míg Russell világsztárokat hívott meg a Tommy-hoz, addig a The Wall szereplői jószerével ismeretlen arcok: a Pinket alakító Bob Geldofot, a Boomtown Rats punk-banda frontemberét, a Live Aid későbbi szervezőjét és a Brit Birodalom Lovagját akkor fedezte fel a nagyvilág.

A film 1988-as magyarországi bemutatójára mintegy „fanzine” formájában megjelent a teljes szövegkönyv, a Duna Film kiadásában, Sarodi Tibor magyar fordításában. És ha már annyiszor emlegettük a Tommy-t: a The Who rockoperájának filmjét később láthatta a magyar moziközönség, mint a The Wallt, amely így egy kicsit a hazai változások előszele is lehetett.

1980 tavaszán nyílt meg Budapesten a Vörösmarty téren a rózsaszínű tükörablakairól elhírhedett ORI-ház aljában egy lemezbolt, amelyet az első nap valósággal megrohamoztak a rock-zenerajongók. Elterjedt ugyanis, hogy megjelenik magyar licenszben a The Wall, méghozzá az eredeti borítóval. Csoda, hogy az akkori illetékesek nem találták „áthallásosnak” az albumot. A hír igaznak bizonyult és e sorok írója azóta ennek a példánynak boldog tulajdonosa.

Tíz évvel később, 1990-ben viszont már a magyar nézők is élőben követhették tv-ben és rádióban (sztereó-adásban) a The Wall előadását a berlini Potzdamer Platzról, ahová Waters, már a Floyd-tól függetlenül a „Fal” leomlását ünnepelni hívott olyan kiváló társakat, mint Van Morrison, Sinéad O,Connor, Joni Mitchell, Cindy Lauper, Marianne Faithfull, a The Band vagy a Scorpions, akik megírták a kelet-európai rendszerváltás himnuszát, a Winds of Change-t és a nagyszabású látványosság végén ugyanúgy leomlott hatalmas robajjal a díszletfal, mint egy évvel korábban a berliniek és a világ minden tájáról odasereglettek keze nyomán az igazi, amely 28 éven át osztotta ketté Európát.

De akkor már Waters és a többiek hét éve külön utakon jártak. A The Final Cut után nem volt többé közös témájuk, több évi pereskedés után végül Gilmour és Mason, majd a visszacsábított Wright vitte tovább a nevet. A The Wallt azonban mindannyian magukénak érezték: ezért jelent meg 2000-ben, 20 év késéssel az eredeti Earl,s Court-i koncertfelvétel.

2005. július 2-án a Pink Floyd Gilmour, Mason, Waters, Wright felállásban fellépett a Live8 londoni, a Hyde Parkban tartott koncertjén – Sir Bob Geldof hívására és a The Wallról a Comfortably Numbot játszották el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Edzés közben szívrohamot kapott és meghalt a Netflix 44 éves sztárja
Vittorio Pirbazari egy edzőteremben esett össze. A tragédia előtt nem sokkal még képeket posztolt a közösségi médiában.


Tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában meghalt Vittorio Pirbazari német testépítő és színész, akit a Netflix Berlin kopói című sorozatából ismerhettek a nézők, írja a Bild. A színész egy edzőteremben, futópad használata közben esett össze, miután szívrohamot kapott. Halálhírét kollégája, Said Ibrahim színész és rendező közölte a közösségi oldalán.

Pirbazari nem sokkal a tragédia előtt még fotókat osztott meg az Instagram-oldalán. Néhány héttel korábban egy súlyos autóbalesetet is túlélt, amelyben csigolyatörést szenvedett, és mindkét lába megsérült. Akkor még úgy tűnt, hogy sikeresen felépülhet.

Said Ibrahim a közösségi bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy barátja a futópadon esett össze. Azt is hozzátette:

„Sok erőt kívánok a családnak és a barátoknak.”

Egy videóban arról is beszélt, hogy Pirbazari „hatalmas és izmos ember volt”, de valójában lágyszívű, rendkívül kedves emberként ismerték.

Vittorio Pirbazari négy epizódban szerepelt a Berlin kopóiban, emellett feltűnt a 2019-es Tetthely című sorozatban is, valamint a Jokah & Tutty című produkció tíz részében. A teheráni születésű színész egy kisfiú édesapja volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Egzotikus táncos volt, az anyja öngyilkos lett, és nem akar gyereket – 50 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál az 50 éves Pedro Pascalról
A mandalóri, a The Last of Us és a Trónok harca sztárja chilei menekültként erős hátrányból indult, azonban kitartásának hála, meghódította Hollywoodot is.


1. Az eredeti neve: José Pedro Balmaceda Pascal.

2. 1975. április 2-án született, a csillagjegye tehát: Kos.

3. Az édesanyja, Veronica Pascal Ureta gyermekpszichológus volt, és nagyon közel állt Pedróhoz.

4. Az anyja miatt hagyta meg a nevében csupán a Pascal vezetéknevet az apjáé (Balmaceda) helyett, amit olyan sokan nem tudtak kiejteni a karrierje elején, hogy elege lett belőle.

5. Épp ezért 1999 eléggé tragikus év volt a számára, az édesanyja ugyanis ekkor lett öngyilkos. „Ő volt életem szerelme" – nyilatkozta róla később.

6. Van egy Javiera nevű nővére, egy Nicolás nevű öccse és egy Lux nevű húga, utóbbi szintén színész, többek között feltűnt a Narcos című sorozatban is.

7. Javiera pedig az Amazon Studios egyik producere, és többek között részt vett az Oscar-jelölt Argentína, 1985 (2022) című film készítésében is.

8. Nicolás az egyetlen a négy testvér közül, aki nem a showbizniszben helyezkedett el.

9. Még kicsi volt, amikor a családja kénytelen volt Chiléből Dániába menekülni a diktátor Augusto Pinochet brutális rezsimje elől, majd onnan költöztek Texasba.

10. Pedro így a texasi San Antonióban és a kaliforniai Orange Countyban nőtt fel.

11. Az iskolában gyakran zaklatták a diáktársai a származása miatt (ráadásul az angolt is törte még), ezért a filmekben talált menedéket a való világ elől.

12. Imádott filmeket nézni az apjával, Joséval. „Apám minden héten elvitt minket moziba, vagy szerzett jegyüzérektől jegyet a San Antonio Spurs (kosárlabdacsapat – a szerk.) meccseire.”

13. José azonban nem engedte neki megnézni a Nulladik óra című 1985-ös tinifilmet (noha a Rambóra például gond nélkül beülhetett), mivel úgy gondolta, hogy az „egy rakás gyerekről szól, akik a szüleikre panaszkodnak”, így tiltólistára került.

14. Gyerekkorában tehetséges úszó volt, 11 évesen eljutott a texasi állami bajnokságra is. Elmondása szerint még mindig imád úszni, de nem tervezi, hogy újra komolyan elkezdje űzni e sportot, mert ahhoz túl lusta.

15. Már gyerekként tudta, hogy a színészi pályára akar lépni. A Poltergeist: Kopogó szellem (1982) című horrorfilm jeleneteit gyakran eljátszotta újra, és kétszer is eltörte a karját, miközben Indiana Jones valamelyik kunsztját próbálta leutánozni.

16. Még főiskolás volt, amikor a termékenységi klinikán dolgozó apját megvádolták adócsalással, valamint azzal, hogy nők lefagyasztott embrióit a tudtuk nélkül kicserélte. Jose emiatt még a tárgyalása előtt elmenekült az országból.

17. Pedro, mielőtt New Yorkba költözött volna, Madridban is élt és dolgozott egy darabig.

18. Mielőtt színész lett, még Spanyolországban egzotikus táncosként egészítette ki a jövedelmét.

19. Pincérkedett is, hogy meg tudjon élni. Visszatekintve erre a nehéz időszakra azonban bevallotta, hogy egyenesen szörnyű pincér volt. „Gyakran rúgtak ki, talán kb. tíz alkalommal is” – mesélte.

20. 1999-ben szerepelt a Buffy, a vámpírok réme című sorozat egyik epizódjában.

21. 179 centiméter magas.

22. Nincsenek gyermekei. A mandalóriban a karaktere a kis Grogu apjaként is funkcionál, míg a The Last of Usban Joelként lett a Bella Ramsey által játszott Ellie pótapja. „Ezek apaszerepek. Én magam nem vagyok apuka, sőt nem is leszek” – mondta nevetve egy 2023-as interjúban, majd hozzátette, nem biztos benne, hogy szeretne-e gyereket valaha.

23. A magánéletét is annyira titokban tartja, hogy egyetlen hivatalos kapcsolatáról sem tudni. A kilencvenes években összehozták Maria Dizziával (Narancs az új fekete), 2014-ben Lena Headyvel (akivel a Trónok harcában játszottak együtt), 2015-ben pedig Robin Tunney-val (A mentalista), de egyik viszonyt sem erősítették meg.

24. Állítása szerint az emberi tulajdonságok közül a rossz modort tudja a legkevésbé elviselni.

25. Az Orange County School of the Arts nevű iskolában kezdte el kitanulni a színész mesterség fortélyait.

26. 1997-ben diplomázott a New York-i Művészeti Egyetem Tisch School of the Arts szakán.

27. Olyan sorozatokban tűnt fel először 1999-ben és 2000-ben, mint az Angyal kontra Démon, az Undressed: Alul semmi, vagy az Angyali érintés (ezekben még Pedro Balmaceda néven).

28. Majd következett (immár Pedro Pascalként) a Nyomtalanul, az Esküdt ellenségek, az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék, a New York rendőrei, a Jackie nővér, A férjem védelmében, a Testvérek, a Különleges ügyosztály, a Charlie angyalai, A hidegsebész, a CSI: A helyszínelők, a Vörös özvegy, a Nikita, a Homeland: A belső ellenség, a Graceland: Ügynökjátszma és A mentalista.

29. A New York rendőrei egyik 2001-es epizódjában egy Dio nevű goth srác szerepében tűnt fel, akinek a tenyerére egy pentagramma volt rajzolva. Amikor a rendőrök kihallgatják, megnyalja a tenyerét, és elkezd kántálni. Pedro azonban nem tanult meg latin szavakat emiatt, ezért ott a helyszínen imprózta azt a sátáni hangzású nyelvet.

30. A nagy kiugrását jelentő Trónok harca s benne pedig Oberyn Martell szerepe 2014-ben csinált belőle sztárt.

31. Legelső mozifilmje a 2005-ös Nővérek című argentin-spanyol-brazil dráma volt.

32. Az első angol nyelvű mozifilmje az I Am That Girl 2008-ból, az első nagyszabású hollywoodi projektje pedig a 2011-es Sorsügynökség Matt Damonnal és Emily Blunttal.

33. Elmondása szerint jobban kedveli a pókert, mint a pasziánszot.

34. Az egyik legrégibb és legjobb barátja, Oscar Isaac javasolta neki, hogy vállalja el A mandalóri című Star Wars-sorozatban a főhős Din Djarin szerepét.

35. Amikor pedig először találkozott A mandalóri kreátorával, Jon Favreau-val, azt hitte, Boba Fettet fogja játszani, mert teljesen úgy nézett ki a karakter páncélja.

36. Hogy Pascal megtestesítse a The Last of Us főszereplőjének fizikai és mentális erejét, David Higgins sztáredzővel dolgozott, aki egy intenzív edzésprogrammal „kedveskedett” neki. Higgins szerint Pedro kiválóan teljesített: „Annyira atletikus, és annyi potenciál van benne! Nem feltétlenül veszi észre, hogy mennyire jó.”

37. Amúgy a The Last of Us alkotója, Craig Mazin megkérte, hogy ne játsszon a videójátékkal (amiből a sorozat készült) a forgatás előtt, Pedro azonban mégis kipróbálta azt, de állítása szerint volt egy pálya, ahol elakadt.

38. Imád olvasni! Íme néhány a kedvenc könyvei közül: Jane Eyre, Bűn és bűnhődés, Gesztenye, a honalapító, A Mester és Margarita, Száz év magány.

39. Nem a 2020-as Wonder Woman 1984 volt az első Csodanő-projektje, mivel szerepelt egy Wonder Womanről szóló 2011-es NBC-sorozat pilotjában (a címszerepben Adrianne Palickivel, valamint Cary Elwesszel és Elizabeth Hurley-vel), ami sosem került adásba, csak videómegosztókon lehet elcsípni.

40. A Wonder Woman 1984-ben játszott gazfickószerepét saját bevallása szerint a jelenlegi amerikai elnökről, Donald Trumpról mintázta.

41. Az egyik legközelebbi barátja Sarah Paulson (Amerikai Horror Story, Üveg, 12 év rabszolgaság).

42. Állítólag van egy titkos TikTok-fiókja.

43. Utálja a tejet.

44. Elmondása szerint összesen 34 első unokatestvére van, akik mind a Sinvergüenzas (Gazemberek) nevű chatcsoport tagjai. „Minden nap kapok üzeneteket tőlük, nagyon büszkék rám. Szeretlek titeket, hiányoztok, és ne adjátok ki a telefonszámomat!” – üzente a rokonoknak egyszer Graham Norton talkshow-jában.

45. A Trónok harcában a karaktere, Oberyn Martell (SPOILER) elég csúf halált hal, kinyomják a szemeit, és összezúzzák a koponyáját. Ezt pedig a rajongók is szerették volna újraalkotni, amikor találkoztak vele. Így mesélt erről: „Az emberek  szerettek szelfizni a hüvelykujjukkal a szememben, és én hagytam nekik. Emlékszem, egy kicsit el is fertőződött a szemem."

46. Szeretné, ha a temetésén Prince Purple Rain című dala szólna. „Számomra a Purple Rain az érzelmileg legkatartikusabb, zeneileg pedig a legkifinomultabb dal, amit csak el tudok képzelni” – mondta erről.

47. Soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy megmutassa, feltétel nélkül támogatja az LMBTQ+ közösséget. Például teljes mértékben támogatja a húgát, Luxot is, aki Lucasként született 1992-ben, és 2021-ben vállalta fel transzneműségét. „Ő az egyik legerősebb ember, akit valaha ismertem, és mindig is az volt” – mesélte róla.

48. Jóval azelőtt, hogy a kritikusok által is elismert 2022-es A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című filmben egy gazdag, megszállott Nicolas Cage-rajongót játszott, Pascal valóban óriási Cage-őrült volt, aki a Holdkórosok, az Las Vegas, végállomás és A szikla sztárját tartja a legnagyobb karrierinspirációjának.

49. Pascal népszerű, jelenleg 9,2 millió követővel rendelkező Instagram-fiókjának azonosítója: @pascalispunk, de a színész elárulta, hogy ez valójában egy elírás. Azt akarta írni, hogy „Pascal is a punk”.

50. Nagy kutyabarát, és imád a saját négylábúival, vagy azokkal az ebekkel fotózkodni, akikkel a forgatásai során találkozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Top Gun sztárja, Val Kilmer, 65 éves volt
A színészt hosszú betegség után érte a halál Los Angelesben. Egykor Batmanként és Icemanként is meghódította a világot.


65 éves korában, Los Angelesben elhunyt Val Kilmer számolt be róla a Daily Star. A színész halálhírét a lánya erősítette meg.

Kilmer olyan filmekkel vált ismertté, mint a Top Gun, a The Doors, a Batman örökké vagy a Tombstone. A rajongók emlékezetébe leginkább Tom "Iceman" Kazansky szerepével égett be, akit 1986-ban alakított először a Top Gunban, majd 2022-ben visszatért a karakterhez a Top Gun: Maverick című filmben.

A színész az évek során több egészségügyi problémával is küzdött. 2015-ben torokrákot diagnosztizáltak nála, a kezelések miatt hangja jelentősen megváltozott.

Ennek ellenére visszatért a filmvászonra, és újra eljátszotta egyik legismertebb szerepét.

Val Kilmer közel négy évtizedes karriert tudhatott maga mögött, ez idő alatt számos ikonikus karaktert formált meg. Halálhíre után sokan emlékeztek meg róla a közösségi médiában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Végre egy film, amiért megéri elmenni a moziba – Fekete táska kritika
Kiváló színészek, remek rendezés, csavaros forgatókönyv. Mi kell még egy kellemes esti mozizáshoz?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 03.



Egy új Steven Soderbergh filmre mindig érdemes odafigyelni. Van, hogy egy kísérleti horrorfilmet forgat egy szellem szemszögéből (Jelenlét), máskor Channig Tatummal táncolgat (Magic Mike-sorozat), vagy sztárparádéval mókázgat (Ocean’s Eleven-sorozat).

Rendezőnk általában nem csinál rossz filmeket, és mindig próbál valami pluszt adni a sima szórakoztatáson felül.

Akadnak ugyan kevésbé jól sikerült produkciói, de ettől függetlenül is inkább pozitív a mérlege, ellenben a legtöbb mai rendezővel. Most is szerencsénk van, mert egy kimondottan jó darab került célkeresztünkbe. A Fekete táska tökéletesen megmutatja, hogy mi hiányzik manapság a moziműsorról: az ilyen filmek.

Már a szereplőgárda is megér egy misét. Michael Fassbender, Cate Blanchett, Regé-Jean Page, Pierce Brosnan, Tom Burke és Gustaf Skarsgård. Rengeteg elismert és díjnyertes karakterszínész. Emellett a forgatókönyvíró nem más, mint David Koepp. A Koepp és Soderbergh kettős már a Jelenlétben is együtt dolgozott, ám a szövegkönyvíró nevével sok, nagyon sikeres film stáblistáján találkozhattunk korábban.

Ő írta a Jurrasic Park, a Jól áll neki a halál, a Carlito útja, az első Mission Impossible, vagy a Hatodik érzék forgatókönyvét is.

Természetesen előfordult nála is egy-egy ballépés, de bátran elmondhatjuk, hogy a Fekete táska az egyik legjobb filmje. Már csak ezért is megéri elmenni a moziba. Nagy nevű sztárok, egy csavaros és lebilincselő történetben, remek tempóban előadva.

Történetünk szerint George (Michael Fassbender) feleségével, Kathrynnel (Cate Blanchett) együtt kémként dolgozik Angliában. Nem specifikálják melyik ügynökségnél, de mindketten magasabb szintű vezetők, igazi rutinos, ravasz rókák. Amikor otthon valamelyikük szakmailag érzékeny témát érint, csak annyit mondanak, hogy fekete táska, és befejezik a beszélgetést, mert mindketten tudják: erről nem beszélhetnek.

A nemzetbiztonságnál csak egy dolog fontosabb számukra: kettejük kapcsolata.

Ezért is üt akkorát a film eleje, mert George megtudja egy másik ügynöktől, Philiptől (Gustaf Skarsgård), hogy valaki ellopott egy nagyon érzékeny anyagot, a Severust, aminek mibenléte ugyan elsőre nem derül ki számunkra, de nagyon veszélyes. Ám itt az első csavar: Kathryn neve is ott van a lehetséges elkövetők listáján. George rögtön el is kezd nyomozni, és az összes gyanúsítottat meghívja egy vacsorára. Itt megismerkedünk a teljes szereplőgárdával, akik közül mind egytől egyig zseniális. Nagyon működik a színészek közötti kémia, jók a párbeszédek, még humort is visznek az amúgy feszült légkörbe.

Számomra az enyhén pszichopata hangulatot árasztó Clarissa (Marisa Abela) karaktere volt a legnagyobb meglepetés, de a legutóbb a Furiosában látott Tom Burke is brillírozott a nőcsábász Freddie szerepében.

Először azt gondoltam, hogy az egész film a vacsora alatt fog játszódni, de a Sodernergh-Koepp kettős kellemesen meglepett. Egy kimondottan fordulatos és szórakoztató kémthriller lett a végeredmény, remek alakításokkal és egy csipetnyi intrikával.

Ezért a filmért érdemes elmenni moziba! Ez nem vicc! Ugyan nem látványos, de elképesztően szórakoztató, igazi régi típusú hollywoodi film. Nem a világ legnagyobb durranása, de számomra egyértelműen az év eddigi legjobb filmje. Mindkét főszereplő remek, a forgatókönyv csavaros, de mégis követhető és a cselekmény kimondottan friss.

Soderbergh ügyesen keveri a lapjait, kellően feszült atmoszférát teremt és jó tempóval mozgatja karaktereit.

Ha muszáj lenne belekötni, talán csak a végén lévő nagy fordulatot emelném ki. Eléggé kitalálható volt a nagy csavar. Nem rejtegették túlzottan és a szereplők is viszonylag hamar rájöttek a történésekre. Talán kicsit túl okos is a Blanchett-Fassbender házaspár, de ez valószínűleg a rövid, amúgy tökéletes 90 perces játékidőnek köszönhető. Haladni kell a cselekménnyel, itt nincs idő gondolkodni és szenvedni.

Mindenkit csak biztatni tudok, hogy menjen el a moziba a Fekete táskára, mert ez a film megérdemli, hogy nyereséges legyen. A büdzséje kimondottan racionális (60 millió dollárra rúgott), miközben még egy kevés akció is belefért. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok a filmről beszélni, valószínűleg azért, mert szerintem az ilyen filmek kimondottan hiányoznak a mozik repertoárjából. Ezek a közepes 50-70 millió dolláros filmek teljesen átköltöztek a streamingre, ahol pedig a minőség kopott meg.

Eddig a mennyiség győzött a minőség felett. Most Soderbergh megmutatta, így is lehet mozifilmet forgatni.

Nem kell sok 100 millió dollárt eltapsolni szörnyen kinéző vizuális effektekre és hatalmas nevű mozisztárokra. Elég egy maroknyi kiemelkedő színész és egy tisztességes forgatókönyv a szórakoztató mozizáshoz.

A Fekete táska megtekinthető a mozikban és ha lehet hinni a nemzetközi véleményeknek, mindenki jobban jár, ha erre ül be és nem a másik nagynevű heti premierre...


Link másolása
KÖVESS MINKET: