Carol: tiszta, érzéki románc két nő szerelméről
Patricia Highsmith ma elsősorban krimiíróként ismert. Nevéhez olyan bűnügyi sikerkönyvek kötődnek, amelyek kiváló filmadaptációkat is megértek: ilyen például az Idegenek a vonaton vagy A tehetséges Mr. Ripley.
Sokszínű életművének egy kevésbé ismert fejezetét képezi az 1953-as, magyar fordításban Carol címen megjelent, önéletrajzi elemekkel bíró The Price of Salt, amely a leszbikus irodalom egyik kultikus műveként vált halhatatlanná. Igaz, Highsmith ekkor még csak álnéven merte megjelentetni művét, nehogy a „leszbikus írónő” címszó alá skatulyázzák, miután krimiíróként éppen megvetette a lábát, és még Hitchcock is adaptálta.
A Carol így Claire Morgan név alatt került a polcokra, ám így sem kerülhette el, hogy az emberek felfigyeljenek rá. No persze nem a kritikusok van szó, hanem azokról az olvasókról, akik az 1950-es évek konzervatív Amerikájában – melegként vagy heteroszexuálisként – megelégelték, hogy a (többnyire az olcsó ponyvairodalom oldalaira száműzött) homoszexuális szerelmet rendre boldogtalan végkifejlettel „büntették” az írók.
A Carol így a leszbikus szerelem szokatlanul érzékeny és sablonmentes ábrázolásával, illetve a precedens nélküli derűlátó befejezéssel vívta ki az olvasók tiszteletét.
Hatvan év telt el, mire a Carolból is filmadaptáció születhetett, és a filmet megtekintve rögtön világossá válik, hogy mi is az eredeti történet legnagyobb erénye, ami miatt ma sem tűnik idejétmúltnak, még ha a koron és a közegen nem is változtattak az alkotók. Ez pedig a sztori szimpatikus kisléptékűsége és visszafogottsága: a Carol nem mindent elsöprő, tragikus dráma a leszbikus párkapcsolatok nehézségeiről, hanem letisztult, elégikus hangvételű történet két nő románcáról.
Annak idején ez ragadta meg az olvasókat, ma pedig ennek köszönhetően ülhetünk be rá kortalan szerelmesfilmként ahelyett, hogy pusztán az éppen aktuális melegjogi kérdések kapcsán megfogalmazott röpiratként tekintenénk rá.
Ez a visszafogottság az, ami miatt sokan ridegnek és távolságtartónak fogják tartani a filmet. A Carol legnagyobb problémája mégsem ez, sokkal inkább hogy egyik főszereplő mellett sem képes elkötelezni magát. Önmagában Therese (Rooney Mara akár egy fiatal Audrey Hepburn) és Carol (Cate Blanchett) is kifejezetten izgalmas személyiség: előbbi félénk eladólány, aki megdöbbenve, de izgatottan tapasztalja, hogy életében először éppen egy nőbe szeret bele, utóbbi pedig titokzatos és elegáns asszony, aki az egyik pillanatban csábítóként, a másikban a lányáért bármilyen áldozatot meghozni kész anyaként lép fel. Ám míg a regény végig Therese nézőpontját követi, az adaptáció lassan és fokozatosan egyre inkább elhanyagolja a fiatal lányt, hogy helyette Carolt kövesse – mintha a film maga is rabjául esne a szőke szépségnek. Csakhogy közben a történet fókuszálatlanná válik, így a befejezésig sok néző el is vesztheti az érdeklődését. Emiatt nem ajánlható fenntartások nélkül a Carol, a kitartó nézők jutalma azonban egy különösen érzéki románc lehet.
Phyllis Nagy 1962. november 7-én született New Yorkban. Nagyapja Magyarországon született, tehát a Saul fia mellett a Carol forgatókönyve lehet a második magyar vonatkozású elismerés az idei Oscar-gálán. Nagynak különösen fontos film a Carol, hiszen személyesen is ismerte Patricia Highsmith írónőt, aki áldását is adta rá, hogy egyszer majd adaptálja valamelyik művét. 2015-ben, húsz évvel az írónő halála után végre teljesülhetett az álom.
