Austin Butler jó James Dean lenne - A Motorosok szerelmeslevél egy letűnt korszakhoz, egy különleges életmódhoz
Jeff Nichols megint lerakott az asztalra egy nagyon hangulatos és szórakoztató dokumentarista jellegű drámát. Nichols rendezte, írta és próbálta eladni, akinek tudta. Furcsa előtörténete volt a filmnek, míg eljutott a mozikig. Először a Fox stúdió maradványcége, a 20th Century Studios rendelte meg, mozikba szánták, de a 2023-as írósztrájk ezt meghiúsította.
Láttunk már ilyet, ezek a filmek el szoktak tűnni a süllyesztőben, majd évekkel később a semmiből előkerülnek, gondolhatunk itt a Ház az erdő mélyénre, amit csak Chris Hemsworth neve mentett meg évekkel a forgatás után.
Itt is valami ilyesmi történt volna, ha Austin Butler nem robbantott volna akkorát nyáron a Dűne 2. részével. Így sokkal hamarabb megkaphattuk Nichols filmjét. A Disney eladta a Universalnak a bemutatásra váró alkotást, így az ő szárnyaik alatt került a mozikba. A film Danny Lyon azonos című regénye alapján készült, ami egy korrajz volt egy ’60-as évek közepén alapított chicagói motorosbandáról. Interjúkat és képeket készített a bandáról, külső és belső szemlélők segítségével.
Úgy lehet elképzelni a film szerkezetét, ahogy az Interjú a vámpírral volt felépítve. Kathy (Jodie Comer) mesél arról, hogyan került a banda közelébe, és hogy ismerte meg a motoros férjét, Bennyt (Austin Butler), mit tud a tagokról, és ez az interjú hosszabb időn keresztül húzódik. Tehát 1965 után folytatjuk 1969-ben, végül megint ugrunk tovább 1973-ra. Közben persze a banda eredeti tagjai, akiket megismerhettünk, fogyatkoznak, és újabb szereplők lépnek be.
Nem ilyen típusú filmre számítottam az első előzetesek alapján. Egy szokásos, Rómeó és Júlia, vagy West Side Story-hoz hasonló drámát vártam. Ehhez képest a szinte dokumentarista stílus egészen felüdülés volt. Jól bemutatta ezt a szubkultúrát, és ahhoz képest, hogy nem adott egyértelmű választ a miértekre, mindent jól megmagyarázott, csak épp nem szavakkal.
Nicholst eddig is a korrekt rendezők között tartottam számon, a Mud és a Take Shelter is igazán jó filmjei, és a Motorosok is beállhat ebbe a sorba.
Nincs markáns kézjegye a mesternek, de nagyon ért az atmoszférateremtéshez, és remek a színészkezelése. Michael Shannon ebben a filmjében is szerepel, ez immár ötödik közös nagyjátékfilmes projektjük, igaz, itt Shannonnak kisebb a szerepe, ugyanakkor az ő jelenléte minden film színvonalán emel.
Ez a három központi karakter, de a mellékszereplők is, akik alájukjátszanak, mind nagyon ügyesek. Shannonon kívül itt van még Boyd Holbrook a motormániás szerelő szerepében, vagy Norman Reedus a kaliforniai rivális banda dezertált tagjaként, de említésre érdemes a mostanában a zendayás Challangersszel befutott Mike Faist is mint Danny Lyon maga.
Nem egy koherens történetet kapunk, hanem egy letűnt időszakban élő lázadó életmódról ad egy érdekes korrajzot a Motorosok. Nem mondanám egyértelműen, hogy szerelmeslevél, mert nem dicsőíti ezt a fajta életvitelt. Sőt, dokumentarista jelleggel bemutatja a negatív oldalát is: hogyan tettek tönkre emberéleteket csak egy hülye dzseki miatt.
Egy biztos: ha James Dean-életrajzi filmet akar majd valaki készíteni a jövőben ez alapján a szerep alapján, a főszerepet már most odaadhatják Austin Butlernek. Nem csak Elvisként volt zseniális a srác, de James Deanként is biztos működne.
A történet tehát nem konvencionális narratíva, amivel nincs is probléma, de a film tempója sokaknak lassabb lehet. Ügyesen bemutatja ezt a lázadó szubkultúrát, de kíváncsi lennék, hogy akik benne vannak ebben a hobbiban, ők mit kapnak a filmtől.
Korrekt iparosmunka sztárokkal, sztárallűrök nélkül. Kimondottan érdekes betekintést nyerni ebbe a világba. A Motorosok megtekinthető magyar szinkronnal a mozikban csütörtöktől.
