KULT
A Rovatból

Aki megzenésítette a 4-es metrót

Petruska András 5 éve koncertezik egyszemélyes zenekarként. Tavaly megjelent lemezét az új metróvonal megállói ihlették.


Először a tévéképernyőn ismerte meg az ország, de ő a celebség helyett a valódi rajongói tábor felépítését választotta. Többnyire egy szál gitárral áll ki a színpadra, mégis teljes értékű zenekar illúzióját kelti: ha kell, dobként, ha kell, basszusgitárként használja hangszerét. Sokáig csak angolul énekelt, de tavaly elérkezettnek látta az időt a váltásra.

Első nagylemezének ráadásul rögtön rendhagyó koncepciót választott, amit a kritikusok az év egyik legnagyobb meglepetésének neveztek. Az igazi média- és közönségfigyelmet mégis az a klipje hozta meg neki, amelyben alvajáróként, alsónadrágban kóborol Budapest utcáin. Szólókarrierjének ötödik évfordulója alkalmából beszélgettünk.

– Mi az első zenével kapcsolatos élményed?

– Ezt teljes biztonsággal nem tudnám megmondani, de talán Halász Judit vagy 100 Folk Celsius lehetett. Arra konkrétan emlékszem, hogy a Bródy János által írt Micimackó két verzióját – az egyiket Halász Judit, a másikat Koncz Zsuzsa énekelte – egy egész nyáron át hallgattam és hasonlítgattam össze egymással. Ekkor lehettem olyan négyéves. Aztán bekötötték hozzánk az HBO-t, és ezen szinte rögtön sikerült elkapnom egy Paul McCartney koncertet. Innentől nem volt megállás, végérvényesen megfertőzött a zene szeretete és a koncertezés iránti rajongás.

petruska1

Névjegy

Petruska András 1986-ban született Budapesten. Kilencéves korától egészen 2008-ig Bussy Gábornál, az Impro Zenei Műhely alapítójánal tanult gitározni és énekelni. Ezzel párhuzamosan Kósa Zsuzsa magániskolájában tanult több, mint egy évig, illetve 2007-2010 között a Kőbányai Zenei Stúdió hallgatója volt.

2009-ben gitártanárként dolgozott a börzsönyi Zeneiskolában, azóta is országszerte tart workshopokat dalszerzés, hangszerelés és fingerstyle témában. 2013 óta tanít a kétegyházi DARKE gitártáborban, valamint 2014-ben meghívást kapott a Gitármánia táborba is, mint óraadó. Olyan előadókkal állt már egy színpadon, mint az Illés, az LGT, a Quimby, vagy Tommy Emmanuel.

Feltűnt a Megasztár tévéműsor 5. szériájában, de továbbjutása ellenére a versenytől végül visszalépett. 2007-ben a Benczúr-ház jazz tehetségkutató versenyének győztese volt akkori zenekarával, az Impress-sel. 2010-ben megkapta a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, rá egy évre pedig a Fringe-díjat. Idén áprilisban Artisjus Junior díjra jelölték. Pályafutása során több formációban megfordult, majd 2010 tavaszán szólókarrierbe kezdett. Önálló produkciójával évente nagyjából 120 koncertet ad.

petruska4

– Mikor határoztad el, hogy hivatásszerűen ezzel szeretnél foglalkozni?

– Álmok és vágyak szintjén gyakorlatilag mindig előttem volt a cél. Más kérdés, hogy sokáig hiányzott belőlem az a fajta talpraesettség vagy karakánság, hogy megpróbáljak tenni is érte. Érettségi után is inkább polgári szakmát választottam, beiratkoztam az ELTE-re szociológia szakra. Aztán úgy a második-harmadik év környékén fogalmazódott meg bennem, hogy ketyeg az óra, már nem vagyok annyira fiatal. Bár tulajdonképpen csak 21 éves voltam, de így is azt éreztem, hogy ha meg akarom valósítani az álmaimat, nem halogathatom tovább. Szóval ha beszélhetünk bármilyen konkrét elhatározásról, az ekkor történt.

– Hogy látod öt év távlatából, a Megasztárban való szereplésed hozzátett valamit a karrieredhez?

– A Megasztár egy nagyon szerencsés véletlen volt az életemben, amit utólag se bánok, hiszen ezrek ismerték meg a nevemet és a zenémet ennek köszönhetően. Nagyon jó kiindulópontnak gondolom, amit éppen ideális mértékben sikerült meglovagolnom. Mindazonáltal az a közeg nagyon idegen volt számomra, ezért is döntöttem végül a visszalépés mellett. Büszke vagyok rá, hogy mára szinte teljesen sikerült magam mögött hagyni. Aki akkor közel került a zenémhez, az most már sokkal inkább az azóta megjelent dalaim miatt követi a tevékenységemet, nem azért, mert én vagyok a srác a tévéből. Aki pedig csak később ismert meg, annak jó eséllyel ki is maradt az egész történet.

Továbbjutás a Megasztár válogatóján:

– Mennyivel lettél kiforrottabb azóta, hogy 2010 tavaszán először álltál ki egyedül a színpadra?

– Szakmailag sokkal könnyedebb vagyok. Olyan ez a dolog, mint a sport: minél többet edzel, annál jobbak lesznek az eredményeid. Zeneileg is sokat csiszolódtam,

"
nem véletlenül csak tavaly jelent meg az első lemezem. Szerettem volna megvárni, amíg az általam kipróbált stílusokból kialakul egy egyéni hangvétel,

amit tényleg a magaménak mondhatok, és amiről nem egy másik előadóra asszociálnak az emberek. A Metropolita albumra nagyon büszke vagyok, és most, hogy már a folytatás dalai is születnek, úgy érzem, egyre lazábban megy a dolog.

Ami a koncertezés pszichológiai oldalát illeti, annak idején az egészet úgy kezdtem el, hogy én magam is elcsodálkoztam, milyen hamar mekkora sikere lett. Volt az egészben egyfajta ártatlanság, ami aztán egyre inkább átcsapott rutinná. Folyamatosan próbáltam megújulni, és ez kicsit talán görcsössé tett, de mostanában ezt is egyre inkább sikerül elengednem. Folyamatosan kapom az újabb és újabb feladatokat az élettől, de szerencsére azt is érzem, mikor kell megállnom és szünetet tartanom. Összességében úgy gondolom, egyre egészségesebb hozzáállással tudom ezt az egészet csinálni.

– Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy a 4-es metróról akarsz lemezt készíteni?

– Talán az egyetem kezdetén, amikor az addigiakhoz képest nagyon kitágult számomra Budapest. A belváros kocsmái közül szinte mindet végigjártuk, és még a külső kerületekbe is kimentünk néha egy-egy koncert miatt. Akkor kezdtem el figyelni a közlekedés szépségét, hogyan épül fel ez az egész méhkas. Majd megismertem a 4-es metró tervezett útvonalát, és már abból valamiféle zenét hallottam ki.

"
Elsőre megragadott, ahogy a város gyakorlatilag 10 különböző arcát mutatja meg a 10 megálló alatt.

Azt hiszem, tudatos döntés nem is állhatott volna emögött, egyszerűen jött magától: az ilyesmihez egyfajta művészi kattantság szükséges. Például emlékszem, hogy mikor egyetemistaként az akkori barátnőmnek megemlítettem az ötletet, szimplán hülyének nézett... (mosolyog)

A Móricz Zsigmond körtér című dal szövegvideója:

A koncepció tehát jó ideje megvolt, de a megvalósítás egyre csak váratott magára. Aztán amikor arra jutottam, hogy eljött az ideje az első nagylemezemnek, újra átfutott bennem, hogy vajon mikor is adják át az új metrót. Az első gondolatom az volt, hogy biztosan még sokára, de aztán utánajártam, és kiderült, hogy a tervek szerint alig egy év múlva már futni fog. Ez adta meg a végső lökést, hogy komolyan nekiálljak kidolgozni. 2013 áprilisa környékén kezdtem el lejegyzetelni, honnan hová tart majd az album, és júniusban álltunk neki Babarci Bulcsúval (a TükeZoo együttes frontembere, valamint a Metropolita szövegeinek társszerzője – a szerk.) megírni a dalokat. Végül szinte napra pontosan a metró átadásakor jelent meg a lemez.

A Metropolita inspirációiról

„Ezen a lemezen minden megtalálható, ami számomra Budapest. A dalokban találkozik a valóság és a fikció, a mai modern város a múlt romantikájával, az önéletrajzi ihletésű, vagy kifejezetten az én generációmra jellemző történetek. A zenei ábrázolásban is ugyanez volt a célom. Többnyire a magyar népi dallamvilágot és hangszereket helyeztem bele városias, zsibongó kontextusba. Azonban, ha Budapestről alkot zenét az ember, könnyen beugrik a mindenhonnan beszűrődő cigányzene, a sanzonok és a vigadók világa, de Cseh Tamás is kötelező része egy nagy fővárosi zenei képeslapnak.

petruska2

Számomra ez az album a lelki hazaérést, önmagam megtalálását jelenti. Fiatalon nagyon nehéz kérdés, mit kezdjek azzal az információval, hogy ennek az országnak vagyok a szülöttje és ez a kultúra nevelt fel. Akár szeretem, akár nem, ez a környezet az otthonom. Ezt nem lehet megmásítani. Ez az én történetem, saját magam és a városom kapcsolata, gondoltam, játszom egy jót azzal, hogy megzenésítem.”

Forrás: A38-tól a Zeneakadémiáig blog

– Mekkora váltás volt neked egy ennyire kompakt, ráadásul magyar nyelvű repertoárral turnézni az addigi koncertjeidhez képest?

– Annyira nem éreztem élesnek a váltást. Szerintem sokkal jelentősebb volt, amikor 2012 környékén a country-s, folkos témákat hátrahagyva elkezdtem Steve Swindellivel dolgozni. Ekkor születtek az olyan, addigiaknál jóval tökösebb és hiphoposabb dalaim, mint az I’m Bad, a Double Speak, vagy a Not Dancing Tonight. Mire eljutottam a Metropolitáig, addigra azt éreztem, hogy nagyjából már letisztultak a végletek.

– Milyen a viszonyod a régebbi dalaidhoz az újakkal összehasonlítva?

– A legnagyobb részüket ma is teljesen vállalhatónak érzem, és szerintem továbbra is repertoáron tartom majd őket. Azt tudni kell, hogy a nagylemez előtt kiadott dalaim, amelyek főleg EP-ken jelentek meg, hivatalosan sosem kerültek kereskedelmi forgalomba. Most fogjuk majd megnézni, hogyan tudnánk őket (vagy legalábbis egy részüket) fizikai formátumban is megjelentetni. Ősszel a Szent Gellért tér című digitális kislemezre már felkerült két korábbi szám újrakevert-kipofozott verziója, de jó néhány van még elfekvőben. Valószínűleg olyan is lesz köztük, amit a második albumomra teszek majd fel. Persze vannak azért olyanok is, amelyek mára aktualitásukat vesztették, vagy legalábbis nem tudok ugyanúgy kötődni hozzájuk, mint mikor megírtam őket.

– Hogy élted meg a Szent Gellért tér klipjének forgatását, amikor órákon át egy szál alsónadrágban kellett mászkálnod a városban?

– Először mereven elutasítottam a koncepciót, de szerencsére annyira profi csapattal dolgoztam (Lőrincz Nándor és Nagy Bálint, akik Boggie Parfüm-klipjét is készítették) hogy végül beláttam, jó kezekben vagyok. Belegondolva világos lett nekem, hogy ez a sztori remekül visszaadja a Metropolita alaphangulatát. Adott a srác, aki megénekli a városát, aki részese a forgatagnak, de egyben kívül is áll. Ez az egész dolog a maga szofisztikált, kikarikírozott módján nagyon jól lejön a klipből.

– Mennyire lepődtek meg az emberek, milyen reakciókat kaptál?

– Nagyon furcsa volt számomra, hogy az emberek legnagyobb része tökéletesen ignorálta a szituációt. Én sokkal több incidensre, beszólásra, vagy akár csak bámuló tekintetre számítottam, hiszen első ránézésre

mégiscsak egy alsógatyás hülyegyerek sétálgatott gitárral a nyakában. Ráadásul a kamerák se mindig látszódtak, tehát nem jött le egyből, hogy forgatás zajlik. Az, hogy szinte semmi reakciót nem kaptam, mindenképp felvet bizonyos kérdéseket a társadalom ingerküszöbével kapcsolatban.

Lehetséges, hogy ma már tényleg nem számít még csak megbotránkoztatónak sem az ilyesmi? Persze nem bánom, hogy nem estek nekem, de akkor is furcsa az egész.

– Temesvári Bence hegedűn gyakorlatilag már állandó vendég a koncertjeiden, és a lemezfelvétel során is sok zenésszel dolgoztál együtt. Ez azt jelenti, hogy az eddig jellemző egyszemélyes zenekar-koncepciót félretetted?

– Zenészként lételemem a kísérletezés, sosem tudhatom előre, mit hoz a jövő. Az albumon elég nagy teret kap a népzene, így ahhoz, hogy legalább részben reprodukálni tudjam a hangulatát élőben is, elkezdtem Bencét egyre több koncertre magammal vinni. És azt éreztem, hogy az a fajta stílus, amit én művelek – tehát a zenekarszerű, úgynevezett fingerstyle gitározás – tulajdonképpen ugyanúgy működik, hiába van velem valaki más is a színpadon. Attól még ugyanúgy én vagyok a zenekarom dobosa és basszusgitárosa egy személyben. A virtuozitási igényemet továbbra is ki tudom élni, ehhez csak hozzátesz egy szólista.

petruska3

Mostanában egyre jobban foglalkoztatnak a fúvósok, hobbiszinten én magam is elkezdtem népi furulyát tanulni. Elképzelhető, hogy a jövőben bővülünk majd egy fúvóssal, sőt az sem kizárt, hogy pár év múlva egy dj-vel közösen fogok fellépni. Fogalmam sincs, mit hoz a jövő, de tényleg arra törekszem, hogy folyamatosan valami új dologgal álljak elő.

"
Imádom azt a szabadságot, amit az egy szál akusztikus gitár ad,

és amíg ehhez egy plusz hangszer csak hozzátesz, nem látom semmi akadályát. Másfél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de utólag nagyon jó döntésnek tartom.

– Ha nem is mostanában, de valamikor el tudnád még képzelni magad egy hagyományos rockzenekar élén?

– Erre is csak azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs, mit hoz a jövő. Elképzelhető, de őszintén szólva sokkal inkább érdekelnek a be nem járatott formák. Dobos helyett szívesebben dolgoznék beatboxossal, basszusgitáros helyett tubással, ilyesmi. Egyre jobban érdekel az elektronikus zene is, persze nem a diszkós vonal, de samplerezést vagy loopokat például abszolút lehet, hogy használok majd a dalaimban.

5. születésnapi koncert

Az április 23-i buli a Muzikum Klubban egyszerre lesz áttekintő és előremutató jellegű. Egy-két új dal biztosan elhangzik majd, annál is inkább, hiszen a közeljövőben egy online kislemez megjelenése is tervben van. Emellett jó néhány olyat is elővesznek majd, ami utoljára nagyon régen szerepelt a repertoárban, hegedűkísérettel pedig még egyáltalán nem.

Vendégként ott lesz Szeder-Szabó Krisztina a Melodisztik és Szeder zenekarokból, valamint Vitáris Iván az Ivan & the Parazolból, ők is több számban közreműködnek majd. Különlegesség, hogy tervben van egy igazi unplugged-blokk is, amikor bármifajta erősítés nélkül, a közönség soraiban, teljesen intim környezetben fognak megszólalni a dalok

– Mi az, ami már körvonalazódott a második lemezeddel kapcsolatban?

– Az biztos, hogy annyira erős koncepciója nem lesz, tehát például nem a 3-as metróról, vagy a fonódó villamosokról fog szólni... (nevet) Olyanfajta igény azért van bennem, hogy továbbra is legyen egy összefüggő világa és hangulata, még akkor is, ha a dalok témája egyébként eltérő. Nem sietünk vele sehova, szerintem valamikor jövő tavasszal fog kijönni, a 30. születésnapom környékén. Ez a dolog egyébként komoly lelki kihívások elé állít, hiszen hiába gondolom magam fiatalnak, a harmincas szám azért mégiscsak sok. Ilyenkor kicsit számot vet az ember, hogy hová jutott el eddig, mi az, amit ünnepelni tud és mik a korlátai. Ennek a számvetésnek a révén rengeteg gyerekkori emlékem villan be, amiből szintén születhetnek dalok. Mindenesetre ha elkészül időben, ez a lemez szuper kis szülinapi ajándék lesz magamnak.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye
Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.


Csoda, hogy behozták a magyar mozikba a Bűnösöket. Persze nem azért, mert a főszereplő Michael B. Jordan vagy a rendező Ryan Coogler ne lennének itthon is ismertek. Hiszen egyrészt ők ketten együtt szinte elválaszthatatlanok, mivel közösen forgatták A megállót (2013), a Creed: Apollo fiát (2015) és a Marvel-féle Fekete Párducot (2018), másrészt Jordant még olyan további darabokban is megkedvelhettük, mint az Aranytartalék (2001), a Drót (2002-es epizódok), Az erő krónikája (2012), a Csajkeverők (2014), A Fantasztikus Négyes (2015), A kegyelem ára (2019), a Bűntudat nélkül (2021) és persze a további Creed-filmek (2018, 2023), amelyek közül a harmadikat ő is rendezte.

Szóval velük akár a magyar mozikba is be lehet csalogatni a nézőket.

Sokkal inkább azért volt merész vállalás a hazai forgalmazás, mivel a témára nem igazán tud rezonálni egy átlag hazai moziba járó: 1930-as évek, amerikai délvidék, fekete közösség, blueszene… Soroljuk még? A felszínen, pontosabban a Bűnösök első felében ezt kapjuk, bár már ez sem piskóta.

Egy Chicagóban gengszterkedő ikerpár, Smoke (Michael B. Jordan) és Stack (Michael B. Jordan) térnek haza pénzzel kitömve gyapotültetvényes szülővároskájukba a sztori elején azzal a céllal, hogy a helyi, használaton kívüli malomból egy szórakozóhelyet rittyentsenek a város fekete közössége számára: exkluzív piák és kaják, nem utolsósorban pedig a legjobb zenészek asszisztálásával. A talpalávalóról többek között a helyi veterán muzsikus, Delta Slim (Delroy Lindo) gondoskodik, valamint az ikrek unokaöccse, a már fiatalon is profi gitáros-énekes Sammie. (az énekes-dalszerző Miles Caton filmes debütálása), történetünk kvázi főhőse. A sztori első felében Smoke és Stack ezt a nyitóbulit próbálják összehozni, annak minden részletére kitérve, miközben a városbeli múltjukkal és annak szereplőivel, traumáival is szembe kell nézniük újra.

Majd hirtelen kapunk egy több, mint éles váltást. Valami természetfeletti erő üti fel ugyanis a fejét, pontosabban egy vámpír egy fiatal fehér fickó, Remmick (Jack O’Connell) testében, aki szeretné meghívatni magát az ikrek bulijába egy vérgőzös este reményében…

Igen, ha ez ismerősen hangzik, az nem véletlen, a Bűnösök dramaturgiája ugyanis erősen megidézi az 1996-os Alkonyattól pirkadatigot, ám míg Robert Rodriguez menő filmje a puszta szórakoztatás jegyében fogant, addig a Bűnösökbe Coogler nem kevés tematikát sűrített bele. Természetesen benne van a rasszizmus kérdése, a Jim Crow-féle szegregációs törvények, ugyanakkor a zene és az „ördög” kapcsolata is igen hangsúlyos.

Klasszikus toposzok bukkannak itt fel, miszerint az igazán tehetséges zenészek, előadók azért lettek ennyire kiemelkedők, mert eladták a lelküket a vén patásnak? Egyáltalán a blueszene (és bármilyen új, az előző generáció számára furcsa/értékelhetetlen/meg nem értett muzsika) az ördögtől való? Hogy annak hívására az emberek, kiszakadva a valóságból, áhítatban adják át magukat buja vágyaiknak, mint a tánc, a szex, az alkohol és a drogok?

E világi és túlvilági ösztönök, kultúrák (a vámpírok által megtestesített ír bevándorlók), rasszok, sőt idősíkok összeütközése, van itt minden. Mindezt pedig egészen parádés jelenetek kíséretében kapjuk az arcunkba. Az egyikben például tanúi lehetünk annak, ahogy a bulin a múlt, a jelen (’30-as évek) és a jövő zenei stílusai keverednek, s mindhárom kor képviselői egyszerre és együtt ropják egy nagyszabású, közös, időkön átívelő partin az épphogy nem kakofóniába hajló egyvelegben, hiszen a zene egy univerzális, közös nyelv, amely összeköt embereket, időket, helyszíneket. De említhetjük még azt a szcénát is, amikor a bejutásukra váró, s emiatt kint rostokoló vámpírhorda a saját maga által előadott ütős ír népzenére ropja – ilyet sem látni gyakran mozgóképen. Minderre jön rá pedig az utolsó, hosszabb felvonásban a kemény hentelés, nem árulunk el azzal ugyanis nagy titkot, hogy a vérszívók természetesen beszabadulnak a buliba…

A Bűnösök egy furcsa, a tetten érhető inspirációi ellenére mégis mással össze nem hasonlítható műfaji egyveleg, egy amolyan zenés horror-gengszter-dráma, ami egyszerre nagyon dögös, izzasztóan fülledt, kifejezetten brutális és kegyetlen, ugyanakkor sokatmondó, színes és megható is.

A csúcshatás eléréseben pedig óriási szerepe van az operatőr Autumn Durald Arkapaw (Loki, Fekete Párduc 2, Az utolsó táncosnő) csodálatos képeinek s legfőképp a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző, Coogler állandó munkatársa, Ludwig Göransson elképesztő aláfestésének, amely a film teljes, 137 perces játékideje alatt egy lüktető, bizsergető, az alantas öszöntökre és az értelemre egyaránt ható csodás műfajmixszel ajándékozzák meg a nézőket. Az év egyik legkiemelkedőbb mozgóképe lesz, érdemes hát alkut kötni az ördöggel egy mozijegy erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: