KULT
A Rovatból

Falhoz vág és kicsavar a Better Call Saul fináléja, hasonlóan a Breaking Badhez

Vince Gilliganék méltó módon búcsúztatják el a tévétörténelem egyik legszenzációsabb ügyvédjét, pontot téve ezzel egy fergeteges univerzum történetének végére. Kritika.


Hat évad után véget ért a Better Call Saul című, sokszoros díjnyertes sorozat, kétségkívül filmtörténeti műremek. Ezzel pedig 14 év után – úgy tűnik – pont került egy komplett univerzum történetének végére, amiben egy kétségbeesett kémiatanár bűnbeesését és pokolba ereszkedését (Breaking Bad), valamint egy simlis, de zseniális ügyvéd felemelkedéseit, bukásait és az ezek közötti lavírozását (Better Call Saul) kísérhettük végig. Ráadásként kitekintve a Breaking Bad másodhegedűs főhősének történetére egy egész estés filmben (El Camino).

Illetve nyomon követhettük, hogy a főszereplők ki mindenkit tettek tönkre átalakulásaik során.

Nagyon nehéz bármint írni a sorozat utolsó része után. Nehéz megfogni, hogy a remekül megkomponált utolsó epizódról érdemes-e beszámolni, ami méltó lezárása volt annak, amivel a sorozatok készítői elkényeztettek minket, vagy belekezdjünk-e abba, hogy mit jelentett a világnak és – igyekszem nem túlozni – az egyetemes kultúratörténetnek a Breaking Bad/Better Call Saul. Előrebocsátom, hogy igyekszem nem spoilerezni, de ha valaki még nem látta volna ezeket a műveket, a saját maga érdekében nézze végig, mert nem biztos, hogy egyhamar hasonlót láthat a tévében vagy a streamingszolgáltatók kínálatában.

Végül arra jutottam, hogy egy cikkben énekelni meg a két sorozat összkulturális lényegét túlságosan nagy falat lenne, így az „alapmű” Breaking Bad zsenialitásának érzékeltetésére csak annyit írnék: ez az a sorozat, aminek mellékágából, vagyis spin-offjából olyan fergeteges alkotást kreált a modern tévétörténet két legnagyobb zsenije, Vince Gilligan és Peter Gould, hogy sok kritikus véleménye szerint esélyes a „minden idők legjobb sorozata” címre. Aki pedig ezzel vitázik, az általában épp a Breaking Bad-et teszi elé.

A rákbeteg, a családja jövőéért aggódó kémiatanár kisember csetlő-botló drogkotyvasztójából az új-mexikói drogkartell egyik császárává, és eközben egy szörnyeteggé váló Walter White figuráját valószínűleg mindenki ismeri, aki az elmúlt 14 évet nem egy mosoda alatti pince mélyén töltötte, hisz a karakter egyértelműen popkulturális ikonná vált. De amennyire nem lehet pár mondatban összefoglalni a Bryan Cranston által alakított karakter, és így a sorozat lényegét, úgy nehéz szinopszist adni a Better Call Saul (a továbbiakban csak: BCS) fő lényegéről és a szereplő jelleméről is.

A Breaking Bad (a továbbiakban csak: BB) simlis ügyvédje Walt fő karaktere mellett a nézők egyik kedvencévé nőtte ki magát. Bár az alkotók minden mellékszereplővel nagyon profin bántak, és mindenki személyiségében ott volt egy komplett élet története, a színes öltönyökben harsányan sziporkázó Saul Goodmanről pontosan lehetett látni, hogy több van benne, mint egy álnéven praktizáló, kamuzsidó, miutgrász figura. Olyannyira, hogy az alkotókban már a BB alatt felmerült, hogy ebben a figurában van meg leginkább a spin-off lehetősége, a sorozat végére pedig már biztossá vált, hogy belevágnak az újabb szériába. Érdekesség, hogy eleinte – nem teljesen logikátlan módon – szűk harminc perces vígjátéki (sitcom) formátumban gondolkoztak, és állítólag Peter Gould kezdett egyre inkább egy drámai sorsot belelátni a sokszor csak felszínesen majomkodó zugügyvéd figurájába.

Ezt a sorsot pedig maximálisan ki is pörgették a BCS-ban. A sorozatban megismerjük eredeti nevén James McGill (Bob Odenkirk) korai történetét (nagyjából a BB előtt 6 évvel kezdődik a sztori), aki folyamatos harcot folytat bátyjával és az egész világgal, hogy megmutassa, ő is ér annyit, mint a felső körökhöz tartozó ügyvéd-nagykutyák. Miután Chicagóban egy jópofa, de simlis szélhámosként próbálja rongálni azt a McGill nevet, amit testvére Chuck elsőrangú ügyvédként igyekszik felépíteni, Új-Mexikóban már lenne rá esélye, hogy megmutassa rátermettségét, azonban hamar kiderül számára, hogy rajongva tisztelt bátyja minden erejével azon van, hogy bebizonyítsa: Jimmy egy javíthatatlan balhés alak. Egyfajta Lúdas Matyi karakterként főhősünk igyekszik visszavágni azoknak, akik nem hisznek benne, vagy akár hátráltatják kibontakozásában, egy idő után azonban kiderül: olyan figura ő, aki nem háromszor ver vissza a helyi Döbrögiken, hanem képes a végsőkig elmenni, hogy revansot vegyen a becsületén. Mindeközben viszont újra és újra visszacsúszik abba a szerepbe, amit az őt lenézők vagy felszínesen ismerők gondolnak róla. A karakter kevésbé végletes, ennek ellenére, de inkább: éppen ezért összetettebb, mint a lassan, de biztosan az ördöggé váló Walter White. És legfőképp:

az ő oldalán nem egy olykor élő lelkiismeretként is funkcionáló Jesse Pinkman másodhegedül, hanem egy lelki társ, Kim Wexler (Rhea Seehorn), aki viszont becsületes, vérprofi ügyvédnő létére inkább a lovat adja Jimmy/Saul alá, mintsem a "jó" út felé lökdösné.

Kim Wexler figurája az egyike azoknak, akikről a BB óta biztosan tudjuk, hogy nem szerepelnek Goodman jövőjében, így különösen izgalmas csavart kap, hogy mi történik vele, valamint két másik alap BCS-karakterrel: a mélyen belül jószívű rosszfiúval, Nacho Vargával (Michael Mando) és a mexikói drogkartell prominens családja, a Salamancák egyik legkíméletlenebb tagjával, Lalóval (Tony Dalton). Ugyanakkor a Vince Gilligan vezette írócsapat zsenialitását dicséri, hogy azokért a szereplőkért is tövig rágjuk a körmünk, akikről a BB-ből pontosan tudjuk már, mi lesz a sorsuk.

Közéjük tartoznak olyan hibátlanul eltalált karakterek, mint a mindenki elintézőemberének számító, majdnem mindig érzelemmentesnek tűnő Mike Ehrmantraut (Jonathan Banks) és a sorozattörténelem egyik leghidegrázósabb negatív szereplője, Gustavo Fring (Giancarlo Esposito), akinek egy „Jónapot, uram!” köszönésétől is fel tud állni a szőr a karunkon. Mellettük tényleg már csak ínyenc jutalom, hogy láthatjuk a kábszerellenes ügynökök fenegyerekét, Hank Schradert (Dean Norris) és társát, Gomezt (Steven Michael Quezada), és persze egy dramturgiailag remekül megkomponált ponton magát Walter White-ot (Bryan Cranston) és Jesse Pinkmant (Aaron Paul) is. Így a szemünk előtt egyszerre épül fel Jimmy McGill/Saul Goodman karaktere, valamint a BB-ből jól ismert alvilág részletei.

És ami már a Breaking Badben is történelmi vállalás volt, azt a BCS-ban Gilliganék tökélyre fejlesztik: minden annyira aprólékosan, pontosan és mindeközben feszültséggel telve van felépítve, hogy a lassú snittek, olykor 10-15 percesre épített jelenetek ellenére sem tudjuk elunni magunk, épp ellenkezőleg: egy fénymásolóban egy mázsányi papírral pepecselés vagy fahéjas-krémes tekercsek kenegetése közben is lélegzetünket visszafojtva figyelünk a képernyőre. Mindenezeket a képsorokat pedig sokszor olyan (a BB-ben már valamelyest megszokott) kameraszögekből nézzük, amik néha öncélú operatőri művészkedésnek tűnnek, de minden egyes képkockának garantáltan minden esetben megvan a maga oka és célja. Ahogy a felhasznált zenéknek, egy-egy kósza szövegtévesztésnek, egy leeső fagyitölcsérnek – tényleg mindennek.

Ezért van az, hogy ha néha lassúnak, túl kimértnek is tűnik a sorozat, egy pillanatig sem tudunk neheztelni rá, mert figyelmünk minden egyes másodpercét meghálálja.

Az utolsó (a két részre bontott hatodik) évadban aztán egyre komolyabb főszerepet kap a sorozat eleje óta nyomokban már meglévő jövőbeli történetszál: a sorozat sztorijából adódóan nem spoilerezek nagyot, ha elárulom, hogy Saul Goodman a BB azon karaktereinek egyike, aki úgy-ahogy megússza a Walttal való együttműködést, így a Better Call Saul kisebb (ám annál hangsúlyosabb) részben azt mutatja meg, hogyan tud boldogulni és meg tud-e maradni teljesen átlagembernek az egykor a világot a lábai előtt tudó ügyvéd. Ahogy omahai életét, és immár harmadik személyiségének történéseit egyre jobban megismerjük úgy kezdenek kiütközni a nyilvánvaló ellentétek mellett rokon vonásai a BB fő szereplőjével. Így vonul be Walter White után Saul Goodman is az egyetemes kultúratörténet legizgalmasabb és legösszetettebb karakterei közé.

És ennél a pontnál bukik ki az, hogy kicsit csaltam a címadással, hiszen sokkal többet foglalkoztam magával a szériával, mint annak záró részeivel. Ennek oka pedig rendkívül egyszerű: az utolsó részekről nagyon nehéz spoilermentesen beszélni. Amik a tények: ezek az epizódok az előzményeknél sokkal többet foglalkoznak a BB utáni korszakkal, ahol Jimmy/Saul ezúttal egy Gene Takavic nevű pékségi dolgozóként próbál fekete-fehér képsorokon megbújni a törvény elől a nebraskai Omahában, teljes kettősséggel viseltetve egykori élete iránt. A sztori előrehaladtával pedig egyre nyilvánvalóbb lesz:

három ember harca folyik a szemünk előtt, még ha egy testben is, és a legutolsó pillanatokig kell várnunk, hogy kiderüljön: melyikük tud életképesen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Akármilyen keveset is árulunk el a Better Call Saul fináléjáról, azt mindenképp le kell szögeznünk, hogy a sorozat gyönyörűen, meghatóan és lélegzetelállítóan izgalmasan búcsúzik a karakterektől és az egész világtól, amit felépített. Az utolsó részekben sorban kapjuk azokat a jeleneteket, amik könnyen lehet, a filmtörténet klasszikusai közé kerülnek. És ez így is van rendjén attól a sorozatuniverzumtól, ami meg merte és meg tudta mutatni a világnak, hogy a zsenialitás akkor is zsenialitás, ha 5-6 évadon át, 50-60 perces adagokban érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Galkó Balázs
Fia közösségi oldalán jelentette be a hírt. A színész az utóbbi időszakban több egészségügyi problémával küzdött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. Halálhírét fia, Galkó Máté közölte a Facebookon.

„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról. Búcsúztatásáról itt a facebookon értesítünk benneteket”

– írta a bejegyzésben, amit a Blikk vett észre.

Galkó Balázs az elmúlt évben több súlyos balesetet is elszenvedett: hat bordája eltört, és kétoldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Többször szorult sürgősségi ellátásra, január elején pedig hosszabb időre kórházba került.

Nemrég a lap munkatársai otthonában keresték fel, ahol arról beszélt, hogy anyagi nehézségekkel küzd, és nem tud megélni a nyugdíjából. Februárban adta hírül, hogy munkát talált: hivatalsegédként kezdett dolgozni egy könyvelőirodánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Queer – A film, amiben alig történik valami, mégis eseménydús és magával ragadó
Lehet, hogy nehezen veszi rá magát az ember a több mint kétórás mű megtekintésére, pedig megéri! Megmutatjuk , miért érdemes egy esélyt adni, akkor is, ha elsőre a téma távolinak is tűnik.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 25.



Luca Guadagnino egy zseni. Ezzel szerintem egyetlen cinefil se vitatkozik. Az olasz író-rendező sorra hozza a jobbnál-jobb filmeket. Nekem a Szólíts a nevedennel tette fel magát a filmes térképre, ami egyébként nagyon hasonlít cikkünk tárgyára, de erről majd később.

Ezután következett a mesteri Sóhajok, amely Dario Argento 1977-es horrorfilmjét gondolta újra.

Nagyobb kihagyást követően a Csontok meg mindenben újra együttdolgozott Timothée Chalamet-val, ám a mű nem aratott akkora siker, mint azt mindenki várta. Ezután, 2024-ben következett két csodálatos projekt. A Challangers szerintem 2024 egyik legjobb filmje, mely mellett sajnos teljesen eltűnt a másik mozija, a Queer. A magyar bemutatóra 2025 április végéig várni is kellett. De vajon miért?

A Queer egy eléggé nehéz film, könnyed Guadagninos máz alá rejtve. Rendezőnk 17 évesen olvasta William S. Burroughs azonos című regényét, ami nagy hatást gyakorolt az épp szárnyait próbálgató, homoszexuális fiatalra. A regény írója éppen kilépett házasságából, és rájött másságára. Leginkább ez ihlette fikciós könyvét. Guadagnino nagyon régóta tervezgette, hogy adaptálja Burroughs művét, de sokáig kellett várnia, mire összejött a Szupercsapata. Nem olvastam az alapanyagot, de az A24 stúdió nem véletlenül ált Guadagnino mellé.

Ez a stúdió híresen ad a minőségre és tényleg a szerzői filmesek Mekkája. De miről is szól a Queer?

A könyv főszereplője maga az író volt, vagyis inkább egy kitalált verziója, Lee (Daniel Craig). A középkorú férfi kocsmáról kocsmára éli az életét Mexikóvárosban az 1950-es években. A hidegháború fenyegetése miatt sok a katona a közép-amerikai országban. Főszereplőnk habzsolja az életet, alkohol, drogok és persze fiatal férfiak. Egészen, amíg meg nem látja Eugenet (Drew Starkey), akibe első látásra belehabarodik. Van egy apró zökkenő: nem tudja, hogy a fiatal férfi homoszexuális-e. Innentől, azt hittem, hogy Lee két órán át fogja csapni a szelet Eugene-nek, és egy se veled, se nélküled kapcsolati dráma lesz. Félig tévedtem – mondjuk az hatalmas tévedés volt.

A film második fele egy körutazás Dél-Amerikában, Mexikóból indulunk, miközben Lee csapja a szelet Eugenenek. Guadagnino, mint egy könyvet, fejezetekre bontotta a cselekményt, és a mexikói hódítás/hódítási kísérletek csupán az első fejezetet teszik ki. Ezután Lee és Eugene utazását láthatjuk, csodálatos környezetben, bámulatos, szinte pszichedelikus megvalósításban csipetnyi egzisztencializmussal fűszerezve. Guadagnino stílusa páratlan, könnyed és nézeti magát az amúgy nem túl könnyed téma. Lee szerelmes a fiatalabb társába, ám láthatóan Eugene csak próbálja kihasználni a helyzet előnyeit és szinte sarokba szorítva küzd a kapcsolat ellen, egyúttal valószínűleg saját boldogsága ellen is.

Órákig néztem volna még a két színész játékát. Daniel Craig nagyon elhivatott a szerepe iránt, mindent bevállalt a cél érdekében.

Craiget egyértelműen megfosztották egy aranyszobrocskától 2024-ben, legalábbis egy jelöléstől minimum. Amit ki kell emelni, hogy nem vicc a 18+-os karika. Aki egy picit érzékeny lelkületű, jó ha tudja, itt keveset hagynak a fantáziánkra. Éppen, hogy csak az explicit aktust nem látjuk élőben. Ez a fülledt homoszexuális atmoszféra egyértelműen a Szólíts a nevedenre emlékeztetett. A Queerben is hasónlóan egy idősebb, tapasztaltabb karakter avatja be a fiatalabbat a testi örömökbe, csak most az érettebb szempontjából látjuk a történéseket, és a kapcsolati felállás szinte teljesen fordított.

Guadagnino vizuális stílusa csöpög a vászonról. Rengeteget játszik a kamerával, a beállításokkal és meglepően sok vizuális effekt is van a filmben. Még a hosszú játékidő és a melankolikus hangnem mellett is szinte rohan a film.

Remek tempót diktál, egy pillanatra sem ül le, lefoglalja a nézőt, egy audiovizuális orgia hozzáértő szemmel nézni a Queert, persze figyelembe véve, hogy szerzői drámáról van szó, nem egy látványos akciófilmről.

A zene elképesztő, ami nem is véletlen, a többszörös Oscar-díjas Trent Reznor és Atticus Ross brillírozik, olyan előadók licencelt zenéi mellett, mint a Nirvana, Shidéad O’Connor vagy a New Order.

Elképesztő ezt így leírni, de nem sok minden történik a Queer-ben, mégis eseménydús film.

Magával ragadó alkotás, igazi pszichedelikus utazás egy önmagát kereső középkorú, önpusztító homoszexuális karakter szemén keresztül.

A színészek mindent beleadnak, Guadagninoban nem csalódtam, továbbra is elképesztő író-rendező. Lassú, de bámulatos!


Link másolása
KÖVESS MINKET: