17 évig küzdött hepatitisszel Halász Judit, ez idő alatt két barátja is belehalt a betegségbe.
A színésznőnél a 2000-es évek elején diagnosztizáltak mellrákot. Bár a betegség megviselte, sikeresen felépült belőle, a küzdelméről többször is nyilatkozott, hogy erőt adjon azoknak, akik szintén rákkal küzdenek. Halász Judit a napokban a Telex Rákeltérítő című podcastjében azonban azt is elárulta:
a harmadik kemoterápiás kezelése előtt derült ki, hogy Hepatitis C-vel fertőződött meg.
„Senki nem tudja, honnan jött. Egy olyan májbetegség, amit csak vér útján lehet elkapni. Máig nem tudjuk, ez mitől volt. 17 évig éltem így, ezzel a betegséggel. A tizenhetedik évben néztem a televíziót este, és azt mondták, a Hepatitis C gyógyszerét kitalálták. ’89-ben fedezték fel a vírust, nekem azalatt az idő alatt két barátom meghalt ebben a betegségben.”
Mint mondta, egy ideig csak azzal volt tisztában, hogy rossz a májfunkciója. Emiatt több vizsgálaton is járt, de az orvosai nem jöttek rá, mi állhat a dolog mögött. Végül egy síelés során legyengült és belázasodott, mire pedig hazaért már lábra sem tudott állni. A háziorvosa javaslatára újabb kórházi vizsgálatok következtek, amelyek fény derítettek a fertőzésre.
Ellenszer azonban akkor még nem volt, így
a kórházban olyan kezelést kapott, amivel le tudták csökkenteni annyira a vírusszámot, hogy hosszú évekig együtt tudott élni a hepatitisszel,
17 évig küzdött hepatitisszel Halász Judit, ez idő alatt két barátja is belehalt a betegségbe.
A színésznőnél a 2000-es évek elején diagnosztizáltak mellrákot. Bár a betegség megviselte, sikeresen felépült belőle, a küzdelméről többször is nyilatkozott, hogy erőt adjon azoknak, akik szintén rákkal küzdenek. Halász Judit a napokban a Telex Rákeltérítő című podcastjében azonban azt is elárulta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Hunyadi sorozat Luxemburgi Erzsébetét Hermányi Mariann játssza, aki a sorozat több meztelen jelenetében is feltűnik. A 24.hu szerint volt, ami annyira betalált, hogy még a Médiahatóság is kapott miatta bejelentést.
A színésznő a TV2 podcastjában beszélt az élményeiről, amit a story.hu idézett:
„Ha én elvállalok egy produkciót – akár tartalmaz ilyen jelenetet, akár nem –, az nálam úgy kezdődik, hogy meglátom, milyen a forgatókönyv. Ha tetszik a történet, akkor egyet megint továbblépek: megnézem, ki a rendező, milyen lesz majd a stáb, kik lesznek a partnereim. Ami a Hunyadi kapcsán izgalmas dolog volt, és amivel én még előtte soha nem találkoztam, hogy már a casting folyamatában szóltak: lesznek ilyen jelenetek, és hogy az egyik castingkör pont ezért lesz. Akkor mi csak arról fogunk majd beszélgetni a rendezőkkel, a producerekkel, hogy nekünk mit jelent a meztelenség egy filmben.
Nekem az a véleményem, hogy maga az arc, ahogy maga az egész test is, egy eszköz. Az egy vászon, amire festve az ember történeteket mesél el.”
A színésznő szerint „van olyan, hogy lekerül a ruha, és úgy látszik az ember, ahogy a Jóisten megteremtette”.
„Egyébként elárulom minden nézőnek, hogy ha benéznek a ruhájuk alá, kábé ugyanezt fogják találni. Tehát nem kell annyira meglepődni azon, hogyha az ember meztelenséget lát. De szerintem nagyon fontos az, hogy ez ne öncélú legyen, hanem művészi, és szolgálja a történetet”
– tette hozzá.
A Hunyadi sorozat Luxemburgi Erzsébetét Hermányi Mariann játssza, aki a sorozat több meztelen jelenetében is feltűnik. A 24.hu szerint volt, ami annyira betalált, hogy még a Médiahatóság is kapott miatta bejelentést.
A színésznő a TV2 podcastjában beszélt az élményeiről, amit a story.hu idézett:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Igazi horror szülőknek, amit mindenkinek látnia kellene – az év sorozatát rakta le a Netflix a Kamaszokkal
Te mit tennél, ha a 13 éves, tini gyerekedet hajnalok hajnalán elvinné a rendőrség, mert egy gyilkossággal vádolják? Hinnél a saját fiadnak, még akkor is, ha minden ellene szól? Stephen Graham és Jack Thorne legújabb sorozata nagy gyomros a szülőknek és figyelemfelhívás a fiataloknak!
Mindig is kedveltem Stephen Graham munkásságát. Először a Blöff Tommyjaként ismertem meg a brit karakterszínészt, de kisebb szerepekben láthattuk Az elit alakulatban és A Karib-tenger kalózai negyedik és ötödik részében is. A tavalyi Testeket szinte csak miatta volt érdemes megnézni. A hatalmas filmográfiával rendelkező színész számára az igazi áttörést talán a Gengszterkorzó hozta el, ő alakította Al Caponét a nagyszabású HBO sorozatban.
Majd összehozta a sors Jack Thorne íróval, akivel több projektben is együtt dolgozhattak.
Ezután Graham egy kicsit átállt a kamerák másik oldalára is, és beszállt a Boiling Point sorozatba mint főszereplő, író és producer. A széria a Forráspont című, feszült thrillerből készült, amiben szintén Graham volt a főszereplő. A páros végül együtt hozta tető alá 2025 eddigi legjobb minisorozatát, a Kamaszokat. Itt aztán kendőzetlenül és kegyetlenül mutatják be, miként hat a modern világ a családokra, és kiemelten az iskolásokra.
De miért is fontos alkotás a Kamaszok? A Netflixen látható minisorozat szinte egy csoda. Nemcsak történetileg és a mondanivaló szempontjából, de a megvalósítás is egy hatalmas filmtechnikai teljesítmény. Philip Barantini rendező szintén sokadik projektjében dolgozik együtt a Graham-Thorne kettőssel.
Nem lehet elmenni amellett az elképesztő munka mellett, amit az alkotók leraktak az asztalra.
A Kamaszok valós időben, vágatlanul mutat be egy-egy órát a szereplőink történetéből. Akik tisztában vannak azzal, hogyan készülnek a filmek, tátott szájjal fogják nézni a Kamaszok minden pillanatát. Itt nincsen több kameraállás, sem rejtett vágások. Minden rész az elejétől a végéig óramű pontosságú, megtervezett remekmű. Mindezt úgy, hogy a második rész például egy középiskolában játszódik, több száz statisztával, CGI nélkül, tehát nem egy háromszereplős drámáról beszélünk (legalábbis ott). A készítők szerint egyetlen egy alkalommal használtak vizuális effekteket, amikor a kamera átment egy ablakon, ott eredetileg nem volt üveg a keretben.
Ezeket az 50 perces részeket hibátlanul felvenni hihetetlen teljesítmény.
Ami a legszebb az egészben, hogy ez a technikai teljesítmény ténylegesen hozzátesz a történethez. Feszültté és autentikussá teszi a cselekményt úgy, hogy nem vált át dokumentarista stílusba, mint egy kézikamera tenné.
Történetünk szerint van egy gyilkosság, ami miatt a rendőrség rajtaüt egy családon, elfogják a 13 éves Jamie Millert (Owen Cooper), kirángatják otthonából, és viszik is a rendőrőrsre, mert szinte bombabiztos bizonyítékuk van rá, hogy a fiú a tettes. A fiatalt azzal vádolják, hogy különös kegyetlenséggel megkéselte két évvel idősebb iskolatársát. Nem árulok el sokat a cselekményből, de maradjunk annyiban, hogy nagyon kemény gyomrost ad a nézőknek, és egy olyan képet fest a mai tinik világáról, amitől lehet, hogy sokan átgondolják a gyerekvállalást.
A szereplők teljesen hitelesek, a fiatal Coopernek ez az első szerepe, és nem viccelek, de a harmadik epizódot elviszi a hátán a srác.
Az első rész az elfogást mutatja be, megismerjük a rendőri procedúrát, a második a nyomozókat követi, ahogy tárgyi bizonyítékokat próbálnak gyűjteni az iskolában. A folytatásban a gyanúsított fiú és egy pszichiáter beszélgetnek, végül az utolsóban 13 hónappal a történések után megismerjük a bűncselekmény és a nyomozás következményeit a család szemszögéből, és a szülői bűntudatra koncentrálunk. Zseniális, mást nem lehet rá mondani.
Aki szeretné látni, hogy készült a sorozat, íme a werkfilm:
A legszebb az egészben, hogy egyrészt a gyanúsított nem egy szegény családból származik, és nem is tűnik egyértelműen bűnösnek. Egészen sokáig bizonytalanságban tartják a nézőt, és amikor valami kiderül a karakterekkel kapcsolatban, együtt kapjuk a gyomrosokat a szereplőkkel. Itt bizony nem csak egy tini okoz egy tragédiát, hanem több tényezőre kell bontani a felelősséget. De nem is ez a lényeg. Mondhatni, hogy a társadalom a hibás az egészért, miközben nem tolják az arcunkba ezt az üzenetet.
Miután megjelent a sorozat, az interneten elindult egy felháborodás, mert sokan azt hitték, hogy egy igaz történet alapján készült a sorozat, de a készítők ezt cáfolják.
Nem is olyan régen ugyanis történt egy hasonló eset, ám ott az elkövető nem épp egy jómódú családból származott. Sokan rögtön társadalmi cenzúrával és finomkodással vádolták a Netflixet, de a készítők elmondták, hogy mindig is egy viszonylag jómódú fehér fiút akartak főszereplőnek, hiszen így jóval nagyobbat ütött a „bárkivel megtörténhet” üzenet. Ez a kisebb internetes félreértés sem tudta elrontani a Kamaszkor reputációját.
Márpedig ez tényleg bárkivel megtörténhet. Egyáltalán nem látunk lehetetlen, vagy különleges körülményeket. Ez pedig nagyon ijesztő, szinte horrorszintű történet lehet egy szülőnek. Több helyen arról olvastam, hogy nem tudták szülők egyben végignézni a négyrészes sorozatot, annyira brutális. A harmadik epizód gyakorlatilag egy kétszemélyes kamaradráma a diák és a pszichológus között. Ennek a résznek köszönhettem, hogy nem bírtam leállni, és megnéztem az utolsó epizódot is.
Egyszerre hatásos, felzaklató és ámulatba ejtő, amit a képernyőn látunk. Egyrészt az elsőfilmes színész játéka elsőrangú – nem csodálkoznék, ha ebben az évben több jelölése is lenne sorozatos díjátadókon.
Fiatal kora ellenére hihetetlenül jó ritmusban tudott váltani a viselkedésmódjai és hangnemei között. A pszichológussal gyakorlatilag élete egyik legfontosabb beszélgetését szinte párbajként éljük meg, aminek komoly hatásai lesznek a fiatal jövőjére. Az első epizód visszahúzódó, megszeppent Jamie-je sehol nem volt az epizód alatt.
Nem tudom jobban dicsérni a sorozatot. Ennél jobb dolgot régen láttam a Netflix kínálatában. Nehéz történet, bámulatos megvalósításban. Philip Barantini rendezése, Matthew Lewis kamerakezelése, Stephen Graham, aki az apát játssza, és Owen Cooper játéka önmagában megéri a megtekintést.
De az egész egyben, valami hihetetlen élmény.
Nem kellemes élmény, nem egy családi téma, de úgy gondolom, ezt mindenkinek látnia kellene. Nagyon felgyorsult a világ, rengeteg inger éri a fiatalokat, sokkal több, mint akár 10 évvel ezelőtt. Ez persze nem feltétlen rossz, de itt jönnek képbe a generációs különbségek. Lehet, hogy a szülőknek jobban bele kellene ásni magukat, hogy online mit csinálnak a gyerekeik? Nem tudom. Nincs erre igazán válasz, mert a szülők kezében tényleg csak a remény és a bizalom marad a gyermekek felé, hogy normálisan fog viselkedni. Nem lehet megvédeni őket a kamaszkortól és önmaguktól.
Amint az iskola és a különféle közösségek bekerülnek a gyerek életébe, a szülők kezéből sokszor kiesik a gyeplő. Sok ilyet látni sajnos.
A fiatalabbaknak pedig meg kellene érteniük, hogy döntéseiknek komoly következményei vannak. Fontos lenne megszabadulni a „mást bánts, addig se téged bántanak” attitűdtől, de mint tudjuk, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Az online és fizikai zaklatás és az erőszak gyakori jelenségek az iskolákban, főleg a briteknél. Ez egy közel tökéletes sorozat, ám nem hozta meg a kedvem a gyerekvállaláshoz.
A Kamaszok magyar szinkronnal is megtekinthető a Netflix műsorán.
Mindig is kedveltem Stephen Graham munkásságát. Először a Blöff Tommyjaként ismertem meg a brit karakterszínészt, de kisebb szerepekben láthattuk Az elit alakulatban és A Karib-tenger kalózai negyedik és ötödik részében is. A tavalyi Testeket szinte csak miatta volt érdemes megnézni. A hatalmas filmográfiával rendelkező színész számára az igazi áttörést talán a Gengszterkorzó hozta el, ő alakította Al Caponét a nagyszabású HBO sorozatban.
Majd összehozta a sors Jack Thorne íróval, akivel több projektben is együtt dolgozhattak.
Ezután Graham egy kicsit átállt a kamerák másik oldalára is, és beszállt a Boiling Point sorozatba mint főszereplő, író és producer. A széria a Forráspont című, feszült thrillerből készült, amiben szintén Graham volt a főszereplő. A páros végül együtt hozta tető alá 2025 eddigi legjobb minisorozatát, a Kamaszokat. Itt aztán kendőzetlenül és kegyetlenül mutatják be, miként hat a modern világ a családokra, és kiemelten az iskolásokra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Herceg helyett bandita, beszélő Kuka, üvegkoporsó sehol – Vajon megérdemli a Hófehérke a gyűlöletáradatot?
Szinte példa nélküli a Hófehérke esete, már hogy ennyivel a premierje előtt teljesen leírjon előre egy filmet a széles közönség. A végeredmény azonban sokakat meglephet.
Hófehérkét és az ő hét törpéjét rengeteg alkalommal feldolgozták már a nagyközönség számára a Grimm fivérek gyűjtése óta. Ezek közül mozgóképen az első és leghíresebb kétségkívül Walt Disney 1937-es átirata volt, amely nem mellesleg azzal vonult be a filmtörténelembe, hogy az volt az első egész estés animációs film. Azóta azonban eltelt majdnem 90 év, a mozgóképesek pedig dézsából öntötték ránk a különféle variációkat. Volt köztük többek között horror (1997: Hófehérke – A terror meséje), akció-fantasy (2012: Hófehér és a vadász), a Gonosz Királynőt középpontba állító kaland-komédia (2012: Tükröm, tükröm) és persze rengeteg-rengeteg rajzfilm.
Valamiért mégis a Disney saját, ’37-es animációján alapuló élőszereplős remake-je felé zúdult eddig a legnagyobb népharag szerte a világon.
Nyilván nem feltétlenül (vagy nem csak) amiatt, mert feldolgozni merészelték a kikezdhetetlen klasszikust, hiszen a stúdió immár minimum másfél évtizede csinálja ezt a korábbi rajzolt csodáival (sőt, igazából már a ’90-es években elkezdték ezt A dzsungel könyvével és a 101 kiskutyával). A 2010-es Alice Csodaországban gigantikus sikere után azonban nem maradhattak tétlenek, hatalmas dollárjelek jelentek meg a fejesek szemeiben (amolyan rajzfilmszerűen), és kaptuk sorra az időnként gyengébb, időnként jobb, de mindenképpen felesleges remake-eket: Hamupipőke (2015), A dzsungel könyve (2016) újra, A szépség és a szörnyeteg (2017), Dumbó (2019), Aladdin (2019), Az oroszlánkirály (2019), Susi és Tekergő (2019), Mulan (2020), Pinocchio (2022), Pán Péter és Wendy (2023), A kis hableány (2023). S akkor a más szemszögből feldolgozott meneteket még nem is említettük: A varázslótanonc (2010), Demóna (2014), Barátom, Róbert Gida (2018), Demóna: A sötétség úrnője (2019), Szörnyella (2021), Mufasa: Az oroszlánkirály (2024).
Van miből meríteni, az biztos, így talán még furának is tűnhet, hogy a Disney első animációjából miért csak most, 2025-ben érkezik a remake? Nos, jóval korábban érkezett volna, tekintve, hogy még 2016-ban jelentették be a projektet, 2020-ban kezdték volna a forgatást, de a Covid miatt végül csak 2021 nyarán csattant el az első csapó, az utolsó viszont 2022 júliusában. Vagyis majdnem három évig tartott az utómunkálati fázis. Tavaly márciusban tartották volna a premierjét, de végül egy egész évet csúsztattak, a stúdió szerint pedig a színészek 2023-as sztrájkja miatt volt erre szükség.
Sokak szerint azonban némi áttervezés állt a háttérben, mivel napvilágra került korábban egy forgatási fotó, amin Hófehérke alakítója, Rachel Zegler sétált különféle nemű, korú és magasságú emberek között. Ők lennének a hét törpe?
Vagyis nem csupán azzal szította a Disney a feszültséget a rajongók között, hogy Hófehérke szerepét az anyai ágon kolumbiai (apai ágon lengyel) származású Zeglerre osztották, hanem még a törpék sem törpék?
A dühös kommentáradat után pedig már egy olyan képet osztott meg a Disney, amin Hófehérke CGI-törpék társaságában látható. Aki pedig azt hitte, hogy a szedett-vedett embersereget így kukázták, annak eláruljuk, ők is benne vannak a filmben, ugyanis ők alakítják a fehér lovon érkező herceget helyettesítő jó szívű haramia, Jonathan tolvajbandáját. Hoppá, alapos félreértés? Lehetséges.
Az új Hófehérke persze nem csak ebben üt el a klasszikus és az eltelt 90 esztendő alatt sok mindenben elavult verziótól. Hófehérke nem a bőre színe miatt kapta a nevét, hanem mert nagy hóviharban született, ő nem csupán sodródik az eseményekkel, hanem tevékenyen részt vesz bennük, szóval szervez, lázad és küzd, a mindenek felett álló kedvessége azonban természetesen megmaradt. Ugyanakkor nem várja a herceget, inkább egy tolvajjal kerül közeli kapcsolatba. Vagyis épp azokat a taktusokat passzolták vagy változtatták meg az alkotók, amikre az eltelt idő okot adott.
A kis hableány is kapott hideget-meleget, amiért Ariel szerepét egy fekete színésznőre, Halle Bailey-re osztották, a Hófehérkét pedig valamiért még nagyobb savazás övezte emiatt, pedig ahogy Ariel személyiségét és tetteit sem határozza meg a bőrszíne, úgy Hófehérkéét sem (a nevét pedig, ahogy fentebb említettük, más okból is kaphatta).
Rachel Zegler természetesen tüneményes a címszereplőként, és bár gyönyörű énekhangjából nem sokat hallunk a mozikban, tekintve, hogy szinkronizált változatban kaptuk, majd a Disney+-on pár hónap múlva azt is megcsodálhatjuk.
A film maga egyébként egy abszolút ártalmatlan gyerekmese, amely nem is akar többnek látszani ennél. Kiszolgálja a célközönségét, és annyira nem piszkít bele az eredetibe, hogy azért pellengérre állíthassuk. Sőt, ami még ennél is fontosabb, A kis hableány vagy a Pinocchio remake-jeivel ellentétben még lelke is akad.
Talán feleslegesnek sem mondanánk, hiszen az eredeti valóban annyira régi már, hogy ideje volt egy kicsit leporolni azt, mindenesetre az is bizonyos, hogy ennél színvonalasabb próbálkozásai is voltak már a Disney-nek (pl. A dzsungel könyve, Aladdin, Hamupipőke).
A Hófehérke ugyanis, bár részleteiben szórakoztató, összességében eléggé felejthető. Igazán nagy és emlékezetes jelenet nem került a filmbe, bár már az is nagy szó, hogy a változtatások nagy része helyénvaló. Gal Gadot sajnos most sem lett jobb színésznő, mindenesetre a Gonosz Királynő szerepében egész szórakoztatóan ripacskodik, és láthatóan élvezte, hogy végre gonoszkodhatott egy kicsit.
Összességében tehát a Hófehérke egyáltalán nem nézhetetetlen, és egyáltalán nem érdemelte meg azt a gyűlöletcunamit, amivel elárasztották. A célját kétségkívül elérte, igaz, nem is lőtt túl magasra, márpedig nem ártana a Disney részéről, ha végre egyszer tényleg magasra lőnének.
Hófehérkét és az ő hét törpéjét rengeteg alkalommal feldolgozták már a nagyközönség számára a Grimm fivérek gyűjtése óta. Ezek közül mozgóképen az első és leghíresebb kétségkívül Walt Disney 1937-es átirata volt, amely nem mellesleg azzal vonult be a filmtörténelembe, hogy az volt az első egész estés animációs film. Azóta azonban eltelt majdnem 90 év, a mozgóképesek pedig dézsából öntötték ránk a különféle variációkat. Volt köztük többek között horror (1997: Hófehérke – A terror meséje), akció-fantasy (2012: Hófehér és a vadász), a Gonosz Királynőt középpontba állító kaland-komédia (2012: Tükröm, tükröm) és persze rengeteg-rengeteg rajzfilm.
Valamiért mégis a Disney saját, ’37-es animációján alapuló élőszereplős remake-je felé zúdult eddig a legnagyobb népharag szerte a világon.
Nyilván nem feltétlenül (vagy nem csak) amiatt, mert feldolgozni merészelték a kikezdhetetlen klasszikust, hiszen a stúdió immár minimum másfél évtizede csinálja ezt a korábbi rajzolt csodáival (sőt, igazából már a ’90-es években elkezdték ezt A dzsungel könyvével és a 101 kiskutyával). A 2010-es Alice Csodaországban gigantikus sikere után azonban nem maradhattak tétlenek, hatalmas dollárjelek jelentek meg a fejesek szemeiben (amolyan rajzfilmszerűen), és kaptuk sorra az időnként gyengébb, időnként jobb, de mindenképpen felesleges remake-eket: Hamupipőke (2015), A dzsungel könyve (2016) újra, A szépség és a szörnyeteg (2017), Dumbó (2019), Aladdin (2019), Az oroszlánkirály (2019), Susi és Tekergő (2019), Mulan (2020), Pinocchio (2022), Pán Péter és Wendy (2023), A kis hableány (2023). S akkor a más szemszögből feldolgozott meneteket még nem is említettük: A varázslótanonc (2010), Demóna (2014), Barátom, Róbert Gida (2018), Demóna: A sötétség úrnője (2019), Szörnyella (2021), Mufasa: Az oroszlánkirály (2024).
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us sztárját
A 21 éves színésznő egy stábtag tanácsára fordult szakemberhez, és a The Last of Us első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist. Ezek után úgy fogalmazott: hatalmas megkönnyebbülés számára az eredmény.
Bella Ramsey, a The Last of Us című sorozat egyik főszereplője a British Vogue-nak adott interjújában osztotta meg, hogy autizmust diagnosztizáltak nála. A 21 éves színésznő arról beszélt, hogy egy stábtag hívta fel a figyelmét az árulkodó jelekre, mivel a saját lányánál korábban már megállapították az autizmust, és felismerte a hasonlóságokat Ramsey viselkedésében. A fiatal színésznő ennek hatására döntött úgy, hogy szakemberhez fordul, és végül a sorozat első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist.
Ramsey szerint a diagnózis segített neki jobban megérteni önmagát és azt, hogyan viszonyul a környezetéhez.
Hozzátette, hogy az eredmény hatalmas megkönnyebbülést hozott számára, mert sokáig kívülállónak és különcnek érezte magát.
Közben a The Last of Us című sorozat második évada április 14-én érkezik a Max kínálatába.
Az új évad az előzetesek alapján még több zombit, drámát és új karaktereket ígér a nézőknek.
A folytatásban Pedro Pascal és Bella Ramsey mellett új szereplők is csatlakoznak a történethez. Kailyn Dever Abby szerepében tűnik fel, emellett Isabela Merced (Dina), Young Mazino (Jesse), Ariela Barer (Mel), Tati Gabrielle (Nora), Spencer Lord (Owen), Danny Ramirez (Manny) és Jeffrey Wright (Isaac) is látható lesz a második évadban. A sorozatban vendégszereplőként láthatjuk Catherine O’Harát, valamint visszatérnek olyan karakterek is, mint Gabriel Luna (Tommy) és Rutina Wesley (Maria).
Bella Ramsey, a The Last of Us című sorozat egyik főszereplője a British Vogue-nak adott interjújában osztotta meg, hogy autizmust diagnosztizáltak nála. A 21 éves színésznő arról beszélt, hogy egy stábtag hívta fel a figyelmét az árulkodó jelekre, mivel a saját lányánál korábban már megállapították az autizmust, és felismerte a hasonlóságokat Ramsey viselkedésében. A fiatal színésznő ennek hatására döntött úgy, hogy szakemberhez fordul, és végül a sorozat első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist.
Ramsey szerint a diagnózis segített neki jobban megérteni önmagát és azt, hogyan viszonyul a környezetéhez.
Hozzátette, hogy az eredmény hatalmas megkönnyebbülést hozott számára, mert sokáig kívülállónak és különcnek érezte magát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
