MÚLT
A Rovatból

10 tragikus tény Lajkáról, az első kutyáról, akit az űrbe küldtek

A szovjetek évtizedeken keresztül titokban tartották Lajka kiképzésének és halálának gyomorforgató részleteit.
Forrás: Listverse - szmo.hu
2017. január 15.



Lajka utazása az űrbe az emberiség történelmének meghatározó pillanata volt. Bizonyíték volt arra, hogy miket érhetünk el, és a hihetetlen eredmény megkönnyítette a további nagyszerű teljesítmények megvalósítását.

Lajka azonban csak egy egyszerű kutya volt, aki semmit nem értett a küldetéséből. Számára életének utolsó hetei félelemben teltek, utolsó pillanataiban pedig nem értette, mi történik körülötte és rettegett. Pedig ha a történelem másképp alakult volna, akár haza is térhetett volna.

10. Lajka kóbor kutya volt

Az űrprogram előtt Lajkának nem volt otthona. Keverék kutya volt, akit Moszkvában találtak, a szovjetek ugyanis kifejezetten olyan kutyákat kerestek, mint Lajka. Míg az amerikaiak majmokkal próbálkoztak, addig a szovjetek könnyebbnek tartották a kutyák űrkiképzését. Külön csapatuk volt, amelyik kóbor kutyákat gyűjtött be az utcákról. Úgy gondolták, hogy ezek az állatok olyan nehézségeket éltek már túl, ami miatt kezelni tudják majd az űrben tapasztalható nehéz körülményeket. Valójában nem is Lajka volt az első kutya, akit az űrbe küldtek, hanem Albina, de ő "csak" a félútig repült el, onnan pedig élve tért vissza. Ő lett Lajka tartaléka. Mushka is azokhoz a kutyákhoz tartozott, akiket elkezdtek kiképezni, azonban ő annyira megrémült a felkészítés során, hogy még az ételéhez sem nyúlt többet.

9. Tudták, hogy meg fog halni

Albinával szemben mindenki tudta, hogy Lajka nem fog élve visszatérni. A szputnyik nem volt alkalmas a biztonságos visszatérésre, így a terv az volt, hogy Lajka pár napig kering a világűrben, majd mérgezett étellel eutanáziában részesül. Természetesen a Szovjetunión kívül ez senkinek nem tetszett, a britek tüntettek a küldetés ellen. Voltak olyanok is, akik minden nap 11 órakor egy perces néma csenddel tiltakoztak Lajka küldetése ellen.

A szovjetek persze nem értették a felháborodást, mivel szerintük egyedül az számított, hogy a küldetés az emberiség érdekeit szolgálja. Ennek ellenére lehet, hogy Lajka kiválasztása mégis kegyetlenség volt, egyesek szerint ugyanis Albinát akarták kiküldeni, azonban ő egyszer már bizonyított, ezért Lajkának kellett mennie helyette.

lajka1

8. Siettették az űrhajót

Lajka halála elkerülhető lett volna, legalábbis az eredeti terv szerint haza kellett volna térnie. A szovjetek azzal dicsekedtek, hogy mindene meglesz ahhoz, hogy biztonságban visszatérjen. Hruscsov miatt változott a program, aki Lajka utazását propagandaként látta, és a tökéletes időpontra szerette volna időzíteni az utazást. A terve az volt, hogy a Szputnyik 2-t a Bolsevik Forradalom 40. évfordulóján lövik ki, a tudósokat pedig sürgette, hogy addigra minden készen álljon. Emiatt több tervet félre kellett dobni, a négy hét csak arra volt elég, hogy élőlényt küldhessenek az űrbe, arra nem, hogy kitalálják, hogyan hozzák vissza.

7.A kutyák hosszú heteket töltöttek egyre kisebb ketrecekben

A Szputnyik 2 alig volt nagyobb, mint egy mosógép. Lajkának még megfordulni se volt helye, ezért már előtte úgy szoktatták, hogy kiláncolták. Csak arra volt helye, hogy leüljön vagy lefeküdjön, mást nem tudott csinálni. Hogy felkészítsék a helyhiányra, Lajkát a többi kutyával együtt egyre kisebb ketrecekbe zárták be. Volt hogy 20 napig kisméretű ketrecben tartották.

A bezártság miatt a kutyáknak székrekedésük lett, és akkor sem tudtak könnyíteni magukon, amikor hashajtót kaptak. A tudósok hamar rájöttek, hogy csak úgy tudják végigcsinálni a programot a kutyákkal, ha annyira sokáig vannak bezárva szűk helyekre, hogy a végén elfelejtik, hogy másképpen is éltek korábban.

lajka2

6. Egy nappal az utazás előtt az egyik tudós hazavitte Lajkát a gyerekeihez

A kilövés előtti napon Dr. Vladimir Yajdovsky hazavitte Lajkát a gyerekeihez. Az előtte lévő négy hétben ő állt hozzá a legközelebb. Ő is tagja volt a csapatnak, amelyik befogta a kutyát, majd ő edzette, és személyesen választotta ki a programhoz. A tudós azért vitte haza Lajkát, hogy a kutya élete utolsó napján a földön megismerje, milyen egy szerető családnál élni.

„Valamivel kedveskedni akartam neki” – nyilatkozta a tudós- „Olyan kevés ideje volt hátra.” Ő is ott volt azok között, akik utolsó útjára kísérték. Miután betették az űrhajóba és rázárták az ajtót, tudták, hogy most látták utoljára.

l1

5. Lajka rettegett

Lajkát aznap még nem küldték az űrbe, három napig várnia kellett, mielőtt kilőtték. Valamilyen hibát találtak ugyanis az űrhajón, amit meg kellett javítani, a kutya emiatt fagyos hidegben töltötte el ezt az időt, miközben mozogni sem tudott. A tudósok mindent megtettek, hogy gondoskodjanak róla, például egy légkondicionáló csövét dugták be hozzá, hogy melegen tartsák, és folyamatosan figyelték. Végül 1957. november 3-án lőtték ki.

Amint elindult az űrhajó, Lajka pánikolni kezdett, a szívverése és a légzésritmusa háromszorosa volt a normálisnak, nem értette, mi történik vele. Amikor súlytalanná vált, kezdett megnyugodni, a szívverése lelassult, azonban soha többé nem volt olyan, mint a Földön.

lajka03

4. A halála rettenetes volt

A küldetés után évekig azt állították a szovjetek, hogy Lajka az első napját túlélte, csak később ette meg a számára odakészített mérgezett ételt, ami után békében elhunyt. Az igazság csak 2002-ben derült ki, amikor az egyik tudós, Dimitrij Malashenkov elárulta, hogy Lajka 7 órán belül meghalt és kínzó fájdalmakat élt át. A hőmérsékletet szabályozó rendszer nem működött rendesen, úgyhogy a hajó egyre melegebb lett, hamar elérte a 40 fokos meleget. Lajka ekkor újra pánikba esett.

A Földön mindig megnyugtatták a kutyát, ha stresszessé vált a kiképzés, azonban ezen a ponton a tudósok csak lentről tudták követni, mi történik. Annyit láttak, hogy egyre gyorsul a szívverése, majd egyáltalán nem jött visszajelzés.

3. Darabokra hullott a visszatérésnél

Öt hónap után a Lajka koporsójává vált Szputnyik visszatért a Földre. Végigszáguldott az égen, az Egyesült Államokban kisebb pánikot okozva. Többen UFO-nak hitték 1958. április 14-én a repülő testet, ami egyszer csak vörössé vált, leszakadtak róla részek, majd felismerhetetlenné vált. Ez volt a Szputnyik 2., ami még a levegőben felrobbant, így Lajka teste soha nem ért földet.

lajka4

2. Mushka is meghalt nem sokkal később

Nem sokkal később Mushkát is az űrbe küldték egy rakétával más kutyák, patkányok és növények társaságában. Ekkor a kozmikus sugárzás hatásait vizsgálták a tudósok. Nekik eredetileg haza kellett volna térniük, azonban visszafelé a lassítást végző egyik alkatrész tönkrement. A szovjeteknek fogalmuk nem volt róla, hol fog landolni, attól tartottak, hogy amerikai területen.

A szovjetek azt állították, hogy a rakéta a visszatérésnél kigyulladt, azonban robbanóanyagok is voltak a fedélzeten, amiket felrobbantottak annak érdekében, nehogy az amerikaiak kezébe jussanak titkaik.

1. Nem tudtunk meg túl sokat

„Minél több idő telik el, annál inkább sajnálom” – nyilatkozta Oleg Gazenko, a csapat egyik tudósa – „Nem szabadott volna ilyet tennünk. Nem tanultunk eleget az egészből ahhoz, hogy jogos lett volna az állatok halála.”

Lajka utazása az űrbe inkább szimbolikus volt, mint tudományos. Bizonyíték volt arra, hogy az űrbe lehet küldeni egy élőlényt, és főleg arra, hogy erre először a szovjetek voltak képesek. Az viszont, hogy nem hozták vissza, őket minősíti. Egy lengyel tudós szerint Lajka halála mindenképpen nagy veszteség volt a tudomány számára, még akkor is, ha részben legalábbis miatta indult be az űrutazás. Négy évvel később az első ember, aki az űrbe ment, Gagarin, már élve tért vissza.

Képek: Wikimedia / Wikipedia

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Nem színezi túl a valóságot, de ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni – S.E.R.E.G-kritika
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.


Nem vagyunk elkényeztetve manapság (igaz, sosem voltunk) jó magyar sorozatokkal, főleg az agyontámogatott propagandafilmek korában. Na de mire képes egy hazai viszonylatban igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon?

Milyen más sorozat lehetne ma Magyarországon 900 millióval megtámogatva, mint egy tisztes katonai sztori, ahol apa-fia konfliktusokról és komoly, felelősségteljes férfiasságról témázgatnak?

Erős fenntartásokkal ültem neki tehát az első résznek. Kicsit vártam is, hogy mennyire lesz ez egy már-már parodisztikus mű, amilyen akár az Elk*rtuk is volt, vagy a Most vagy soha!. Ezzel szemben nem ez történik, hanem valóban megpróbáltak valami egészen korszerű, történetmesélésben is egészen helytálló sorozatot létrehozni.

A sorozat egyből egy rendkívül komoly harcjelenettel indít, ahol a főszereplő, Győrbíró (Csórics Balázs) makacsul, hősiesen felülírja a neki is kiadott parancsokat, majd önálló akciózásba kezd. Nem vagyok teljesen tisztában a katonai missziók törvényeivel, de tudtommal ennek a való életben sokkal szigorúbb következményei vannak, mint az, amilyen gyorsan túlteszi magát a sorozat ezen a felütésen. A harcjelenet egyébként szörnyen izzadságszagú, ahol páremberes lövöldözések mellett egészen komolyan vehetetlen halálok és effektek tűnnek fel. Mintha a kurd statiszták egy alsópolcos videójátékot imitálva hullanának el, az egyik gránát robbanásától való belassított elugrás pedig már-már komikus. Eszembe jut hirtelen a Sharknadónak egy felturbózott verziója, de a történet gyorsan tovább is áll.

Már Győrbíró házában vagyunk, aki a képek alapján a katonaság mellett lottózhatott is, amilyen lehengerlően szép családi házba sikerült berakni a főszereplőket. Megismerkedünk Marcival (Séra Dániel), akit a sorozat egy egészen céltalan figuraként próbál ábrázolni.

Maga a sorozat tehát két szálon fut, egyrészt a fiatal srác, aki az életét rendbe hozni jelentkezik tartalékos katonának, illetve az apáról, aki egy újabb misszióra próbál csapatot verbuválni.

Ez azért sem rossz, mert az izzadságszagú hőstetteket és a nagy, nemes dolgokat szépen ellensúlyozza az esetlen fiatal felnőtt története. Az előbb említett Marci mellett barátja, Jocó (Kövesi Zsombor) is szépen hozza a saját történetét, sok beszélgetés igazán emberi. Simán meg tudjuk kedvelni a karaktereket, és az is szuper, hogy a fiatalok nyelve végre nem megy át egy Amerikai Pite hasonmásversenybe, nem adtak a szereplők szájába „öcsisajtokat” és egyéb korszerűtlen kifejezéseket.

Egyelőre egy rész alapján, gyaníthatóan a missziós csapat összerakása a fő szál, ami viszont sokkal gyengébb, esetlen és logikátlan dialógusokkal. A színészek Kamarás Iván kivételével nem adnak sokat a karakterekhez, ami nem is biztos, hogy az ő hibájuk:

Sokkal inkább maguk a szerepek tűnnek kidolgozatlannak.

Szándékosan igyekeztem elsősorban sorozatként nézni, és csak másodsorban figyelni a szoftpropagandára, amit helyenként azért szépen elhelyeznek. Marci nézegeti a sereg honlapját, anyuka is elmondja, hogy a sereg megoldás lehet az ösztöndíj kifizetésére is, de még a katona apuka is a legkomolyabb motoron vereti, a tökéletesen kinéző családi házból reggel elindulva, ami a katonalét egy szép víziója. De valóban másodsorban van a „mi lehet jobb, mint katonának lenni” felkiáltás, a történetre ezerszer nagyobb hangsúlyt fektetnek. Természetesen a morális kérdések szépen megjelennek olyan hatásvadász vágóképekben, mint amikor a merengő Győrbíró egy boltból kijövő anyát pásztáz gyermekével.

Szerintem az egyik legtisztelhetőbb rész, hogy nem színezi túl a sorozat a valóságot, a katonai laktanyában az irodák, ahol Győrbíró is tengeti mindennapjait, még mindig tele van a kommunizmusból itt ragadt bútorokkal, a kórház folyosója, ahol Marci sebét összevarrják, pontosan olyan hányadékként néz ki, mint a legtöbb kórházi folyosó egyébként itthon.

Rengeteget gondolkodtam azon is, hogy miért kell a címben a sereget S.E.R.E.G.-ként írni. Csak online tudtam meg, hogy Szolgálat-Erény-Rend-Erkölcs-Gondviselés lesz a megfejtés. Gondolom, a pöszékre való tekintettel a „Szereg” kicsit furán adta volna ki, más S-betűs szót meg nem lehet kitalálni a katonasággal kapcsolatban.

Összegezve, a S.E.R.E.G. nem egy pokolian jó sorozat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ekkora összegből valamivel jobb történetet is lehetett volna írni. A fiatalok szála üdítő, az átlagos tévénéző szerintem nagyon gyorsan meg tudja szeretni Marci karakterét, és már várja a következő adást, hogy vajon sikerül-e neki Galambost (Gál Réka Ágota) meghódítani. Gyanúsan arra is kíváncsiak leszünk, hogy Kamarás Iván hogyan és mennyire akar kiszúrni Csórics Balázs karakterével. Ezek miatt pedig néha még meg is lehet bocsátani azokat a rém kellemetlen propagandisztikus részeket is, amikbe az egészet becsomagolják. Láttunk ennél rosszabb sorozatot még Netflixen is, bár azt gondolom, hogy a S.E.R.E.G miatt nem fog a hétköznapi ember a tévé előtt toporzékolva várni hétköznap esténként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Felkavaró emlékek! Az űrből is jól látszott a szeptember 11-i terrortámadás füstje
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
Fotó: NASA - szmo.hu
2024. szeptember 11.



A tragédia évfordulóján ismét előkerült az az űrből készített videót, amin jól látszik a World Trade Center ellen elkövetett terrortámadás füstje. A NASA felvételén a hatalmas füstfelhő az űrből is jól kivehető volt.

Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot 400 kilométerre a Földtől, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba.

Az űrhajós szemtanúja volt a második torony összeomlásának 2001. szeptember 11-én.

Culbertson korábban már az Astronauts: Houston We Have a Problem című dokumentumfilmben beszélt arról a felejthetetlen napról. Így emlékezett vissza:

"Azonnal megpróbáltam szerezni egy videókamerát és egy ablakot, amely a megfelelő irányba néz. Az idő teljesen tiszta volt aznap. Könnyen kivehető volt New York: egy nagy fekete füstoszlop jött ki a városból, és ahogy ráközelítettem a kamerával, láttam ezt a nagy szürke foltot, amely beborítja Manhattan déli részét."

Az űrhajós azt is leírta, hogy a füst úgy nézett ki, mint valami furcsa virág, amelynek a szára dél felé áramlik.

(via Ladbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: