PROGRAMOK
A Rovatból

10 izgalmas budapesti programötlet a borongós téli estékre

Szubjektív téli bakancslistánkban ezúttal olyan programokat, eseményeket, élményeket gyűjtöttünk össze, amik a legszürkébb napokat is tartalmassá teszik!


Van ez a fura becsípődése az embereknek, miszerint télen semmit sem lehet csinálni. Elvégre hideg van, minden szürke, meg amúgy is olyan korán sötétedik. Mintha az első mínuszok érkeztével automatikusan behúznánk a kéziféket: mostantól sorozatmaraton, forró tea és tavaszvárás van. Pedig az igazság az, hogy a téli hónapok alatt is rengeteg szuper élményben lehet részed – csak tudni kell, hol keresd őket. Ezúttal Budapest téli programjaiba ástuk bele magunkat, mutatjuk miket találtunk!

1. Detective Pub Tour

A 7 éve működő Detective Pub Tour a kültéri nyomozós játékok, a szabadulószobák és a kocsmatúrázás élményét gyúrta egybe. A koncepció teljesen egyedülálló hazánkban és Szelindi Miklós ötlete alapján jött létre. Itt nem a jól ismert szabadulószobákra kell gondolnotok, ugyanis ez egy mobilról játszható nyomozós kocsmatúra, ahol egy történet keretében, három kocsmába kell ellátogatnotok és közben feladványokat kell megoldanotok. Ahhoz, hogy az egyik helyről átjussatok a másikra, különböző játékokban kell jeleskednetek.

Fontos tudnivaló, hogy nincs kötelező alkoholfogyasztás, mert azt szeretnék, ha a játék, az új helyek megismerése és a társaság lenne a fontos egy-egy túra során. Minden játéknak saját története van, ezért könnyen belecsöppenhettek olyan szituációkba, mint az elnök fiának elrablása, de Harry Potter varázsvilága is megelevenedhet a szemetek láttára. A Detective Pub Tour céges csapatépítőnek, születésnapi programnak is kiváló!

2. Budapest Retro Élményközpont

A töretlen népszerűségnek örvendő Budapest Retro Élményközpont egy karnyújtásnyira az Erzsébet tértől, az Október 6. utca legelején csábítja időutazásra a magyar és a külföldi, csakúgy, mint a fiatal vagy épp idősebb közönséget. Nem is csoda, hiszen olyan felejthetetlen nosztalgikus utazásban lehet részetek, mint járőrözni igazi Lada rendőrautóval a Gazdagréti lakótelepen, megnézhetitek mi mindent vitt magával az űrbe Farkas Bertalan, de akár bemondóként is kipróbálhatjátok magatokat a korabeli Híradó stúdiójában. És ez csak néhány a több ezer különleges tárgyat bemutató létesítmény számtalan élménye közül, ahol egészen 1960-tól 1999-ig visszamehetünk az időben.

Akik ebben az időszakban nőttek fel, azok gyermekkoruk mindennapjait élhetik újjá, a fiatalabb generációk pedig megismerhetik szüleik, nagyszüleik hétköznapjait, miközben önfeledten szórakozhatnak az interaktív kiállításon. A történelmi időutazás biztos, hogy órákra leköt majd benneteket, így ha megéheznétek vagy megszomjaznátok, akkor kipróbálhatjátok a Retro Bisztrót is, ahol gyermekkorunk kedvenc ételeibe és italaiba is újra belekóstolhattok.

3. The Magic Budapest

Budapest sok varázslatos helyet rejt, azonban kevés olyan van, ahol igazán megelevenedik a mágia, és ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha valóban Harry Potter világába csöppentünk volna. Ez a hely pedig nem más, mint a The Magic birodalom, mely nemcsak varázslatos szabadulószobákat rejt, de mára már több étteremmel is büszkélkedhet.

A Hajós utca 25. alatt található a The Magic Budapest első étterme, ami már többször elbűvölt minket. Alig néhány évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit és pillanatok alatt a budapesti varázslók törzshelyévé vált. Nem csoda, hiszen különleges hamburgerek, színes gofrik, és füstölgő bájitalok mellett élvezhetik a látogatók a Roxfort kastély falait visszaidéző belső kialakítást. A mágikus kastély falai között amerre csak szem ellát, varázslényeket, életre kelt képeket és misztikus ereklyéket vehettek szemügyre közelebbről, miközben készülnek a fantázianevekkel ellátott mágikus fogások, melyek mindegyike különleges köntösben érkezik hozzátok.

Tavaly nyitotta meg kapuit a The Magic II., mely még nagyobb területen, kibővült étlappal és még több bűbájjal vár benneteket a Nagymező utcában. Ha szeretnétek kicsit kiszakadni a hétköznapokból, megfeledkezni a külvilágról, és olyan nyalánkságokat kóstolni, mint a Mágikus zuhatag burger, a Varázsigés tekercs vagy a Csokitulátus desszert, akkor nem is találhatnátok jobb helyet Budapest legvarázslatosabb étterménél.

4. Pirate Empire - A Kalóz Birodalom

2022-ben nyitotta meg kapuit a Pirate Empire, amit a jól ismert közönségkedvenc, a The MAGIC Budapest tulajdonosai csinálnak. A kalózlegendárium, ezen belül is leginkább A Karib-tenger kalózai filmek adták az inspirációt a különleges étteremhez, melyet minden korosztály garantáltan élvezni fog.

A belső kialakítás egészen lenyűgöző, a földszinten kikötőt formáltak, lőporraktárakkal, rumossufnikkal, csordogáló vízzel, a falból folyó örök élet elixírjével és egy gigantikus krakenszoborral, odafent pedig maga a fedélzet és a kalózkapitány dolgozóasztala vár. A hangulatot tovább fokozzák a kalózoknak és a legénység tagjainak öltözött felszolgálók, a csatadalok és tengeri énekek, meg persze a tematikus ételek.

Tipp: Ha ott jártok mindenképp kóstoljátok meg a fekete buciban szervírozott A fekete gyöngy hamburgert, amiben lilahagyma lekvár, dupla sajt és bacon öleli körbe a marhahúspogácsát, de nem érdemes kihagyni a Tortugai kalózok hírhedt tésztái közül a Szirének éneke névre keresztelt fekete spagettivel készült, tejszínes szószos tenger gyümölcsei tésztát és a Barbossa végzete browniet is érdemes megkóstolni!

5. Unicum Ház

A családi vállalkozás székhelye 1892-ben került a Soroksári útra, amely azóta is a Zwack otthonául szolgál. Az itt kialakított látogatóközpont vagyis az Unicum Ház a történelemmel párhuzamosan haladva meséli el az alapító család, a cég és a minden szempontból jótékony hatású Unicum történetét.

A kiállításon a látogatóknak először levetítenek egy 20 perces filmet, ez után pedig indulhat a régi italokban, személyes relikviákban és egy 17 000 darabos minipalack gyűjteményben gazdag tárlatfelfedező séta. A múzeumi program talán legérdekesebb része az idegenvezetővel bejárható régi lepárló épülete és a mintegy 2500 négyzetméteres pince, ahol évi több mint 3 millió liter Unicum készül. Itt megnézhetitek és meg is szagolhatjátok azt a rengeteg gyógynövényt, amelyek közül néhány jó eséllyel az Unicum titkos receptjének is a része lehet.

6. Sweet Escape

A Nagyvárad téri metróállomás közelében található Budapest egyik legjobbra értékelt szabadulószobája, a családbarát Sweet Escape. Tölts el együtt barátaiddal egy összezárt órácskát, és jussatok ki együtt a szabadulószobából! Ne féljetek semmitől, a Sweet Escape mind a 4 szabadulószobája ijesztgetés és horrormentes, az egyetlen izgalmat az idő múlása okozza majd, no meg a sok furfangos fejtörő!

Nevük egyébként máig népszerű első játékukra utal, melyben változatos, ötletes és egyedi feladványokat, sok-sok fejtörőt és ügyességi feladatot megoldva fedhetitek fel a végtelen csoki titkos receptjét. Az édesszájúaknak kihagyhatatlan a hasonlóan furfangos, mézeskalácsház tematikájú szoba, de cowboyok bőrébe is bújhattok, ahol bankrablókat kell fülön csípni és minél több pénzt megmenteni vagy kimenthetitek a Bűvös Toronyból a királykisasszonyt. A Sweet Escape ráadásul ár-érték bajnok a verhetetlen árakkal, és a szabadulós játékon túl a helyszínen mókás kvízjátékot és szabadtéri kincskereső játékot is kínál, ha többórás vagy épp többkörös, színes csapatépítő programot terveztek cégeteknek, osztályotoknak, vagy családotok számára. Ráadásul a szervezést is leveszik a vállatokról! Remek első választás, ha szeretnél belekóstolni a szabadulószobák világába!

Tipp: Ha csapatépítő programot szerveznétek, akkor az interaktív nyomógombos kvízjátékot mindenképpen ajánljuk, ami Vetélkedőszoba néven fut.

7. Light Art Museum

A Hold utcai piac helyén 2022. nyarán nyitott meg a LAM, vagyis a Light Art Museum, ami a világ egyik első olyan kiállítóhelye, amely a fényművészeti alkotások gyűjtésével és azok bemutatásával, valamint a tevékenység kutatásával foglalkozik.

Új kiállításuk a Superluminal 2024. május 20-ig lesz látható, ahol közel negyven hazai és nemzetközi művész utóbbi években készült alkotásait vagy kifejezetten erre az alkalomra létrehozott fényobjektjeit, installációit és immerzív fény-/térkonstrukcióit láthatjátok. A válogatás leghangsúlyosabb szeletét azok a művek adják majd, melyek a fény fizikai és élettani jelentőségével és funkciójával foglalkoznak, és korunk olyan égető kérdéseire reagálnak, mint a globális felmelegedés, a klímaváltozás, a fenntartható ökoszisztéma és a biodiverzitás.

A Superluminal kiállításhoz tárlatvezetések is kapcsolódnak heti 6 alkalommal:

kedden 16.00 és 18.00 órakor

pénteken 15.00 és 17.00 órakor

szombaton 10.00 és 12.00 órakor.

A vezetés keddenként ingyenes, egyéb alkalmakkor 1000 Ft/fő összegért foglalható hely korlátozott számban.

Nyitvatartás: mindennap 10-től 22.00 óráig.

8. Cat Museum Budapest

A Cat Museum Budapest egy nyugodt oázis a Bajcsy Zsilinszky úttal párhuzamosan futó Vadász utcában. Ha valami miatt nem tarthattok otthon állatot vagy szeretnétek jobban megismerni a különböző macskafajtákat, jó program lehet, hiszen a helyszínen 10 különleges cica várja a simogató kezeket, mind nagyon barátságosan és bújósak.

Itt nemcsak nézhetitek a játszadozó cicákat, akiket simogathattok is, de a hely – ami egyébként kétszintes, mert van egy méretes galériarész is – minden ízében a macskákról szól. A falakat cicás festmények borítják, melyek között vannak antik festmények, illetve olyanok, amelyek Budapest jellegzetes tereiben (például Halászbástya, Gellért fürdő) ábrázolják a macskákat, de a legötletesebbek azok, melyek klasszikus festmények cicásított verziói. A kortárs festmények legnagyobb része egyébként meg is vásárolható. Van szelfifal is, meg mindenféle ajándéktárgy, a kulcstartótól kezdve a párnákon és az ékszereken át a pólókig, sőt a világ legdrágább kávéja, a cibetmacskakávé is kapható náluk.

A falakon nemcsak cicás képek vannak, hanem mindenféle érdekes kultúrtörténeti információk a macskákról, sőt, a galérián egy róluk szóló dokumentumfilmet is megnézhettek, és van egy olyan tabletes kvíz is, amin tesztelhetitek tudásotokat a macskákkal kapcsolatban. Emellett különböző workshopokon is részt vehettek, ahol elsajátíthatjátok hogyan kell akvarellel vagy akrillal cicát festeni.

Fontos, hogy érdemes előzetesen időpontot foglalni hozzájuk, hiszen a cicák védelme érdekében maximalizálva van a látogatók létszáma, illetve csak 8 éves kortól lehet részt venni a programon.

9. Balta Dobálás

Budapest első és eddig egyetlen baltadobálós helye a Dohány utcai BAZ Beer Bar alatti pincében található, ahol 23 pályán dobálgathatjuk a baltát és a dobócsillagot. Vastag falapokra kell célozni, melyekre felfestették, melyik részük hány pontot ér, a többi szabályt viszont mi magunk alkothatjuk. A veszélytől nem kell tartanunk, mert figyelnek a biztonságra, ezért a pályák dróthálóval vannak elválasztva egymástól, de ha kicsit fokoznánk az adrenalint, akkor például UV-fényben is dobálhatunk. A baltadobálás legény- és leánybúcsúra, szülinapra, csapatépítésre, vagy extravagáns pároknak még randira is tökéletes program, de akkor is, ha csak úgy lemennénk egyik délután, hogy kicsit levezessük a stresszt, és ne vigyük haza az aznapi feszkót. Ha ez megvolt, akkor a fenti sörözőben még megihatunk egy jól megérdemelt sört, de akár előtte is levihetjük a pincébe, hogy még felszabadultabban induljon a játék.

10. Magyar Zene Háza

A Magyar Zene Háza széleskörű és nagyszámú programkínálattal vár benneteket. A Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben című állandó zenetörténeti kiállítás mellett változatos koncertműsorból – klasszikus, népzenei, globálzenei, pop, jazz, elektronikus zenei események –, sokrétű zenepedagógiai programokból (iskolásoknak szóló, családoknak szóló, workshop, egyéb interaktív) és zenéhez kötődő szabadegyetemi előadásokból lehet válogatni.

A Magyar Zene Háza hármas osztatú, mind az épületet, mind az intézményi felépítést tekintve. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér kapott helyet közel 2000 négyzetméteren, illetve egy egyedülálló hangdóm. A park szintjén kialakított két belső terem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz és az oktatáshoz kínál könyvtárat elsősorban a populáris zene világából, illetve a zenepedagógiai termekben foglalkozásokkal viszi a fiatalokat közelebb a zenéhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
A legjobb programok, fesztiválok országszerte, itt a 2025-ös programajánló
Cikkünkben sorra vesszük a hazai nagyrendezvényeket. Számtalan fesztivál, program szerepel a palettán idén is.


Alább tehát a folyamatosan bővülő programajánlónk, amelyben a magyar fesztiválok, elsősorban zenei és kulturális rendezvényként működő fesztiválokra és programokra fektetjük a hangsúlyt.

Bartók Tavasz - április 4-13., Budapest

Bartók Tavasz idén április 4. és 13. között tér vissza, hogy feltöltsön minket kulturális programok sokaságával. Magában foglalja az olyan eseményeket, mint a Margó Irodalmi Fesztivál vagy a Budapest Ritmo világzenei fesztivál, melynek ingyenes nyitókoncertjét Fatoumata Diawara adja majd a városligeti Nagyréten, de a Bartók Tavasz részeként lesz látható az MS mester és kora című kiállítás is a Szépművészeti Múzeumban. Mindezek mellett filmvetítések, klasszikus zenei és jazzkoncertek, táncelőadások és performance-ok is színesítik a programot.

Budapesti Tavaszi Fesztivál - április 29. – május 12., Budapest

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben - március 29-30., április 5-6., Budapest

Tavasszal Budapest egyik legszebb látványossága az ELTE Füvészkertben található japán cseresznyefák virágzása. A Sakura Ünnep során a látogatók piknikezhetnek a rózsaszín virágtenger alatt, tradicionális japán programokon vehetnek részt, és teaceremóniát is kipróbálhatnak. Ha egy kis tavaszi harmóniára vágysz, vagy szívesen készítenél lenyűgöző fotókat a virágzó fák között, ez a tökéletes helyszín!

Dunakanyar Fesztivál - május 10., Dunakanyar

Május 10-én visszatér az ország egyik legjobban várt családi rendezvénye, a Dunakanyar Fesztivál. A Nagymaros-bázisú esemény célja, hogy minél több vendéget csábítson erre a vadregényes, tündérmesébe illő vidékre. Idén is szuper programokat állítottak össze a szervezők, melyek között egy óriási Be Massive-buli és egy Gryllus Vilmos-koncert is helyet kapott.

Budapest100 – A város nyitott házai - május 22-24., Budapest

Az egyik legizgalmasabb fővárosi esemény, a Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál idén különösen szívünkhöz közel álló témát boncolgat: május 22–25. között a városi zöldfelületekre fókuszál. Nemcsak a közparkok kerülnek reflektorfénybe, hanem az is, hogyan járulhatnak hozzá a lakók és lakóközösségek saját környezetük zöldítéséhez. A fesztivál hagyományosan a nyitott házak programjáról ismert, és ezúttal olyan belső udvarok tárulnak fel a látogatók előtt, amelyek igazi zöld szigetekként törik meg a városi betondzsungelt.

Gourmet Fesztivál - május 23-25., Budapest

A megszokott időben és helyszínen, május utolsó hétvégéjén a Millenárison kerül megrendezésre az ország legfinomabb eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál, amely közkívánatra három helyett újra négy napon át, május 22-25. között várja a gasztronómia szerelmeseit.A rendezvény vezérmotívuma idén a “kedvencek” lesz, így az ország legjobb szakemberei ezúttal kedvenc alapanyagaikat, termelőiket, ételeiket és ezzel együtt saját személyes történeteiket hozzák majd magukkal.

A helyszínen kiállító több mint hetven étterem, cukrászda és egyéb kulináris vállalkozás által kínált egyedülálló fesztiválmenüben mindenki megtalálhatja majd saját kedvenceit, legyen az hazai klasszikus, trendi nemzetközi fogás vagy újhullámos desszert. Marad a tavaly debütált pénztárcabarát kategória, így a legtöbb kiállító 2.500Ft alatt is kínál kóstolnivalókat. A Gourmet itallapjáról idén sem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi pezsgők, borok, koktélok, sörök és pálinkák, egyúttal tovább nő az alkoholmentes italok kínálata is.

Budapest Beer Week - május 26 - június 1., Budapest

A tavasz egyik kiemelkedő gasztroeseménye a nemzetközileg is elismert Budapest Beer Week, amely idén is a Dürer Kertben várja a sörkedvelőket. A hazai top főzdék mellett a világ minden tájáról érkező sörfőzdék legizgalmasabb tételeit is megkóstolhatjuk. Május 26. és június 1. között a sörkultúra ünnepe több helyszínen is zajlik, míg a Dürer Kertben a kóstolónapokat koncertek és bulik teszik még emlékezetesebbé.

Múzeumok Éjszakája - június 21., Budapest

Június 21-én ismét életre kelnek a múzeumok, könyvtárak és kiállítóhelyek országszerte, hiszen ekkor érkezik az év leghosszabb éjszakája, a Múzeumok Éjszakája. Ezen az estén minden a felfedezésről szól: késő estig nyitva tartó kiállítások, rendhagyó tárlatvezetések, interaktív programok és izgalmas kulturális kalandok várnak rád. A látogatók betekinthetnek a múzeumok kulisszatitkaiba, megismerhetik a kiállítások rejtett történeteit, kipróbálhatják magukat különféle szabadulószobákban vagy akár egy kódfejtő vetélkedő résztvevőiként tehetik próbára tudásukat.

Az este hangulatát élő koncertek, fényfestések és különleges művészeti performanszok teszik még varázslatosabbá, miközben a gasztronómiai élmények sem maradnak el, hiszen több helyszínen bor-, csokoládé- és különféle ételkóstolók várják az ínyenceket. Akár egy történelmi felfedezőtúrán vennél részt, akár egy titkos alkimistalaborba kukkantanál be, ezen az éjszakán minden lehetséges. A részletes program június elején érkezik, addig is érdemes elmenteni a dátumot, mert ez az éjszaka minden érzékszervedet rabul ejti, és kihagyhatatlan élményeket tartogat.

Rosalia – május 29. - június1., Budapest

A Rosalia Fesztivál 2025-ben is elhozza a nyár ízeit és hangulatát Budapest szívébe! Május 29. és június 1. között a Városliget festői környezetében vár minden borkedvelőt egy hangulatos borpiknik, ahol kiváló rosék, habzó- és gyöngyözőborok, pezsgők, valamint könnyed fehér- és karakteres vörösborok is kóstolhatók. Az élményt ínycsiklandó gasztronómiai fogások teszik teljessé, miközben a színpadon népszerű hazai előadók gondoskodnak a fesztiválhangulatról.

A Rosalia nemcsak a borrajongóknak szól – a családokat kreatív kézműves foglalkozások és vidám gyerekprogramok várják, így a legkisebbek is élvezhetik a nyárköszöntő ünnepet. Akár egy pohár rosé mellett lazítanál a barátokkal, akár egy pezsgőt kortyolgatnál romantikus hangulatban, vagy egy családi pikniket tervezel a szabadban, itt mindent megtalálsz. A Rosalia Fesztivál igazi kis oázis a város szívében, ahol a borok, a zene és a közös élmények összefonódnak egy felejthetetlen hétvégére.

ART Piknik - június 14-15., Pannonhalma

Az ART Piknik a gasztronómia és a művészet találkozása, ahol az ország legkiválóbb éttermei és több mint hatvan termelő kínálja portékáit. A Pannonhalmi Főapátság festői környezetében megrendezett esemény célja, hogy összekapcsolja a kulináris élvezeteket a művészeti élményekkel. A látogatók megkóstolhatják a legfinomabb ételeket és borokat, miközben zenei és színházi előadásokat élvezhetnek. A programban szerepelnek továbbá kézműves foglalkozások, kiállítások és vezetett túrák is, amelyek során a résztvevők megismerhetik a helyi kultúrát és hagyományokat. Az ART Piknik ideális választás azoknak, akik szeretnék egy hétvégén átélni a művészet és a gasztronómia harmóniáját egy különleges helyszínen.​

Everness Fesztivál - június 24–30., Siófok-Sóstó

Az Everness Fesztivál a testi-lelki feltöltődés jegyében kerül megrendezésre a Balaton partján. A rendezvény fókuszában a tudatosság, az önismeret és a környezetvédelem áll. A programok között szerepelnek jógaórák, meditációs foglalkozások, előadások és workshopok, amelyek segítik a résztvevőket a belső egyensúly megtalálásában. Emellett zenei koncertek, tánc- és mozgásprogramok is várják a látogatókat. A fesztivál különlegessége, hogy egy olyan közösségi teret hoz létre, ahol az emberek megoszthatják tapasztalataikat és tanulhatnak egymástól. Az Everness Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elmélyíteni önismeretüket és kapcsolatukat a természettel.​

Fishing on Orfű - június 25-28., Orfű

A Fishing on Orfű egy könnyűzenei fesztivál, amely a Pécsi-tó melletti Panoráma Kempingben kerül megrendezésre. A rendezvény a természet szerelmeseinek is ideális, hiszen a festői környezetben a zenei programok mellett lehetőség nyílik túrázásra, biciklizésre és strandolásra is. A fesztiválon elsősorban magyar zenekarok lépnek fel, de évről évre egyre több nemzetközi előadó is színesíti a programot. A családias hangulatú rendezvény különlegessége, hogy a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a fellépőkkel, és egyedi élményekkel gazdagodhatnak. A Fishing on Orfű azoknak ajánlott, akik szeretnék ötvözni a zenei élményeket a természeti kikapcsolódással.​

Örvényesvölgy Fesztivál - június 27–29., Zalacsány

Az Örvényesvölgy Fesztivál a zalai dombok között megbúvó különleges esemény, amely egyedülálló hangulatával és nemzetközi fellépőivel várja a látogatókat. A fesztivál célja, hogy a természet közelségében kínáljon kulturális és zenei élményeket, miközben a résztvevők felfedezhetik a helyi hagyományokat és gasztronómiát. A programok között szerepelnek koncertek, színházi előadások, filmvetítések és kézműves foglalkozások is.Az Örvényesvölgy Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elkerülni a nagy tömeget, és egy bensőségesebb, természetközeli fesztiválélményre vágynak.

Kolorádó Fesztivál - július 2-5., Budapest

A Kolorádó Fesztivál a budai hegyekben, Nagykovácsi közelében kerül megrendezésre, és a szabadság, valamint a természetközeliség jegyében kínál programokat. A fesztivál célja, hogy a városi életből kiszakadva egy erdei környezetben nyújtson kulturális és zenei élményeket. A látogatók különböző zenei stílusokkal találkozhatnak, hiszen a fellépők között helyet kapnak az alternatív, elektronikus és világzenei előadók is. Emellett művészeti installációk, workshopok és közösségi programok is színesítik a kínálatot. A Kolorádó Fesztivál különlegessége, hogy a természet közelségét ötvözi a kulturális sokszínűséggel, így egyedi élményt nyújt a résztvevőknek.

VéNégy Fesztivál - július 2-5., Nagymaros

A VéNégy Fesztivál 2025-ben július 2–5. között várja a látogatókat Nagymaroson, a Duna-parton. A fesztivál a visegrádi országok kulturális kapcsolatainak erősítésére fókuszál, miközben színes programkínálatot nyújt.

A zenei színpadon olyan fellépők gondoskodnak a hangulatról, mint Analog Balaton, Bëlga, Blahalouisiana, Elefánt, Quimby, Co Lee, Dzsúdló és a 4S Street. A fesztivál részeként színházi előadások, utcaszínházi produkciók és nemzetközi művészek bemutatkozása is helyet kap. Emellett sportolási lehetőségek, kreatív workshopok és helyi gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket.

A Dunakanyar festői környezetében zajló VéNégy Fesztivál egyszerre kínál zenei, színházi és kulturális élményeket egy természetközeli, családbarát közegben. Jegyek elővételben kaphatók a fesztivál hivatalos oldalán.

Bánkitó Fesztivál - július 9–12., Bánk

A Bánkitó Fesztivál az ország legnagyobb emberközeli kisfesztiválja, amely 2025-ben tizenhatodik alkalommal várja a kiszakadni vágyókat Bánkon. A fesztivál évről évre erős közlésekkel irányítja közönségének figyelmét valamilyen fontos témára; idén az "OUT OF OFFICE" az iroda elhagyására szólít fel – jelentsen ez valódi vagy absztrakt tereket. ​

A Bánki-tó partján júliusban többek között a 30Y, az Elefánt, a Platon Karataev és Kolibri is kicsekkol a rendszerből. A fesztivál különlegessége, hogy nemcsak egy zenei esemény, hanem egy közösség is, ahol sok független alkotó számára ez az egyetlen olyan kulturális rendezvény, ahol a munkáját több ezer fiatal elé tudja tárni.

EFOTT - július 9–13., Velence

Az EFOTT Magyarország legnagyobb hallgatói fesztiválja, amely évről évre több tízezer egyetemistát és főiskolást vonz. A fesztivál célja, hogy a fiatalok számára tartalmas kikapcsolódást és szórakozást nyújtson, miközben lehetőséget biztosít a különböző egyetemek és főiskolák hallgatóinak a találkozásra és a közös élmények megélésére. A 2025-ös EFOTT programja rendkívül sokszínű lesz, hiszen a zenei fellépők mellett számos sport- és kulturális program is várja a látogatókat. A Velencei-tó partján megrendezett fesztivál különlegessége, hogy a strandolás és a fesztiválozás élményét ötvözi, így a résztvevők nappal a tóban hűsölhetnek, este pedig a koncerteken bulizhatnak. Az EFOTT ideális választás azoknak, akik szeretnék egyesíteni a nyári pihenést a pezsgő fesztiválhangulattal.​

Művészetek Völgye - július 18–27., Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd

A Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, amely a Balaton-felvidék három festői falujában kerül megrendezésre. A fesztivál célja, hogy a művészetek széles spektrumát mutassa be, így a látogatók találkozhatnak színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti kiállításokkal és zenei koncertekkel egyaránt. A 2025-ös évben a fesztivál programja különösen gazdag lesz, hiszen számos hazai és nemzetközi művész mutatkozik be. A fesztivál különlegessége, hogy a programok nagy része szabadtéren, a természet közelségében zajlik, ami különleges atmoszférát teremt. Emellett a helyi gasztronómia is kiemelt szerepet kap, így a látogatók megkóstolhatják a környék jellegzetes ételeit és borait. A Művészetek Völgye ideális választás azoknak, akik szeretnék ötvözni a kulturális élményeket a pihenéssel és a természeti szépségek felfedezésével.

Sziget Fesztivál - augusztus 6–11., Budapest

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális rendezvénye, amely évente több százezer látogatót vonz a világ minden tájáról. A fesztivál különlegessége, hogy egy egész hétre egy önálló "szabadság szigetévé" alakul, ahol a zene mellett számos művészeti és kulturális program várja a résztvevőket. A 2025-ös évben olyan világhírű előadók lépnek fel, mint Chappel Roan, Charli XCX és Nelly Furtado. A fesztivál területén több színpad és helyszín található, amelyek különböző zenei stílusokat és műfajokat képviselnek, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot. Emellett különleges installációk, művészeti kiállítások és interaktív programok teszik még színesebbé az élményt. A Sziget Fesztivál nemcsak a zene, hanem a közösségi élmények és a kulturális sokszínűség ünnepe is, ahol a világ minden tájáról érkező emberek találkozhatnak és oszthatják meg élményeiket.

Csabai Kolbászfesztivál - október 23-26., Békéscsaba

A Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, amit a híres hungarikum és Európai Unió által is védett csabai kolbászra alapozva rendeznek meg Békéscsabán. A fesztivál az összetartozásról, az értékek, tradíciók megőrzéséről és ápolásáról szól. A látogatók a kulináris élvezeteken, a kézműves termékek, a különleges házi és kisüzemi készítésű füstölt kolbászok, a pálinka, a bor és a rétes kóstolásán túl, többek közt disznóvágás bemutatókat, kolbászgyúró versenyeket is megtekinthetnek. Több helyszínen, mind a négy nap a magyar művészeti és zenei élet kiválóságai gondoskodnak a színvonalas szórakoztatásról, de a gyerekeket is gazdag programok is várják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2024-ben is!


2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is biztos találsz izgalmas koncertet, kiállítást, fesztivált és kalandokat.

Budapesti Tavaszi Fesztivál (április 29. – május 12.)

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben (március-április)

Tavasszal Budapest egyik legszebb látványossága az ELTE Füvészkertben található japán cseresznyefák virágzása. A Sakura Ünnep során a látogatók piknikezhetnek a rózsaszín virágtenger alatt, tradicionális japán programokon vehetnek részt, és teaceremóniát is kipróbálhatnak. Ha egy kis tavaszi harmóniára vágysz, vagy szívesen készítenél lenyűgöző fotókat a virágzó fák között, ez a tökéletes helyszín!

Budapest100 – A város nyitott házai (május 22-25.)

A Budapest100 egy egyedülálló esemény, amely során régi épületek nyílnak meg a nagyközönség előtt. Az idén százéves házak mellett olyan ikonikus budapesti épületek is csatlakoznak a programhoz, amelyeket máskor nem lehet belülről megnézni. Tárlatvezetések, történelmi előadások és közösségi események várják azokat, akiket érdekel a város múltja és építészeti öröksége.

Gourmet Fesztivál (május 22-25.)

A gasztronómia szerelmeseinek kihagyhatatlan eseménye a Millenárison megrendezett Gourmet Fesztivál, ahol Magyarország legjobb éttermei, cukrászdái és borászatai vonulnak fel. Az idei fesztivál témája a fenntartható gasztronómia, így az ízélmények mellett a tudatos táplálkozás és az innováció is középpontba kerül. Ha szereted a fine diningot és az új ízeket, itt a helyed!

Múzeumok Éjszakája (június 21.)

Egy éjszaka, amikor Budapest összes múzeuma megnyitja kapuit a látogatók előtt – különleges tárlatvezetések, interaktív programok és koncertek kíséretében. Akár a Szépművészeti Múzeum, akár a Magyar Nemzeti Múzeum érdekli, itt garantáltan találsz valami izgalmasat!

Rosalia – Budapest Borfesztivál (május 29. - június1.)

Tavasz és rozé – ennél jobb párosítás talán nem is létezik! A Rosalia Fesztivál a Városligetben várja a borbarátokat, ahol Magyarország legjobb borászatai mutatják be könnyed, gyümölcsös tételeiket. Élő zene, street food és naplementés borozás – tökéletes hétvégi program!

Sziget Fesztivál – (augusztus 6-12.)

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja idén is hatalmas nevekkel, felejthetetlen bulikkal és igazi fesztiválhangulattal várja a látogatókat a Hajógyári-szigeten. Idén is világsztárok és változatos programok garantálják a felejthetetlen élményt. A nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint Post Malone, az amerikai rapper, aki a "Rockstar" és a "Circles" című slágereivel vált világhírűvé, vagy A$AP Rocky, a New York-i hiphop sztár. A popzene kedvelőinek Charli XCX és Shawn Mendes hozza el a legnagyobb slágereit, míg az elektronikus zene szerelmesei Armin van Buuren trance szettjére bulizhatnak. A rock és alternatív zene sem marad ki: Papa Roach érkezik energikus koncertjével, és a legendás Nelly Furtado is színpadra lép, aki olyan örökzöld slágerekkel robbant be a köztudatba, mint az "I'm Like a Bird" vagy a "Maneater".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
10 különleges program, ha élményekkel tennéd emlékezetessé a tavaszi szünetet
Idén is számos izgalmas program vár ránk a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek alatt. Ha szeretnéd, hogy ez az időszak igazán emlékezetes legyen a családoddal vagy barátaiddal, mutatunk néhány szuper tippet a kikapcsolódáshoz!


Idén is egybeesik az iskolai tavaszi szünet a húsvéti ünnepekkel, így a pihenőidő remek alkalmat ad arra, hogy végre együtt töltsön a család egy kis minőségi időt. Ha nem szeretnétek otthon üldögélni, hanem inkább izgalmas élményekkel töltenétek meg ezt a néhány napot, akkor jó hírünk van: összegyűjtöttünk nektek néhány szuper programot, amelyeket kár lenne kihagyni.

Legyen szó különleges csokoládé kóstolásról a chocoMe-nél, egy hangulatos családi piknikről a Fruska picnic & bistro-ban, egy igazi kalózkalandról a Pirate Empire izgalmas éttermében vagy interaktív tudományos felfedezésekről a Csodák Palotájában, ebben a válogatásban biztosan találtok olyat, amivel feldobhatjátok a napokat.

Emellett számos húsvéti rendezvény is vár, tojásfestéssel, állatsimogatókkal és tavaszi vásárokkal. Akár egy klasszikus húsvéti vásárt keresel, akár különleges programokra vágysz, biztosan találsz olyat, ami az egész családnak emlékezetes marad. Nézd meg a legjobb ajánlatainkat, és szervezz egy igazán színes és élménydús tavaszi szünetet!

chocoMe – a csokoládékészítés művészete a tavasz ízeivel

Ha húsvéti ajándékot keresel, vagy egyszerűen csak megédesítenéd a tavaszi szünetet, akkor érdemes ellátogatnod a chocoMe XIII. kerületi csokoládéműhelyébe – vagy akár online felfedezni prémium kínálatukat. Miért ragaszkodnánk a hagyományos bolti csokinyuszikhoz, ha helyettük valódi, kézzel készült csokoládékat is adhatunk ajándékba? Kézműves csokoládéik és különleges tavaszi újdonságuk garantáltan emelik majd a húsvéti ünnepek fényét – akár magadat lepnéd meg velük, akár ajándékba keresel valami igazán különlegeset.

A chocoMe hazánk egyik legismertebb csokoládémárkája, amely az exkluzív alapanyagok és a kézműves csokoládékészítés iránti szenvedélyének köszönhetően vált nemzetközileg elismertté. A márka Atelier kollekciója a bean to bar (babtól a tábláig) filozófiáját követi, amely azt jelenti, hogy a csokoládé készítésének minden lépése – a kakaóbabok begyűjtésétől kezdve a kész csokoládétábla előállításáig – a készítők gondos munkáját tükrözi.

A chocoMe Atelier most tavaszra egy igazán friss, különleges csokoládéval jelentkezik, amely a Venezuela szívéből, a Choroniból származó kakaóbabokból készült.

Ehhez az ínycsiklandó alaphoz hozzáadódik a szicíliai Tarocco vérnarancs, amely friss és üdítően édes-savanykás ízével remekül kiegészíti a csokoládé gazdag karakterét. A liofilizált vérnarancsszeletek roppanós frissessége pedig minden falatban újabb ízrobbanást ígér.

Ha igazi csokoládérajongó vagy, ezt a kreációt egyszerűen nem hagyhatod ki – mert ez nem csak csoki, hanem egy ízutazás is!

Fruska picnic & bistro – Kiadós ételek és piknik a szabadban

Ha a tavasz nálad is a napfényes reggelekről, hosszú beszélgetésekről és a közös étkezésekről szól, akkor a Fruska picnic & bistro-t egyszerűen imádni fogod!

A Kopaszi-gát egyik legismertebb és legkedveltebb helye, ahol a bohém kockás terítők mellé fine bisztrókat megszégyenítő fogások érkeznek.

A barátságos, közvetlen hangulat és a folyamatosan megújuló kínálat miatt rengeteg törzsvendégük van – és ha egyszer betérsz, könnyen lehet, hogy te is közéjük tartozol majd.

Ha még nem jártál náluk, akkor itt az idő, hogy felfedezd a tavaszi újdonságokat. A Kopaszi-gáti egység idén vadonatúj étlappal indul, amely tele van friss, szezonális fogásokkal. A könnyed, mediterrán hangulatú ételek mellett laktató klasszikusokat is találsz. Egy málnás rozéfröccs mellé például remek választás lehet egy fetasajtos-aszalt paradicsomos gnocchi, de egy kiadós hús platterrel is indíthatjátok az étkezést. Ha pedig marad hely a desszertnek, az ikonikus túrógombócot kár lenne kihagyni.

Ha a szabadtéri étkezést részesítitek előnyben, náluk előre megrendelhetitek a piknikkosarat, amelynek tartalmát ti magatok állíthatjátok össze az étlap kínálatából.

Csak vigyetek magatokkal egy plédet és egy pakli kártyát, és élvezzétek a lazulást a vízparton!

+ Tipp: Ha a belvárosban maradnátok, a Fruska tavaly megnyílt Nádor utcai egysége is remek választás egy kiadós reggelire, egy tartalmas ebédre vagy egy hangulatos vacsorára. Itt egész évben várnak titeket olyan fogásokkal, mint a Fruska Reggeli tükörtojással, avokádóval, sült gombával és édesburgonyával, vagy a tartalmasabb Fruska burger és vörösboros marhapörkölt juhtúrós gnocchival.

Bárhova is térsz be, a Fruskában egyszerre találod meg a minőséget, a kreativitást és az otthonosságot – szóval ezt a helyet érdemes felírni a tavaszi bakancslistádra!

Csodák Palotája - Tudományos kaland minden korosztálynak

A tavaszi szünet tökéletes alkalom arra, hogy izgalmas és tanulságos programokat keressetek a gyerekekkel, és a Csodák Palotája idén is különösen varázslatos élményeket kínál. Ez a tudományos élményközpont nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is emlékezetes kaland: itt tényleg mindenki élvezettel merülhet el a fizika, kémia, biológia és az univerzum titkaiban.

A Csopa négy emeletnyi interaktív játékkal vár rátok, ahol minden kipróbálható, megtapogatható, elcsavarható vagy épp megmászható. Létrehozhatjátok saját örvényeteket, elveszhettek a tükörlabirintusban, kísérletezhettek laboratóriumban, kipróbálhatjátok a mágnesesség és a gravitáció erejét, sőt, az elektromosságot is a saját kezetekben tarthatjátok!

2025. április 17–27. között egy igazán különleges programmal készülnek.

A „Rejtett fények tavaszi kalandkertje” elnevezésű esemény során a természet ébredését ünnepelhetitek izgalmas küldetésekkel és játékos feladatokkal.

A tavaszi kertben a szorgos hangyák, zümmögő méhek és vidám katicák világában kalandozhattok, miközben egy sor interaktív állomás vár benneteket:

  • Bubi buli – minden óra 45 perckor buborékvarázs árasztja el a helyszínt

  • Tavaszi tipegő – ügyességi játék a legkisebbeknek

  • Repülj haza! – célba dobós játék méhecskékkel

  • Húsvéti keresgélő – vidám memóriajáték az ünnep jegyében

  • Ki lakik a dobozban? – tapintásos kihívás a legbátrabbaknak

  • Tojásfutár – segíts a húsvéti nyuszinak a tojásokkal!

  • Répa Robi – tavaszi mókás ügyességi feladat

  • Kerti Képező – Tavaszi fotófal – örökítsd meg az élményt egy vidám tavaszi háttér előtt!

  • Virágúsztatás a laborban és tojásos kísérletek az Öveges teremben

Fedezd fel a Csodák Palotáját egész évben!

A tudományos show-k a négy szintes épület legalján, az Öveges Színpadon kapnak helyet, ahol naponta négyszer élő kísérletekkel ejtik ámulatba a látogatókat. A Richter Gedeon laborban pedig valódi fehér köpenyes kutatóként próbálhatjátok ki a legizgalmasabb kísérleteket.

Ha még több kihívásra vágytok, próbáljátok ki a szabadulószobákat is! A helyszínen négy különböző szoba vár rátok, ahol logikai feladványokat kell megoldanotok, hogy kiszabaduljatok.

A Csipet Csopa útvonal pedig az óvodás korosztálynak kínál kifejezetten nekik szóló élményeket, ahol minden játék az ő felfedezőkedvüket és fejlődésüket szolgálja.

Ha egy igazán kreatív és szórakoztató programot kerestek, a Csodák Palotája tavaszi kalandjait nem érdemes kihagyni!

Pirate Empire - egy világ, ahol életre kelnek a kalózlegendák

Ha a  tavaszi szünetben szeretnétek egy igazán látványos és ízletes élményt, a Pirate Empire tökéletes választás! Ez a páratlan tematikus étterem 2022-ben nyitotta meg kapuit, és már a belépés pillanatában egy másik világba repít – egyenesen a kalózok birodalmába. A helyet a The MAGIC Budapest tulajdonosai álmodták meg, akik a Karib-tenger kalózai filmek hangulatát elevenítették meg, így garantáltan minden korosztály számára izgalmas lesz.

A lenyűgöző belső tér két szinten kínál kalózkalandokat. A földszint egy kikötőre emlékeztet, lőporraktárakkal, rumossufnikkal, csordogáló vízzel és még a falból csordogáló örök élet elixírjével is. A gigantikus krakenszobor és a fedélzeti kialakítás minden gyereket lenyűgöz, míg a kalózkapitány dolgozóasztala a felfedező szülők számára is érdekes részlet lesz.

Az autentikus hangulatot a kalózoknak öltözött felszolgálók, a csatadalok és tengeri énekek, valamint a tematikus ételek teszik teljessé.

Ha ott jártok, mindenképp próbáljátok ki a különleges fantázianevekkel ellátott ételeket! Nemrég ráadásul új étlappal jelentkeztek, amire magyar klasszikusok is kerültek. Erről itt írtunk bővebben! A régi közönségkedvenc a Fekete Gyöngy hamburger fekete buciban tálalt marhahúspogácsával, lilahagyma lekvárral, dupla sajttal és baconnel igazi ínyenceknek való. A kalózok tésztái között pedig a Szirének éneke nevű fekete spagettivel készült, tejszínes szószos tenger gyümölcsei tészta is kihagyhatatlan. A desszertek kedvelői számára a Barbossa végzete brownie garantáltan emlékezetes zárása lesz a kalandnak.

A Pirate Empire nem csupán egy étterem, hanem egy egész világ, amelyben a család minden tagja egy különleges utazás részese lehet. Töltsétek el itt a tavaszi szünet egy napját, és éljétek át együtt a kalózok izgalmas világát!

További tavaszi és húsvéti élmények Budapesten

Húsvéti programok a Budakeszi Arborétumban - (április 18. - április 21.)

A családi programok már nagypénteken megkezdődnek a húsvéti tojásdíszek készítésével. A gyermekek számára 30 hektár biztonságos, mégis vadregényes terület áll rendelkezésre a természet megismerésére, bújócskára, hétfőn pedig a húsvéti nyúlfészek keresésére. Minden gyermek számára rejt egy „nyúlfészket” az erdő!

Az állatsimogatóban bárányok és nyuszik simogatására is lehetőség lesz. Idén is mindenki elhelyezheti a tojás díszét az arborétumi tojásfára.

Húsvét hétfői programok a Budakeszi Arborétumban

Húsvéti Forgatag a Tündérkertben - (április 19.)

Az eseményen fajátékok, tojásvadászat, tojáságyú, animátor nyúl, gólyalábasok, kézműves foglalkozások, homokkép készítés, nyuszi simogató, arcfestéssel várnak.

A program:

- 9:00 kapunyitás

- 9:00 -10:00 tojásvadászat (próbáld ki a szerencsédet)

- 10:00 -11:00 RépaRetekMogyoró Duó interaktív gyerekkoncert

- 11:00 -11:30 A Tűzfészek Társulat gólyalábas műsora

- 11:30 -12:30 óriás buborékshow

- 12:30 -14:30 zsonglőr játszóház a Tűzfészek Társulattal

- 15:00 - 16:00 MintaPinty Zenekar koncertje

Részletek ide kattintva!

Húsvéti programok 2025-ben vidéken és országszerte:

Hollókői Húsvéti Fesztivál - (április 18. - április 21.)

Ha Húsvét, akkor Hollókő! A négynapos Hollókői Húsvéti Fesztivál április 7-10. között kerül megrendezésre Hollókő Ófalu részében, ahol folklórprogramok, palóc gasztronómia, locsolkodás, koncertek illetve családi és gyermekprogramok várják a látogatókat Húsvét alkalmából.

A Húsvéti Fesztivál a hagyományok és az életöröm ünnepe, ahol az Ófalu és környéke visszarepítenek minket az időben, hogy átéljük a hagyományos magyar Húsvét hangulatát. Részletek ITT!

Húsvét Hollókőn kihagyhatatlan élmény

Matyó Húsvét 2025. Különleges húsvét hétfői programokkal - (április 20-21.)

Ez a hagyományőrző esemény gazdag programokkal várja a látogatókat, ahol megismerkedhetnek az UNESCO világörökségi státuszt viselő matyó néphagyományokkal és népviselettel. A fesztivál néptáncbemutatókat, kézműves kirakodóvásárt, hímes tojás készítő műhelyt és mesterségbemutatókat kínál.

A húsvéti programok része a híres vödrös locsolkodás, amely különleges élmény, valamint a húsvéti állatudvar és a kovácsbemutató is vonzza a látogatókat.

A belépés és a parkolás ingyenes, kivéve a múzeumi programok és kézműves foglalkozások az alkotóházak udvarán.

Programok:

Április 20.

Hadas városrész színpad:

10:30-11:30 MiaManó Színház előadása: Tapsifüles, a varázslatos húsvéti nyúl mesejáték

11:40-15:00 Néptánc és hagyományőrző csoportok műsorai

16:00-16:30 Peter Srámek műsora

Április 21.

10:00 Karulás – a csoportok közös bevonulása a Mátyás király úton (Szent László templom – Eötvös út közti szakasz), közben locsolkodás

Hadas városrész színpad:

11:00-15:00 Néptánc és hagyományőrző csoportok műsorai

16:00-16:50 Buborék Együttes gyermekkoncert

A hétfői nap folyamán több alkalommal vödrös locsolkodás a Hadas kapunál.

Mindkét nap 10:00-17:00:

Hadas városrészben:

Farm témájú játékpark, babasarok, óriásbuborék fújás

Hímes tojás műhely

Felnőtt megőrző

Kézműves kirakodóvásár

Mesterség bemutatók az alkotóházakban

Interaktív kiállítás a Hadas Látogatóközpontban

Foltvarró kiállítás és foglalkozás a Kisjankó Bori Ház udvarán

Gépmúzeumban: húsvéti állatudvar (ingyenes), kovácsbemutató (múzeumi belépővel, csak április 21-én)

Matyó Múzeumban: 2025. április 21-én bemutatóval egybekötött fazekas nap Fazekas Ferenc nádudvari fazekas, a Népművészet Mesterével (múzeumi belépővel)

Takács István Gyűjteményben gyermekfoglalkozások (múzeumi belépővel, április 20-21.):

Húsvéti hímes tojások mintakincsének rajzolatai,

Matyó népművészeti motívumok és keresztény jelképformák feldolgozásai

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

A Matyó Húsvét 2024-ben is különleges élmény lesz

Húsvéti programok a szentendrei Skanzenben - (április 20-21.)

A Skanzen ezen a tavaszon is megtelik élettel. Tájegységeinkben újra felelevenítjük a húsvét hagyományait, az ünnepkör hangulatát, illatát és közösségformáló erejét.

A színpadi programok mellett játékos ismeretátadási helyszínekkel, kézműves foglalkozásokkal és meghívott közösségek bemutatkozásával várják a látogatókat. Részletek ezen a linken hamarosan!

Húsvéti programsorozat a Szentendrei Skanzenben is vár

Húsvét a tatai Esterházy-kastélyban - (április 18-21.)

Március 29-április 1. között sokszínű családi-és gyermekprogramokkal várnak minden érdeklődőt a tatai Esterházy-kastélyban!

A hétvége folyamán tematikus vezetések indulnak a kastélykertben és a felújítás előtt álló kiskastélyban minden nap 14 órai kezdettel. Ezenkívül a családok egy különleges kincskeresés során fejthetik meg a kastély rejtett titkait. A gyermekek az ünnephez kapcsolódó kézműves programokon vehetnek részt, vasárnap és hétfőn pedig tojáskeresésen! Öltözz barokk ruhába, próbáld ki, milyen lenne grófnak vagy grófnőnek lenni! Fotót készítenek rólad, amelyet haza is vihetsz majd! Regisztráció ezen a linken!

Húsvét a Szennai Skanzenben - (április 18-21.)

Húsvéti programok várnak Kaposvárhoz közel a Szennai Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is. Részletek hamarosan az oldalukon!

Izgalmas húsvéti családi programok 2024-ben is lesznek

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Te vagy gyorsabb, vagy a Fogaskerekű? – Csatlakozz te is a jubileumi Előzd meg a Fogaskerekűt! kihíváshoz májusban!
Fuss, tekerj vagy túrázz a Budai-hegység legszebb útvonalain, és tapasztald meg, milyen érzés egy 150 éves vasúttal versenyezni!


 

Mit szólnál hozzá, ha idén tavasszal egy igazán rendhagyó versenyen próbálnád ki magad, ahol Budapest egyik legikonikusabb járműve lesz az, akit le kell győznöd?

Ha vágysz egy emlékezetes kihívásra, miközben a mozgás örömét is átélheted, akkor ne hagyd ki az Előzd meg a Fogaskerekűt! eseményt, amelyet idén már 20. alkalommal rendeznek meg – a jubileumi rajt május 10-én lesz!

A program mára hagyománnyá vált, és minden tavasszal sportolók százait vonzza a Budai-hegyekbe, hogy összemérjék erejüket egy igencsak rutinos "versenyzővel" – a 150 éves Fogaskerekűvel.

Verseny egy legendás ellenféllel – nem mindennapi kaland

Bár a versenytáv mindössze 4 kilométer, ne becsüld alá! Az út meredek kaptatókkal vezet fel a Széchenyi-hegyre, miközben futva vagy kerékpárral kell közel 325 méteres szintkülönbséget leküzdened. A kihívás nem mindennapi, hiszen egy 150 éves, de meglepően fürge járművel kell felvenned a versenyt.

De itt nem az a lényeg, hogy mindenki legyőzze a Fogast – sokkal inkább az, hogy ott legyél, kipróbáld magad, és részese legyél egy igazán különleges kalandnak.

Akkor is érdemes rajthoz állnod, ha nem vagy profi futó vagy bringás – már az is hatalmas élmény, hogy rajta vagy a pályán, mozogsz egy jót a természetben, és elmondhatod magadról: egyszer versenybe szálltál a Fogaskerekűvel.

A célba érés után pedig még nincs vége a napnak: a versenyen túl, sportos és szórakoztató programok várnak, ahol minden korosztály találhat magának valami izgalmasat. A mozgás öröme, a jó társaság és a különleges kihívás garantáltan emlékezetessé teszi ezt a napot.

Egyedül vagy csapatban is teljesíthető

Ha jobban szereted a csapatmunkát, vagy csak megosztanád a kihívást másokkal, akkor nevezhetsz váltóban is. Ez remek lehetőség arra, hogy barátaiddal, kollégáiddal vagy családoddal együtt vegyetek részt az eseményen. A szakaszok szétoszthatók, így mindenki olyan távot vállalhat, amilyen az edzettségének megfelel. A közös cél pedig ugyanaz: feljutni a hegyre, és együtt ünnepelni a befutónál.

A verseny ráadásul az eddigi legmagasabb, 700 000 forint összdíjazásért folyik majd, de a szervezők gondoskodnak arról is, hogy a célba érők mind kapjanak egyedi befutócsomagot.

Ha inkább túráznál, arra is van lehetőség

A gyalogos túra tökéletes választás, ha inkább kényelmesebb tempóban, a természet szépségeit élvezve szeretnél részt venni az eseményen.

A 6 kilométeres, kijelölt útvonal a Budai-hegység legszebb részein vezet keresztül, így garantáltan feltölt – akár egyedül, akár családdal vagy barátokkal indulsz útnak.

Itt nem számít a stopper, ellenben bőven akad lehetőség a természet csendjének és látványának élvezetére. Egy kis kirándulás, friss levegő, jó társaság és egy emlékezetes nap – kell ennél több?

Fontos tudnivalók:

Időpont: 2025. május 10.

Rajt: Fogaskerekű – Szent János Kórház megálló

Cél: Gyermekvasút – Széchenyi-hegy

További információk és nevezés az esemény hivatalos oldalán és Facebook oldalán olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: