„Nekem ez egy varázslat” – beszélgetés Kárász Eszter bohócdoktorral
Otthonából pont az a vidám, bensőséges kisugárzás árad, mint amilyen Ő maga. Kárász Eszter már gyerekként Gárdos Péter „Szamárköhögés” című filmjében színészként szerepelt, azóta elvégezte a Pető Intézet Konduktor szakát, majd az SZFE Drámapedagógia szakát is.
Ezt a két szakmát ötvözve bohócdoktorként. A kialakult járványügyi helyzetben többi bohócdoktor kollégájával együtt virtuálisan tart viziteket, az eddig kórházakban, gyerekotthonokban jól bevált személyes látogatásai helyett.
Ennek apropóján látogattam meg őt otthonában, az egyik online viziten.
- Huszadik éve dolgozol bohócdoktorként a Piros Orr Alapítványnál. Mi mozgat egy bohócdoktort ennyi éven át?
- Nagyon kétlaki életet éltem, mikor elkezdtem ezt. Dolgoztam konduktorként mozgássérült gyerekekkel, ezzel párhuzamosan előadóművészként elrohantam rádiózni, ill. színházba próbálni. Két munka között a gyerekek lábai között kúsztam-másztam, hogy megtanítsak nekik egy-egy önálló lépést.
Amikor már teljesen széthasított ez a kétlakiság, akkor találkoztam véletlenül egy barátnőmmel, aki éppen a bohócdoktorokhoz felvételizett, és villámcsapásszerű felismerés volt, hogy ez az én utam is. Hiszen itt szükség van az előadóművész énemre, illetve a sérült gyerekekkel való foglalkozásra is.


- Ez a mostani beszélgetés az otthonodban, egy online vizitet követően zajlik. Mennyiben más, nehezebb a karanténban a virtuálisan létezés?
- Nagyon nehéz ez így, mert a bohóc-munka eredetileg személyes kontaktra épül. Borzasztó büszke vagyok az alapítvány összes munkatársára, mert embertelen munkát végeztek, hogy ezek a foglalkozások létrejöhessenek az online térben, hisz egyik pillanatról a másikra találtuk magunkat ebben a nehéz helyzetben.
Most fokozottan szükség van a félelem, stressz csökkentésére, amit mi, bohócdoktorok a humor eszközével régóta csinálunk. És ebben a speciális helyzetben nem csak a kórházakról beszélünk, hanem az otthon lévő gyerekekről, szülőkről egyaránt. Így a látogatási tilalom idejére kifejlesztettünk egy online foglalási rendszert, ahol a szülők időpontot tudnak foglalni az alapítvány weboldalán, s így az adott időpontban a Messengeren felhívjuk őket. Így most egyenesen a saját otthonaikban ”látogatjuk” meg a gyerekeket.
- A mai nap első online bejelentkezése egy 14 éves Down-szindrómás kislánnyal történt, aki már évek óta visszatérő „vendég” nálatok. Kifejezetten élvezte a zenés bohóc-vizitet. Látsz rajta hangulati változásokat ennyi idő után?
- A Down-szindrómás és az autista gyerekekhez sokkal könnyebben lehet eljutni a zene segítségével, mert ez egy közös nyelv, ami könnyedén megnyitja a zárt ajtókat. Pankáról is már az első alkalommal kiderült, hogy nagyon szereti, ha ukulelézek, írok speciálisan neki egy dalt. Közös zenekart is alapítottunk, és úgy zenéltünk együtt, ő a kis játékgitárján, mi igaziakon, így ezekhez mindig visszatérünk. Fantasztikus családi környezetben élhet ő, mert az online bejelentkezések alatt többször az ölében van a kistesója, illetve megjelennek mellette a nagyobb tesói, és látszik, hogy aktív, támogató közeg lehet körülötte. Minden vizitet nagyon vár.
- Nagyon sokan szeretik a bohócokat, de sokan közben tartanak is tőlük. Mit gondolsz az utóbbiak félelméről?