Ha szar az életem, majd megmondom, hogyan oldd meg a tiédet!
Az egyik barátnőm a múltkor azt mondta, hogy az ingás jósnője szerint idén tutira megtalálja az igazit, mert az inga azt jelezte, hogy rózsaszín lett az aurája. Mármint a barátnőmé. Egy okos, iskolázott, komoly állásban lévő, viszonylag stabil életvezetésű nőről van szó. Épp ezért rémültem halálra: itt már tényleg mindenki meghülyült?
Van egy régi videoklip (azt hiszem, a Genesistől), ami az Amerikában egykor (talán még ma is) divatos tévé-prédikátorokat parodizálja ki. "Jézus szeret engem és tudja, hogy igazam van" – énekli Phil Collins Armani öltönyben, a tömegek felkent megmondó-embereként tetszelegve, a színfalak mögött meg két cicababát ölelgetve. Ez jut eszembe mostanság, ha a gombamód szaporodó kócsokat (bocsánat, angolosan "coach"), életmód-tanácsadókat, spirituális füvesembereket meg egyéb gurukat nézem. Ugyanis nincs olyan ismerősöm, barátom, sőt családtagom, aki ne talált volna már meg egy hasonló "szakértőt", amikor valami miatt kátyúba jutott az élete.
Tudom én, hogy ez a jelenség mindig is létezett. Hogy az ember, ha fuldoklik, minden szalmaszálnak utána kap. Tisztában vagyok azzal is, hogy vannak VALÓDI szakemberek, akik egy-egy belső elakadásból, zsákutcából vagy kezelhetetlennek tűnő lelki csapdából egész jól ki tudnak vezetni egy embert, megfelelő technikákkal, emberséggel – egye fene, akár még spirituális rituálékkal is, hiszen mindenki másra fogékony. És még az sem baj, ha a profi pszichológusokhoz és pszichiáterekhez hasonlóan ezek a – nevezzük őket tanácsadóknak – a szolgáltatásaikért pénzt fogadnak el.
Az én problémám ott kezdődik, hogy a társadalom egyre romló általános pszichés állapotában – erre számtalan statisztika van, a legkirívóbb talán a hazánkat a globális élmezőnybe soroló alkoholizmus problémája – egyre nehezebb megmondani, hogy ki a valódi szakember és ki a sarlatán. És hogy ez utóbbiak mennyi kárt okoznak. Úgy látom, ma már néhány hónapos gyorstalpaló után – amit megint csak ki tudja, ki a fene tart – coach meg életvezetési tanácsadó lehet bárki. Sőt, még ennyi sem kell. Elég elindítani egy fészbuk-profilt, világmegváltó életbölcsességeket, és "Ha másnak baja van veled, az az ő problémája, nem a tiéd" típusú frázisokat posztolgatni rá (ez amúgy gyönyörű, ez a mondat szerintem komoly előrelépés az intézményesített pszichopata-képzés felé), és máris összetört, magányos, a kudarcokat feldolgozni képtelen, vagy egyszerűen csak kallódó emberek tízezrei fognak a nyomodban loholni. És vélhetően még jobban összetörni, további tévutakra tévelyegni, vagy épp átváltozni mindenkit eltaposó "sikerorientált" szörnyetegekké.
Tovább megyek. A fent említett megmondóemberek közül személyesen is ismerek néhányat, és állíthatom, hogy a többségüknek nagyobb sz@rban van az élete, mint az összes "páciensüknek" együttvéve.
Sajnos itt az a szomorú tényállás, hogy a saját nyomorukat attól érzik kisebbnek, ha másoknak oszthatják az észt. Hiszen mennyivel egyszerűbb valaki másnak heti egy órában előadni, hogy eddig mit csinált rosszul, és ezentúl majd minden jobb lesz, mint mondjuk egyszer az életben elmélyedni önmagunkban, szembenézni a hülyeségeikkel, és összerántani a SAJÁT életüket. Nem, az már munka, méghozzá a rosszabbik fajtából, ahol nincs azonnali lóvé, nincsenek tapsoló, hálás kliensek, nincs instant sikerélmény. Ott egyetlen fizetség van: az önismeret. És a további belső munka. Megértem én, hogy ez sokaknak nem jó üzlet. Ne értsetek félre, én ezzel az írással senkit nem akarok megbántani. Sem azt, aki segít másokon, sem azt, aki segítséget kér.
Engem egyedül az álszentség zavar. Amikor kontárok játszadoznak a világ egyik legbonyolultabb, legsérülékenyebb szerkezetével: az emberi lélekkel.

Én például a válásom után – majdnem tizenöt éve – végigcsináltam egy pszichoterápiát. Aztán jóval később,a jógán keresztül találkoztam spirituális emberekkel is, akiken egyébként nem látszik semmi különös, egyszerűen "csak" önazonosak. Sugárzik róluk a test, a lélek és az intellektus egyensúlya. Emellett van kapcsolódásom a vallással is, mivel magam is hívő vagyok (meglehetősen személyes értelemben, de ez most nem fontos). Tisztában vagyok vele, hogy nincs a zsebemben a bölcsek köve, de a tapasztalataim alapján egy-két tanácsot azért adnék. Ha bajban vagy, és úgy érzed, egyedül nem tudsz kimászni a gödörből, kérj segítséget, de azért egy kicsit nézz utána, kitől.
Ha diplomás lélekgyógyászhoz fordulsz, kérdezz utána, vajon ismert és elismert szakember-e. Ha szakképzett coach-hoz, róla is érdeklődj. Például hogy honnan van a papírja, mióta praktizál, próbált megtudakolni egy-két kliensétől is, hogy mi a benyomásuk róla. Ha pedig spirituális gyógyítóhoz akarsz menni, akkor lehetőleg olyat válassz, akinél nem érzel semmi hamisságot, abrakadabrát (hiszem, hogy ezt legbelül mindenki megérzi). Aki nem tartja magát felsőbbrendűnek másoknál, nem hirdeti magáról fennhangon, hogy mekkora májer, aki nem akar kioktatni meg beszólogatni, hanem igyekszik partnerként viselkedni, és veled együtt megoldani a problémát.
A lelki bajok kezelése ugyanis nem diktátum, hanem szolgáltatás. És nincs olyan ember ezen a földön, és angyal az égben, aki helyetted helyre rakja a dolgaidat. A munkát te sem tudod megspórolni, hogy kijuss a kátyúból. Helyre jönni egy nagy trutyiból energiát, önuralmat és – sajnos – elég sok időt igényel. Akik a könnyebbik utat ígérik, azoknak nem érdemes hinni. Akkor már egyszerűbb, ha azt a pénzt elköltöd mozira. Ha illúzióra vágysz, ott is megkapod - 3D-ben.