10 dolog, amit vétek kihagyni a Szigeten
A Sziget főbejárata kapu egy másik dimenzióra. Egy párhuzamos valóságra, ahol mindenki önmaga lehet, ellazulhat, leereszthet, és számtalan élmény befogadójává válhat. Mivel a Sziget csak néhány napig tart, adunk pár tippet ahhoz, hogy ebből a szűk hétből kihozhasd a maximumot.
1. Menj ki hajóval!
Rögtön az első, amit kár lenne kihagyni, annyira pozitív benyomást tesz az utazóra. Ráadásul kiérve és a kikötőtől befelé sétálva nem csap rögtön arcon a fesztivál feeling; fokozatosan adagoljuk magunknak a Szigetet. Ha már kora délután elindulsz, akkor még nem lesz tömeg. Nagyon kellemes az út, teljesen átmossa az embert, a vízből figyelve a partot mintha Budapest nem is ugyanaz a fortyogó, lüktető város lenne, mint a sima hétköznapokon. A hajóúton lehet haverkodni a többi szigetelővel, vagy ha arra van szükség, utoljára átnézni a térképet, illetve a programfüzetet.
A pesti oldalon a Jászai Mari tértől nem messze, a Pozsonyi út magasságában indul hajó a Szigetre, illetve a Petőfi tértől a Batthyány tér érintésével körjárat fél óránként. Idén augusztus 11-12-én 16.00 óra és 22.00 óra között a teljes vonalon, 22.00 és 01.00 között a Jászai Mari térig lehet hajózni. Augusztus 13-17.-i napokon 14.00 óra és másnap 02.00 között szállhattok hajóra.

2012-ben a Timur Lenk Patyom-kinn Projekten készült Galambos Gerzson Gergely fotója.
Hazafelé nekünk a HÉV vált be: a hajóval ellentétben egész éjjel jár, és ha időben indulunk, biztosan nem késsük le. Valódi közösségi élmény. Ennyire.

Fotó: Mervai Márk
2. Menj egy kört a Sziget Eye-jal!
Ha sem tériszonyod, semmilyen egészségügyi problémád nincs, ami miatt nem érdemes felülnöd az óriáskerékre, emelkedj a magasba, nézd meg fentről a Szigetet, a szigetelőket és a környéket! Körülbelül 10-12 perces egy menet és 2 egész kört biztosan megtesz veled a kerék. A London Eye-hoz hasonlóan itt is zárt kabinok vannak, a sima kabin 6 fős, a VIP kabin 4 fős. A feljutás és a kabinban mozgás is akadálymentesített.

Fotó: Nagy Szabolcs
3. Civil Sziget
Hosszú évekre nyúlik vissza a Szigeten a civil szervezetek negyedének működtetése. Idén majd' száz civil szervezet és intézmény települ ki, változatos programokkal, legyen szó alapvető emberi jogokról, oktatásról, a fogyatékossággal élők mindennapjairól, munkavállalásról, egészségről vagy a környezettudatos és felelős viselkedésről. Azért érdemes végigjárnod a civilek sátrait, mert kizárólag itt, a Szigeten találhatod meg ezeket a szervezeteket egy helyen, koncentráltan. Érdemes előre átgondolnod, mely témák érdekelnek, kikkel beszélgetnél szívesen, milyen információkra van szükséged a mindennapok során. Egy javasolt program az ingyenes szűrővizsgálatok igénybevétele. Minden évben van ingyenes HIV, hepatitis, illetve melanóma szűrés - ez utóbbi azért fontos, mert az erős UV sugárzás miatt növekszik a bőrrák kockázata.

Fotó: Mervai Márk
4. Pálinka
Évről évre kihagyhatatlan program a pálinkázás a Szigeten. Nem, nem az a cél, hogy a pult alá igyuk magunkat, és nem a mennyiség számít. Kizárólag az, hogy minőségi italt fogyasszunk, és lehetőleg minden évben valami újdonságot próbáljunk ki. Miért? Mert a pálinka finom, erős és vagány. És mert olyan jó látni, hogy a Szigetre látogató külföldiek közül mennyien fedezik fel maguknak a magyar pálinkákat. És persze azért is, mert néha vicces az első reakciójuk. Míg tíz évvel ezelőtt a mézes barack volt a sztár, idén minden bizonnyal valamely ízesítés nélküli klasszikus, mégis különleges gyümölcspálinkából, például hagyományos törkölyből vagy Irsai Olivér törkölypálinkából fogy majd a legtöbb.
VIDEÓ: Miért igyál pálinkát?
5. Közösségi kert és Puglia falu
A közösségi kerteket nagyváros lakóiként az utóbbi évek egyik legjobb civil kezdeményezésének tartjuk. Van, akinek erkélye sincsen, hogy ott nevelgessen virágokat, fűszernövényeket vagy egy-két tő zöldséget, pedig a kertészkedés csodálatos dolog, és kiváló stresszoldó tevékenység. Idén először a Hajógyári szigeten, a fesztiválon is vár benneteket egy ilyen kertecske. "Egy fesztiválkert mindenben más, mint a hagyományos kerttípusok: élettartamban, funkcióiban, látványban, működtetésben, terhelésben, növényeiben, tervezési elemeiben, használatában és céljaiban is. A Sziget Közösségi Kert (Sziget Community Garden) újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, más fesztiválok esetében sincs előképe" írják a szervezők. Miért van ott a helyed? Láthatod, hogyan tehető működővé egy kísérlet, hogyan valósítható meg a közösségi kert ötlete a te lakóhelyeden is. A kert persze itt közösségi tér is, akár a Szigetre települt romkocsma negyed vagy a Cökxpont Chill Garden.
Harmadik éve működik együtt a Sziget Fesztivállal a Puglia Sounds, így biztosítva lehetőséget tehetséges olasz és ezen belül pugliai zenekaroknak. A falu létrehozása tisztelgés Puglia régió előtt. És ha már az olaszokról esett szó: a La Repubblica cikkben méltatta a Szigetet, úgy is mint ablakot Itáliára.

Fotó: Nagy Szabolcs

Fotó: Nagy Szabolcs
6. Lampionok alatt sétálni éjszaka
Keresd meg a lampionokkal és lámpákkal feldíszített fákat. Mintha megannyi színes szentjánosbogár világítaná meg a helyet. Egy újabb kis párhuzamos univerzum, amely a miénk mellett éldegél. Ha teheted, itt csak nézelődj, szemlélődj, akár egyedül vagy, akár társaságban. Ez az egyik legromantikusabb és legérzékibb hely a Szigeten.

Fotó: Fáni, Flickr.
7. Ability Park
Semmiképp ne menj el úgy a Szigetről, hogy nem próbáltad ki, milyen kerekesszékkel közlekedni vagy megfejteni egy Braille-írással készített szöveget. Az Ability Park évek óta roppant sikeres interaktív élménypark, ahol játékos formában ismerkedhetsz meg a fogyatékkal élők életszituációival. Ami neked magától értetődő, az nekik nem biztos, hogy olyan egyszerű, és ami számukra a hétköznapi rutin része, azzal te nem biztos, hogy boldogulsz. Mivel hétköznap az egyéb intéznivalóid miatt nem biztos, hogy elmennél az Ability Parkba, a Szigeten kiváló alkalmad lehet erre!

Fotó: Sziget.hu
8. Haverkodás a külföldi szigetelőkkel
Pezsgőztél már a Szigeten éjjel kettőkor francia fiatalokkal? Segítettél már elveszett olaszoknak eljutni a Lumináriumhoz? Tanultál már együtt magyar néptáncot lelkes és vidám turistákkal? Beszélgettél már vadidegen amerikaiakkal az élet céljáról és nehézségeiről? Ha igen, tudod, miről beszélünk. Ha még nem, akkor próbáld ki! Hagyd, hogy a Szigeten néha sodorjanak magukkal az események, ne sajnáld az időt arra, hogy nyitott légy mások gondolataira. Huszonöt éve nyíltak meg a határaink és tíz éve vagyunk az Európai Unió tagjai. A kettős évfordulóra több helyszín is emlékeztet a Szigeten. Ja, a közös szelfi idegenekekel ki ne maradjon a programok közül!

Fotó: Bódis Krisztián

Fotó: Mervai Márk
9. Fesztiválköztársaság
Látni akarod a fából készült R2D2-t, a Köztársasági lépegetőt és a cuki, színes gombát a helyszínen is.

Fotó: Mervai Márk

Fotó: Mervai Márk

Fotó: Mervai Márk
10. Luminárium
Pszichedelikus élmény, semmi máshoz nem fogható. Kizárólag a színek, a fények és organikus formák alkotják a teret a speciális fényáteresztő műanyagból készült labirintusban. Ha teheted, az első napon, vagy az első napokban nézd meg a rugalmas falú fénytemplomot. Rendszerint hosszú sorban állnak a bejárat előtt azok, akik szeretnék látni. De akármilyen hosszúnak is látszik a sor, érdemes kivárni, mert gyorsabban halad, mint gondolod. Bent minden meleg, puha, és elképesztő színű. Hagyd magad elveszni egy kicsit!

Fotó: Szegedi Éva

Fotó: Szegedi Éva

Fotó: Szegedi Éva
VIDEÓ: Ilyen volt megérkezni a Szigetre a -1. napon:
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!