Vizsgálat lezárva, se az orvos, se az eszköz nem hibás, mégis halottnak nyilvánították a magzatot
Befejeződött a Zuglói Egészségügyi Szolgálat elleni vizsgálat, amit azért indítottak, mert egy 8 hetes kismamának a helyi szakrendelőben azt mondták, hogy meghalt a magzata. Később azonban kórházi vizsgálaton kiderült, hogy a baba szívműködése rendben van. Az eset után a kismamának azt mondták: „nekik jobb gépeik vannak.”
A vizsgálatot vezető dr. Nagy András Csaba, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgatója, a betegdokumentációk ellenőrzése mellett személyesen beszélt az érintett nőgyógyász főorvossal és a betegvizsgálatban részt vevő szakasszisztenssel is. Ellenőrizték az érintett szakemberek szakmai felkészültségét, a használt ultrahang gépek műszaki állapotát, valamint az eszközök ellenőrzéséről készült jegyzőkönyvet is – áll a közleményben.
Az ultrahang készülékről az ellenőrzés megállapította, hogy az adott vizsgálatra alkalmas és megfelelő állapotú volt. A gépet 2024. június 17-én műszaki felülvizsgálták, és az ellenőrzés során nem találtak hibát vagy eltérést.
– olvasható a közleményben.
Emellett még ez is szerepel benne:
„az Egészséges Budapest Program pályázatai támogatásából folyamatban van három, korszerűnek számító ultrahang készülék beszerzése. Ezekkel az eszközökkel a jövőben magasabb színvonalú ellátás válna elérhetővé a Zuglói Egészségügyi Szolgálat rendelőiben”.