Undorító téma, brazil szappanopera előadásmódban – A szabadság hangja kritika
A moziforgalmazó, Angel Studio tagadja a politikai áthallásokat, de egyértelműen lehet látni a Szabadság hangja című film és egyes szélsőjobb oldali szervezetek kapcsolatát. Kicsit a háttérről: Amerikában van egy QAnon-nak nevezett internetes csoport, politikai irányzat. Nevét, az első „Pizzagate”-nek nevezett összeesküvést elindító QAnon nevű bloggerről kapta, aki azt állította (találta ki), hogy a Fehér Házban a Clinton-család és a gonosz baloldali oligarchák egy pizzázóból rendelik maguknak a gyerekeket, akiket megerőszakolnak.
Végül be is zárt az intézmény, mert a tulajdonosok nem bírtak az irányzat tagjaival. A hívők célja a gyerekek „kiszabadítása” volt, ami természetesen sosem sikerült, és mindig börtönbüntetés lett a vége, persze ez nem térítette el a mozgalmat. Több dokumentumfilm is szól erről, köztük például, az HBO Maxon is megtalálható Q: A vihar felé. Hogy is kapcsolódhat a cikkünk tárgya egy ilyen szélsőséges szervezethez?
A szabadság hangjait ilyen QAnon- és Trump-párti szélsőjobbos csoportokban kezdték el reklámozni és isteníteni, így annyira megnőtt rá az érdeklődés, hogy az interneten és a közösségi platformokon a jegyek értékesítésével a stúdió előre összekalapozott annyi pénzt, hogy már jóval a bemutató előtt sikeresnek nyilvánították. Ez persze erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető, hiszen nem biztos, hogy az alkotók ilyen díszes társaság mellett szeretnék látni a nevüket, mint akiknek a milliókat köszönhetik.
Illetve, az éppen tetőfokán lévő Jeffrey Epstein-botrány is hozzájárult a biztos sikerhez. A büdzsé 14,5 millió dollár volt és szinte semmit nem költöttek marketingre, mindezek ellenére a bevételei már meghaladták a negyed milliárd dollárt. Azt pletykálták, hogy Amerikában sok esetben üres teremmel mentek le a vetítések, mert ugyan megvették a jegyeket az összeesküvés-hívők, de elmenni már senki nem ment el a mozikba. Megérdemli-e ezt a sikert Alejandro Monteverde rendezése?

Ha eltekintünk a stúdió gerinctelen módszereitől, és attól, hogy milyen társaság támogatta a filmet, azt kell mondanom, nem: ez egy közepes, unalmas dráma. Történetünket Tim Ballard valós munkája inspirálta, aki egész életében a gyermek-szexkereskedelem ellen küzdött. Őt Jim Caviezel alakítja, akihez direkt Ballard ragaszkodott, miután látta a 2002-es Monte Cristo grófja feldolgozásában. Ballard egy kegyetlenül lélekölő munkát végzett és tényleg minden elismerésem, hogy ezt kibírta ép ésszel, gyakorlatilag a modern rabszolgaság ellen küzdött.
A forgatókönyv és a rendezés pedig teljesen félrecsúszott. Annyira pátoszos és gejl az előadásmód, óvatoskodó, lassú, kimért és unalmas a történet, hogy az első jelenettől fogva nem jó nézni. Nem csak a tartalma miatt, hanem ahogy mindenki szenved, mind áldozati, mind nyomozói oldalról, minden kiszámítható. A jók nagyon jók és hibátlanok, a rosszak pedig igazi klasszikus bajuszpörgető gonoszok.

Valószínűleg a szegények, akiket behálóztak ezek az emberkereskedők, nem voltak ennyire tiszta áldozatok. Itt nagyon sok minden közrejátszott, a való életben a szegény országban élők, bizony eladták a gyermekeiket ilyen kegyetlen embereknek a megélhetésükért, és hogy a nyolc másik gyermeküket tudják etetni. Nem ennyire fekete és fehér, mint ahogyan azt az Szabadság hangja előadja. A szövegkönyv buta és hiába vannak jó színészek, ha a szájukból kliséket hallgatunk.
Persze tudom és értem, hogy ez egy nagyon felháborító és kényes téma, de ez nem mentség a gyenge produktumra. Rod Barr és Alejandro Monteverde forgatókönyve több sebből vérzik, mint egy brazil szappanopera.

A legmegdöbbentőbb, legkegyetlenebb pillanatok az egész vetítés alatt, a film elején vannak: a valódi emberrablásokat mutató rövid részletek a főcím alatt, amik nem tudom mennyire valósak, mert ha azok igazi felvételek, megint csak a jóízlés határait feszegetik az alkotók. Az egész mozi unalmas, lassú, kitalálható és feleslegesen túlkomplikáltnak hat.
A robotikus előadása valószínűleg Tim Ballard imitálása, nem segíti a filmet, a forgatókönyv és a rendezés, pedig egyenesen küzd a néző unalmáért. Ha nem terjedt volna el ennyire bizonyos megkérdőjelezhető körökben, valószínűleg egy közepes streaming film lett volna. Különösen nem érdemli meg a stúdió a sikert, az „állítólagos” alattomos terjesztési módszereik után. Hiába fontos a téma, nem jó nézni a filmet és nem a kegyetlen tartalma miatt, hanem a szájbarágós, buta, üres, unalmas megvalósítása okán. Így jó szívvel szinte senkinek nem ajánlható.