KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb razzia volt Budapesten: 10 óra alatt 60 embert fogtak el a rendőrök

Egy férfi az ágya mögött kialakított rejtekhelyen próbált elbújni.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya együttműködve a Bűnügyi Bevetési Osztállyal, a Közrendvédelmi Főosztállyal és a három kerületi rendőrkapitányság munkatársaival, 2019. június 13-án 5 órától 15 óráig összehangolt ellenőrzést tartott Ferencvárosban, Kőbányán valamint Kispesten - írja a police.hu.

A rendőrök összesen 60 főt fogtak el az idén bevezetett új típusú körözési akció negyedik hullámában, az elfogott személyeket bűncselekmények elkövetésének gyanúja, és szabadságvesztés letöltésének elmulasztása miatt körözték.

A körözött személyek között volt néhány egészen extra eset, egy 38 éves férfi például az ágya mögött kialakított rejtekhelyen próbált elbújni a hatóságok elől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban is folytatja a főváros több kerületét érintő közbiztonsági és körözési akciósorozatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A kádban kapott áramütést egy mobilozó nyíregyházi tini - többször újra kellett éleszteni
A telefon töltőre volt csatlakoztatva, a kábel pedig egy hosszabbítóból jött. A készülék a vízbe eshetett, ez okozta a tragédiát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 19.



Súlyos baleset történt csütörtök este Nyíregyházán: egy 13 éves lány életveszélyes állapotba került, miután a fürdőkádban ülve áramütés érte, tudta meg a Tények.

A kislány épp fürdött, miközben mobiltelefonját használta. A készülék töltőn volt, a kábel egy hosszabbítóba volt csatlakoztatva.

A telefon valószínűleg kicsúszott a kezéből, és beleesett a vízbe, ekkor érte áramütés. Azonnal elveszítette az eszméletét.

A helyszínre érkező mentők hosszan küzdöttek a gyerek életéért, információink szerint többször is újra kellett éleszteni. A nyíregyházi kórházba szállították, ahol sikerült stabilizálni az állapotát, ám a baleset következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A gyereket mentőhelikopter vitte tovább a miskolci kórházba, ahol jelenleg is kezelik. Állapotáról egyelőre annyit tudni, hogy orvosi felügyelet alatt van, további vizsgálatok és kezelések várnak rá.

Ez az eset is felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos odafigyelni a háztartási eszközök és elektronikai eszközök biztonságos használatára, különösen vizes közegben. A szakértők arra figyelmeztetnek: soha ne használjunk elektromos eszközt a fürdőkádban, különösen akkor, ha az áramforráshoz csatlakozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A hároméves unokám remegett végig” – rossz címre ment ki a TEK Törökbálinton, az ott lakó mesélt a történtekről
A szomszédra törte rá az ajtót a terrorelhárítás. Később az eredeti címen elszabadult a pokol.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön nagy erőkkel vonultak a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai egy törökbálinti címre, miután információk szerint egy férfi fejbe lőtte magát.

A kommandósok a hegyoldali ingatlan kameráját letörték, a kerítést levágták, majd bementek az udvarra, miközben a házban egy hároméves kislány és egy Alzheimer-kórral élő idős asszony aludt – írta meg a Blikk.

A család egyik tagja, Rita a portálnak elmondta:

„Hajnali négykor a komondorunk nagyon ideges volt, akkor már a kertben lehettek a kommandósok. Leverték a kameránkat és indokolatlanul levágták a kerítést. Teljesen ellepték az udvarunkat és felszólítottak, hogy jöjjünk ki a házból. Ekkor már észrevették, hogy nem én vagyok Sándor, akit keresnek, de fel kellett emelnünk a kezeinket és a fegyvereiket is ránk fogták.”

A nő szerint a hatóságok csak az igazoltatás után vették észre, hogy tévedés történt, mivel nem az ő házuk volt a célpont. Az igazi célszemély a szomszédos telken lakik, annak bejárata viszont egy másik utcára nyílik. Rita azt is hozzátette, hogy már korábban is láttak drónokat a környéken, így nem értik, miért nem sikerült pontosan azonosítani a házat.

„A hároméves unokám remegett végig, azóta nem hajlandó kimenni az udvarra és újra pelenkázni kell. Ki tudja, mi marad meg szegényben, valószínűleg pszichológusra lesz szüksége, pedig óvoda előtt áll. Mindenképp kártérítést szeretnénk”

– mondta a nagymama.

A család beszámolója szerint öt órán keresztül nem térhettek vissza a házba. A nő fia ügyvédjével panaszt tett az eljárás miatt, a délután folyamán pedig a nyomozók személyesen is bocsánatot kértek.

Miután kiderült a tévedés, a TEK átment a megfelelő címre, ahol azonban már másként alakult a helyzet. A keresett férfi nem adta meg magát a felszólításra, és lövések is eldördültek. A tulajdonost végül mentőhelikopter szállította kórházba.

„Azt mondták, veszélyes bűnöző a szomszédunk. Később fegyverropogást is hallottunk, sorozatban lövöldöztek. Az 50 év körüli férfi egy éve költözhetett ide. Semmit nem tudunk róla, egyedül élt, este járt csak haza. Ami biztos, drogot találhattak nála több helyen, ezt a rendőröktől hallottuk” – tette hozzá Rita.

Az Országos Mentőszolgálat több egységet és mentőhelikoptert is a helyszínre irányított. Egy férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A fémlemeznek a pórusaiba is beszívódik” – festékmaróval öntik le a parkoló kocsikat Debrecenben
A vegyszer felmarja a festéket, a károsultak százezres javításokról beszélnek. A helyiek szerint valaki így bosszulja meg a parkolást az utcában.


Több autót is leöntöttek maró hatású vegyszerrel egy családi házas övezetben, és emiatt súlyosan megsérült a járművek fényezése. Az elmúlt hónapokban sorra érkeztek a panaszok a környékről, ahol a lakók azt gyanítják, valaki így próbálja jelezni, hogy nem tetszik neki, hogyan parkolnak az utcában – számolt be az RTL Híradó.

Egyikük meg is mutatta a saját autóját: a hátsó ajtónál felhólyagosodott a festék, a csomagtartóra is jutott a maró anyagból. Elmondása szerint a saroknál állt meg kocsijával, ahogyan mások is, és így emlékezett vissza: „A piros autó is ugye ott a sarkon állt, azon a részen. Szerintem az, hogy valaki ott nem tudott befordulni.”

A kis utcában hétköznap szinte lehetetlen szabad helyet találni. Az egyik oldalon garázsok és sorházak sorakoznak, a másikon óvoda működik.

A károsultak szerint a tettes úgynevezett kromofágot, egy festékeltávolító oldószert használ, ami akár több százezer forintos kárt is okozhat egy-egy autónál.

Miután a történtekről készült képeket feltöltötték egy helyi online csoportba, több kommentelő is jelentkezett, akik hasonló károkról számoltak be. Egyikük azt írta, vele még télen történt ugyanez, ugyanott.

Az RTL Híradónak nyilatkozó autófényező cég vezetője azt mondta, hogy az ilyen szerrel nehéz megbirkózni: „Mindent megmar ez az agresszív festékmaró. A fémlemeznek a pórusaiba is beszívódik és újra visszamarhat a friss fényezésbe.”

A hírműsor által megkérdezett ügyvéd szerint, ha bebizonyosodik, ki okozta a kárt, rongálásért akár börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tinédzserek vertek félholtra egy katonát Kijevben – videó
A tinédzserek előbb provokálták, majd brutálisan rátámadtak a katonára Kijev belvárosában. Ketten már rendőrségi őrizetben vannak, a többieket még keresik.


Egyre több olyan esetről számolnak be Ukrajnában, amelyekben fiatalok követnek el erőszakos cselekményeket. Lviv megyében nemrég egy 14 éves lány három kiskorú társával együtt támadt meg egy fogyatékossággal élő fiatalt. A történtekről videó is készült, amely felkerült a közösségi médiába.

Ivano-Frankivszk megyében, Sznyatin városában egy másik fiatalra azért támadtak rá, mert orosz nyelvű zenét hallgatott. Ez a gyakorlat 2022 februárjáig teljesen megszokottnak számított, azóta azonban a nyilvános lejátszása már nem elfogadott.

Pénteken Kijev belvárosában újabb súlyos eset történt: több tinédzser egy katonát támadott meg. A Focus ukrán hírportál a rendőrség tájékoztatása alapján azt írta, hogy

a fiatalok előbb provokálták a férfit, majd ütni és rugdosni kezdték. A férfi a földre került, ahol tovább bántalmazták.

A jelenetről videó is készült, amelyen jól látható a támadás:

A rendőrség két 17 éves fiatalt már őrizetbe vett, a további elkövetők azonosítása még folyamatban van. A hatóságok szerint jelenleg is keresik a támadás többi résztvevőjét.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: