KÉK HÍREK
A Rovatból

Több mint száz nappal az eltűnése után találták meg egy 27 éves családapa holttestét

Gábor a pécsi, belvárosi kaszinóból indult Kővágószőlősre egy júliusi éjszakán, de már nem ért haza.


Rejtélyes körülmények között halt meg egy 27 éves családapa. Kalányos Gábor maradványaira több mint száz nappal az eltűnése után találtak rá - írja a Blikk.

A férfi július 20-án hajnali 3 óra körül a pécsi, belvárosi kaszinóból indult el Kővágószőlősre, haza azonban már nem ért.

A lap szerint Gábor sportos, erős, jó kiállású fiatalember volt, akinek meg sem kottyant volna ez a táv, amit egyébként már máskor is megtett. A férfi holttestére végül pár kilométernyire a lakóhelyétől, egy erdőben találtak rá.

Gábor édesanyja a Blikknek azt mondta, aludni sem bírt azóta, hogy a fia eltűnt. És bár gondolt a legrosszabbra, összeroppant, amikor kiderült, hogy a gyermeke meghalt.

"Kizárt dolognak tartom, hogy Gábor végzett volna magával. Bármi baja volt, velem megbeszélhette, mindig találtunk megoldást. Dolgos, becsületes fiú volt. Szeretett játszani a kaszinóban, jól keresett, megdolgozott érte. Nem volt szenvedélybeteg, minimális tétekkel próbálta ki a szerencséjét. Velünk a kaszinó nem oszthatott meg információt, csak annyi biztos, hogy ott látták utoljára élve. Onnan egyedül indult haza. Már ezer lehetőséget végiggondoltam, mi történhetett vele. Nagyon rejtélyes ez az ügy, s bár a halál tényén semmi sem változtat, szeretném úgy eltemetni, hogy tudjam, mi történt vele"

- mondta az asszony a lapnak.

Gábor párja öthónapos kisfiukkal maradt egyedül. Mercédesz azt mondja, Gábor az ominózus napon vesztett a kaszinóban. Úgy emlékszik, már előző nap is játszott, akkor 40 ezer forintot bukott, másnap 130 ezerrel indult vissza.

"Az utolsó telefonja szerint július 20-án sem állt nyerésre, de ez nem elég indok ahhoz, hogy engem és az öt hónapos fiunkat is szó nélkül magára hagyjon"

– fogalmazott a fiatal anyuka, aki azt is hozzátette: egyelőre nem tudja, mihez kezdjen így egyedül.

A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárásban rendelt el vizsgálatot az ügyben. Gábor halálának okára és idejére majd az orvosszakértők véleménye adhat választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
WC-pumpával leütötte, majd meg akarta erőszakolni a szegedi börtön dolgozóját egy életfogytiglani büntetését töltő rab
A férfit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt.


Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését töltő elítélttel szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben megpróbált megerőszakolni egy dolgozót - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a férfit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt.

Az életfogytiglani büntetését töltő férfi a vádirat szerint 2023 nyarán elhatározta, hogy megerőszakolja a fegyház egyik női munkatársát. Ennek érdekében

egy WC-pumpából ütőeszközt készített, áldozatát pedig lepedőcsíkokkal akarta megkötözni.

Tervének az is része volt, hogy tette után öngyilkosságot követ el.

A férfi 2023. augusztus végén a sértett irodájában takarítást színlelt, majd hátulról leütötte a nőt. Az eszméleténél maradt sértettnek sikerült segítségért kiáltania, így a közelben dolgozó alkalmazottak és három elítélt a segítségére siettek.

A Szegedi Járási Ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben - közölte az ügyész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drogügyek miatt börtönviselt banda verhette össze a rendőröket Szigetváron
A rendőrök egy jótékonysági bál után keveredtek szóváltásba a támadókkal. Úgy tudni, mindketten kórházba kerültek.


Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a verekedésben érintett két férfit korábban drogügyletek miatt ítélték el, és nemrég szabadultak a börtönből. A két megvert rendőr állapotáról annyit sikerült kideríteni, hogy kórházi ellátásra szorultak, de aztán gyorsan elhagyhatták az intézményt, és már otthon lábadoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a fia által feldarabolt Scherer Károly meggyilkolásáról
A szörnyű tragédia nyomait megtalálták a házban, a kihallgatás során pedig az is kiderült, hogy a vádlott férfi miért támadhatott az apjára.


Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.

Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy

a férfi az apja elrejtett aranyait kereste, ekkor ütötte meg az édesapját, aki a földre esett. Ezt követően akkumulátoros fűrésszel vágta fel a holttestet.

A testet a házban darabolta fel. A rendőrök az eldugult lefolyóban emberi maradványokat találtak, amik a DNS-vizsgálat szerint az apától származtak. A rendőrség azonban nem vonta vissza a kőrözést, mert még nem találták meg a holttestet, vagy annak egyértelmű jelét, hogy valóban nincs életben a férfi.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„15 évet is kaphat, de én akkor is várok rá” – Megszólalt Till Tamás feltételezett gyilkosának felesége
A gyilkossággal gyanúsított F. János felesége először állt a nyilvánosság elé. A fiatal nő a Blikknek mesélt szerelmükről, a letartóztatás pillanatáról és közös jövőjükről.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.



A 22 éves nő férje F. János, akit a hatóságok Till Tamás megölésével gyanúsítanak, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A nő tavaly szeptemberben házasodott össze a férfival, akivel két éve ismerkedett meg az interneten. Elmondása szerint egy keszthelyi szállodában dolgozott, amikor megismerkedtek, és már a kapcsolat elején összeköltöztek, írta a Blikk.

„Dolgozni, tanulni, fejlődni akartam, amit ő elfogadott” – mesélte. A lány 19 éves koráig nevelőszülőknél élt, majd önállóan kezdett dolgozni. Házassági ajánlatát tavaly májusban kapta meg Jánostól egy hajón a Duna-parton. A férfi bútorkereskedőként dolgozott,

az asszony a gyermekvédelem területén helyezkedett el nevelőként, egészen addig, amíg a férje ügye nyilvánosságra nem került, ekkor ugyanis elbocsátották.

A fiatal nő szerint sokan azzal vádolják, hogy a férfi pénze miatt van mellette, de ezt határozottan cáfolta. A kapcsolatukat kölcsönös bizalomra és érzelmekre alapozta, állítása szerint „őszinte volt hozzám, megvolt a közös hang közöttünk. Érzelmes, odaadó, udvarias, figyelmes és romantikus volt”.

A rendőrség tavaly decemberben vette őrizetbe a férfit, párja akkor tudta meg, hogy körözik. Éppen vidékre utaztak volna a nő szüleihez, amikor a mobiltelefonján meglátta a hírt, hogy Jánost emberöléssel gyanúsítják. „Rám jött a sírás. Rövidesen már kopogtattak is a rendőrök, aztán kattant a kezén bilincs” – mondta. A nő szerint a rendőrség előtte is kapcsolatban állt a férjével, és tudták, hogy nem szökött el.

A rendőrök házkutatást tartottak náluk. Felásták az udvart, ahol korábban építkeztek, és a sittet, valamint a cementet tárolták. A nyomozók további holttesteket kerestek.

A nő beszélt férje beismerő vallomásáról is, amit szerinte kényszer hatására tett meg. Azt állítja, hogy Jánost megfenyegették, és arra hivatkoztak, hogy nincsenek bizonyítékok az általa megnevezett más személyek ellen, mert ők már meghaltak. A nő szerint a férje csak azért vállalta a felelősséget, mert tudta, hol található a gyermek holtteste.

„Hiszek az ártatlanságában, nem hiszem el, hogy ő tette”

– mondta. Úgy emlékszik, voltak napok, amikor a férfi elkísérte a munkahelyére, és együtt foglalkoztak a gyerekekkel. Jelenleg videóhíváson keresztül minden második héten beszélhetnek, személyesen is találkoznak, a férfi pedig telefonon is elérheti őt heti időkeret szerint.

F. János magánzárkában van, az idejét olvasással, tévénézéssel és az ügyével kapcsolatos teendőkkel tölti. A felesége szerint lelkileg megviselt állapotban van, és becsapva érzi magát. „Ráadásul a legjobb barátja miatt ül” – tette hozzá.

A nő a munkahelyéről történő elbocsátása után új állást talált, ahol nem tudnak róla, hogy kicsoda. A barátai elfordultak tőle, a szülei viszont támogatják. A férje vállalkozása időközben leállt.

F. János családjáról is beszélt. Az édesapja a férfi születése után öngyilkos lett, az édesanyjával és testvéreivel nincs kapcsolata. Jó viszonyban van viszont „fogadott” szüleivel, akikkel egy hittáborban ismerkedett meg, és akiket azóta családjának tekint.

A jövőt illetően az asszony elmondta, ha a férjét felmentik, szeretnék eladni a lakásukat, és új életet kezdeni. Ha viszont elítélik, akkor is kitart mellette. „Ha megkapja a 15 évet, én ugyanúgy fogok rá várni. Nem érdemli meg, hogy hátat fordítsak neki” – jelentette ki.

A nő üzent Till Tamás családjának is: „Nem F. János az elkövető, ez pedig hamarosan be is fog bizonyosodni. Nagyon, tiszta szívemből sajnálom őket, de – sajnos – tovább kell keresniük az elkövetőt, mert nem az én férjem az.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk