HÍREK
A Rovatból

Szijjártó helyettese a 181 millió forintért bérelt luxusrepülőről: A külügyminiszter munkavégzése során a repülés technikai kérdés

A miniszter júniusban járt Délkelet-Ázsiában, a kétnapos útra egy luxus privát jetet béreltek neki és a delegációnak. Erről kérdezte most a minisztériumot a DK-s Kálmán Olga.


Írásbeli kérdéseket tett fel a DK-s Kálmán Olga Szijjártó Péternek arról a kétnapos júniusi útjáról, amelyre 181 millió forintért bérelt luxusrepülővel utazott. A külügyminisztérium válaszában azt írta, hogy a repülés technikai kérdés.

Szijjártó még nyár elején utazott el Délkelet-Ázsiába. Június 13-án reggel landolt Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában, ahol gazdasági, tudományos és oktatási együttműködésről tárgyalt. Még aznap át is repült Vientiánba, Laosz fővárosába, ahol másnap, június 14-én megnyitotta a magyar nagykövetséget és beruházásokról tárgyalt. Este pedig már újra Budapesten volt.

Az Átlátszó november elején arról írt, hogy

az útra egy nagy hatótávolságú luxus privát jetet béreltek a külügyminiszternek és a 8 fős delegációjának, 181 millió forintért.

Kálmán Olga írásbeli kérdésében most azt firtatta, hogy Szijjártó a saját bevallása szerint is tavaly 541 448 kilométert repült, amivel csaknem tizennégyszer körülrepülhette volna a Földet az Egyenlítő mentén. Azonban – mint írta – nem is a távolság, hanem az utazás körülményeinek a költségei szúrnak szemet. Ezek közt említette a kétnapos luxusutat is.

Mivel a minisztérium korábban nem árulta el azt, hogy mennyi volt az út során az étel- és italfogyasztás, illetve az internethasználat költsége, a DK-s politikus most erre is rákérdezett.

Szijjártó Péter nevében Magyar Levente államtitkár válaszolt, aki viszont ezt a kérdést ismét kikerülte. Az államtitkár mindössze annyit írt:

„A külügyminiszter munkavégzése során a repülés technikai kérdés, ami annak van alárendelve, hogy a tárgyalásaira és diplomáciai eseményeire időben odaérjen, így a lehető leghatékonyabban tudja végezni a munkáját.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tokióban lazít Orbán Ráhel és Tiborcz István – húsvéti vakáción kapták őket lencsevégre
A Blikk egyik olvasója a japán főváros egyik kis utcájában szúrta ki a házaspárt, amint egy utcai büfénél nézelődtek. A pár a gyerekeikkel utazott el a távol-keleti országba.


Japán fővárosának egyik kis utcájában bukkant fel Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István. A párról a Blikk egyik olvasója készített rövid videókat, amint egy utcai büfé előtt nézelődtek.

A felvételek szerint Orbán Ráhel éppen valami japán helyi specialitást választott férjének és magának.

A Blikk megkereste Tiborcz Istvánt is, hogy valóban Japánban tartózkodnak-e. A kérdésre a BDPST PR-osztálya válaszolt: „Orbán Ráhel és Tiborcz István jelenleg a szabadságukat töltik a gyermekeikkel.”

Másfél hónapja, március elején Orbán Viktor másik lánya, Sára került be a hírekbe azzal, hogy férjével, Szokira Tamással egy magánrepülővel nyaraltak a Maldív-szigeteken (egyes jelek szerint a népszerű nyaralóhely egy luxus-magánszigeten is), ahonnan Jászai Gellért, a 4iG milliárdos elnökének társaságában jöttek haza.

Az Orbán Ráhelről és Tiborcz Istvánról készült rövid videót a Blikk oldalán lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Így teltek Ferenc pápa utolsó órái - Az ápolója osztotta meg a szívszorító történetet
A pápa húsvét hétfőn hunyt el, csendben és szenvedés nélkül. Utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer találkozhasson a hívekkel a Szent Péter téren.


A Vatican News olyan emberek segítségével rekonstruálta Ferenc pápa utolsó óráit, akik az elmúlt napokat vele töltötték. Ezekből a nyilatkozatokból tudjuk, hogy az egyházfő húsvétvasárnap délután pihent, este elköltött egy csendes vacsorát, majd hétfő hajnalban hirtelen rosszul lett. Az első tünetek reggel fél hat körül jelentkeztek. Körülbelül egy órával később, a Casa Santa Marta második emeleti lakásában, az ágyból még búcsút intett személyes ápolójának, Massimiliano Strappettinek (akivel a címlapképen látható), majd kómába esett.

Az utolsó pillanatokban mellette lévők szerint nem szenvedett, minden nagyon gyorsan történt.

Egy nappal korábban Ferenc pápa még utoljára meg akarta lepni a híveket. A húsvéti Urbi et Orbi áldást követően pápamobilba ült, hogy végighajthasson a Szent Péter téren. Ez volt az első alkalom, hogy a kórházi kezelése után ismét a hívek közé ment. Az út során különösen a gyermekekre figyelt.

Strappetti beszámolójából tudni lehet, hogy a pápa a körút végén, fáradtan, de elégedetten fordult hozzá, és így szólt: „Köszönöm, hogy visszavittél a térre.”

Az ápoló hosszú időn át vigyázott a főpapra, aki 2022-ben személyes egészségügyi asszisztensévé nevezte ki. Strappetti végig mellette volt a római Gemelli Klinikán töltött 38 nap alatt, majd a Casa Santa Martában, a felépülés során, illetve a húsvéti áldás napján is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szándékosan tartják alacsonyan a nyugdíjakat? Zsiday Viktor szerint így spórol a kormány az időseken
A közgazdász szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, ezért a korhatáremelés is elkerülhetetlennek tűnik. Úgy véli, a jövőben még ennyi emelésre sem lesz pénz.


Zsiday Viktor a Kontroll podcastban osztotta meg a véleményét, amely szerint a kormány szándékosan növeli a jövedelmi különbséget az aktív dolgozók és a nyugdíjasok között, hiszen ez segíthet kordában tartani a nyugdíjkiadásokat.

A Citadella befektetési alap portfóliómenedzsere hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 óta csak inflációkövető emelést alkalmaz. A bérek viszont gyorsabban nőnek, mint az infláció, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak értéke sokkal kevésbé emelkedik, mint a béreké.

Zsiday szerint ez előnyös a kormányzatnak, mert így csökkenteni tudja a nyugdíjkiadásokat a költségvetésen belül.

Példaként felhozta: ha a gazdaságban három százalék az infláció, és két százalék a reálnövekedés, akkor a költségvetés bevételei évente körülbelül 5 százalékkal nőnek – mivel a nyugdíjak csak inflációkövetően emelkednek, a kiadások viszont csak évi 3 százalékkal nőnek.

„Tehát a kormány valójában folyamatosan mérsékli a nyugdíjra fordítandó összegeket, miközben azt kommunikálja a nyugdíjasoknak, hogy megvédi őket” – idézi a szakembert a Portfolio.hu. Hozzátette: ez nemcsak Magyarországon probléma, hanem minden fejlett országban, aminek a legfőbb oka az, hogy a társadalom öregszik.

„Hogy fogjuk tudni kifizetni ezeket a nyugdíjakat? Nem fogjuk tudni, nem árulunk zsákbamacskát” – fogalmazott.

Zsiday úgy véli, szükség lesz a nyugdíjkorhatár emelésére is, miközben 10–20 év múlva még ekkora nyugdíjemeléseket sem lehet majd fizetni, és ez egy nagyon nagy gondot okoz majd a jövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tüntetők próbálják elfoglalni a Kossuth Lajos utcát, egyre több a rendőr – Hadházy Ákos demonstrációját korábban nem engedélyezte a rendőrség
Eközben a politikus egy internetes szavazást is bejelentett. Néha úgy tűnik, mintha a demonstrálóknak határozott elképzelése lenne, aztán mintha mégsem.


Korábban a rendőrség nem engedélyezte Hadházy Ákos "szokásos" keddi tüntetését erre a hétre az Erzsébet hídra, de még a Ferenciek terére sem. A független országgyűlési képviselő ennek ellenére megjelent a helyszínen, ahol egy-kétszáz jelenlévő támogatása és jelentős rendőri jelenlét mellett álldogált a Ferenciek tere sarkán.

A beígért Erzsébet hídi sétás "nemtüntetést" most is színesíti egy, a magyar közéletben mára elmaradhatatlan zebra, és a trombitáját lelkesen fújó, nemrég új pártot alapító Szabó Bálint.

Fél 6-kor aztán változott a helyzet: a helyszínen megjelentek a zöld lámpáknál kezdték elfoglalni a Kossuth Lajos utcát, amit végül néhány perc alatt sikerült is lezáratniuk. A helyszínen egyre több rendőr jelenik meg.

A tüntetés 17:40 körül így nézett ki:

Ezután a rendőrség azonban már senkit nem engedett át a gyalogátkelőn, miközben a megjeletek hangosan skandálnak az út két oldalán.

Hadházy Ákos közben Facebook-posztban közölte:

„megjelentem az Erzsébet hídnál, a Ferenciek terén.”

Három pontban hozzátette:

  1. Ugyanazt a bejelentést tiltotta meg a ide a rendőrség, amit korábban négy alkalommal engedélyezett. Így a tiltásnak csak egyetlen oka lehet: Orbán parancsa.
  2. Nem hagyjuk abba, május 1-én találkozzunk minél többen! A siker nem azon múlik, hogy hány hidat zárunk le, hanem hogy hányan vesznek részt a békés, de nagyon határozott megmozduláson.
  3. Mivel mára a május 1-re bejelentett tüntetést sem engedélyezik az Erzsébet hídra (mert szerintük a négynapos ünnep első napján nagyobb forgalmi zavart okoznánk, mint hétközben délután), holnap egy internetes szavazáson fogom megkérdezni Önöket, hogy hogyan menjünk tovább.

Közben hat órától kezdetét veszi majd egy egyórás, a jelenleginél is furcsább tüntetés: mint arról korábban beszámoltunk, a botrányos Munkácsy-díjáról elhíresült Vészabó Noémi volt férje, Dézsy Zoltán filmrendező egy demonstrációt jelentett be, aminek lényege, hogy az úttesten autósok, a járdán gyalogosok haladjanak át. Megfogalmazása szerint így akarja visszavenni a hidat Hadházytól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: