Szerb faluban és holland városban kaptak el az 50 legkeresettebb magyar bűnöző közül kettőt
Nemzetközi összefogással csípték el két, drogügyek miatt körözött magyar férfit, akik szerepeltek a hazai TOP 50-es körözési listán. Egyiküket egy szerbiai településen, másikukat Hollandiában találták meg – írja a police.hu.
A 25 éves O. Alexandrát emberkereskedelem miatt körözte a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly tavasz óta. A vád szerint anyjával és testvéreivel rabszolgasorban tartottak embereket. A kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel barátságot vagy szerelmi kapcsolatot létesítettek, majd később megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással munkára kényszerítették őket. Az emberek szabadságát korlátozták, keresményeiket elvették, hiteleket vetettek fel velük, miközben állati sorban tartották és dolgoztatták őket. A családtagok cselekményeiket szervezetten, bűnszövetségben, és rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el. A bizonyítékok alapján O. Alexandra és hat társa összesen két férfit és három nőt tartott így rabszolgaként. Közülük az egyik férfi egészségi állapota – éhezése miatt – annyira leromlott, hogy kórházba került, és ott rövid időn belül meg is halt.
A bíróság
Mivel nem vonult be a börtönbe, és megszökött, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A TOP 50-es körözötti listára is felkerült.
Keresésébe nemrég a KR NNI Célkörözési Osztálya is bekapcsolódott. Miután feltételezhető volt, hogy külföldön lehet, így nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A fejvadászoknak a nőről beszerzett információk alapján sikerült kideríteniük, hogy Szerbiában tartózkodik. Felvették a kapcsolatot a szerb célkörözési egységgel, és szoros együttműködésben megszervezték a nő elfogását. Egy dél-szerbiai faluban, Graovoban találtak rá a szerb rendőrök, április 4-én kattant a kezén a bilincs.
A 38 éves S. Tamást tavaly november óta körözték a hatóságok, ő is fenn volt a TOP 50-es listán. A Tatabányai Törvényszék adott ki ellene elfogatóparancsot, miután kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt hat év szabadságvesztésre ítélte, és a büntetés letöltése helyett megszökött. A férfi a vád szerint évekkel korábban több hónapon keresztül értékesített amfetamint és ecstasyt, illetve maga is fogyasztó volt.
A KR NNI azt követően kapcsolódott be a keresésébe, hogy felmerült, külföldre szökhetett. A célkörözési nyomozóknak a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal (NEBEK) szoros együttműködésben sikerült feltérképezni kapcsolatrendszerét,
Az elfogott személyek át- illetve kiadatásáról a külföldi hatóságok a későbbiekben döntenek.