SIKERSZTORIK

Startup: így juthatsz a Nyírségből Japánba

Szívből csináljuk, nem érdekből - mondta Benyák Dóra, leendő vállalkozó, aki a Bridge Budapest ösztöndíjasaként figyelhette meg a startup-világot.

Lazáry Fanni, Fotók: Benyák Dóra - szmo.hu
2014. szeptember 25.

Mi az a Bridge Budapest?

A Bridge Budapest gyorsan fejlődő és nemzetközileg sikeres Magyarországról indult vállalkozások nonprofit egyesülete, amely tehetséges magyar fiataloknak - például egyetemistáknak, frissen végzetteknek - hirdet ösztöndíjakat, hogy tapasztalatot és inspirációt szerezhessenek a szervezet alapító cégeinél.

Idén tavasszal másodjára hirdették meg a Bridge Budapest ösztöndíját. „Szeretnénk, ha a sikeres, Magyarországról indult cégeket látva a fiatalok elhinnék, hogy itt is lehet nagyszabású dolgokat csinálni. (...) Sőt, azok számára is lehetőség az ösztöndíj-program, akik külföldön tanulnak vagy már dolgoznak, és keresik a visszautat, de csak akkor jönnének haza, ha itthon világszínvonalú, értelmes lehetőségeket találnak” - fogalmazott Pistyur Veronika, a szervezet CEO-ja, a pályázat kihirdetésekor. A nyolc nyertes a Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn itthoni és külföldi irodáit látogatta meg és gyűjtött életre szóló tapasztalatokat.

„Nem volt kérdés, hogy megpályázom az ösztöndíjat. Önmagában is egy vonzó dolog, de én hittem benne, illetve be is igazolódott, hogy ez a pár hét külföldi tapasztalat hatalmas fejlődést eredményezhet egy szerencsés életében” – összegezte Dóra az élményeit.

„Meg akarjuk mutatni, hogy egyetlen ötletből is lehetséges termékeket, cégeket építeni az emberek szükségleteinek kielégítése és a saját álmaink megvalósítása mentén. (...) Hiszünk abban, hogy hasonló sikertörténetek minél szélesebb körben való megismertetésével pozitív változásokhoz járulhatunk hozzá Magyarországon. ” - írják a honlapjukon. Jövőre ismét megnyitják a lehetőséget az érdeklődő, nem csak startuppernek készülő, bátrak előtt.

Benyák Dóra egy nyírségi kisvárosból érkezett Budapestre, hogy tanulmányait a BME nemzetközi gazdálkodás szakán folytassa. Az egyetem mellett telekommunikációs szektorban helyezkedett el gyakornokként, de azért az éjszakai életből sem maradt ki. Ott volt a legjobb bulikban: Vírus Estek, startup összejövetelek, meet-upok és a Bridge Budapest rendezvényei, ahol megismerkedhetett a legnagyobb magyar startupokkal és startupperekkel. Folyamatosan fejlesztette magát, ám legtöbbet minden bizonnyal most nyáron tanulhatott Japánban és Indiában. Dóra ugyanis a Bridge Budapest idei ösztöndíjának egyik nyertese.

D. Tóth András, a Bridge Budapest újságíró-ösztöndíjasa is találkozott Japánban Dórával

- Friss még a magyar szótárban a startup kifejezés, ezért talán nem is csoda, hogy mindenki őriz egy élményt az „első találkozásról”. Hogy történt ez nálad?

- Két és fél évvel ezelőtt találkoztam először magával a startup kifejezéssel és azzal, ami mögötte van. Mondhatom, hogy szerelem volt első pillanattól fogva. Tagja voltam a BME Menedzsment Szakkollégiumának, és pont akkor kerültem oda, amikor a szakmai hetek szervezésével kapcsolatos feladatok elkezdődtek. A célunk ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy az egyetemista társainkkal megismertessük az innovatív vállalkozások világát. Akkor több startupot is megkerestünk, volt egy háromnapos előadássorozatunk, ami versennyel zártunk. Az a gondolkodásmód és atmoszféra, amivel ott találkoztam, annyira motiváló és inspiráló volt, hogy - bár külső szemlélőként -, de azonnal elkezdtem figyelni a startup-világot.

- Ez egy külön világ?

- Mondhatni. Leginkább a gondolkodásmódban. Egy ismerősöm szerint

a startup-világ igazi kalózromantika és csupa bipolaritás.

Vannak nagyon-nagyon boldog pillanatai, de vannak olyanok is, amikor szinte kilátástalan, fogalmad sincs, hogy mi fog történni, ezért jelentősen tágítja a komfortzónát. A legtöbb startupper eltérő módon tekint a kihívásokra. Nem félnek tőlük, sokkal inkább a megoldandó problémákat, a változás és a fejlődés lehetőségét látják meg bennük, illetve felhasználják a lehetőséget és a legkülönfélébb fordulatokat önmaguk fejlesztésére. A tanulságot levonni, ez az elsődleges. Ezenkívül ott van bennük a tenni akarás. Ha például szükségem van egy programozóra, akkor akár azt is megtehetem, hogy egy új ember alkalmazása helyett, költségeket megtakarítva, saját magam tanulok meg programozni. (Nem véletlen, hogy Dóra pont ezt a példát említi, hiszen cserélt már EFOTT-bérletet intenzív SAP programozó tanfolyamra – a szerk.)

- Aztán elnyerted a Budapest Bridge ösztöndíját.

- Igen. A 2004-ben alapított magyar startup, az NNG marketingkommunikációs illetve a sales csapatához csatlakozhattam a Bridge Budapest programján keresztül. Egyből befogadtak és egyenrangú félként kezeltek. Miután elég rugalmasan és dinamikusan alakulnak a mindennapjaik, ezért én sem unatkoztam mellettük. Egy hetet töltöttem a budapesti irodában, mely tavaly elnyerte Az év irodája címet, és ahol az inspiráló légkör gyakorlatilag egész nap kreativitásra késztet. Nagyon jó volt látni az itthoni irodában a munkafolyamatokat, a meetingeket, hiszen már ezeket megismerve, átélve utazhattam külföldre, Japánba és Indiába.

A saját kultúránkhoz képest India és Japán is nagyon szélsőséges, és a kettő egymás után, ilyen rövid időn belül, hatalmas, de pozitív kultúrsokk volt.

Most már három hete itthon vagyok, leülepedtek bennem az élmények, ráadásul egy újabb hetet eltölthettem az NNG budapesti irodájában, ami segített abban, hogy az gyakorlat során átélt kontrasztokat összegezhessem és átláthassam.

Az NNG budapesti irodája

Dóra itt már Japánban, egy meetingen

- Az NNG navigációs alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. Nem túl fiús iparág ez?

- Egyáltalán nem tartom az erősebb nem kiváltságának ezt az iparágat. (mosolyog) Jómagam tizennégy éves korom óta vezetek, először robogót, majd autót, és amióta megvan a jogsim, figyelem a közlekedést, még gyalogosként is. Szeretem az autókat, nem áll távol az érdeklődésem az autóipartól.

Mi az az NNG - és miért különösen nehéz Japánban vagy Indiában „navigálni”?

Az iGO Navigációt fejlesztő NNG az egyik legnagyobb nemzetközi magyar sikertörténet. A 2004-ben garázscégként induló magyar vállalat mára a világ autóiparának vezető navigációs beszállítójává vált. Első nagy dobásuk 2006-ban volt, a németországi CeBIT-en. A navigációs piac szenzációjának számított az ott bemutatott, 26 európai ország térképét tömörítő 1 GB-os memóriakártyájuk. Már 2008-ban felismerték, hogy a hordozható GPS vevőkkel szemben az autókba épített készülékeké a jövő. Az akkor még luxusterméknek tartott navigációt sokkal inkább egy mindenki számára elérhető, hétköznapi „használati tárgyként” látták, így elérhető árakon kínált termékeik az olcsóbb kocsikba is bekerülhettek.

A budapesti székhelyű vállalatnak ma már több mint félezer alkalmazottja van, és nyolc irodája működik világszerte, az Egyesült Államoktól Kínán át Ausztráliáig. A világ tíz legnagyobb autógyártójából hétnek szállítanak navigációs megoldásokat. Az iGO primo 20 millió eszközön fut.

Balogh Péter az NNG sikerének titkáról beszélget Veiszer Alindával:

Hazánkhoz képest Japánban és Indiában is komoly kihívásokkal kell szembe néznie a navigációs piacnak, mert utcaneveket egyik országban sem használnak, de Indiában még a térképkorszak is kimaradt. Ennek ellenére az NNG felkészülten áll a kihívások elé, minőségi szolgáltatásaival a világ bármelyik piacán megállja helyét. Nem véletlen, hogy a Bridge Budapest idei egyik ösztöndíjasát is ebbe a két országba küldték gyakorlatra.

- Akkor ezen a területen dolgozni egy hónapig számodra nem volt idegen. Azonban egy nagyon távoli kultúrába csöppentél, gondolom más munkamorálban és ritmusban is dolgoznak a japánok. Könnyen alkalmazkodtál hozzájuk?

- Nagyon aktív életet élek itthon, mondhatni olyan vagyok, mint egy javíthatatlan örökmozgó. Azonban arra nem számítottam, hogy a hétórás időeltolódás ennyire megvisel majd, úgyhogy az első pár nap Japánban eléggé nehéz volt, még az én életritmusommal is. Negyven fok, közel kilencven százalékos páratartalom, az irodák pedig 16 fokra lehűtve. Mondhatni amikor beértem egy meetingre, az első tíz percek mindig azzal teltek, hogy akklimatizálódjak.

A tíz óra napi munka általános, sőt nekünk is volt nyolc-kilenc órás megbeszélésünk. Nemegyszer előfordult, hogy aki nem volt érdekelt épp abban a döntéshozói folyamatban, az kicsit elbóbiskolt a kanapén.

Ez Japánban teljesen megszokott, nem sért semmiféle etikettet. Japánban a döntéshozás nagyon hosszú láncon megy keresztül, az ottani rendszer nagyon hierarchikus. A rájuk bízott feladatokat hibátlanul elvégzik, ám ha rugalmasságra kényszeríti őket egy ad hoc helyzet, akkor megakadnak és sok idő telik el, amíg meghozzák a végső döntést. Ez abból is adódik, hogy az országban jelentkező túlfoglalkoztatás következményeként az üzleti életben is rengeteg apró feladatra tördelnek egy-egy folyamatot. Számomra meglepő volt, hogy nem nagyon beszélnek angolul, még Tokió legzsúfoltabb bevásárló utcáiban is igazi kihívás szóban megértetni magadat. De voltam több olyan üzletben, ahol egy külön füzetük volt ilyen esetekre, amiben ott vannak a leggyakrabban használt japán mondatok angolul, úgyhogy ezeket mutogatva azért mégiscsak válaszolgatnak a vásárlóknak. Felsőbb szinteken nincsenek nyelvi nehézségek, de egy japán tolmács a csapatban mindig jól jöhet.

- Hogyan közlekednek a japán városokban?

- Fegyelmezetten. A metróról, buszról majdnem, hogy párokba rendeződve, középen szállnak le, ezért a libasorban, szigorúan az ajtó két szélén várakozó utasok tülekedés és lökdösődés nélkül, gyorsan jutnak fel a járművekre. A metrón és a belvárosi vonatokon van külön egy sárgajelzésű zóna, ahová a kismamák, gyerekes anyukák, idősek leülhetnek – de köteles is vagy átadni nekik a helyedet. És bár utazás közben Japánban „természetesen” mindenki a mobilját nyomogatja, telefonálni mégsem szabad, sőt, ez náluk kirívó illetlenség. A közlekedés sok szinten zajlik – a Tokyo Station-ön például 24 vonal fut össze – a főutak gyakran több szinten átívelve keresztezik egymást. Ez igazi kihívás a navigációs szoftver fejlesztésénél, ezért az NNG-nek olyan alkalmazást kell fejlesztenie erre a piacra, hogy minden dimenzióban pontosan be tudja mérni az autó pozícióját. Érdekesség, hogy Japánban csak úgy vehetsz autót, ha tudod igazolni, hogy megfelelő méretű parkolóhellyel is rendelkezel hozzá. Rengeteg a parkolóház, az emeletes megoldás.

- Ezzel szemben Indiában?

- A nagyon rendezett, nagyon tiszta, nagyon kitalált, már-már futurisztikus Japán után érkeztem meg Indiába. Az első sokk abszolút a közlekedés volt. Két lábbal tapostam a képzeletbeli fékeket hátul, a lábtörlőn, annyira féltem a repülőtérről bevezető úton.

India egy hatalmas káosz, de valahogy minden működik.

Az utakon nem tartanak sávokat, dinamikusan változik a számuk. Ha kétirányú a forgalom, akkor a sofőrök ügyességétől függ, hogy hány sáv megy éppen egy-egy irányba, mert felváltva foglalják be őket. A motorosok bárhonnan előbukkanhatnak, de nem szokatlan jelenség, hogy beköszön a taxi ablakán egy szarvasmarha, majmok ugrálnak a városban, de olyanról is hallottam, hogy elefánt keresztezte az autópályát. A technikát is érdekesen kezelik, a közlekedési szabályokat pedig nem igazán alkalmazzák. Az egyetlen előírás itt szó szerint annyi, hogy ne menj neki senkinek és ne üss el senkit. Egy hosszú alagútban a sofőr például vészvillogót kapcsolt – késő délután az autópályán, világítás nélkül – a városi dugóban gond nélkül kapcsolják fel a reflektort, és dudával jeleznek gyakorlatilag mindent. A kezdeti halálfélelem és rettegés azonban meglepő, de hamar elmúlt nálam…

- És milyen az infrastruktúra? Gondolom, csak bizonyos feltételek mellett tudnák használni az NNG navigációs rendszerét...

- Delhiben, Mumbaiban és a tízmillió lakost számláló „kisvárosban”, Puneban jártam. Számomra olyan volt az egész, mint egy időutazás. Összességében le vannak maradva kissé, de hihetetlen gyorsasággal épülnek az irodaházak, vasútvonalak. Vagy éppen az a több emelet magasban futó metró, ami az egyik pláza negyedik emeletén áll majd meg. A legnagyobb kihívást az NNG számára az jelenti, hogy edukálni kell őket.

Kimaradt számukra a térkép korszak, de még GPS-t sem nagyon használnak az autóban. Nem használnak utcaneveket,

nincsenek viszonyítási alapjaik, és nem hallottam soha olyat, hogy 100 méter után forduljak balra. A sofőrök úgy közlekednek, hogy az ablakból kiszólva kérdezik meg a helyieket, ha nem tudnák, merre kell továbbmenni. Éppen ezért alkalmaz a navigációs szoftver például olyan megoldást, hogy az útszakaszon lévő legmeghatározóbb objektumhoz képest ad utasításokat: „a templom előtt forduljon balra, a benzinkutat követően forduljon jobbra”.

- Ennek ellenére NNG Indiában is sikeres?

- Persze. Radikális változásokon megy át India, ami természetesen az autóipart is jelentősen átalakítja majd. Az NNG megteremtette a tökéletes navigációs megoldást a legmagasabb árkategóriás autókba, és egy exkluzív terméket kínálnak számukra. Most az igazi versenyképességük abban rejlik, hogy képesek voltak levinni ezt a szolgáltatást az alacsonykategóriás autókba is, ami Indiában is könnyen tömeges árucikké válik.

- Tudnál Indiában élni?

- Magam is meglepődöm, milyen hamar vágom rá, hogy igen. Az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretőek. Igaz, hogy a nyomor arányaiban nagy, a piszok, az építkezések pora és a sár ráül a városokra, de megtalálhatóak a fantasztikus irodaházak, a legdrágább luxusmárkák és bevásárlóközpontok is. Ezt a két élesen elkülönülő világot, a kontrasztot kell megtanulni kezelni. Itt egy útszakaszon tényleg nagy különbségekkel és mindenféle szélsőségekkel lehet találkozni.

Rengeteg dolgot átértékeltem ott és mióta hazajöttem. Európai szemmel elképzelhetetlen, hogyan élhet sok-sok millió ember a bizonyos helyeken tapasztalt körülmények között.

Bennem azonnal felmerült kérdésként, nem okoz-e belső feszültséget az életszínvonalak hatalmas kontrasztja. Azt a választ kaptam, hogy a még mindig erősen bennük élő kasztrendszer miatt – annak ellenére, hogy az alkotmány már tiltja –, semmi gátlást nem okoz a nyomorban élőknek, ha éppen egy üvegpalota mellett laknak sok más családdal együtt az út széli sátortáborban.

Elfogadják ezt, nem keseregnek, és ezt csodálattal láttam. Egyszerűen megélik a lehető legteljesebben az életet, és inkább a családi kötelékekre koncentrálnak, a valódi értékekre, mert azok viszont az indiai kultúrában nagyon fontosak.

- Egy kicsit azt érzem, hogy amióta tart itt Magyarországon a start up-láz, azóta egyfajta messiásként tekintenek rájuk az emberek.

- Valahogy ez tényleg egy másik világ. Olyan embereket tömörít ez a közeg, akik tenni akarnak, jobbat akarnak, másokért is akarnak.

Engem nagyon inspirál a gondolkodásuk, a hozzáállásuk. Jó látni, hogy igenis lehet nagy dolgokat tenni. Nem az a legfontosabb, hogy lehetne még több pénzt kivenni a vállalkozásból, persze nyilván előbb vagy utóbb profitorientáltak, de nem ez a mozgatórugó. Ha van egy termék, egy szolgáltatás vagy csak egy ötlet, ami a sajátod, amiért igazán lelkesedsz, amiben hiszel, akkor mindent megteszel érte, és a sikere, az előremenetele az igazi ajándék.

Szerintem ez minden nagyszerű dolog alapja, szívből csináljuk, nem érdekből, vagy azért, mert azt várják el. Ezek a startup vállalkozások nem csak üzleti érdekekből indulnak el, gyakran másokért, a közösségért, azért a bizonyos „világmegváltásért”.

Ezt az egészet valóban jól példázza a Bridge Budapest mottója: We dream. We do. Merjünk álmodni, és ne mondjunk le róla, csak mert bonyodalommal jár.

- Ha még többet akarsz tudni a Bridge Budapestről, katt ide!

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Mérgezett csokitojással ölt a brazil nő: két gyerek halt meg, csak mert féltékeny volt

Elhunyt annak az anyának a második, idősebb gyereke is, aki megosztotta családjával az ajándékba kapott csokitojást. A gyilkos féltékenységből küldte a mérgezett húsvéti csomagot.

KÉK HÍREK

Elmagyarázta a rendőrség, hogy miért rontottak rá a TEK-esek a törökbálinti drogkereskedő szomszédjára

A kommandósok először egy rossz házba mentek be, ahol egy kisgyerek és egy idős nő tartózkodott. A valódi célpont később fegyvert rántott és megsebesítette magát.

KULT

Fekete öves taekwondós, az anyjának köszönheti a karrierjét, és a Föld 100 legnagyobb hatású embere közé sorolták – 35 érdekesség a 35 éves Dev Patelről

A Gettómilliomos főszereplőjeként robbant be a filmvilágba 18 évesen, azóta pedig talán a leghíresebb indiai származású színész lett belőle, sőt, van, aki szerint ő a legszexibb élő férfi.

Címlapról ajánljuk

SIKERSZTORIK

A felnőttszörpben Balogh Levente és Lakatos István is látott fantáziát, ma már Costa Ricában is ott vannak – A Cseles-sztori

Marton Bálint és Varga Dávid 2021-ben egy véletlennek köszönhetően alkotta meg az alkoholos szörpöt. A Cápák között adott nekik hatalmas lökést, ma pedig már multik polcain, illetve külföldön is találkozhatunk a termékeikkel. De nem volt egyszerű az idáig vezető út.

Fartek Patrícia, Fotó: RTL - szmo.hu
2025. február 21.

Marton Bálint és Varga Dávid már gyerekkoruk óta ismerik egymást, azóta pedig már nemcsak jó barátok, hanem üzlettársak is. Mindig vállalkozó típusok voltak, azonban az igazi nagy közös sikert az alkoholos szörpök hozták el számukra. 2021-ben alapították meg a Cselest, eleinte egyedül fejlesztették ki a terméküket, amivel igencsak kalandos utat jártak be. 2023-ban a Cápák között című műsorban is feltűntek, Balogh Levente és Lakatos István is befektetett a cégükbe, ma pedig már a multik polcain, sőt akár Costa Ricában is találkozhatunk a termékeikkel.

Bálint eredetileg vegyészmérnök, Dávid pedig gépészmérnök. 2021-ig mindketten leginkább a saját szakmájukban tevékenykedtek. Aztán egy nap ablakkeret-csiszolás közben elfogyott a citromos sörük.

„Bementünk a konyhába, ott volt a pulton egymás mellett a vodka meg a szörp, egymásra néztünk, és egyszerre beugrott, hogy mennyire jó ötlet lenne ebből valamilyen italt készíteni. Elkezdtünk agyalni rajta, majd másnap telefonon folytattuk”

- mesélik a srácok.

Azt mondják, még Bálint sem tudta megfúrni az ötletet, pedig ő az, aki általában addig kérdez, míg ki nem bukik valami hiba az elképzeléssel kapcsolatban. Végül nem húzták le a listájukról az alkoholos szörpöt, és nekiláttak kísérletezni.

„Nagyon szerettük ezt az ötletet az elejétől kezdve, és nagyon motiváltak voltunk, de időt akartunk hagyni kísérletezésre. Vettünk szörpöket, fűszereket, cukrot pirítottunk, felöntöttük vodkával, kutyultunk összevissza. Összeraktunk egy csomó ízt, majd a feleségeinkkel végigkóstoltattuk, és kiválasztottunk ötöt, hogy tovább teszteljük”.

Első körben arra voltak kíváncsiak, hogy egyáltalán a koncepció működőképes-e, ezért a barátaik, ismerőseik véleményét is kikérték. De nem csak arra voltak kíváncsiak, hogy tetszik-e nekik az ötlet, vagy, hogy finom-e a termék. Mindenkinek adtak egy több kérdésből álló pontozólapot.

Az ismerősöknél átment a rostán a felnőttszörp, és a segítségükkel leszűkítették a kínálatot három ízre. Ezután viszont arra voltak kíváncsiak, hogy adnának-e pénzt ezért az emberek. Fogták a szörpjeiket, útnak indultak a Balatonhoz, és egy vendéglátós ismerősük segítségével elkezdték kóstoltatni a termékeket, akinek pedig ízlett, az vásárolhatott is belőle.

„Legalább 300 ember kóstolta meg a termékeinket, és abból 90 vásárolt is. Úgy gondoltuk, hogy akkor ezzel érdemes tovább foglalkozni. Az első bevételünkből jól bekajáltunk, aztán vettünk egy felfújható krokodilt”

- mesélik.

Tehát már megvolt az ötlet, amiről bebizonyosodott, hogy működőképes, sőt, felkértek egy dizájnert, aki megtervezte a csomagolást és az arculatot is. Azonban itt még nem ért véget a munkájuk. Céget kellett alapítani, utána kellett járni annak, hogyan tudják legálisan értékesíteni a terméküket, hiszen alkoholos italról volt szó, a gyártást is meg kellett oldani, és vevőket is kellett szerezniük.

„Felhívtuk a Nébih-et, elmondtuk, hogy szeretnénk vodkát szörppel összeönteni, meg cukrot pirítani, és, hogy mi ezt úgy képzeltük el, hogy majd a saját konyhánkba veszünk rozsdamentes dolgokat, lefertőtlenítünk mindent, ahogy azt kell. Először ránk tették a telefont azzal, hogy ne szórakozzunk”

- mondják a srácok.

Végül csak visszahívták a Nébihet, akik miután elhitték, hogy nem csínytevésről van szó, nagyon segítőkészen tájékoztatták a fiúkat a gyártás feltételeiről. Az egyeztetések közben kiderült, hogy van egy másik út is, a bérgyártás, ami sokkal inkább megvalósíthatónak tűnt. Sok időbe telt, mire találtak egy olyan gyárat, ahol kisebb mennyiségben is elkészítették nekik az első adagot. Igen ám, csakhogy amikor készen lettek a termékek, és megkérdezték tőlük, hogy hova vihetik őket, újabb akadályba ütköztek. Mivel alkoholos italról van szó, nem lehet akárhol tárolni, így aztán bérelniük kellett egy adóraktárt.

Ezután sorra járták a vendéglátóhelyeket, ott kezdték el először értékesíteni a Cseles felnőttszörpöket. Azt mondják, az első 300 liter eladása után látták, hogy ebből bizony tényleg lehet valami. Ekkor jött a képbe Dani, aki meglátta a termékben és a srácokban is a potenciált, és elkezdett dolgozni a márka megjelenésén és hangvételén. A közös munka gyümölcseként elkészült egy új csomagolás, és a Cseles, mint márka alapjait is lefektették.

2022 nyarán találtak rá a Brancs közösségi piactérre, aminek köszönhetően ki tudták próbálni az online értékesítést. A kampányuk során egymillió forintot gyűjtöttek össze, így felbuzdulva az eredményeken, létrehozták saját webshopjukat.

Ebben az évben már 4 ezer litert adtak el, de még mindig veszteségesek voltak.

„Akkoriban elképesztően boldogok voltunk, amikor bejött egy-egy rendelés a webshopon keresztül. Viszont azt is láttuk, hogy hiába működőképes a sztori, még mindig veszteségesek vagyunk”

- mesélik a srácok, akiknek az igazi nagy áttörést a Cápák között című műsor hozta meg.

2023-ban ott álltak az RTL egyik legnépszerűbb műsorában. 8 millió forintot kértek a befektetőktől 25 százalékos tulajdonrészért cserébe. Végül Balogh Levente és Lakatos István is beszállt a projektbe. Az eladásaik pedig rögtön a műsor után felpörögtek.

„Volt 700-800 liter raktárkészletünk. Reméltük, hogy egy 100 litert azért el tudunk adni. Aztán lement a műsor a TV-ben, és egy nap alatt az összes raktáron lévő termék elfogyott.”

2023-ban már 20 ezer liter alkoholos szörpöt adtak el, és azóta is mindkét befektetőjükkel együtt dolgoznak.

„Nagyon jó kezekbe kerültünk, mint mentor jelen vannak a cég életében. Bármikor hívhatjuk őket, ha tanácsra van szükségünk” - fogalmaz Bálint és Dávid.

Azt mondják, a legfontosabb, amit a műsortól kaptak az a szemléletváltás volt. A cégük is szépen növekedni kezdett, 2024-ben már 30 ezer litert adtak el, pénz is tudtak kivenni belőle, és a Cseles megjelent a boltokban, valamit külföldön is.

„A webshop nagyon megugrott. Gyakorlatilag az árbevételünk felét ez teszi ki, és ennek köszönhetően el tudtunk kezdeni normálisan növekedni. De továbbra is jelen vagyunk a vendéglátóhelyeken.”

„Emellett 2024 végén megjelent a Cseles a CBA, a Coop, a Metro és az Auchan polcain is. Így elkezdtünk azon is dolgozni, hogy az emberek ne csak a literes verzióban tudják megvásárolni a termékeinket.”

„Kijöttünk egy dobozos termékkel, amiben már a kész, hígított Cseles van, így egy kisebb összegért ki tudják próbálni, nem kell egyből 1 liter felnőttszörpöt megvásárolniuk” - mondják.

Ma pedig már külföld felé is kacsintgatnak.

Egy ismerősüknek köszönhetően Costa Ricába is eljutott a Cseles, így ott is megvásárolható.

2025-re is hasonló terveik vannak: szeretnék, ha más üzletláncok polcain is megtalálhatóak lennének a termékeik, és új kiszereléssel is készülnek.

„Szeretnénk tovább haladni a multi-vonalon, illetve tervben van, hogy külföldön is tovább terjeszkedjünk. Emellett készülünk egy félliteres kiszereléssel és egy nagy meglepetéssel is. A jelenlegi három íz mellé ugyanis egy új is érkezik 2025-ben” - árulta el Bálint és Dávid, akik mindenkinek, akinek van egy jó ötlete, azt tanácsolják: merjenek belevágni! És persze, hogy „mérjenek”.

„Nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk a visszajelzésekre. Kockázat mindig van, de ha mérjük a fogyasztói igényeket és az elégedettséget a következő szintlépés előtt, azzal tudjuk csökkenteni. Nem szabad rögtön arra gondolni, hogy úristen, mekkora felelősség lesz majd rajtam, hogy mennyi mindent kell majd irányítanom. Mindig csak a következő lépéssel kell foglalkozni. A fő az, hogyha van egy jó ötleted, akkor el kell kezdeni, nincs veszítenivalód” - fogalmaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Autópályán rugdosta a rendőröket a részeg garázda, sokkolóval kellett megfékezni

Az agresszív férfit egy budapesti lakásból kellett kirakni, ezután gyalogolt fel az M1/M7-es autópálya bevezetőjére. Nem először került összeütközésbe a törvénnyel.

KÉK HÍREK

„Elvágtuk a torkukat, majd egy machetével feldaraboltuk őket” – brutális gyilkossággal vádolják a legendás kerékpárost, Luis Alberto Herrerát

A Lucho néven ismert legendást azzal vádolják, hogy 2002-ben meggyilkoltatta négy szomszédját, hogy megszerezze a földjeiket.

KÉK HÍREK

Lezuhant a várfalról egy gyerek Esztergomban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá

Mentőhelikopter szállt le Esztergomban, miután egy gyerek lezuhant a közeli várfalról. A hírek szerint egy háztetőre esett, súlyosan megsérült.

SIKERSZTORIK

Emőke egy brazil édességgel lett híres Angliában, ma már Brazíliából is tőle kérnek tanácsot

Emőke 17 évvel ezelőtt költözött Angliába. Ma már háromgyerekes anyuka, és az Emmy’s Brigadeiro megálmodója. Hét év kemény munka után nyitotta meg brigadeiro édességboltját Hatfieldben. Ma már workshopokat is tart, de nem csak arról, hogyan készülnek ezek a mennyei édességek.

Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. február 23.

Legnagyobb vágya volt Emőkének, hogy egy saját műhelye lehessen. Ez az álma tavaly valóra vált. Hét év kemény munka után végre megnyithatta brigadeiro édességboltját Hatfieldben.

Emmy szereti a kihívásokat, azt mondja nem fél attól, hogy átadja másoknak a szakmai titkait. Sokan kérik a tanácsait a világ minden részéből, még a brigadeiro hazájából, Brazíliából is kérdezgetik sikeres vállalkozásával kapcsolatban.

– Hogyan kerültél Angliába?

– 2007-ben Budapestről érkeztem Hatfieldbe a testvéreimhez, akik már régóta fűztek, hogy jöjjek ki és nézzek körül. Ezért döntöttem úgy, hogy velük leszek egy évet. Azonnal megszerettem mindent, így itt ragadtam. Otthon titkárnő voltam, nagyon kevés angol tudással érkeztem. Mégis elkezdtem azonnal dolgozni, bár eleinte csak egyszerű állást kaphattam, egy raktárban kellett dolgoznom. Annak is nagyon örültem, mert így

munka mellett tudtam angolul tanulni és elvégeztem egy HR-szaktanfolyamot is, amivel már feljebb léphettem és irodai munkákra is pályázhattam. Nem mondom, hogy minden az ölembe hullott, de mivel nagyon ambiciózus vagyok, könnyen ment a beilleszkedés.

Tudtam, mit akarok, tanultam, és amikor megerősödtem, mindig léptem egyet, beindult az új életem.

– Hogyan került Brazília a képbe?

– Barátokon keresztül ismerkedtem meg a párommal, aki brazil származású. Egyszer meghívtak egy hétvégi túrára egy nagyobb társasággal, ott botlottunk egymásba. Nem volt nagy kedvem menni, mert senkit nem ismertem, de annyira unszoltak, hogy végül is beadtam a derekam. És milyen jól tettem, mert ott ismertem meg a jövendőbeli férjemet. Megszólított, mert látta, hogy egyedül vagyok, és a vacsoránál már egymás mellé ültünk. Pár srác zenélt nekünk, a férjem, Sanderson is, mivel Brazíliában végzett dzsesszgitár szakon. A táborozás nagyon jól sikerült, már ő hozott haza, és aznap este együtt vacsoráztunk. Elkezdtünk randizni, és egy évre rá összeházasodtunk, mert mind a ketten komolyan gondoltuk, hogy családot tervezzünk együtt. Budapesten a Lánchíd alatt, egy hajón volt az esküvőnk. Általa bekerültem a brazilok világába, ami egyébként a férjemre nem annyira jellemző, mert ő inkább csendes és otthonülő, nem bulizós fajta.

Nálunk egyértelműen én vagyok a brazil, mindenki ezt mondja, aki ismer minket, mert én sokkal temperamentumosabb vagyok.

– Miért a brigadeiro, miért nem a bejgli?

– Jó kérdés, mert alapvetőn nem is vagyok édesszájú, nem is gondolkodtam ilyesmiben. Saját üzletet akartam, amiben én osztom be az időmet, ezért sokféle bizniszen törtem a fejemet akkoriban.

Egy alkalommal, amikor brazil barátainknál voltunk valamit ünnepelni, brigadeiro is került az asztalra.

Egyszerűen nem bírtam neki ellenállni, mikor először megkóstoltam. Annyira ízlett, a férjem már rám is szólt, hogy ne egyek annyit, mert tele van cukorral, de én csak rájártam. A következő két évet végigkóstolgattam, amíg egyszer megláttam egy képet valahol, ahol egy esküvői asztal tele volt brigadeirókkal. Ez szöget ütött a fejemben, és elkezdtem utánajárni, mert én is ilyet akartam készíteni.

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége: Emmy hét éve készíti sikeresen

– Hogyan lett ebből saját vállalkozás?

– Állandóan ötletekkel bombáztam a férjemet, de ez volt első, ami neki is igazán tetszett. Angliában akkoriban még senki nem készített brigadeirót online eladásra, még a brazilok sem, ezért fantáziát láttunk benne. Belevágtam és elvégeztem egy online brigadeiro készítési tanfolyamot, így sikerült megismerkednem Brazília egyik leghíresebb készítőjével is, aki nagyon sokat segített nekem.

Elkezdtem a konyhámban kikísérletezni a receptúrát, kitaláltam a csomagolást, létrehoztam a saját brandemet, az Emmy’s Brigadeirót.

Fél évig dolgoztam csendben az egész vállalkozáson, mire bemutattam, milyen lett. Eleinte attól is tartottam, mit fognak szólni a brazil ismerőseink, ha megkóstoltatom velük a nemzeti édességüket, mert ez olyan, mintha ők bejglisütés-vállalkozásba kezdenének. Szerencsére mindenkinek nagyon ízlett, akivel megkóstoltattam, bátorítottak, igazán örültek az ötletemnek, nem volt bennük ellenérzés, hogy milyen alapon készítem az ő nemzeti édességüket.

Mi az a brigadeiro?

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége, amely egyszerűsége ellenére rendkívül finom és népszerű desszert, minden ünnepi alkalom elmaradhatatlan része. Az elkészítése nem igényel különösebb konyhai jártasságot, viszont a siker érdekében fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk. A csokoládéból és a sűrített tejből főzött sűrű masszából a meghűlés után golyókat formáznak, és különböző ízű és színű díszítésbe forgatnak bele.

– Milyen út vezetett a sikeredig?

– Félszegen kezdtem bele, de már a legelején a terjeszkedésben gondolkodom. Akkoriban csak napi 5-6 dobozt készítettem megrendelésre, ami 100 darab. De felkapott a brit sajtó, mert bekerültem magazinok ajánlóiba. Nagy cégek kerestek meg, hogy készítsek nekik szetteket céges bulikra, ezért gyakran több száz darabot kellett készítenem és becsomagolnom. Mindig elmondom, hogy én magyarként készítem ezt a brazil édességet, erre aztán felkapják az emberek a fejüket. Mindig is egy saját műhelyre vágytam, ahol nagyobb megrendelésekkel vághatok bele: ez tavaly vált valóra, kemény hét év munka után. A nagyobb tételeket már nem győztem volna, mert addig a konyhámban készítem el a megrendeléseket. Angliában sem ritka a home bakery fogalma, sokan, mint én is, otthonról készítenek eladásra finomságokat. Emiatt nálunk mindig csoki-illat lengte be a lakást, így a házimunkát alaposan meg kellett szervezni a konyhánkban. Szerencsére a férjem mindenben támogatott, és besegített, mert mindig átvállalta a konyhai rendrakást, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Három gyerekünk van, a család mellett otthonról vinni egy vállalkozást nem volt egyszerű mutatvány, ebben nagyon együtt kellett dolgoznunk, de sikerült.

Rengeteg munkánk van benne, hogy a termékeimet megismerjék. Piacokra jártam és rendezvényekre, mert el is kellett adnom, nemcsak elkészítenem, és akkoriban még részmunkaidőben HR asszisztensként is dolgoztam emellett. Hiába finom és csábító, el kellett jutnia a vásárlókhoz, hogy megismerjék, tudjanak róla, ez nekem teljesen új terület volt még az elején, nagyon aktívnak kellett lennem az angol piacon. Meg kellett ismerkednem a vállalkozói világgal, sok mindenre rá kellett jönnöm, ki kellett alakítanom a saját termékem arculatát, a marketingjét. Mindent egyedül találtam ki, mert hát ki segített volna. Mivel a kezdetektől csak magamra számíthatok, a nehézségeim lettek az erősségeim. A világon sehol sem egyszerű sikeres vállalkozónak lenni, rengeteg munka van benne és áldozat, de megérte, mert mindig is erre vágytam.

Emőke a bolt megnyitóján: a hatfieldi városvezetéssel és férjével Sandersonnal (fehér ingben)

– Jártál emiatt Brazíliában is?

– Tavaly előtt végre eljutottunk együtt mind az öten Brazíliába. Régóta szerveztük, eddig mindig közbe jött valami. Végre láthattam, ahol a gourmet brigadeiro született, és körbejártam a nagyobb készítőket és boltokat. Nagyon inspiráltak és rengeteg tapasztalatot szereztem, nagy élmény volt. Az angliai üzletem is hasonlóan lett kiépítve, mint ahogyan a kintiek vannak. Végre van egy nagy konyhám az üzletben, és egy alkalmazottam is, aki segít a gyártásban, így több időm marad a vállalkozás más területeire. A bolt egyébként csak iskolaidő alatt van nyitva, mert a gyerekeim iskolások, így az időm nagy része a családomé.

A helyi közösség nagyon támogat és büszkék a sikereimre.

Látták, hogy van fantázia az elképzeléseimben, így a városunkban megkaphattam egy csodaszép történelmi helyet a boltomhoz.

– Mik az távlati, új terveid?

– Rengeteg helyre hívnak workshopokat tartani, bemutatókra és kóstolókra. Nem kell senkit soha győzködőm, ha megkóstolják a brigadeirót, az mindent elmond nekik. Folyamatosan keresem az új kihívásokat és az élet hozza is őket. Mivel egyedül mentem végig a sikeres vállalkozásom felépítésén az elmúlt hét évben, rengetegen keresnek meg mindenfelé kérdésekkel, a világ minden pontjáról, sokan Magyarországról is, hogy adjak tanácsot. Emiatt

összeállt bennem a kép, hogy szükség van egy online tanfolyamra, amin most dolgozom: hogyan építsd fel a brigadeiro vállalkozásodat az otthonodból.

A saját tapasztalataim alapján mindent elmondok erről, mik a buktatók, mire érdemes figyelni és hogyan kell kialakítani, felépíteni a sikert. Megtanítom a brigadeiro készítést és a vállalkozás vezetést is. Ezekkel a tapasztalataimmal sok időt lehet megspórolni egy startup cégnél, amikről a kezdetekkor én mit sem tudtam, de fontos lett volna, és ezért szeretem ezt a tudásomat átadni, mert sokat segít egy kezdőnek.

Ami talán ebben a legmeglepőbb, hogy nagyon sokan keresnek meg Brazíliából.

Ők nem a készítés miatt, hanem főleg a vállalkozás felépítése miatt keresnek és ennek nagyon örülök, ez nagy elismerés. Rengeteg a kíváncsiskodó, de ez nem a hobbistáknak szól, csak olyanokkal foglalkozom, akik tényleg komolyan akarnak vállalkozást építeni ezzel. Nem félek attól, hogy átadjam a tudásomat.

Nagyon fellelkesülök mások vállalkozásain és tanácsokat osztogatok, észrevettem, hogy néha egy tanáccsal megváltoztatom a biznisze menetét, mert rögtön látom, hogy az a kis hiba, amit jelenleg elkövet, mennyi pénz és vevővesztéssel jár.

Emiatt határoztam el, a tanácsaimat összeállítom egy kurzus keretében.

Ebben a vállalkozásban nem a brigadeiro elkészítése a legnehezebb, az talán éppen, hogy a legkönnyebb, hanem az hogyan add el. Semmi pénzzel kezdtem három gyerek mellett a vállalkozásomat, így lettem sikeres ebben, ezért nagyon sokan kíváncsiak a titkomra és én elmondom, annak, akit érdekel. Nagyon szeretek tanítani és sokan elindultak velem ezen az úton, aminek nagyon örülök.

Megérte a sok munka, a sok fáradozás, mai napig szerelmes vagyok az ízébe. Szívvel-lélekkel készítem a brigadeiróimat, talán ezért annyira finomak.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Piszkavassal verte agyon anyósát egy 42 éves nő, egészen addig ő ápolta az asszonyt

A 66 éves asszony már évek óta súlyos beteg volt. Fia és annak párja ápolta, naponta etették, pelenkázták.

KÉK HÍREK

Kegyetlen lincselés: elevenen elégettek egy gyilkossággal gyanúsított férfit Ecuadorban

A vélhetően brit áldozat korábban agyonlőhetett egy helyi lakost. A környéken élők a rendőrségről rabolták el, hogy megégessék.

KÉK HÍREK

Vád alatt a győri gyorshajtó, az M1-es autópályáig hiába kergették a rendőrök - Videón a hajsza

A 48 éves férfi egy szabálysértés után kezdett menekülni, hajmeresztő manőverekkel. A rendőrök végül nem tudták feltartóztatni az M1-esen.

SIKERSZTORIK

Minya Viktória, a magyar Orr: Kaptam egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy az én parfümöm mentette meg a házasságát

Viktória Franciaországban lett sikeres parfümkészítő. A kezdet nem volt könnyű számára, pláne ebben a köztudottan tradicionálisan férfi szakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.

Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. március 03.

Minya Viktória különleges magyar híresség, aki illatkreációival meghódította a világot. Nemzetközi sikereivel kivívta szakmája tiszteletét, ma pedig már ő taníthatja a következő parfümőr generációkat. Az útja azonban kicsit sem volt egyszerű ebben a köztudottan tradicionálisan férfiszakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.

Most mesélt arról, milyen hosszú út vezetett ahhoz, hogy parfümőr lehessen, de beavatott minket abba is, hogyan és mennyi idő alatt áll össze egy saját illata.

– Hogyan kezdődött a parfümökhöz való vonzódásod?

– Gyerekkoromtól kezdve nagyon érdekeltek az illatok. Egyszer, úgy öt-hat éves koromban, emlékszem, a telkünkön voltunk, amikor apu szokás szerint füvet nyírt, és a frissen vágott fű szaga egyszerűen rabul ejtett, ahogyan keveredett a tavasz illataival. Akkor arra gondoltam ezt valahogy tartósítani kellene, hogy máskor is érezhessem, és hogy másokkal is megoszthassam. Ezen felbátorodva elkezdtem összegyűjteni és kipréselni a friss füvet, majd apró gyógyszeres üvegcsébe töltöttem – persze pár nap alatt megromlott.

Mindenesetre ráébredtem arra, hogy az illatok milyen elementális erővel hatnak rám, és valószínűleg másokra is. Onnantól elkezdtem gyűjteni a pici parfümmintákat, minden zsebpénzemet azokra költöttem.

Egy-egy illatszerboltban órákat tudtam eltölteni, de egy sima közértben is végigszaglásztam az öblítőket és a samponokat.

Ez lett a mániám, ez köztudott volt a családomban, így az egyik karácsonyra már parfümmel kapcsolatos könyveket kaptam ajándékba.

– Már gyerekként is parfümőr akartál lenni?

– Gyerekként még nem terveztem el, mert rengeteg területen kipróbáltam magamat, amiben csak lehetett. Éreztem, hogy van bennem egy jó adag kreativitás: táncoltam, énekeltem, színészkedtem. Szüleim aggódtak a művészlét bizonytalansága miatt, ezért közgazdasági tanulmányok irányába tereltek.

Azt mondták: „fiam, legyen egy normális szakmád, utána azt csinálsz amit akarsz.” Így is lett.

Ahogy meglett a diplomám teljesen tudatosan elkezdtem kutatni, hogy mihez van érzékem, mi az, ami örömmel tölt el, milyen irányt válasszak, mert közgazdász nem akartam lenni.

Sokáig a divattervezésben gondolkodtam, de egyszer csak belém hasított a gondolat, hogy igazából az egész életemben a parfümök és az illatok, a szagok vonzásában éltem. Ez a felismerés telibe talált, és azonnal elkezdtem kutatni, hogyan fogom ezt megvalósítani. Ekkor éppen Párizsban voltam mint cserediák, mert az egyetem utolsó évét ott töltöttem. A lehető legjobb helyen voltam, a parfümök hazájában, ahol az álmaimat elkezdhettem megvalósítani.

– Mi kellett ehhez, hogy elindulhass ezen a különleges úton?

– Nagyszerűen kitaláltam, hogy beiratkozom a legjobb francia parfümiskolába, csak éppen pénzem nem volt rá. Egy ilyen parfümiskola nagyon drága, így elhelyezkedtem, és még négy évet lehúztam HR-esként ahhoz, hogy félretegyek annyi pénzt, amivel elkezdhettem a tanulmányaimat.

Az iskola a francia Riviérán volt, ahol ma is élek. Akkoriban ez eléggé megterhelő volt anyagilag, mert nemcsak a tandíjat kellett összeszednem, de egy évig szállást és megélhetést is kellett biztosítanom az iskola mellett, ráadásul ez az egyik legdrágább régió Franciaországban. Cserébe ez volt életem egyik legjobb éve! Mindig teli szájjal mosolygok, ha erről beszélek, annyira imádtam, és minden egyes percét élveztem az iskolának.

Tudtam, hogy fiatal nőként mint leendő parfümőr, ráadásul aki nem francia, százszor többet kell letennem majd az asztalra, hogy elismerjenek, mert hatalmas a versengés ebben az amúgy is elképesztően zárt szemléletű szakmában.

Nem volt könnyű, a nehézségek megedzettek, meg kellett küzdenem a sikerért minden pillanatban. Abban is biztos vagyok, hogy nem bírtam volna ki ezt a nyomást, ha nincs bennem ekkora szerelem az illatok iránt. Ez az ami átsegített, hogy kitartsak.

– Hogyan alakult ki a karriered?

- Az iskola elvégzése után különböző parfümvállalatoknak dolgoztam, mert mindenféle rutint akartam szerezni. De egyszer csak azt éreztem, hogy szeretném a kreatív elképzeléseimet minden megkötés nélkül megvalósítani, ezért elkezdtem a saját vállalkozásomat. Egy amerikai ékszercég sajátmárkás parfümöt rendelt tőlem, hirtelen minden sürgős lett, fejest ugrottam a vállalkozói világ sűrűjébe.

Már a szakmám legelején elkezdtem összevásárolni az illatorgonámhoz a dolgaimat, akkoriban még nem volt erre külön helyem. Emiatt a konyhában vagy főztem és ettünk, vagy az illatokat kreáltam, tipikus garázscég volt.

Pár év után már egyértelmű volt, hogy kell egy saját műhely, amiben kényelmesen elfér a kultikus illatorgonám, ami 450 különféle illatmintából áll.

– Hogyan készül egy parfüm?

– Egy parfüm megalkotása nem feltétlenül csak képesség és érzék kérdése, mert az iskolában megtanuljuk ennek az alapjait. Az inspiráció úgy érkezik hozzám, mint amikor a föld alatt mocorogni kezd a tavasz. Miután ez az érzés már eléggé konkrét elképzelés lesz a fejemben, akkor leülök és leírom az alap receptúrát egy papírra.

Utána kezdődik az idegtépő része a munkának, mert nagyon ritkán sikerül valami elsőre.

Száz meg ezer próbálkozás után lesz csak meg a végleges illat, minimum fél év kísérletezgetés van egy új parfümben, mire azt lehet mondani, hogy kész.

A saját illatsorozatom majdnem minden tagja átlag három év alatt készült el, mert nagyon sok próbálgatásból áll. 450 nyersanyagból válogatok, abból választom ki az adott illathoz, ami a legjobban illik. Egy parfüm átlagosan 30-150 összetevőből áll. Nekem a kedvencem a barack illata, ami a nyári lekvár elkészítéséhez kapcsolódik, ez az illat emlékezetes nekem, mert minden évben segítettem a nagymamámnak vagy anyukámnak befőzni.

Amikor készen lett a saját parfümöm, a Hedonist, a végleges verziójából adtam a barátnőimnek, hogy teszteljék le nekem. Mindenki visszajelzett saját ízlése szerint, de

egy dologban mindenki ugyanazt mondta: a férje, a barátja, teljesen meg volt veszve érte!

Ez azóta is visszatérő elem a vásárlók visszajelzésében: sőt kaptam egyszer egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy ez a parfüm mentette meg a házasságát!

– Hogyan vívtad ki a helyed a szakmában?

– A vállakozás építése, mondhatom hogy nem a kedvenc területem. Könyvelés, megrendelés, kiszállítás ezek a feladatok, apró-cseprő dolgok sok időt elvisznek az alkotástól.

A legnehezebb mégis az volt, hogy itt Franciaországban, magyarként, nőként bekerüljek, részt vehessek ebben a főként férfiakból álló szakmában.

Pár éve például meghívtak Kínába, mint egy parfümkiállítás egyik sztárvendégét. Rajtam kívül még három középkorú, francia férfi kolléga volt jelen.

Ez talán sok mindent elmond az erőviszonyokról. Mára megtanultam ezt elfogadni és kezelni, de ez nem volt könnyű és időbe telt mire befogadtak.

Mostanra megismertek, része lettem a szakmának, és nagyon sok helyre meghívnak a világban az illatok miatt. Jártam már Moszkvában egy luxusbolt megnyitóján, ahová én is készítettem parfümöket. Voltam a Karib-térségben is, ahol egy barátnőmmel van egy közös munkánk. Aztán jártam Nigériában, ahol az első afrikai parfümtanfolyam megtartásásra kértek fel, de tartottam már workshopot Dubaiban is.

Sokszor vagyok Magyaroszágon, hiszen otthon is rengeteg a dolgom. Az utcán egyébként felismerem a parfümjeim illatát, ennél nincs is jobb érzés, ilyenkor növök pár centit a büszkeségtől.

– Milyen különleges feladataid voltak?

– Minden nap dolgozom, alkotok, és már kezd kinőni engem is a cégem. Van egy állandó segítségem a laborban, akivel összehangoltan tudunk együtt dolgozni, és kiválóan inspiráljuk egymást. Franciaországban lubickolok a lehetőségekben, fantasztikus ötletek születnek itt. Számtalan kreatív emberrel vagyok kapcsolatban, mindenkinek tonnányi ötlete van, ami megvalósításra vár.

Így született meg a Tokaji Aszú aromáját idéző magyaros parfümöm is, ezzel szerettem volna a magyar kreativitás és persze a tokaji borok jó hírét öregbíteni a nagyvilágban.

Hasonlóan készítettem egy különleges levendulakompozíciót is, de olyan felkérésem is volt, amikor magyar desszertekhez készítettem parfümöt. Szeretem a kihívásos projekteket, mert a mai napig megszállottja vagyok a munkámnak.

– Hogyan jött a tanítás az életedbe?

– Párizsban éltem hosszú évekig, de visszaköltöztem a nyugodtabb riviérára, Grasse-ba, ahol a parfümiskolába is jártam. A véletlen úgy hozta, hogy felhívtak a volt iskolámból, mikor megtudták, hogy újra itt vagyok, és felkértek, hogy legyek az egyik tanáruk. Nagy örömmel fogadtam el, mert erre nem is gondoltam, de nagyon megtisztelő kihívást jelent számomra. Azóta egy másik neves parfümiskolában is tanítok. Két ilyen patinás akadémián órákat adni, nagyon kevés Orr kiváltsága.

Számomra óriási megtiszteltetés, mert külföldiként én vagyok az egyetlen ebben a helyzetben.

Természetesen nincs mindenkinek lehetősége egy évig Franciaországban élni a képzés miatt, ezért tartok egyhetes intenzív tanfolyamot is, azon érdeklődők számára, akiket nagyon vonz ez a szakma, de még nem döntötték el, hogy fejest ugorjanak-e ebbe a mágikus világba.

– Mi kell ahhoz, hogy valakiből parfümőr lehessen?

– Igazából ebben nincsen alapkikötés, de nyilván tipikusan azok szoktak jelentkezni erre a képzésre, akiket érdekel ez a világ, illetve hogyha valakinek jó a képessége a szagláshoz, akkor az nyilván előny. Azok is jöhetnek, akik nem vették észre magukon, hogy kifejezetten különleges orral születtek, vagy nagyon élesen éreznek szagokat.

Az se baj, hogyha valaki nem érzi, ha ez a képessége kifejezetten fejlett lenne, mert

az orr olyan mint egy izom, és ugyanúgy fejleszthető, mint bármelyik más képességünk.

– Szeretsz tanítani?

– Az elmúlt 15 évemet tulajdonképpen végig alkotással, szagolgatással töltöttem, természetesen rengeteget fejlődtem, ami sok ajtót megnyitott előttem és elismernek a szakmában. Ebben a munkában benne van a szívem-lelkem, azt mondják ez érződik is a parfümjeimen, és talán ezért is állják ki az idő próbáját. Az, hogy ezt a tudást továbbadhatom, számomra megtiszteltetés.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Három gyerekükkel menekültek az égő házból, az áramszünet miatt nem nyílt ki a kapu

Hirtelen sötét lett este a lakásban, ezért a szülők kimentek, hogy megnézzék, mi a gond. Ekkor vették észre a füstszagot és hallották meg a tető felől a tűz ropogását.

KULT

A Bűnösök dögös, fülledt, bizsergető, véres, brutális, elképesztő – A Creed és a Fekete Párduc rendezőjének új zenés horrorja az év kiemelkedő mozis élménye

Képzeljük el az Alkonyattól pirkadatigot az 1930-as évek amerikai délvidékén fekete blueszenével és ír vámpírokkal! Vérbő 137 perc következik.

KÉK HÍREK

Nem keresik tovább a Dunában eltűnt erőnléti edzőt, a vele utazó egyik férfit azzal gyanúsítják, hogy ő vezette részegen a csónakot

A gyanúsított tagadja, hogy ő vezette volna a hajót, ami felborult. Hétfőn kiengedték az őrizetből, és szabadlábon védekezhet.

SIKERSZTORIK

A nulláról indult, ma már a Starliner rakétáihoz gyárt alkatrészeket – János tényleg megvalósította az amerikai álmot

Garaczi János egyetemistaként költözött ki az Egyesült Államokba. Kalandos és elég rögös út vezetett odáig, hogy most egy olyan céget vezet, ami a titánium alkatrészek gyártásában a világ legjobbjai között van.

Fartek Patrícia - szmo.hu
2025. április 20.

Garaczi János azok közé tartozik, akiknek magyarként sikerült megvalósítani az amerikai álmot, igaz ehhez elképesztően rögös út vezetett. Már gyerekként kimagaslóan jó volt matematikából és számítástechnikából, nyolcéves kora óta programozott. Informatikával akart foglalkozni, a legjobbak között került be a Budapesti Műszaki Egyetemre, de - ahogyan ő fogalmazott - elkallódott, így végül úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet, és kiköltözik az édesanyjához az Egyesült Államokba. A nulláról indult, többször is felért a csúcsra, de sokszor kellett újrakezdenie. Ma pedig egy olyan céget vezet, ami titánium alkatrészeket gyárt többek között az F35-ös és F22-es vadászrepülőkhöz, katonai drónokhoz és a Starliner rakétáihoz. Most arról mesélt a Szeretlek Magyarországnak, hogyan jutott el idáig.

– Magyarországon születtél, itt nőttél fel, itt jártál iskolába is. Egy korábbi interjúdban arról beszéltél, hogy nagyon hálás vagy a magyar oktatásnak. Milyenek voltak az iskolás éveid?

– Kecskeméten születtem, ott is jártam iskolába. A tanulmányaimat a Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdtem. Akkoriban indult el a számítástechnikai oktatás. Harmadikos voltam, amikor csináltattak velünk egy tesztet. Hamar kiderült, hogy van érzékem a számítástechnikához, és matekból is nagyon jó voltam, így bekerültem az informatikai tagozatra. Már nyolcéves koromban elkezdtem programozni, otthon is mindig ezt csináltam, nagyon beleszerettem. Aztán a Kecskeméti Református Gimnáziumnak indult egy hatéves tagozata, ahova felvételizni kellett. Matekból az én felvételim lett a legjobb, így amikor bekerültem az iskolába, nekem kötelező lett a matektagozat. De ezt egyáltalán nem bántam, mert szerettem csinálni.

– Tehát akkor igazi jó tanuló voltál.

– Nagyon jó tanuló voltam, a szabadidőmben is matek meg fizika feladatokat oldottam meg. Igaz, a magatartásom nem volt valami fényes. Sokat verekedtem. Apám akkor beíratott karatéra, de attól csak rosszabb lett. Aztán mindenféle sportot kipróbáltam: birkóztam, teniszeztem, pingpongoztam, sőt, mivel apa az NB I-ben focizott, így nekem is kötelező volt a foci. De azt nem szerettem, mert mindig beállítottak kapusnak.

– Mi szerettél volna lenni akkoriban?

– A gimnáziumban plasztikai sebész szerettem volna lenni. Igazából emögött az állt, hogy szerettem a biológiát, és megtudtam, hogy a plasztikai sebészek nagyon jól keresnek. Elmentem megnézni egy plasztikai műtétet, majdnem elhánytam magam. Úgyhogy rájöttem, hogy ez mégse nekem való. Aztán jött, hogy fogorvos leszek. A szüleim egyéves koromban elváltak, apám új párjának pedig volt egy fogorvosi praxisa Kecskeméten. Jól menő fogorvos volt, és mondta, hogy miért nem megyek el fogorvosnak, és veszem majd át a praxisát. Én viszont nem akartam mások szájában turkálni. Akkor kezdett beindulni az informatika, és azt hallottam, hogy azzal is jól lehet majd keresni. Én programoztam, és jó is voltam benne, versenyekre jártam, így maradt ez az irány. 16 évesen eldöntöttem, hogy a Műszaki Egyetemre megyek, informatika szakra. Megnéztem, hogy milyen tárgyakból kell jól teljesíteni, ráfeküdtem a matekra, a fizikára és a programozásra. Ráadásul németből és angolból is jó voltam, megcsináltam a nyelvvizsgát is, így végül sikerült bekerülnöm a Budapesti Műszaki Egyetemre.

– Gondolom ott is nagyon jól teljesítettél.

– Amikor kiderült, hogy felvettek, és Budapestre költözöm, az egyik tanárom azt mondta nekem, hogy velem az lesz a baj, hogy nem lesz, aki kordában tart. Igaza lett. Bekerültem egy olyan kollégiumba, ami eredetileg egy lánykolesz volt. Na, hát nem sokat jártam be az egyetemre, eléggé elkallódtam. Ráadásul az édesanyám kiment Amerikába 1997-ben, mi pedig a testvéremmel meglátogattuk az egyetem első nyarán. Az öcsém vele maradt, én visszajöttem Magyarországra.

Akkor elég sok hülyeségbe belekeveredtem, az egyetemet is otthagytam. Aztán az édesanyám megkérdezte, hogy miért nem megyek ki én is Amerikába. Végül kimentem hozzájuk, és beiratkoztam a UCLA-re.

A tandíj viszont elképesztően drága volt, így dolgoznom is kellett mellette.

– Amerikában tudtál számítástechnikával foglalkozni? Vagy hol tudtál elhelyezkedni?

– Próbáltam több számítástechnikai céghez is bekerülni, de akkor még nem voltak papírjaim, így sehova sem akartak felvenni.

Csináltam én mindent, költöztettem, pakoltam, aztán jelentkeztem az egyetem egyik kávézójába.

Akkor úgy volt, hogy ha a campuson belül dolgoztál valahol, akkor kaptál egy társadalombiztosítási számot, amivel például letehettem a jogosítványt. Ezzel a kettővel pedig már azért el lehetett helyezkedni zöldkártya nélkül is. Azt egyébként úgy kaptuk meg, hogy az édesanyám hozzáment egy amerikai állampolgárhoz, és mivel 21 év alatti voltam még, én és az öcsém is automatikusan megkaptuk a zöldkártyát.

– Ez úgy hangzik, mintha innen egyenes út vezetett volna a sikerhez.

– Rengeteget dolgoztam, több kávézóban is megfordultam addigra, és mellette tanultam is.

2002-ben viszont meghalt az édesanyám egy autóbalesetben. Akkor nagyon durva mélypontra kerültem. Ki is lakoltattak.

Van Los Angelesben egy magyar ház, ahol a kint élő magyarok szoktak összegyűlni. Elmentünk ide az öcsémmel. Édesanyám sokat járt hozzájuk, segítette a közösséget, így felajánlották, hogy a padlást rendbe tehetjük magunknak, és odaköltözhetünk átmenetileg. Szépen kitakarítottuk, megcsináltuk, erre kitalálták, hogy fizessünk érte. Én meg mondtam, hogy az kizárt.

– Tehát kilakoltattak, majd a magyar közösség által segítségként felajánlott helyre se tudtatok beköltözni. Azért ez egy kemény helyzet lehetett. Mihez kezdtél?

– Szerencsém volt, mert az akkori barátnőm egyik ismerőse kiköltözött Japánba, és megengedte, hogy addig az ő lakásában lakjunk. Egy nagyon pici lakás volt, de legalább volt fedél a fejünk fölött, és addigra meglett a zöldkártyám is. Azonnal elkezdtem munkát keresni, telefonálgattam, egy csomó céget felhívtam, végül egy padlós vállalathoz vettek fel. Eredetileg a számítástechnikai háttérrel kellett volna foglalkozom, én csináltam például weboldalt nekik. Aztán volt, hogy be kellett segítenem az árukiadásnál. Észrevették, hogy jól bánok az emberekkel. Egy idő után vezető lettem, majd megkértek, hogy építsek ki a kapcsolatokat kínai gyártókkal, ahonnan be lehet hozni az árut. Nagyon élveztem ezt a fajta munkát, és nagyon jól is ment, de aztán, amikor fizetésemelést kértem, a tulaj közölte, hogy nincs pénz. Én pedig pontosan tudtam, hogy ez nem igaz.

Ennek végül az lett a vége, hogy felmondtam, vittem magammal pár embert, és együtt megalapítottuk az első cégem, ami ugyanígy padlók behozatalával foglalkozott.

Én tartottam a kapcsolatot a kínai gyártókkal, az ügyfelekkel is, így könnyű volt felépíteni egy saját céget. Akkor nagyon jól ment, végre sok pénzem lett, költöttem kocsikra, nőkre, mindenre, amit csak el tudsz képzelni. És akkor betoppant a válság 2008-ban. Egyik napról a másikra dőlt be az üzlet. Én pedig ismét az utcára kerültem, tartoztam egy csomó embernek, vittem vissza a flakonokat a boltokba, hogy egyáltalán kenyeret tudjak venni magamnak. Végül az egyik ismerősöm azt mondta, hogy elmegy egy CNC gépekkel foglalkozó céghez. Ez engem is érdekelt, ezért gondoltam, megpróbálom én is.

– Ez a Delta Machine, ami mára a te céged. Hogyan kezdted ott a munkát?

– A céget egy magyar férfi, Bacsa Béla alapította, aki még a ’70-es években jött ki Amerikába. A Delta szerszám- és alkatrészgyártással foglalkozik. Korábban még sosem láttam olyan gépeket, amikkel ott dolgoztak, de kértem, hogy mutassák meg, hogyan működnek. Elvégeztem egy esti tanfolyamot, és hamar elkezdtem programozni a gépeket. Béla egy nagyon jó szakember volt, sokat tanultam tőle. Később új programokat is írtam a gépekhez, így sokkal gyorsabb lett a munka. Végre megtaláltam azt, amiben jól éreztem magam, amiben jó vagyok, boldoggá tesz és még jó pénzt is kereshetek vele.

– Hogyan kerültél te a cég élére?

– 2015-ben Béla eldöntötte, hogy nyugdíjba vonul, én pedig átvettem tőle a cég vezetését. Rengeteg dolgon változtattam. Rájöttem, hogy rengeteget dolgozunk, de pénzt alig keresünk vele. Nekem volt üzleti érzékem, amit tudtam a cég szamara kamatoztatni. Kerestem új partnereket, és modernebb gépeket vásároltam. Két év alatt több millió dollár értékben bővítettem a gépparkot. Időközben annyi munkánk lett, hogy nekiláttam automatizálni mindent. A gépekhez olyan programokat írtam, amiknek a segítségével ellenőrizni tudják, hogy például egy szerszám eltört-e.

Elkezdtem robotokat vásárolni, így még gyorsabbak lettünk, hiszen nem kell egy operátornak ülni a gép mellett, mert minden automatizálva megy. Ráadásul ehhez hozzájön, hogy rengeteget tanultam Béla mellett. A titánium alkatrészek gyártásában ma már a világ legjobbjai között vagyunk.

Ez pedig azért fontos, mert titániumot használnak többek között a hadiiparban is.

– Mi a fő profilotok most?

– Jelenleg leginkább a hadiiparban mozgunk:

gyártunk alkatrészeket például az F35-ös es F22-es vadászrepülőkhöz és különböző drónokhoz is.

Mivel az állami szektorral is együttdolgozunk, nemrég el kellett költöztetnem a gyárat egy új helyre, hogy minden biztonsági intézkedésnek eleget tegyünk. De jelenleg egyébként a Starliner rakétáihoz is gyárunk kritikus alkatrészeket.

– Gondolkodtál esetleg azon, hogy Magyarországon is terjeszkedj, vagy, hogy elhozd ide azt a technológiát, tudást, ami alapján ekkora sikereket könyvelhetsz el?

– A mai napig büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és, hogy otthon tanultam. Sokat köszönhetek az otthoni oktatási rendszernek. Éppen ezért szerettem volna a magyar egyetemekkel együttműködve átadni azt a tudást, amit megszereztem az évek során. A részletekbe most nem mennék bele, de ez különböző okok miatt végül nem valósulhatott meg. Ezzel kapcsolatos az is, hogy egyelőre nem tervezek üzletileg sem terjeszkedni Magyarországon.

– Sokszor kellett újrakezdened a nulláról és végül megvalósítottad az amerikai álmot, igazán sikeres lettél. Mire vagy a legbüszkébb?

– Az üzlet szempontjából elképesztően büszke vagyok arra, ahová eljutottam. Számomra ez azért is nagyon különleges, mert

tényleg a semmiből indultam, és fantasztikus érzés, amikor minden ellened van, de te mégis felkapaszkodsz a világ tetejére.

Hiszek abba, hogy ha van akarat, akkor van megoldás is. Nagyon fontos, hogy nem szabad feladni! Ez egy nagyon fontos lecke. Csak azok lesznek sikeresek az életben, akik nem adják fel. Annyiszor feladhattam volna, annyiszor mondhattam volna, hogy ez nekem nem megy. És mindenki ellenem volt, mindenki csak azt mondta, hogy nincs elég pénzed, túl fiatal vagy, nincs tapasztalatod, nem tudod megcsinálni, lehetetlen, másnak se sikerült. És én mégis megcsináltam. Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy szellemileg hova jutottam el. Emlékszem, hogy 18 évesen, a gimiben megkérdezték tőlünk, hogy mik szeretnénk lenni. A legtöbben azt válaszolták, hogy orvosok, rendőrök, ügyvédek, vagy építészek. Én azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit fogok csinálni, de sok pénzt fogok keresni. És ezt meg is tudtam valósítani, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindeközben élvezem azt, amit csinálok.

Kapcsolódó

Már öt kupaknyi műanyag van az emberi agyban - a tudósok most ennek a drámai felfedezésnek a hatását próbálják felmérni

Nyolc év alatt 50%-kal nőtt az agymintákban talált mikroműanyagok mennyisége, áll a Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. De találtak már mikroműanyagot a méhlepényben, a herékben, az anyatejben és a babák szervezetében is.