A Rovatból

Senki nem rabolta el Szabó Bálint képviselőt a rendőrség szerint

A rendőrség a Telexnek is megerősítette, hogy személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúját sem tudták megállapítani a szegedi képviselő ügyében.


"Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúját sem tudták megállapítani, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást Szabó Bálint független önkormányzati képviselő eltűnésének ügyében" - írja a Telex. A lap információját a rendőrség pénteken megerősítette.

Mint az korábban mi is megírtuk, Szabó Bálint, a szegedi önkormányzat képviselője még február elején tűnt el nyomtalanul egy rövid időre, miután egy sajtótájékoztatót hirdetett meg, amin komoly leleplezést ígért a városvezetés ügyeiben.

A politikus először csak szűkszavúan beszélt a történtekről. Szabó azt mondta, hogy a sajtótájékoztató napján hajnalban a család autójával indult el, a benzinkúton még megállt, hogy megvegye a napi sajtót, valamint néhány apróságot feleségének és kislányának. Arról, hogy ezután pontosan mi történt, a nyomozás miatt nem beszélt, azt viszont elmondta, hogy amikor megtalálták, gyalogosan, mezítláb és egy szál alsónadrágban haladt az M43-as autópálya felüljárója felől, a Rákosi úton, ahová nem önszántából került.

Később a Karc FM-nek adott interjújában azt állította, hogy az eltűnés napján Makón volt,

"egészen pontosan a makói tanyavilágban egy égő szalmabálára a cipőfűzőmnél fogva kikötve. Az egy nagyon hosszú 15 óra volt"

- jegyzi meg a Telex.

Április elején pedig a Facebook-oldalán írt arról egy posztban, hogy megtalálták azt a fémkonténert, ahol állítása szerint másfél órán keresztül fogva tartották.

"Szabó eltűnésének ügyében először a helyileg illetékes Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdett nyomozni, de mivel az elfogultság látszatát is el akarták kerülni, az ügy átkerült a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol végül április 13-án megszüntették az eljárást"

- írja a Telex.

A lap kereste Szabó Bálintot is, de egyelőre nem érték el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Győrben: halálos balesetben vesztette életét Varga Ákos
A 49 éves sportember egy autóval ütközött össze sávváltás közben, a mentők már nem tudták megmenteni. A motoros társadalom ikonikus alakját gyászolja az ország.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Szerda este halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Győrben, a Dunacenter közelében. A balesetben életét vesztette Varga Ákos, többszörös enduró magyar bajnok. A sportoló egy autóval ütközött össze sávváltás közben, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudták megmenteni - közölte a Hegylakok.hu. A 49 éves sportember a magyar motoros közösség egyik ismert és elismert tagja volt.

Varga Ákos, ismertebb nevén „Alma”, az első magyar motorosként teljesítette a világ egyik legnehezebb terepraliversenyét, a Dakar-ralit.

2006-ban a 14. szakaszon a nyolcadik helyen végzett az abszolút értékelésben, ezzel a szakaszeredmények alapján a legeredményesebb magyar Dakar-pilótává vált. Halála nagy veszteség a hazai motorsport számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rettenetes! Fejbe lőtte magát egy férfi Törökbálinton, mentőhelikopter vitte kórházba, még a TEK is kivonult
A drámai akció csütörtök délután zajlott egy törökbálinti háznál. A férfi életéért a helyszínen és a kórházban is küzdöttek az orvosok.


Április 17-én, csütörtök késő délután rendőri és mentőegységek vonultak ki egy törökbálinti címhez, ahol a Bors információi szerint egy férfi fejbe lőhette magát. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a hatóságok, köztük a TEK és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is.

A férfi még életben volt, amikor a mentők megérkeztek. Állapotát sikerült stabilizálni, majd mentőhelikopterrel szállították a János Kórházba.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Magyar Luca Zsuzsanna megerősítette, hogy

„a helyszínre több mentőegységet, köztük mentőhelikoptert is riasztottunk. A helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak bajtársaink kórházba.”

A rendőrség közleménye szerint „Törökbálinton a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hajtott végre helyszíni intézkedést a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének a bevonásával. A helyszínen még jelenleg is szemle zajlik.”

A lap információi szerint a férfi életéért a kórházban is küzdöttek.

Frissítés:

A Budapestkörnyéke.hu információi szerint a rendőrök azért vonultak ki, mert felmerült a gyanú, hogy az épületben robbanószerkezeteket készíthettek. A lap úgy tudja, hogy a rendőrök felszólították a férfit, jöjjön ki feltartott kézzel, de ő ennek nem tett eleget. Meg nem erősített hírek szerint ezt követően fejbe lőtte magát.

A lövést túlélte, állapotát a helyszínen stabilizálták, majd fegyveres kísérettel szállították mentőhelikopterrel a János Kórházba. A 2045.hu-nak szemtanúk arról számoltak be, hogy láttak helikoptert a helyszín közelében.

A portál úgy tudja, hogy a házban egy hároméves kisgyerek is tartózkodott, ami miatt a rendőrök különösen körültekintően jártak el.

Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kutyát húzza!” - Láncra kötve húzott egy kutyát egy terepjárós Debrecennél, videóra is vették, de még neki állt feljebb
A szemtanúk szerint a férfi a kocsija vonóhorgára kötötte a kutyát, és így húzta maga után az állatot. Amikor kérdőre vonták, dühösen reagált és elhajtott. A rendőrség nyomoz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 17.



Súlyos állatkínzásra utaló eset történt vasárnap délután Debrecen külterületén – legalábbis ezt állítják azok a fiatalok, akik szemtanúi voltak, amint egy terepjáró egy nagytestű kutyát húzott maga után. A kutya lánca a kocsi vonóhorgára volt rögzítve, és az esetről videó is készült, derült ki az RTL Híradójából.

A fiatalok szerint egyikük vette észre először az állatot az úton, ekkor visszafordultak, majd követni kezdték a terepjárót. A videófelvételen az is látszik, ahogy a kutya mozdulatlanul fekszik az úton, a kocsi mögött, miközben többen a jármű irányába indulnak. Az autót végül utolérték, és számon kérték a sofőrt, miért van a kutya lánccal a járműhöz kötve. A felvételen jól látható, hogy a lánc a vonóhorogra van tekerve, a másik vége pedig a kutya nyakához rögzítve. Az állat kimerültnek tűnt.

A videót készítő fiatal pár nem szeretett volna felismerhető lenni a riportban. Azt állítják, hogy a kutya mozdulatlan volt, miközben a kocsi után vonszolták.

„A földön volt, hasán kifeküdve, a lába ki volt csavarodva. Folyt a nyál, nem kapott levegőt, remegett a kutya! Meg pár helyen vérzett. A körömnél meg a lábánál!”

– mondta a fiú.

A sofőr nem fogadta jól, hogy kérdőre vonták.

„Ugye kérdeztük, hogy miért ez volt a megoldás: az volt a kifogás, hogy ő egyedül nem bírta felrakni a platóra a kutyát. Pedig ott ült mellette az egyik munkás embere és arra pedig az volt a kifogása, hogy ittas állapotban volt” – tette hozzá a lány.

Végül a sofőr utasa és egy ismerőse segített felrakni az állatot a jármű platójára. A helyszínen többen is rendőrt hívtak, de a fiatalok szerint a kutya gazdája ezt nem várta meg, elhajtott. Később egyedül tért vissza.

A Híradónak telefonon sikerült elérni a férfit, aki azt mondta, a kutyát aznap kapta, és a történtek ellenére semmi baja nem lett. Azt állítja, hogy

az állat eredetileg a platón utazott, és csak véletlenül eshetett le onnan anélkül, hogy ő ezt észrevette volna.

Szerinte nem történt állatkínzás.

Ennek ellenére több szemtanú is feljelentést tett, így a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz az ügyben. A hatóság azt vizsgálja, szenvedett-e az állat, és ha igen, ezt szándékosan okozta-e neki a gazdája.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A hároméves unokám remegett végig” – rossz címre ment ki a TEK Törökbálinton, az ott lakó mesélt a történtekről
A szomszédra törte rá az ajtót a terrorelhárítás. Később az eredeti címen elszabadult a pokol.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön nagy erőkkel vonultak a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai egy törökbálinti címre, miután információk szerint egy férfi fejbe lőtte magát.

A kommandósok a hegyoldali ingatlan kameráját letörték, a kerítést levágták, majd bementek az udvarra, miközben a házban egy hároméves kislány és egy Alzheimer-kórral élő idős asszony aludt – írta meg a Blikk.

A család egyik tagja, Rita a portálnak elmondta:

„Hajnali négykor a komondorunk nagyon ideges volt, akkor már a kertben lehettek a kommandósok. Leverték a kameránkat és indokolatlanul levágták a kerítést. Teljesen ellepték az udvarunkat és felszólítottak, hogy jöjjünk ki a házból. Ekkor már észrevették, hogy nem én vagyok Sándor, akit keresnek, de fel kellett emelnünk a kezeinket és a fegyvereiket is ránk fogták.”

A nő szerint a hatóságok csak az igazoltatás után vették észre, hogy tévedés történt, mivel nem az ő házuk volt a célpont. Az igazi célszemély a szomszédos telken lakik, annak bejárata viszont egy másik utcára nyílik. Rita azt is hozzátette, hogy már korábban is láttak drónokat a környéken, így nem értik, miért nem sikerült pontosan azonosítani a házat.

„A hároméves unokám remegett végig, azóta nem hajlandó kimenni az udvarra és újra pelenkázni kell. Ki tudja, mi marad meg szegényben, valószínűleg pszichológusra lesz szüksége, pedig óvoda előtt áll. Mindenképp kártérítést szeretnénk”

– mondta a nagymama.

A család beszámolója szerint öt órán keresztül nem térhettek vissza a házba. A nő fia ügyvédjével panaszt tett az eljárás miatt, a délután folyamán pedig a nyomozók személyesen is bocsánatot kértek.

Miután kiderült a tévedés, a TEK átment a megfelelő címre, ahol azonban már másként alakult a helyzet. A keresett férfi nem adta meg magát a felszólításra, és lövések is eldördültek. A tulajdonost végül mentőhelikopter szállította kórházba.

„Azt mondták, veszélyes bűnöző a szomszédunk. Később fegyverropogást is hallottunk, sorozatban lövöldöztek. Az 50 év körüli férfi egy éve költözhetett ide. Semmit nem tudunk róla, egyedül élt, este járt csak haza. Ami biztos, drogot találhattak nála több helyen, ezt a rendőröktől hallottuk” – tette hozzá Rita.

Az Országos Mentőszolgálat több egységet és mentőhelikoptert is a helyszínre irányított. Egy férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: