Karácsony Gergely: 12 milliárd átutalva, Rákosrendező a budapestieké
12 734 387 060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán hétfő délután.
A főpolgármester azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, és ehhez szerinte kell még legalább két hónap.
A főpolgármester azt írta, hogy a Budapesti Közművek hétfő délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét. Ahogy fogalmazott: Budapest az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indulnak ki: hogy ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is.
„A tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést. Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába. Azért is fontos újra és újra tisztázni ezt a jogi menetrendet, mert már megérkeztek az egységsugarú trollok a maguk éleslátásával: órák óta Budapesté a terület és még mindig tele van szeméttel. Csak a szokásos, de remélem, a többség azért megérti,
– írta Karácsony.
Eközben szerinte meg kell állapodniuk az állam szemetének elszállításáról, mert több jelzést kaptak arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet.
„Pedig a magyar jogszabályok világosak: a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte. És ha ezt tisztáztuk, akkor jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is. Rajtam nem fog múlni.”
A főpolgármester hosszú folyamatra számít, ami bizonyosan nem lesz vitáktól mentes, de szerinte Rákosrendező kapcsán a legfontosabb már eldőlt: „a terület a magánérdekek helyett a közérdeket, Budapest jövőjét fogja szolgálni”.