Öt hétig tartották mesterséges kómában a 35 éves nőt, miután elkapta a Covidot
Állítólag a tüdeje 95 százalékának „befellegzett”. Az nem derült ki, hogy rendelkezett-e alapbetegséggel, ami ilyen súlyos lefolyású betegséghez vezethetett.
Újabb Covid-horrortörténetet közölt a Blikk: a 35 éves Noémi először nehezen nyelt, köhögött, majd remegni és hányni kezdett.
Mentőt hívott, intenzív osztályra került, ahol közölték vele, hogy tüdeje 95 százalékának „befellegzett”, egy csövön keresztől kapott oxigént.
Két nap után állapota annyira leromlott, hogy az orvosok döntése alapján mesterséges kómába helyezték öt héten át, de miután felébresztették, újra mélyaltatásba kellett tenniük.
A nő azóta jól van, a sok fekvés után fizioterápiával a mozgásképességét is visszanyerte.
A Blikk cikke a horrorisztikus részletek mellett arra nem tér ki, hogy pontosan melyik variánssal is fertőződött meg a nő, illetve
volt-e olyan alapbetegége, amely indokolhatja a betegség a szokásosnál nagyságrendekkel súlyosabb lefolyását.
Újabb Covid-horrortörténetet közölt a Blikk: a 35 éves Noémi először nehezen nyelt, köhögött, majd remegni és hányni kezdett.
Mentőt hívott, intenzív osztályra került, ahol közölték vele, hogy tüdeje 95 százalékának „befellegzett”, egy csövön keresztől kapott oxigént.
Két nap után állapota annyira leromlott, hogy az orvosok döntése alapján mesterséges kómába helyezték öt héten át, de miután felébresztették, újra mélyaltatásba kellett tenniük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy atomtámadás után az emberek nagy része nem élne sokáig – állítja Annie Jacobsen, aki oknyomozó újságíró és a nukleáris háborúk egyik legismertebb szakértője. Szerinte ha kitörne a harmadik világháború, akkor az első 72 percben ötmilliárd ember halna meg. Erről egy tavaly megjelent podcastban beszélt, amit a LADbible szemlézett.
Jacobsen szerint az amerikai elnöknek csak hat perce lenne döntést hozni, ha észlelnének egy atomrakétát. „Ennyi idő alatt kinyitják a Fekete Könyvet, amiből választania kell egy ellentámadási lehetőséget.” Ezt a könyvet sokan csak „nukleáris aktatáska” néven ismerik.
Egy ballisztikus rakéta 26 perc 40 másodperc alatt jut el Oroszországból az USA keleti partjára. Jacobsen ezt így fogalmazta meg: „Ez már 1959-60 óta így van, amikor Herb York [nukleáris fizikus és a Pentagon volt tudósa] először elvégezte az elemzést, és ma is igaz. A ballisztikus rakétatechnológia nem változtatta meg a gravitáció törvényeit. Bármit csinálsz, akkor is ennyi idő kell a kilövéstől a célba érésig. Phenjan esetében a földrajzi elhelyezkedés miatt ez 33 perc.”
A szakértő szerint egy atomháború esetén szinte az egész világ lakhatatlanná válna. Elmondta, hogy a középső földrajzi szélességi övek környéki területeket jég borítaná be.
Iowát és Ukrajnát például tíz évig csak hó fedné.
Ezért ott megszűnne a mezőgazdaság, és „amikor a mezőgazdaság megszűnik, az emberek egyszerűen meghalnak”.
A nagy sugárzás miatt az ózonréteg is súlyosan megsérülne. „Annyira megsérülne és elpusztulna, hogy nem lehetne kimenni a napfényre – az emberek kénytelenek lennének a föld alatt élni és élelemért harcolni, kivéve Új-Zélandon és Ausztráliában.”
Jacobsen Brian Toontól, a légkörkutatás egyik vezető szakértőjétől tudta meg, hogy
csak két ország élhetné túl a nukleáris telet – ezek Új-Zéland és Ausztrália, mert ott megmaradhat a mezőgazdaság.
Jacobsen 2016-ban Pulitzer-díj döntős volt egy könyvével, ma már a Columbia Egyetem egyik szakbizottságának tagja.
A teljes, angol nyelvű beszélgetést itt lehet megnézni:
Egy atomtámadás után az emberek nagy része nem élne sokáig – állítja Annie Jacobsen, aki oknyomozó újságíró és a nukleáris háborúk egyik legismertebb szakértője. Szerinte ha kitörne a harmadik világháború, akkor az első 72 percben ötmilliárd ember halna meg. Erről egy tavaly megjelent podcastban beszélt, amit a LADbible szemlézett.
Jacobsen szerint az amerikai elnöknek csak hat perce lenne döntést hozni, ha észlelnének egy atomrakétát. „Ennyi idő alatt kinyitják a Fekete Könyvet, amiből választania kell egy ellentámadási lehetőséget.” Ezt a könyvet sokan csak „nukleáris aktatáska” néven ismerik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szokatlan jelenet játszódott le nagypénteken a németországi Ravensburgban, ahol egy férfi igencsak különös módját választotta annak, hogy elkerülje a kellemetlen magyarázkodást, írja a Südkurier.
A 66 éves férfi éppen egy hotelszobában töltötte az időt a szeretőjével, amikor váratlanul kopogtatás zavarta meg őket – a felesége állt az ajtó előtt. A férfi pánikba esett, és úgy döntött, az ablakon keresztül próbál meg kijutni a negyedik emeletről.
Két lepedőt kötött össze, és ezek segítségével próbált leereszkedni az utcára.
A szokatlan megoldás azonban nem hozta meg a várt eredményt: a férfi elveszítette a fogást, és tíz métert zuhant, mielőtt a szálloda előtetőjén landolt.
A baleset következtében súlyosan megsérült, mentő szállította kórházba. A városi rendőrség tájékoztatása szerint „állapota nem életveszélyes, a körülményekhez képest jól van.”
Szokatlan jelenet játszódott le nagypénteken a németországi Ravensburgban, ahol egy férfi igencsak különös módját választotta annak, hogy elkerülje a kellemetlen magyarázkodást, írja a Südkurier.
A 66 éves férfi éppen egy hotelszobában töltötte az időt a szeretőjével, amikor váratlanul kopogtatás zavarta meg őket – a felesége állt az ajtó előtt. A férfi pánikba esett, és úgy döntött, az ablakon keresztül próbál meg kijutni a negyedik emeletről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A BpiAutósok.hu motoros olvasójának fedélzeti kamerája sokkoló jelenetet rögzített Budapest belvárosában. Az V. kerületben egy fiatal Onewheellel, azaz egy egykerekű elektromos járművel közlekedett, és szabálytalanul vágott át egy forgalmas kereszteződésen.
A manőver azonban nem sikerült: hatalmasat esett, éppen egy érkező busz és egy taxi előtt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ütötte el egyik jármű sem.
A felvétel beküldője így mesélte el az esetet:
„Ha tehetem, motorral közlekedem Budapesten, és a kamera mindig forog. Sok az érdekes szitu, de a tegnapi nem volt semmi. Az egykerekű kolléga mutatványa 10 pontos. Felmerül a klasszikus kérdés: Mi volt a terv? Mindenesetre újjászületett, mert nem ment át rajta a busz és a taxis.”
A majdnem balesetről készült felvételt itt lehet megnézni:
A BpiAutósok.hu motoros olvasójának fedélzeti kamerája sokkoló jelenetet rögzített Budapest belvárosában. Az V. kerületben egy fiatal Onewheellel, azaz egy egykerekű elektromos járművel közlekedett, és szabálytalanul vágott át egy forgalmas kereszteződésen.
A manőver azonban nem sikerült: hatalmasat esett, éppen egy érkező busz és egy taxi előtt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem ütötte el egyik jármű sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
5 csodás kirándulóhely Budapest környékén, ha túrázna a család a hosszú hétvégén
Itt a hosszú hétvége, ráadásul az időjárás is szuper lesz, úgyhogy érdemes a szabadban kikapcsolódni. Mutatunk most 5 olyan helyet, ahol még a táj is elképesztően szép.
Itt a hosszú hétvége, és szerencsére négyből három napon is kellemes, napos, tavaszias időjárás várható. Így tehát érdemes kimenni a szabadba, lemozogni a húsvéti menüt, gyűjteni egy kis D-vitamint és feltöltődni a természetben. Mutatunk öt olyan kirándulóhelyet, ami közel van Budapesthez, ráadásul csodálatos környezetben, akár a legkisebbekkel együtt élvezhetitek a jó időt.
1. Gyadai tanösvény
A Gyadai tanösvény a Börzsönyben, Budapesttől mintegy 40 kilométerre fekszik, és az egyik legnépszerűbb kirándulóhely a családok körében. A 6 km hosszú, 13 állomásból álló tanösvény a Katalinpusztai Kirándulóközponttól indul, és körülbelül 2-3 óra alatt lehet bejárni. Az út során folyamatosan táblák mutatják be a természeti érdekességeket és az élővilágot. A leglátványosabb rész az ártéri erdőnél van, ahol egy pallósoron vezet az út. Emellett földbe ásott farönkökön és hintahídon is át kell menni. A végén egy hosszú függőhíd várja a látogatókat. A kirándulóközpontban játszótér, interaktív kiállítások, mini vasút és egy kis vadaspark is található. Van étkezési lehetőség, de piknikezni is lehet.
2. Dera-szurdok
A Dera-szurdok Pilisszentkeresztnél található, Budapesttől körülbelül 30 kilométerre. A Pilis egyik leghangulatosabb patakvölgyében vezet az út, ahol a Dera-patak kanyarog a sziklafalak és mohával borított kövek között. A szurdokvölgyet fából készült hidak keresztezik, az útvonal hol az egyik, hol a másik oldalon halad. A túra oda-vissza 1,5-2 órás, a vadregényes rész hossza 1 km. A parkolónál és a szurdok végén padok, piknikező- és sütögetőhelyek is vannak.
3. Hideglelős-kereszt
A Hideglelős-kereszt a Hosszú-hegy tetején található, Esztergom és Pilismarót között. Ez egy kicsit nehezebb túra, hiszen erdős, meredek út vezet fel a kilátóponthoz. De megéri a fáradtságot, hiszen az embert még a hideg is kirázza, ahogy kiáll a sziklák szélére, alatta az óriási mélység, a hömpölygő Duna, szemben pedig a Szlovákiához tartozó Helembai-hegység és a Börzsöny hegyei. Innen érdemes továbbmenni a Fári-kút felé, majd a festői Búbánatvölgyet is megnézni, ahol kedves kis horgásztavakkal találkozhatunk.
4. Spartacus-ösvény
A Dunakanyar talán legismertebb túraútvonala a Spartacus-ösvény. Az egykori vadászösvény Pilisszentlászlótól Visegrádig kanyarog. Ezt a túrát is gyakorlottabbaknak ajánlanám, hiszen vannak részek, ahol a sziklafal mellett nagyon keskeny úton kell haladni, mellette pedig mély szakadék van. Máshol ugyanakkor kényelmesen és jól járható. Az ösvényről több helyen elképesztő panoráma nyílik.
5. Prédikálószék
A Budapest közeli kirándulóhelyek közül azt hiszem, kihagyhatatlan a Prédikálószék, amely a Visegrádi-hegység harmadik legmagasabb pontja a maga 639 méteres magasságával. A csúcs Komárom-Esztergom és Pest vármegyék határán fekszik. Északi és keleti oldala Visegrádhoz, déli és nyugati oldala Dömöshöz tartozik. Ha a Pilisszentlászló és Visegrád közötti műút mentén található Királykunyhó vadászháztól indítjátok túrátokat a csúcs felé, akkor az első, nagyjából negyed óra alatt megtehető nehezebb kaptató után kellemes sétál juthattok el a csodálatos kilátást nyújtó kilátóhoz.